Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-04-25 / 17. szám

PÁPA ÉS VIDÉKEi 2 1943. április 25, vasárnap A 75 éves polgári iskola ... Szerény és csendes jubileumi esz­tendőhöz ért el a magyar középfokú oktatás legnépszerűbb és legnépesebb iskolatípusa: a polgári iskola. Most eri meg létesítésének 75. évét. mert gyöke­rei 1868-ba nyúlnak vissza. Bár a háborús idők nem teszik le­hetővé a különleges ünneplést, időszerű, hogy éppen ebben a városban, amely­ben négy polgári iskola fejti ki áldásos, nemzetnevelő munkáját, megemlékez­zünk erről a jubileumról. A magyar középfokú oktatás legke­resettebb iskolatípusának kettős felada­tát az 1927. évi XII. törvénycikk hatá­rozza meg. Célja, hogy részben a gya­korlati életre, részben a középfokú szak­iskolákra készítse elő az ifjúságot. A polgári iskola célját meghatározó tör­vénycikk megalkotása óta azonban a magyar közoktatás életében és szerveze­tében gyökeres változások történtek s az utóbbi évek nagy tanügyi reformjai, — bár elsuhantak a polgári iskola életében annyira kívánatos szervezeti és szerke­zeti tennivalók mellett, — mégsem hagy­ták hatás nélkül a polgári iskola életé­nek alakulását. A nyolcosztályos elemt népiskola, a tanítóképzők helyére állí­tott líceum és a háromtagozatú (keres­kedelmi,—ipari,—mezőgazdasági) közép­iskola élelrehivása akarallanul is alá­húzta a polgári iskola rendkívüli fontos­ságát; főleg annak alapozó és á" hidaló szerepét. Mindezek mellett a polgári is­kola sajátos célkitűzése is csorbítatla­nul megmaradt: a gyakorlati életre hasznos útbaigazítással szolgál azoknak, akik tanulmányaikat nem folytatják to­vább, hanem a középfokú iskola elvég­zése után ipari, kereskedői pályára lép­nek. Egy intézmény életrevalóságát azon­ban nemcsak a cél hasznos volta dönti el. A legszebb feladatok megvalósítását célzó intézmények is elsorvadnak, ha munkájuk eredménye, sikere, hasznosít­hatósága nem megy át a köztudatba és ha működésüknek nincs varázsa. A pol­gári iskola egyre növekvő népszerűsége arra utal. hogy ez az iskolatípus bele­ivódott a legszélesebb néprétegek tuda­tába is. Elmúlt már az az idő. amikor a polgári iskolát alacsonyabb-rendű gimnáziumnak vélték egyesek és szeret­ték volna elhitetni a közvéleménnyé!', hogy a polgári iskola lerakodóhelye a gimnáziumokból tanulmányi vagy ma­g'aviseleti hibák miatt kiszűrt tanulók­nak. Mint ahogy a magyar középokta­tásban megvan a sajátos helye és egyé­niségé a gimnáziumnak, |éppen úgy meg­van a mag!a egyéni tere és egyénisége a polgári iskolának is a középfokú okta­tás szervezetében. Soha szebben és igazabban a pol­gári iskola mai szerepét ki nem fejez­ték. mint ahogy azt egy emlékiratban olvasom: ... a 137.00U-re szaporodoitt növendéklétszámmal dolgozó polgári is­kola is a magyar nemzeti élet vára, pil­lére; a polgári iskolai tanár a nemzeti léleknek nagyobb megbecsülésre méiló munkása, hiszen kezei alatt sokszor a legfertőzöttebb társadalmi rétegekDől származó fiatalság serdül vallásos es ha­Kérjük, vegye majd figyelembe békében, hogy nehéz háborús viszonyok köiölt is hűséges kiszolgálói voltunk. Veszeli Ferenc festék-és olaj kereskedés Pápa, Horthy Miklós főutca 6. szám. Telefon: 17-05. Keleten mindent elöntött a tavaszi hólé. zafias érzésben erős tartó oszlopává a | magyar állami életnek, a magyar nem­zeti közösségnek. A polgári iskolai ta­nárság hős nemzedékek lelkének leghű­ségesebb formálója, hivatásának fana­tikusa, keserűséggel telt szívvel is a ma­gyar nemzet örök eszméinek meg tánto­ríthatatlan katonája . A teljes és helyesirányú célmeg­valósitásban rejlCk a polgári iskola ereje és pilléreinek időtálló szilárdsága. A 75 év alatt iskolatípusok tűntek fel és süly­lyed'ek el részben az tlnép elencidés pos­ványában, részben a kísérletezés kiala­kulatlanságában. Iskolafajokat differen­ciállak és vontak össze, építettek fel és sorvasztottak le, modernizáltak, át- vagy újraszervezlek. Amíg a modern közép­oktatási szervezet lassan kereste és for­ralta a megvalósítás formáit, a polgári iskola szilárdan állt mostoha és sokszor alárendelt szerepében is. Ezt az iskoiát nem ludta népszerűileniteni sem elavult tanterve, sem tanári rendjének elmeilő­zése. Akik számára a statisztika szám­halmaza nem halott betű. hanem beszér des bizonyíték, azok bizonyára csodál­kozva figyelik a polgári iskola fejlődé­sének döbbenetes ivben emelkedő vo­nalát. Alig van polgári iskola, amely be tudná fogadni a felvételre jelentkező­ket. Országos probléma a párhuzamosí­tás kérdése. A magántanulói létszám ijesztő arányú növekedése pedig bizo­nyítja, hogy ez,az iskolatípus nem a ki­váltságosok művelődési-helye, hanem parancso'ó é'e'szüksé lel, amelynek el­végzéséhez túl az egyéni érdekeken, fon­tos nemzeti érdekeink is fűződnek. Ha mindehhez hozzágondoljuk, hogy nem­zeti kultúrálódásunk kérdése honvédel­ir. kérdés is egyúttal, akkor megértjük, hogy a 75 éves múltra néző polgári is­kola jelentős tényezője állami életünk­nek. Veszlely László. (E cikkünket anyagíorlodás miatt 1! a következő számunkban folytatjuk.) Sebesült honvédeink művészete A pápai Vöröskereszt honvéd-üdü­lő betegei lombfűrész s egyéb munkáik­ból a Bencés gimnázium dísztermében virágvasárnapján kiállítást rendeztek. A kiállításon sok, valóságos művészéttel készüli munkát láttunk. Ezt a kiállítást a magyar sziv és a magyar szeretet al­kotta és vitte sikerre. Ezt az alkalmat ragadta meg Dr. Mesterházy Ferencné Veszprém várme­gyei önkéntes főápolónőiés Dr. Magassy Gáborné balatonkenesei Vöröskereszt társelnök, hogy a Magyar Vöröskereszt Balatonkenesei Fiókjának húsvéti aján­dékát elvigyék a pápai kórházban ápolt hős sebesüli honvédek részére. A Ma­gyar Vöröskereszt Balatonkenesei Fiók­ja a Balatonparton mindig előljár a hős sebesültek, az itthonmaradottak és a harctéren küzdő honvédek támogatásá­ban. A téli pápai kórházlátogatás alkal­mával Dr. Magassy Gáborné megindí­totta az akciót a pápai kórház elfagyott lábú sebesültjei részére készítendő pa­pucsokért. Vitéz Iíarcsay Béla ezredes, kórházparancsnok elküldötle a mérete­ket. az anyagbeszerzési nehézségekei Fehér Sándor és Fia szőnyeggyár meg­oldotta azzal, hogy 26 pár papucshoz szükséges hal inát bocsátott ajándékké­pen a kenesei Vöröskereszt rendelkezé­sére. A kenesei cipészek Álich János. Keresztes Lajos, Baranyai Ferenc, Nagy Sándor. Megyimóri Pál és Varga Mihály díjtalanul vállalták a papucsok elkészí­tését, A húsvéti ajándék azonban nem­csak ebből állolt. Freud Béláné 35 uter pálinkát, Hartmann Ferencné 2 liter ru­mot ajándékozott. Eleven Ilonka 200 drb. perecet sütött. Katona Sándor, Szőnyi -Antal né, Hartmann Ferencné, Szentkirályi Tóth Káhnánné. Strindberg Zoltánné. ifj. Dull Ferencné, Dr. Jánossv Aurélné. Baltai Józsefné, Körmendy Ágostonné. Dr Saáry István, Nagy Jó­zsef tiszthelyettes neje és a csendőrőrs. Busa Lajosné, továbbá Polgárdiról Szer­dahelyi Emil főintézőék süteményt és húsvéti kalácsot sütöttek a hős honvé­dek részére. Megindul ha cigaretta gyűj­tés, a dohány és cigaretta hüvely vásár­lása és a cigaretta töltés is. A Fővárosi Üdülő vendégjei, az ÜTI kórház betegei, a római katolikus elemisták vetélkedve buzgólkodtak a szivnivalók összehozá­sán. Dr. Magassy Gáborné hatalmas kö­teg folyóiratot és képes újságot adotl és gyűjtőit, mig a kis elemisták Papp Va­léria tanítónő és Kecskeméti Tibor ve­zetésével a szivnivalókón kívül gömbö­lyű betűkkel megírt tábori lapokkal ked­HAZÁÉRT NÉMETH JÁNOS honvéd, életént k 23. évében, a kiewi kórházban 1943. február hó 25 én, a harctéren szerzett súlyos sebesüléseibe hősi halált halt. Hőseinknek drága vére új, boldogabb jövőnknek termé­kenyítő harmata. veskedtek és kívántak a hősöknek' gyó­gyulást és kellemes ünnepeket. Ennyi minden jóval megrakodva érkeztek meg a kenesei Vöröskereszt asszonyai Pápára, az,ősi Esterházy kas­télyba. ahol a sebesült honvédek élén várta őket az üdülő parancsnoka, vitéz Karcsay Béla ezredes. Ott voltak Ha­muth Jánosné, a pápai Vöröskereszt társelnöke. Hamuth János polgármester, a Vöröskereszt elnöke. Karlovitz Adolf­né, Tomschits Bezső százados, Noll Fe­renc. főhadnagy, vitéz Dr. Mezey Kál­mán főhadnagvorvos, Dr. Panner Gézia hadnagy, Noll Béla, a kiállítás rendező­je, a pápai Vöröskeresztes hölgyek kö­zül Dr. Kapossy Arthurné, Panner Gé­záné, Kolbe Nándorné, Wohlmuth De­zsőné, a vöröskeresztes.testvérek közül Juritskayné intézőtestvér, Bohutzky'Er­zsébet diétás testvér, továbbá Horváth Kornélia, Iíeszei Terus, Barcza Etelka. Az öröm rózsái virultak ki hőseink arcán, amikor megkóstolták a jófajta itókát és ízes süteményeket. Láttuk az arcokon, hogy a legkisebb figyelem is mennyire jól esik a szenvedő hősnek Dr. Magassy Gáborné hazafias és lelkes beszéde után az egyik ápolt szakaszve­zető meleg köszönetet mondott a gon­doskodásért. A kiállításon szebbnél­szebb fafaragványok, lombfűrész mun­kák és a művészi kézügyesség sok más alkotása gyönyörködtette a szemlélőket, akik között ott láttuk Biró Lucián ben­cés igazgatót, vitéz Bozóky Tasziló ez­redes állomásparancsnokot, Dr. Harasz­tossy Ernő rendőrkapitányt. Kapuy Vi­tái bencés tanárt, dr. Szőllőssy Sándor fő­számtanácsost. Dr. Mezey Kálmánékat A magyarok Istene lemosolygolt e gyö­nyörű tavaszon a szépséges Balatonra és a gazdag Dunántúlra: örömmel látta, hogy mennyire szereli a magyar a ma­gyart. hogy a magyar asszony meny­nyire a szivén viseli a hős magyar hon­védeket. . Ünnepi esf a Nemzeti IMoliözpontban Vasárnap délután 700 főnyi NMK tag részvételével ünnepelte meg dr. Bé­dey Tibor és felesége névünnepét a pá­pai szervezet. A közszeretetben álló ná­zaspárl váratlanul érte az ünneplés, mert hiszen műsoron a Ivat. Legényegy­let vendégszereplése volt. 6 órakor a termet zsúfolásig megtöltő munkásság a Magyar Hiszekegy elmondásával nyi­totta meg az ünnepi estet, majd a nép­zenészek szakcsoportja és az énekesek az NMK indulót adták elő. A pattogó ütemű induló hangjai után Horváth Imre kerületi titkár üdvözölte és kö­szöntötte az ünnepelteket és a közönsé­get. A szervezel női tagjai nevében Ud­vardi Józsefné alelnöknő'köszöntötte az ünnepelt házaspárt. ZsemlyevicsErzsike és Szabó Zsuzsika, két magyarruhás ap­róság szép s talpraesett szavalattal, majd egy náluknál nagyobb «' virágkosárral kedveskedtek dr. Bédey Tibornénak. Szabó Jenő szervezeti titkár a szerve­zel férfi tagjai nevében mondott köszön­tő szavakat és kivánt sok örömet és bol­dogságot a szervezet szeretett elnökié­nek A Nemzeti Munkaközpont orszá­gos Központja részéről erre az alkalom ra kiküldött Khllng Jenő országos titkár a Központ nevében üdvözölte az ün­nepeltekiel. Az üdvözlésekre Dr. Bédey Tibor meghatódottan mondott köszönetei a nemvári ünneplésért. Szavaiban meg­említette. hogy amikor a Nemzeti Mun­kaközpont elnökségét elvállalta, lelkiis­meretes munkát igért, amit ezen ünne­pélyes alkalommal újból megerősitett, hogy a jobb sorsra érdemes jobboldali munkástársadalomért küzd addig, amíg a társadalom ezen rétege célját el nem éri Az ünneplések után a Kat. Legény­egylet két színdarabot adott elő: Az örök fényt és a Ma Asszonyát. A sike­rük óriási volt. A játékot a lelkes mun­kássereg sokszor megismétlődő óriási tapssal jutalmazta. A szereplők szép és mélyreható játéka mindenki szeméből könnyet csalt ki. A Kat. Legényegylet kitűnő szerep­léséért Horváth Imre kerületi titkár mondott köszönetei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom