Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)

1944-01-30 / 5. szám

7 mmÉSWIBÉEE}! 2 1944. január 30, vasárnap alakulatokat hoz létre és Moszkvának azál­tal, hogy biztonsági vonalat épít ki nyugat leié a szovjet legnagyobb örömére. És közben alakulnak a pánszláv komi­ték, a csehszlovákoké Londonban, egyetér­tésben Tito jugoszláviaival, a központi a szovjetorosz fővárosban, táviratban üdvöz­lik Sztálint és Benest, megváltozik az in­ternacionálé és ,lcsz belőle orosz nemzeti himnusz. Nehézségek támadnak a görög és jugoszláv partizán mozgalom és az emig­ráns kormányok között, szovjetképviselők ülnek a szövetségesek F.urópa-bizottságá­ban. Figyelemre méltó azonban az, nogy a pánszláv bizottságban egyetlen lengyel sincs. Kunek az a magyarázata, hogy a lengyeleket felszólították ugyan a csehszlo­vák-szovjet megegyezéshez való csatlako­zásra, de ők el akarják kerülni a csapdát. Ha nem csatlakoznak, akkor szovjetellenes magatartás vádja alá kerülnek, ha pedig engednek a meghívásnak, akkor a közös cseh-orosz határ miatt befejezett tény — Lengyelország megcsonkítása — elé állít­ják őket. Az utóbbi hetek vitája még ma sem jutott nyugvópontra. Egy azonban bizonyos, ha a Szovjet meg is tartaná a moszkvai konferencia ha­tározatát, hogy más ország területén nem tartanak hadsereget, gondoskodnék a vörös uralom olyan kormányokról, amelyek érvé­nyesülni engedik »saját hatalmi körében« a maga akaratát. íme a reaktiválódott európai szovjet­politika célkitűzései! Mennyire mások, mint az idézett Roosevelt üzenet elvei. Nincs itt szó más népek, különösen nem a kis nem­zetek jogainak tiszteletben tartásáról vagy éppenséggel megőrzéséről. De még a sza­badsághoz való jogot is lábbal tipornák, valóban visszafordíthatjuk a vádat: Az a tanítás, hogy az erős uralkodik a gyengén, ellenségeink alapelve! Még az a szerencse, hogy ezek a tervek egy esetleges szövetsé­ges győzelem esetére szólnak és a nekünk szánt jövő ismeretében felkészülten várjuk a fejleményeket. (— yv —) Légiriadó Vasárnap este, amikor a sötétség leple ráborult városunk házrengetegeire, az utcán sétálunk. Vacsora utáni időben áz esemé­nyekről beszélgettünk. Egy-két helyen im­bolygó fénnyel villanylámpák jelzik a for­galmasabb útkereszteződéseket. Szükséges is a gyenge fény, mert elég sokan járnak az utcákon. Pillanatok alatt azonban kialszik a villanylámpa. Koromsötétség szakad az ut­cára. Érezzük, hogy nem rövidzárlat, vagy valami üzemi zavar támadt, hanem veszély közeleg. A mostani világégés legszörnyűbb és legkegyetlenebb' pusztításainak jele, a riadó fog felsikoltani. A kialvó fények légi­veszélyt jelentenek. A tömeg gyors léptekkel siet otthoná­ba ... Kiürülnek az utcák. Rendőrök irá­nyítják a sötétségben igyekvőket. Szolgála­tosok az úttest közepén rohanó lépésekkel futnak kijelölt helyeikre. Mi is haza siet­tünk. Lelkemben, ahányszor légiveszélyre, vagy riadóra gondolok, elpusztult városok füstölgő romjai, szétrombolt templomok, kórházak, múzeumok, iskolák és kultúrin­tézmények romjai jelennek meg ... Mintha hallanám a sebesültek segélytkérő sikolyát és látnám a halottak szétroncsolt testét... (iondolataimba belesikolt a riadó vésztjel­zö szaggatott üvöltése. Mindenhova beha­toló, mindenhol hallható figyelmeztető kiál­tás... Mindenkinek szóló kérés, mely azt mondja: ellenség közeleg városunk felé, mindenki legyen biztonságban! Pillanatok alatt otthonomban vagyok. A legfontosabb iratok, értékek védett helyre kerülnek. A lehető leggyorsabb léptekkel meg óvóhelyre sietek. Óvóhelyen Óvóhelyünkön már a megszokott kép tárult elénk. A legnagyobb fegyelmezettség és rend uralkodik. A mentőosztagosok és tűzoltók teljes felkészültséggel várják a teendőket. Az óvóhely közönsége pánik nélkül foglalja el helyét és nyugodtan várja a fejleményeket. (A város lakosságát kér­jük, a legnagyobb pontossággal tegyen ele­get a rendelkezéseknek. Eletünk megmenté­séről van szó. Riadó után azonnal siessünk az óvóhelyre. A katasztrófák legnagyobb része a nemtörődömség és a rendelkezések meg nem tartásából származik. Millió és millió szilánk és a légnyomás óvóhelyeken kikerülhető.) Bz óvóhelyen helyezzük el Krisztus képét A föld alatt, a légoltalmi helyen bár­mennyire is nyugodtan viselkedünk, mégis a veszély perceiben ezer és ezer gondolat marcangolja a lelkünket. Milyen sorsot szánt nekünk az Isten? Vájjon minden baj nélkül elmúlik ez a veszély? Mi lesz, ha ne­következik a Dombázás? Ügy érzem, hogy mindnyájan egy .megnyugtató pontot kere­sünk és legtöbben az imádságban találunk vigasztalást. Hazánk fővárosának vezető­sége az összes budapesti óvóhelyeken elhe­lyezte Krisztus képét a tökéletes bánatot fel­indító szavakkal: Jézusom, irgalmazz! Moz­galmat indítunk Pápán és várjuk a meg­mozdulást és cselekvést. Helyezzük el váro­sunk óvóhelyein mi is Krisztus képét. Hir­desse a megpróbáltatás perceiben a csalha­tatlan isteni Ígéretet: Bízzatok, én veletek vagyok!... Megfigyelő helyen A figyelő őrssel elhagyjuk az óvóhe­lyet és a koromsötét utcákon sietünk a meg­figyelő helyre. Teljesen néptelen a város. A sűrű felhőzet miatt csak a házak kontúrjai láthatók. A megfigyelő helyen még érdeke­sebb képet figyelhetünk meg. A sötétben itt­ott látható egy fehér folt. Észak felé reflek­torok cikáznak. Fel-fel bukkannak a felhők közül és izgatottan pásztázzák az égboltot. Félelmetes messzeségben széthasítják a sö­tét függönyt, repülőket kutatva, keresve. A figyelőőrs telefonon mindenről jelentést küld a központba. A közösségért, a városért végzik munkájukat. Fiatalos lelkülettel, pontosan és megbízhatóan. Egy-két helyen felcsillanó villanyfényről is jelentést tesz­nek. Sajnos, még akad egy-két magáról megfeledkező. Tudni kellene pedig, hogy egy el nem sötétített ablak is veszélyt je­lent. Katasztrófát hozhat ezrekre, az egész városra. Kérlelhetetlen szigorral /kell az árulókat a közösség iránti kötelességre megtanítani. Riadó után A tigyelőhelyről lejövet ismét megszó­laltak a szirénák. Jelezték, hogy a veszély elmúlt. A halottnak látszó városban ismét élet kezdett lüktetni. A villanylámpák újra fényt árasztottak a forgalmasabb helyeken. A járókelők a két és félórás légiriadó él­ményéről beszélgettek. Elmúlt ismét a veszély. A legször­nyűbb világégésben bízva a Gondviselés kegyelmében és a magyar kard erejében, mindnyájunk kötelessége a belső front ere­jének növelése. Nem hallgathatunk a pro­paganda és a pletyka bomlasztó híreire. Nem is méltó a magyarhoz a rémhírterjesz­tés. Nem lehetünk árulói jövőnknek. Bár­mennyire is nehéz és küzdelemteljes a mos­tani idő, bíznunk és hinnünk kell. A szenve­désből lesz boldogabb jövőnk, a mostani áldozatokból pedig feltámadásunk. Molnár István. Mi történik a fronton ? — SOMOGYI FERENC zászlós, munkatársunk naplójából. — (Második közlemény.) Mondanpm se kell, hogy a követke­ző percben már felhúzták a nyúlcipőit J és szélsebesen ment az előbbi menetvo­nalon ellenkező irányban. Hiába, néme­lyik ember (pl. az ezredes úr is) olyan önző, hogy elvárja a tiszteletteljes kö­szönést. Ezek az emberek bosszút szok­tak állni. Jelen esetben vége a szabad­ságnak. Teltek-múltak a szürke napok. Egy szép őszi éjjelen Vizi barátunk azt ál­modta, bogy gyönyörűen tisztelgett az ezr edles úrnak, ezért dicséretet kapott. Felült hát Fortuna szekerére, és az ez­redparancsnokság felé tartott. Be is nyitott abban a szenL tudatban, hogy ál­ma még az éjt követő napon átmegy a valóságba. Akkorát tisztelgett, hogy ínég máig is tiszteleg, ha közben el nem lőtték a kezét és az magától le nem esett agyusztált sisakja karimájától Közben elmondta a mondókáját, ezre­des úr is mondott neki valamit sokkal hangosabban, bizonyára benne voll a tisztelgés tanítómestere is. Szabadságol — egészen természetes, — hogy nem ka­pott. Ilogy is lehetne hazaengedni, mi­kor állandóan a füle előtt tartja a ke­zét! Sajnálkozott mindenki a kétszeri vállalkozás sikertelenségén. Süle non­véd megjegyezte: »IIa nekem fiam szü­letik, akkorát tisztelgek, hogy az ezre­des úr légnyomást kap már a kezem fél­éméi ése közben«. S a sors véletlen játéka folytán még ugyanazon a napon Vizi hűséges taliga­lova, Szürke napvilágra hozott egy utó­dot, mintha szabadságra akarta volna segileni gazdáját. Vendéglátás Ha már a szarvasmarháknál tartunk, nem mulasztom el megörökíteni, hogyan A világháború ötödik évében is hatalmas építő-munka folyik az országban. A Sajócsatorna munkálatai a hideg időben sem szüneteltek. szorult be egy tehén a fa közé. (Bakáink a halált így írják körül: beszorult a fa közé.) Járőrünk egy tehenet látott legelészni. Miután meggyőződött róla, hogy a tehén önállósította magát, vagyis felügyelet nél­kül elégítette ki fenntartási ösztönét, bor­zasztón felháborodott és kincstári gondnok­ság alá helyezte a kicsapongó állatot. Hiá­ba tiltakozott szegény pára, fogságba ke­rült. De hogyan? Szerencsétlenségére vasú­ton akart utazni. Nem gondolt arra, hogy a vasutat robbantani szokták, a robbantás megakadályozására pedig egy éhes szakasz hivatott. A fiatal nőállat láttára jelentkezett ám az a bizonyos ösztön a támponton lé­vők körében is! Uccu neki, vesd el magad, — ingben, glóriában rohant mindenki a jö­vevény elé, hogy meginvitálja szerény haj­lékába. Nagy husángokkal mutogatták is neki a bejáratot, de az állat kevélyen fel­tartotta a farkát, jelezve, hogy gyorsítani szeretné az iramot pont ellenkező irányba. Akár tetszett, akár nem, szűkült a vendég­látók köre és a vendég a portánkra került. Illedelmesen beraktuk a kijáratot szép erdei fával, hogy a jövevény el ne vigye az ál­munkat és tanácsot tartottunk a sorsa te­lől. Már kimondtuk a halálos ítéletet, mi­kor észrevettük, hogy Oroszországban még a tehenek is edzettebbek, mint máshol. Át­ugrott a gáton és elinalt. Nem is mondom, mennyivel nehezebb volt a második vállal­kozás! De azért »beszorult a fa közé!« A kivégzés várakozásunkon felül sike­rült. Néhány napig tartogatni akartuk, de időben megtudtuk, hogy két nap múlva hadosztályparancsnoki szemlét kapunk. Elő­ször úgy gondoltuk, erre az időre kikötjük az erdőbe, mint a fegyelmezetlen bakát, de csakhamar elvetettük ezt a gondolatot, gon­dolván, hogy a préda jelezni fogja kényel­metlen helyzetét, azért sürgősen kivégez­tük, nehogy elöljáróink rájöjjenek soron- és rendenkívüli fogolyejtési akciónkra. (Folytatjuk.) Ballagó Imre háborús rajzai Ballagó Imre művészi fejlődésében je­lentős állomás az az időszak, amit a hon­véd haditudósító század tagjaként a keleti fronton töltött. Hazatérve nyomban magá­ra vonta a figyelmet háborús élményeinek művészi feldolgozásaival —• amint arról an­nak idején mi is hírt adtunk. A kiállítások azonban csak kötött időkre teszik hozzáfér­hetőkké a művészi alkotásokat. Nagyoob nyilvánosságra számíthatnak azok folyóira­tok reprodukcióban, de ott viszont az újsá­gok természetéből kifolyólag hamarosan el­tűnnek szem elől. Ezért örömmel láttuk, hogy Ballagó Imrének a »Nemzetőr« heti­lapban 'megjelent rajzait könyv alakban is kiadták. Ambrus Józsej, a lap felelős szer­kesztője előszavában találóan jellemzi a művészi megnyilatkozások értékét és jelen­tőségét a háborús beszámolók sorában. Ballagó Imre 25 rajza ebben a formában széles körben válik maradandó emlékévé honvédeink hősi küzdelmének. A művész kifejező eszköze mindvégig a toll, ezzel alkotja túlnyomórészt töpb­alakos, mozgalmas rajzait. Az eszköz vé­kony vonalai rendkívül alkalmasak arra, hogy pontosan nyomon kísérjék a lélek leg­finomabb rezdüléseit. A vonalak olykor sű­rű kontúrokká feketednek, majd kuszán, kó­cosan hálózzák be az alakokat, vagy szab­dalják a papírt. Az ilyenfajta rajzok, amint azt a rokonlelkű Szalay Lajosnál is tapasztalhattuk, — mint valami nyugtala­nító látomás vonzzák magukhoz tekinte­tünket, szemben a klasszikusan szabályos, tiszta vonal írású rajzok nyugodt, szinte kö­zömbös derűjével. Az alakok is sokszor tor­zulnak a kifejezés nyomasztó súlya alatt zömök, valósággal más világból való em­berekké. A vonalak ideges játéka s az elrajzo­lások, részeivé válnak a művész stílusának s mintegy az emberfeletti élmények közvet­len átélésének nyomai, növelik a rajzok hi­teléik s a fénykép személytelen passzivitásá­val szemben hasonló érzések visszhangját keltik a szemlélőben. Ballagó háborús rajzai, túl napi ak­tualitásukon, így válnak maradandó ernDeri dokumentumaivá a történelmi időknek. A. Tóth Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom