Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)

1944-04-09 / 15. szám

2 1944. április 9, vasárnap fmmmmmmmmtmtmmmmammmmmmEh: szeretnénk tudni, hogy ha új X. vallású boltos jött volna. Pápára a ker. szövetkezet helyett,.az ellen is annyira felháborodott volna a város jóízlésü polgársága? Vajon az is Tapolcafőn lett volna kénytelen megőröltetni a gabonáját? Annak is megtagadták volna-e az árucikkek beszállítását, mint ahogy ez a ker. szövetkezettel megtörtént ?« A viharral szemben... Kriszt Jenő pápai .plébános lapunk hasábjain utasítja vissza a helybeli lapok ízléstelen támadásait. A keresztény szövetkezet alapítása nemcsak Pápán keltett /felháborodást, hanem országos .vihart is támasztott. 1906. május 19-én már a Népszava »egyházi gseftelés« címén ír a szövetkezet alapításáról. Kriszt a Pápa és Vidékében válaszol a Népszava támadásaira: »Az üzlet a híveimé, nem pedig a papságé, szól a lelkipásztor cikke. Majd részletesen visszautasítja a kirohanásokat. Támadás a Magyar Kereskedők lapjában A »pápai kereskedők nevében« az egyik zsidó fű szer kereskedő támadó cikket írt a keresztény szövetkezet ellen a Magyar Kereskedők Lapjában. Varga Rezső szövetkezeti elnök a Pápa és Vidéke hasábjain válaszol! »Jogtalan dolognak tartom, hogy valamelyik kereskedő egy másik üzletnek vagyoni állapotát, bevételét, alaptőkéjét és személyzetének fizetését az ,egész ország előtt feltárja«. »Bécsületszavamra kijelentem __ szól a válasz, hogyha bebizonyítja a cikkíró, hogy egyetlen összeg nagysága iga/, akkor én 2000 koronát adok a szegénységben sínylődő izraelita kiskereskedők özvegyeinek, vagy árváinak javára.« Sok megállapítás után ,a legérdekesebbet olvassuk:.;»Azt is írta ... hogy Önnél minden olcsóbb, mint a Keresztény Szövetkezetek Központjánál, "ahonnét ,ml az árúink-írt hozatjuk ... de hát úgy tudom, hogy nem is

;adna nekünk semmi pénzért, mert akkor előbb meg kellene szegnie a szerződést, amit,kötöttek, hogy t. i. egy kereskedő sem ad portékát a .pápai szövetkezetnek. Azt meg nem kívánhatjuk, hogy a becsületszavát megszegje«. A nehéz helyzetben lévő keresztény szövetkezeti kibontakozást, és a magyar- kereskedelem érdekeit lankadatlan buzgósággal és erővel hosszú évtizedeken keresztül támogattuk. Világnézeti harcunk, fajtánkértfolytatott küzdelmünk azonban sohasem a gyűlölködés lángjait gyújtotta meg, nem rombolt és pusztított, hanem az alkotó tevékenység nehéz útját jelentette. Hosszú J:\eken keresztül Pápán ,és környékén lapunk egyedül küzdött (és harcolt. A mult és jelen nehézségeivel szemben való munkánk a jövő sikereinek biztosítékai. Molnár István. WWW * A magyar kisvárosról ír nagyon hangulatos, szép cikket a Forrás irodalmi folyó.rat márciusi számában Aldobolyi * Nagy Miklós. Spengler filozófiájáról Dá) loky János értekezik, a levélkiadás kérdéseiről Szemző Piroska ír egy új könyv nagy érdeklődést kiváltott színésznő-leveleinek közzététele alkalmából, Adyról s egv ismeretlen debreceni lányról Térey Sándor közöl érdekes adatokat, a film játék kérdéseiről Kispéter Miklós írt tanulmányt. A szépirodalmi részben Kolozsváry-Grandpierre Emil, Vajthó László, Fehérvári Antal, Mihály László, Dékány András, Dudás Kálmán, Rezek Román, Kuthy Zoltán, Walter Gyula és mások verseit, vers- és novellafordításait, elbeszéléseit olvashatjuk. Gazdag kritikai rovata, zenei, képzőművészeti tanulmánysorozata van a Szombathy Viktor által szerkesztett Forrás-nak. Érdemes megtekinteni a KftRCZIGI műterem ízléses féeykiikirakatait. Ilesteri munka is Hem drágább! ssuth L. u. 32. (A postával szemben.) Életmentő holtak segek, több-keve»vállalkozásokat<* Abban az időben a P-i mocsarak fekete őserdőiben végeztük a partizán vadászat mesterségét. A száznégyzetkilométernyi ősvadon szinte nyüzsgött a partizánokétól, akiket az elkeresztelésre hajlamos baKanyelv »lóbőröknek« nevezett. Fzek a >» ló bőrök azután a kígyó ravaszságával és a tigris vérengzésével folytatták minden eszközzel romboló rémtetteiket. Mi seni volt természetesebb tehát, hogv a megszálló erők mindenképen igyekeztek ártalmatlanná tenni az ilyen partizán bandákat. Kisebb-nagyobb honvéd t sebb szerencsével esett hajtottak végre ellenük... És bizony nem túlzok akkor, mikor azt mondom, hogy egy-egy ilyen »vállalkozás« sok esetben a csodával határos tiett volt, mikor az alig maroknyi honvéd nekiindult a mocsaras őserdők rejtelmes sűrűjében lesnen álló banditák ellen. * * » Egyik ködbevesző novemberi reggelen a századparancsnokomtól parancsol. .íaptain, hogy X. községtől keletre derítsém fel az erdő bizonyos pontján a polgári lakosság által jelzett partizán fészket. Húsz emberrel indultam el a nem éppen karneválnak mondható felvonulásra... Azaz pardon!... Dehogyis hússzal!... Nem szabad megfeledkezni a » húszon egyed ikről« a Pajtásról, a század farkaskutyájáról, amely minden vállalkozásunknak elmaradhatatlan kiegészítője volt... Tekintettel a feladat fontos és veszélyes voltára, géppisztolyokkal, golyószórókkal és kézigránátokkal bőségesen elláttuk magunkat. Elől mentek a terepkutatók, lövésre kész puskákkal, és utánuk mi felhúzott géppisztolyokkal és tűzkész állapotba nyitott golyószórókkal, laza csatárcsoportban. A reggeli pára olyan nyomasztóan feküdte meg az erdőt, mint egy hidegfalú ködbörtön. Csend volt. Szinte gyanúsan nagy csend. Hiába!. . Nagyon megszoktuk már a harcizajt. Ha már lőttek, sokkal biztonságosabban éreztük magunkat, mert akkor már tudtuk azt, hogy hol az ellenség. De ebben a nyomasztó csendben úgy feküdt ránk a bizonytalanság, mint egy ólomkoporsó. A szél jajgatva suhogott fi kopasz ágak között. Minden idegszálunk belefeszült a figyelésbe. »Pajtás« ott keringett körülöttünk. Minden bokrot, minden fát megszagolt. Neki minden gyanús volt. Egyszerre csak megállt. .Magasra tíinclití-íigytító-íejét. Két füle úgy megfeszült, mint két antennarúd. Aztán visszafutott hozzám nesztelen farkas futással és megrántotta a köpenyemet. »Álljt« intettem. Tudtam, hogv »Pajtás« kifinomult ösztöne »lóbőröket« érez. A szakaszóm meghúzódott a fák mellett. A golyószórókat, mind a négyet tüzelőállásba küldtem, én pedig előrekúsztam a bokrok között »Pajtás« nyomába. Alig kúsztam vagy harminc métert, mikor egy tisztáson »vutkizó« partizánokat pillantottam meg. Úgy látszik, bunkerépítés közben fogta el őket az ivási hajlam, mert féligkész bunkerok sorakoztak ott egymás mellett... A földhányások között pedig nótázó »lóbőrök<c literszám vedelték a vutkít. Nagyon nagy biztonságban érezhették magukat. Kissé hátrább kúsztam és előre intettem a szakaszt. A fiúk nesztelenül előre kúsztak és félkörbe fogtuk a tivornyázó »Ióbőröket«. Mikor láttam azt, hogy minden emberem már a helyén van, a golyószórók pedig tüzelőállásban állnak, a géppisztolyom elsütésével adtam meg a'jelt a tüzelésre. Minden géppisztoly és minden golyószóró egyszerre kezdte meg ontani a halált a gyanútlanul tivornyázó partizánokra. A hatás leírhatatlan volt. A partizánok oly sűrűen hullottak egymásra, mint a kasza előtt az érett gabona. Alig pár percig tartott csak az egész csetepaté és a banda lekaszabolva hevert a tisztáson, csak egy-kettő tudott az ötvenből az erdő homályába bemenekülni. Gyorsan, de óvatosan siettünk a lelőtt banditákhoz. Néhány sebesült kivételével a többi mozdulatlan némasággal nyúlt el a friss földhányások között. A gondolatok villámgyorsan kergették egymást az agyamban. Most mit csináljak? Itt vagyok alig néhányad magammal az ismeretlen őserdő közepén ... Ez a hely különben is nyüzsgött a partizánoktól. Attól tartottam, hogy a lövések zajára egy sokkal nagyobb partizán csapat jön erre és szőröstől, bőröstől felfalnak bennünket. Mind ezt átgondoltam és máris adtam ki a parancsot. A géppisztolyokat, puskákat és gránátvetőket összeszedtük a lelőtt partizánoktól és azokat mint hadizsákmányt magunkkal víVe, megkezdtük a visszavonulást hazafelé. Alig mentünk visszafelé vagy ötszáz métert, eszembe jutott, hogy jó volna legalább egy sebesültet magunkkal vinni, hogy a parancsnokságon kihallgathatnák. Nosza vissza siettem nyolc emberrel a harc helyére. De oda érve majd hogy nem sóbálványnyá nem váltunk. A tisztáson ugyanis, ahol előtte alig tíz perccel még egymás hepartizánok, holtak és sebesültek egyaránt, most egy teremtett embert sem találtunk?... Csupán néhány elhagyott ruhadarabot és kiürült vutkis üveget... Mi történt? Az történt ugyanis, hogy a nagy győzelmi mámorban, vagv inkább a nagy sietségben nem vizsgáltuk meg eléggé a leterített partizánokat, pedig közülük az elesettek javarésze csak holtnak tetette magát és mikor mi odábbálltunk, ezek a »holtak« magukkal cipelve a sebesülteket, eltűntek, mint az igazi szellemek, a mocsaras rengetegben ... Számunkra pedig nem maradt más vissza, mint néhány rongydarab, egy pár üres üveg és egy tapasztalat. Móritz Gyula szkv. K. 270. gyén-hátán hevertek a lelőtt Erdélyi képek dunántúli szemmel A cikkírót innen Dunántúlról a fölszabadulás után helyezték Erdélybe. Természetes, hogy a dunántúli ember ott is mindent dunántúli szemmel nézett Két évi erdélyi szolgálat után a dunántúli szív hazamozdult: a pápai tanítóképzőhöz kérte magát. Most rövid képekben számol be erdélyi emlékeiről. Érdekesek ezek a képek és meggondolkoztatók; olvassuk figyelő és tanulnivágjó magyar szivvel. 2. Nyelvünk szépségei. Magyar nyelven Erdélyben beszélnek a legszebben. Tamási Áron és Nyirő József gyönyörű nyelve ez. Az Ábelek és az Uz Bencék ízes szólása. Zamatos, gazdag, ősi magyar beszéd ez. Hamisítatlan magyar beszéd és sejtelmesen szép. Ahogy két »kücsi leánka« megáll itt előttem és beszél: nem szól magyarul-ilyen szépen talán senki. Elhallgatnám őket a végtelenségig. Most már megértem, miért mondta az az öreg csíki székely asszony a hozzájuk leránduló pesti nyaraló naccságának a hat hetes nyaralás végén: No lám, a naccsága milyen szépen megtanult nálunk magyarul. Mert ezt mondta és joggal mondta. Ahogy két székely baka összehajol a korcsma tarka abrosza fölött, nem beszél magyarul ilyen szépen senki. Ahogy két székely ,cselédlány összetalálkozik a vasárnapi,sétán, majd csoportba verődnek s szóra nyílik ajkuk: ilyen szépen magyarul sehol sem szólnak. Ahogy tanítványaim közül kksik és nagyok, kis népiskolások épúgy, mint a tanítóképzősök beszélnek: ilven szépen nem beszélnek sehol. Elhallgatnám ökőt a vei We/enséeúr ez, de nekünk dunántúliakGyönyörű nyel nak szokatlan. Szokatlan a nyelv ritmusa, lüktetése, zeneisége. Muzsikál szinte utolérhetetlen bájjal. Szokatlanok kifejezéseik is. Mikor megél keztem Kolozsvárra, első gondom* volt, ami itl Pápán még ma is első gond: lakás. Kerestem akár itt. Megbízóim járták a várost. Ajánlatokat tettem, akár itt Pápán, hogy aki lakást kerít, nyáron ingyen nyaraltatom balatoni villámban, baj esetén menedéket adók neki ugyanott: sikertelenül. így magam vettem nyakamba a várost.-Magam kerestem-kutattam. Egyik helyütt .kínáltuk egy szoba-konvhát. A szoba sem volt nagy, de a konyha meg éppenséggel nem. Nem volt nagyobb, mint egy rendesebb békebeli éjjeliszekrény. Mondom a házinéninek, hogy ebbe a konyhába kéne egy sparhert, mert az nekünk nincs. leszünk lelkem, .teszünk, r mondja a néni. Egy jó főzőkernencét. Nézek a nénire megrökönyödve, s mondom magamban, ^kemencét ebbe az alig éjjeliszekrényi lyukba;,hiszen mifelénk legalább háromszor akkora egy rendes kemence, mint itt az egész lyuk. Lassan aztán kiderül, hogy itt Erdélyben a sparhertet hívják főzőkemencének. Hát nincs igazuk? Nem sokkal szebb, mint a mi sparhertünk? * » * Az iskolámban hozzám jön egy kicsi leányka és azt mondja: Lónav bácsi kérem, kaptam egy ceruzát. Megköszönted? kérdeztem. De úgy kaptam! Hát éppen azért! De a pad alatt kaptam! A pad alatt? ámulok s lassan dereng, hogy itt nem »találnak«, hanem »kapnak«. Az utcán pl. látom, keres és kutat a fiúcska édesapja zsebében bizonyos ott rejtőző cukrok után és az édesanyja nem azt kérdezi, megtaláltad-e, hanem : no, megkaptad-e már? Tudni kell tehát,Erdélyről, hogy ott nem »találnak«, hanem »kapnak«, cukrot a zsebben, ceruzát a pad alatt, s verést, ha valaki sokát »csicsonkázik«, ,vagv nem eszi meg a miurkot«, vagy a »pityókát«. Itt viszont azt kell tudni, hogy a sárgarépa Erdély ben murok, s a krumpli pityóka, s 5" téli gyereköröm, a csúszkálás csicsonkázás. Nemcsak szavaik; mondatfűzéseik is érdekesek. Mint balatoni ember elindítottam egy akciót tanítóképzőnkben. Hozzuk le utolsóéves tanítónövendékeinket a Balatonra, — volt az akció célja. Az üggyel foglalkozott az egyik helyi lap is. A cikk címe: Hívják meg a tanítóképzősöket a Balatonhoz. Micsoda hang ez, hördült fel egy balatoni barátom. Rajtunk nem lehet követelőzni, hogv akárkit ,is meghívjunk, ha mégoly szívesen tesszük is. Föl kellett világosítani barátomat, hogy nincs itt szó követelőzésről, csupán jellegzetes erdélyi szórenddel ,állunk szemben. Erdélyben szeretik az igekötőt az ige mögé tenni. Itt nem azt mondják »meghívják<;, hanem »hívják meg«. S erdélyi ember nem azt mondja: »meghalok« a kaeagástól«, hanem azt, hogy »halok meg«. S ez a városi ember beszéde. — Hát akkor, hogy beszélhet a falu. Az ősi gyökér. Amelyik annyi bántás, s örlődés között is megmaradt nyelvében, szokásaibaíi ősien magyarnak. Fónay Tibor. „A pipagyár rejtelmei" című .1042. február 1-én megjelent cikki'ufk szerzője, Nyárs István járt szerkesztőségünkben s elmondotta, hogy újból megpróbálja igazságát érvényre juttatni. Bizonyára emlékeznek még Kedves Olvasóink akkori cikkeinkre, amelyekben bőven foglalkoztunk az üzemben kapott munkabérekkel és egyéb anomáliákkal, amelyeket az üzemnek 20 magyar munkása aláírásával vallott. A pipagyár tulajdonosának Jielvreigazító nyilatkozata után megjelent nagy cikkünkben a következőket írtuk: »Minket soha nem vezetett az uszítás, a kákán is csomót Totális háború van! fl katona fegyverével, a polgár bajtársi szolgálattal küzd I meg kereső lelkiség, soha nem használtunk útszéli hangokat. Unalomig ismételnénk magunkat, ha újra bőven leszögeznénk álláspontunkat: minket az igazság és megértés vezet«. Ezekkel a gondolatokkal újítjuk fel Nyárs István kívánságára az ügyet és emlékezünk meg róla. Az 1042. febr. 1-én megjelent cikkben foglalt egyes állítások miatt Nyárs Istvánt 1043. február 5-én a győri királvi törvény-' szék elítélte. Az ítéletet'lapunk 1043. július 4-én megjelent számában az ítélet rendelkezése értelmében teljes egészében leközöltük. Ezzel az ügyet a magunk részéről befejezettnek .kellett tekintenünk. Mi mindent, ami tőlünk tellett, elkövettünk, hogy Nyárs István igazsága érvényesülhessen. Lapunk hü volt ebben az ügyben is 40 éves múltjához és az alapítók elveihez. Lapunk e mindenkori szelleméhez ragaszkodva, azt kívánjuk, hogy Nyárs István találja meg a törvényes módot igazsága érvényesítéséhez s így ,a mi önzetlen munkánk is megkapja gyümölcsét.