Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)
1943-05-30 / 22. szám
HÍ REK Bárányfelhők szállnak . . . Bárányfelhők szállnak a májusi égen .. Ilyenkor az ember hisz még a mesékben, S azt is elfelejti, hogy milyen a bánat . . . Most, mikor az égen bárányfelhők szállnak. Pedig ahol én az életemet töltöm, Zavartalan ábránd alig van a földön . . . Nem kell ho zá több, csak egy szeszélyes szellő, S mindjárt szertefoszlik, mint a bárányfe'hő. VÁRHEGYI EMIL. Ügyeletes gyógyszertárak. Május 29-ig a Michna, 30—jún. 5. Irgalmasrend gyógyszertár tart vasárnapi és éjjeli ügyeletes szolgálatot. —o— Antal István m'n'szter kerületébea. F. hó 30-án, vasárnap Antal István dr. nemzetvédelmi-propaganda miniszter, kerületünk orsz. gyűl. képviselője városunkba érkezik. D. e. 10 órakor a Máp párthelyiségében (Fő-tér 16.) panasznapot tart. Utána 11 órakor a városháza nagy-termében kerületi nagyválaszlmányi ülés lesz, amelyen a miniszter az időszerű kérdésekről fogja a kerület nagyválasztmányát tájékoztatni. Értesüléseink szerint miniszter-képviselőnk vasárnap délután részvesz a levente-ünnepélyen is. H'vata'os látogatás. Toponári Ede, az Irgalmasrend magyar Rendtartományának főnöke hivatalos látogatásra május 27-én Pápára érkezett. Útjára elkísérte P. Simon Gyula rendfőnöki titkár. Süle Ferene édssapa (lakik Magyar*?,encs) keresi azt a körülbelül már jius közepén Ies/erelt pápai UP'töségíí ulá&zi, akJ fiával. Süle Károly u áss tizedessel cg ült kerüli orosz fogságba, ahonn.n három bajtársával megs öáötl, de Süle Kárcty nem tudott velük szökni Kéri azokat is, akílk erről az utászról tudnak, Ievelben fenti címre értesítsék. Iv'nevezés. A székesfehérvári tankerületi királyi főigazgató Dr. Szegedi László állami tanitóképző-intézeti tanárt a veszprémi IV. körzet (Pápa város) iskolafelügyelőjévé nevezte ki. Személyi hlr. Dr. Merényi Károly rendőrfogalmazót a m. kir. belügyminiszter szolgálati érdekből a pápai rendőrkapitányságról a Mátyásföldi rendőrkapitányságra helyezte át. A. C. Mmkritikája: A PÉK FELESÉGE. Jő ízlést sértő, a házasságot sok tekintetb-n nevetséges színre torzító francia darab, amelyet a megnyugtató bifejezés sem igazol. RÉGI KERINGŐ. Szórakoztató magyar vígjáték, feleslegesen beszőtt bántó jelenettel. CORSO Június 1—3, kedd-csütörtök. A francia filmgyártás remekműve! A pék felesége Főszerepekben: Raimu, Ginette Lederc, Charpin. Június 4 6., péntek—vasarnap. Nagysikerű magyar zenés vígjáték! Régi keringő Főszereplök : Szörínyi Éva. P^ger Antal, Zsilley Ma'git, Szilassy László, Lanc/y Margit, Bi icii Tivadar, irta: Barabás Pál. Rendezte: B*nkv V'ktnr. Kormányzó Urunk távozik a Magyar Technikusok Egyesülete felolvasó üléséről. Tornaünnepély A ref. gimnázium, ref. kereskedelmi középiskola, a ref. tanitónőképző intézet, leányltceum és a ref. polgári leányiskola ifjúsága mult vasárnap rendezte meg hagyományos, nagyszabású tornaünnepélyét a város és a környék óriási érdeklődése mellett. A ,ligeti városi sporttelepen ritkán látóit hatalmas nézősereg élvezte végig az ifjúság mintaszerű bemutatóját. Vi'éz Kovács Lajos és M s'er Gáborné testnevelési tanároic minden dicséretre méltó alapos, gondos munkát végeztek. Az ünnepély a Himnusz hangjaival kezdődött, amelyet az ifjúság és a nézőközönség közösen énekelt el. Ezután a közel ezer fiú és leány közös szabadgyakorlatot mutatott be. A változatos fclópiíé ű. mutatós gvakorlatok napy tetszést arattak. A polgárista leányok kedves karikatánca, a Nőnevelő mintacsapatának biztos, rendkívül ügyes gerenda- és talajtornagyakorlatai, a leányliceum növendékeinek ritmikufc gyakorlatai és gyönyörű magyar tánca osztatlan sikert arattak. Mes'.er Gáborné testnevelési tanár áldozatos, gondos munkája méltó eredményre vezetett. A ref. gimnázium és kereskedelmi ifjúsága ismétellen bebizonyította, hogy megérdemelt munkájának mcl'.ó eredménye volt az év folyamán a ICisok országos és kerületi versenyein elért gyönyörű helyezései. A komoly szer- és talajgyakorlatokon kivül tréfás versenyekkel, ritmikus gyakorlatokkal, humoros jelenetekkel szórakoztatta a közönséget. Az impozáns tornaúnnepély tanúságot tett a közönség előtt, hogy az említett iskolák testnevelési ügye szakavatott kezekben van. Rendezésben kifogásoljuk, hogv nem gondoskodtak sebesült katonáink elhelyezéséről. Házass'g; jirb'Ipum'. Hirt Miklós dr. körorvos és felesége május 27-én ünnepelték házasságuk 25 éves évfordulóját. A kedves jubileumot csendben, családi körben ülte meg a rokonszenves házaspár, kik hosszú éveken keresztül eredményes munkát végeztek a város katolikus társadalmi egvesületeiben. Az évforduló napján a jubiláns házaspár és a család ismerősei és barátai az Irgalmas-rend kápolnájában szentmisén vettek részt, amelyet Gosztonyi Nándor bencés jószágkormányzó mondott s szentmise után megható beszed kíséretében az egyház áldását adta a házaspárra. Ez úton is felhasználjuk az alkalmat, hogy a jubiláló házaspárt őszinte örömmel köszöntsük és Isten áldását kérjük további életükre. TaVTiOzó. A pápai bencés gimnázium 1913—23-h3.;| ban érettségizett növendékei június hó 6-án tartják harminc, húsz és tíz éves találkozójukat. A rendezőség kéri az érdekelt növendékeket, hogy részvételüket a következő címekre jelezzék: Dr. Maurer Islván ügyvéd Pápa, és P. Farkas-Horváth Valér házfőnök, Pápa. I Ilesök ünnepe. A hősök vasárnapján, május hó 30-án d. e. 11 órakor az alsóvárosi temetőben lévő hősi síroknál a város vezetősége a katonai parancsnoksággal karöltve kegyeletes emlékünnepet rendez. Az ünnepség végén a testületek a hősök keresztjét megkoszorúzzák. Ez úton is kérjük a város közönságét, hogy a kegyeletes emlékünnepen minél nagyobb számban vegyenek részt. Szülők figyel mibe! Az anyakönyvi hivatal felhívja az érdekelt szülőket, hogy az iskolai beiratásokhoz szükséges bizonyítványokat — a torlódások «ti<crülése vígéit — idejekorán szerezzék be! Kilünte:és. Magyarország Kormányzója Oposils Mihály szakaszvezetőt a kcleli arcvonalon tanúsított bátor magatartásáért a magyar bronz vitézségi éremmel tüntette ki. Alkalmazottak he*e"en"ése. Pápa megyei város adóhivatala felhívja azokat a munkaadókat, akiknek clkalmalzottai vannak, hogy háztartási és egyéb alkalmazottaikat a városi adóhivatalnál június 15-ig okvetlen jelentsék be. Akik ezen felhívásnak nem tesznek eleget, ' vagyis az illetményjegyzéket a jeVzett határidőre nem adják be, az 1940. XXII. t. c. 44. §-ában meghatározott pénzbirságban részesülnek. A szükséges nyomtatvány a városi adóhivatalban beszerezhető. A há'ilug neIkülÖ7hetetten mosáshoz, szappanfő/é'hez. Szabadon vásárolhathatja: »» ENG" DROGÉRIÁBAN Pápa Fő-tér 19. (E'előtt Nepper Rezső.) ftpgv'lkossá.íi kísérlet. Hockinger János kőművestanonc, pápai lakos május 23-án öngyilkossági szándékból jebn kezén az erét felvágta. Tettének oka ismeretlen. Az Irgalmasok kórházában ápolják. . i ' 1 Takarni ás? engetfefv. Városunk polgármestere felhívja a város közönségének figyelmét arra, hogy mezőgazdasági szrlas lerménveknek belső területre hordása, ott cséplése és tartása csak a tüzrendészeti hatóság engedélye alapján eszközölhető. Akinek fentiek alapján takarulási engedélyre van szüksége és azt még ezideig nem kérte, vagy pedig a már kiadott engedélyekben megszabott feltételek tekintetében vál'.ozás állott be, (pl. új építkezés, fák kivágása), takarulási engedi'ly megadása iránti kérelmét a legsürgősebben adja be a polgármesteri hivatalhoz, mert az engedély nélkül behorelott szálas terményeket a város a tulajdonos költségére fogja esetleg alkalmas helyre szállíttatni. Hirdessen a „Pápa és flidm '-ben 3 u n i u s 8, Ez a nap a ma?yar királyi jótékonycélú állami sorsjáték legközelebbi húzásának a n ?pia I Hí még idejében gondoskodik arról, hogy beszere7ze állam orf jegyét (á'a: egész 3 P, fél 1.50 P.) akkor Ö.inek is esélye lehet a nverés e. Főnyeremény : 40 003 P. Szrnt Anna pFbán'a h'rel. Június 2-án, szerdán reggel nyegyed nvolc órakor Requiem lesz Ráez Anna lelkíúdvéért. Halálának első évfordi'15'án a Szent Anna plébánia kegvelettel gondol a nemes lelkű mairónára, aki eletét és vagyonát Isten dicsőségére és ezrek leiki javára szentelte. A Requiemre ez úton is felhívjuk a figyelmet. — Az egyházközség szervezési munkálatai gvors iramban folvnak. Vasárnapra elkészül a választók névjegyzéke. A plébánia hivatalban (Széchenyi-utca 16.) 15 napon keresztül a névjegyzék bárki által megtekinthető. A felvétel vagy kihagyás ellen irásos, vagy élőszóban elmondott panaszokat a plébánia hivatalban kell megtenni. — A hónap utolsó vasárnapján, május 30-án a Rózsafüzér Társulat a litánia előtt fél hétkor tartja meg a plőbániatemrlomban a szokásos áj'a'osságát. Az összes tagok 'megjelenését várjuk: — A városszerte elismert és megbecsült munkát végzett Szent Anna Kórus, aZ új plébánia meginduló életében szorgalmasan tevékenvked'k A beiktatási szentmisén és az elmúlt vasárnan alapos felkészültségül cl ;smerésre méltó móelon szerepeP. A hét folvamán, csütörtökön este megható melegségnél' köszöntötte az új plébánost. Molnár Istvánt és a templomatyát- Kreizer Józsefet. Szekeres Lajos, a ICórus kamagva az énekesek örömét és lelkes munká'át felezte ki keresetlen szavakban. Száki István pedig virá^grl kedveskedett. Molnár István megköszönte az üdvözlést ás a további munkára buzd'totta a Szent Anna Kórus tagjait. — Zsúfolásig megtelt a Szent Anna" plébániatemplom az első esküvő alkalmávrl Szombaton hat órakor vezette oltárhoz Simán József eitőernvős szakaszvezető Magvar Mária tisztviselőnőt. A sze^tir'ás megható cselekménvei és az esketést végző rlébános beszéde mr'lvséges hálást pvakoroít az első esküvőn meg'elentek lelkében. Sz'n^sfi'm bcirii'a'6 volt a napokban a ref. Kollégiumban. A Foto-körnek sikerüli megszerezni az Agfa-gyár Kárpátalja te'len cimű szines keskeny fiimiét, valamint szines diapozitivekei, amelvek részben a budapesti kiállítás pav'llonjában gvönyörködtették a látogatókat. A filmet és a diapozi ti veket levetítették a pápai iskolák tanárai ?lőtt is, „valamint a diákoknak s szélesebbkörű előadás keretében szombaton défután 6 órakor az érdeklődő nagyközönségnek fogják bemutalni. Felhívjuk erre fényképező olvasóink f'gyclmét. Nvá~ád községben f. hó folyamán nÖvényegészségügvi tanfolyam volt, melvet Koperniczky István igazgató es Madarász Enrl gazdasági tanár tartott igen szép számú halp'ató jelenlétében. Ugyanakkor igen értékes és szép gazdasági tárgyú filmeket mutatlak be a nailgatóságnak, melyet a V. K. M. Oktatófilm kirendeltség és a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara bocsátott a szakiskola részére. Kerékpár-Topás. Gönelöcs Sándor, a Pápai-major gazdasági kocsisának kerékpárját ellopták. Göndöcs a Schabel'féle vendéglőben járt, amig az ismeretlen tettes az udvaron lévő kerékpárt ellopta. A rendőrség a kerékpár tolvaj után a nyomozást megindította. Márkás kerékpárok és rádiók Rátkainál „ERÖ" villamossági és műszaki kereskedés PÁPA Tel : 12-87