Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)

1944-02-20 / 8. szám

ti *vtoiria,8.' Pipa, 1944 febriftr 29.

v rtfiraap >ÁPA ÉS VIDÉKEi MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egy évre 14 40P, negyedévre 3*60 P. KERESZTÉNY POLITIKII HETILAP. Felelős szerkesztő: Kerényi Olaf Szerkesztőség: Horthy Miklós fő-u, 12. Telefon: 12-72. Kiadóhivatal: Korvin-utca 3. Por és hamu a világtörténelemben Végére járunk a farsangnak, kopogtat a böjt, küszöbön a hamvazó szerda, amikor a katolikus Egyház liturgiájának egyik legrövidebb, de legtartalmasabb szertartása halkan mormoló, de a mennydörgésen is átható szóval belekiáltja a világba a mulandóság mementó ját. Esztendőről-esztendőre hangzik ez a szó, hogy por és hamu vagyunk. Legrégibb nyelvemlékünk legismertebb szavai is ezek: »Isa por és chomuvt vogymuk«. De maga a hamvazkodás régibb, mint a deáki-i misekönyv, mert az a XII. századból való, míg a hamvazás szertartása már ősidők óta szakadatlanul és általánosan meg van az Anyaszentegyházban, mint a maga egyszerűségében is oly végtelenül találó és megható szimbóluma a mulandóság kérlelhetetlen törvényének. \ Szakadatlan, általános mulandóság: íme ez maga az emberi történelem, az egyes emberé csak úgy, mint a népeké és nemzeteké. és mindazoké a hatalmi, kulturális és tectítjfikai értékeké, amelyeket egyesek és a népek a történelem folyamán alkottak. Porból lettek, porrá válnak a Caesarok és^a rabszolgák. Az Inkák kincsei tán ezredéveken át kápráztatták büszke gazdáikat, - a mérhetetlen kincs, mely ha csakugyan elért volna Európába, talán fölforgatta volna annak gazdasági egyensúlyát, most ott fekszik a tenger fenekén, az Atahualpák és Montezúmák pedig nyomtalanul eltűntek az idők óceánjában, pedig az utóbbiak spanyol grandokká lettek. Porból lettek, porrá válnak maguk a népek és nemzetek is. Belső ellentmondás vart a népek örök életében. Bár az az együvé tartozandóság, melyet népnek nevezünk, nem emberek müve, hanem belső, természeti ösztöné, de mégis emberi mü — a két kifejezés közt megvan az értelmi különbség. Emberi mű, mert az ember inkább tárgya, mint cselekvő alanya és szerzője. De ha emberi mű, akkor ez a kötelék is mulandó. Valamilyen nemzeti kötelék mindig volt és lesz a világon; de, hogy az magyar-e vagy német, brit-e vagy becsuána: ez a történelem szempontjából, a por és hamu látószögéből egyre megy. Porból lettek, porrá válnak az emberi tudásnak alkotásai, a világcsodák is. »Négyezer esztendő tekint le rátok a piramisokrók mondta Napoleon katonáinak az egyiptomi gúlák árnyékában. »Pár ezredév gúláidat elássa« — mondja Lucifer a fáraóÁdámnak az Ember tragédiájában. A róduszi kolosszus, az efezusi Diána-templom, Salamon temploma, az alexandriai világító torony, stb/: por és hamu. Igen, a por és hamu végigvonul a világtörténelmen. Mikor 1883-ban a Krakatoa-tűzhányó kitört, a pernyéje eljutott egész Európáig. A világtörténelem nagy törvényének, az enyészetnek utórezgései szintén eljutnak hozzánk és a jelenkorig és két igen elevenbe vágó tanulsággal szolgálnak. Az egyik, hogy miként maguk az emberi hatalmak is elenyésznek, úgy elmúlik a hatalomért való versengés is, tehát elmúlik a világháború is annak minden pusztításával és borzalmával és azzal a nyomasztó érzéssel, hogy nem is tudjuk, az eddigi borzalmaknál nem jönnek-e még súlyosabbak. De azok is el fognak múlni. A puskapor is* csak por, és a leégett világvárosok hamuja is csak olyan hamu, mint a tavalyi künket. a hozsánna is elmúlik, a feszítsd meg! is elmúlik, minden por és hamu ... Csak egy nem múlik el: az Isten bölcs, hatalmas és jóságos gondviselése, amely az általános pusztulásban is fönntartja bizodalmunkat, reményünket és vele egész lelvirágvasárnapi barkáé, melyből a bőjteleji hamvazkodás hamuja késiül. Ez is talán azért készül amabból, hogy szimbolizálja: Mert a lélek nem por és hamu: ez ma is tanulsága a világtörténelemnek. Dr. Magyarász Ferenc O. Cisí. El kell kerülni mindent, ami a háborút a katonai hadműveletek befejezése után is fenntartja ! »Különbséget kell tenni az elérendő cél és a felhasznált eszközök között. Csak azért megsemmisíteni egész városokat, mert ezeknek egyes részeiben bizonyos katonai és ipari célpontok találhatók, nem áll arányban az elérni szándékolt céllal... És bár elkerülhetetlen következménye a katonai célpontok jogos bombázásának az, hogy a polgári lakosság és a kultúremlékek ne szenvedjenek mégis meg kel' állapítani, hogy Hamburg, Frankfurt és Berlin bombázása átlépik azt a határt, amelyet eddig a kormány és a hadvezetőség megsemmisítési politikájának neveztek.« El sem hinné az ember, hogy ezeket a nyilatkozatokat az angol lordok házában két anglikán főpap mondta el annak a kormánynak a jelenlétében, amely a terrortámadások tömegével akarja térdrekényszeríteni a szebb jövőért harcoló Európát. Annak a kormánynak a politikáját bírálták, amely a német háborús termelés csökKentésének egyetlen módját abban látja, hogy az ipari és katonai célpontok tönkretételén kívül minden városban meg akarja bénítani az életet, ahol ennek a termelésnek munkásai élnek, vagy laknak. Feltűnő még ezekben a szavakban az, amire a legtöbben nem is gondolunk. Az, hogy a két szónokló angol egyházi férfiú nem sokkal ez előtt még a Szovjettel való szoros együttműködés mellett emelt szót és élénken helyeselte a szovjetkapcsolatok kimélyítését, különösen akkor, amikor a görög-keleti orosz egyház színleges visszaállításával szédítette a vörös Kreml a világot. Szinte érthetetlennek látszik ez a pálfordulás, a saját faja módszereinek elítélése. Szeretnénk hinni, hogy megszólalt bennük a keresztény lelkiismeret a háború okozta embertelenségek miatt, de szavaik további elemzéséből nem lehet erre következtétni. »Vájjon tisztában van-e a kormány azzal, hogy micsoda jóvátehetetlen anyagi károk keletkeznek, micsoda eredmény? lesz ennek az európai nemzetek későbbi kapcsolatai szempontjából és ezeknek a cselekedeteknek az erkölcsi hatásuk szemszögéből?<< — teszi fel a kényelmetlen kérdést az angol püspök. Hála Istennek^ felment bennünket az egyetlen helyes felelet megadása alól is, mert Róma esetleges bombázásával kapcsolatban (ami azóta már megtörtént) így nyilatkozott és ebben önmagát, illetve országa megsemmisítési politikáját ítélte el: »A római emlékek szétrombolása olyan gyűlöletet keltene, amely még akkor is tovább él majd, amikor a politikai és katonai kapcsolatok már régen feledésbe merülnek .« Vagyis olyan gyűlöletet szítanak minden egyes terrortámadással, amely élni fog akkor is, ha már a jelenlegi harci cselekmények a népek emlékezetében nem lesznek mások, mint fegyveres hádjáfátok és úgy élnek majd a nemzetek emlékeiben, mint a régi idők bármely háborúja. Pedig a háborúnak — akár meddigtartson is és akármilyen hallatlaivelkeseredéssel vívják is, — egyszer át kell adnia a helyét a békének, amelyet végezetül is, még a háborús állapot kellős közepén is', a rendes állapotnak nevezünk. Ezt a hitet nem engedjük tőlünk elvenni. Minden, még a legnagyobb háborúnak is a célja mindig és mindenkor a béke lesz, de nem fordítva. Hogy azonban ennek a háborús célnak az elérésében hozott áldozatok ne hiábavaló áldozatok legyenek, és az eljövendő béke valóban tartós béke legyen, ahhoz elengedhetetlenül szükséges az, hogy a háború alatt elkerüljenek mindent, ami a háborút mint lelkiállapotot a katonai hadmüveletek befejezése után is fenntartja. De vannak olyan értékek is, amelyek nem ennek, vagy annak a népnek a tulajdona, hanem egyszerűen az egész emberiség közvagyona. Számos nagymultú európai város elpusztítása nemcsak a mindenkori ellenségnek jelent mérhetetlen kárt, hanem végső elemzésben önmagunk megrablása. És éppen ezért, bár nehéz a cél érdekében határt szabni és főként az eszközöket megválogatni, mert emberek vagyunk, mégis az egész világ szempontjából — beleértve a jelenlegi túloldalt is, — mérhetetlen jelentőségű volna a háború utáni világ szellemi megújulására nézve az, ha csaták zajában is szilárdan állna a határ az emberiség őrök értékei és válságos napok múló adott helyzetei között. Szellemesen jegyezte meg valaki egyszer, hogy nagyon kicsinyes az a győzelem, amelyet a fegyverek vívnak ki, de mellette a béke elvész. Mert az első világháború eredménye ebben szűrhető le: elült a csatazaj, de a háború mint lelkiállapot tovább tartott és így meg sem születhetett az igazi és tartós béke. És talán nem tévedünk nagyot, ha az angol egyház papjainak nyilatkozataiban azt véljük felfedezni, hogy terrortámadásaikkal kicsinyes győzelmeket arattak ugyan, de lelki síkon máris elveszettnek látják a békét. — yv — Vasárnap ítéletidő tombolt Pápán Pénteken éjjel sűrű pelyhekben hullott a hó. Már az előző napokon is kisebb havazás jelezte, hogy a tél még nem múlt el. Pénteken éjjel azonban a hőmérő higanya is erősen leszállt és erős hideget jelzett. A bőségesen hulló hó szombat reggelre hófehér lepellel borította be a város utcáit és házrengetegét. A vidám gyermeksereg az iskolába menés közben a tél örömeit élvezte. A tanítás után egyesek sí-túrára indultak a Bakony lejtőire. Csilingeltek a szánok és téli kép bontakozott ki a város falai között. Ki gondolt volna ekkor közeli viharra, amely megbénítja a forgalmat, a tanítást és Pápa egész életét? A győri szem6!yfonal tragédiája Vasárnap hajnalban 3/

4 6 órakor a. sűrű pelyhekben hulló havazást hirtelen támadt, hatalmas erejű szélorkán szórta szét. Emberemlékezet óta nem tapasztalt hóförgeteg tombolt Pápán és környékén. A nehezen tapadó porhót a vihar a földről is felkapta és irtózatos erővel vagdalta a házak és kerítések falához. Mi történt a vasúton? Milyen zavarokat okozott a tomboló hóförgeteg a vasúti közlekedésben? Illetékes helyen erről így nyilatkoztak: — Hatóra ötperckor Pápáról Budapestre induló 1317. számú személyvonat Pápa—Vaszar közt félúton a tomboló hóförgetegben elakadt. Kiindulás után 10 perc múlva a vonat sem előre, sem pedig visszafelé nem tudott megmozdulni. Teljesen tehetetlenül, mozdulatlan helyzetben a nyílt pályán vesztegelt. Az őrházból érkező segélykérésre Szabó Károly felügyelő, állomásfőnök segélygéppel az elakadt személyvonat kiszabadítására indult. Az elgondolás szerint vagy Pápára, vagy Vaszarra vitték volna a budapesti személyvonatot. Az orkán azonban annyira befújta hóval a szerelvényt, hogy megmozdítani sem lehetett. — Félkilenckor érkezett Vaszarra a Győr—Szombathely irányú gyorsteher. Gépét azonnal a megrekedt szerelvény kisegítésére küldték. Hiába volt azonban minden fáradozás. A tomboló orkán valósággal a pályatesthez szegezte... A gyorsteher mozdonya a budapesti személyvonat gépével tudott csak Vaszarig eljutni. Tízórakor Bognár János főtiszt az állomásfőnök kérésére a második segélygéppel sietett a segítésre. Veszélyes volt azonban az odajutás is. Közel kétméteres hótorlászokon keresztül lehetett csak a megrekedt szerelvényhez eljutni. A vihar borzalmas erővel dühöngött. A segélygép hiába fáradozott. Eredményt nem tudott' elérni. Még az első segélygépet sem tudta megmozdítani. A vihar azt is mozdulatlanságra ítélte. — Utolsó lehetőségnek csak az utasok megmentése maradt hátra. A második géppel ismét visszajöttek Pápára. Közben a helybeli ejtőernyős alakulat segély osztagai is megérkeztek. A tomboló orkánban azonban a hóval befúvott szerelvényt kiásni nem lehetett. A segélygép személykocsival érkezett újra vissza. A közel 70 főnyi utast az ejtőernyősök segítségével átszállították a segélygépbe. Sokan már az izgalmakban kimerültek. A segély szerel vény az utasok-