Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-01-03 / 1. szám

­ÍREK Kedves Olvasóinkhoz! A lapkiadási terhek folytonos emelke­dése arra kényszerít bennünket, hogy — kö­vetve a fővárosi és vidéki laptársaink pél­dáját, — lapunk előfizetési díját mérsé­kelten felemeljük. 1943. január hó 1-től tehát a PÁPA ÉS VI DE KE előfizetési díja egész évre az eddigi 8P helyett 10.— P, az egyes példányok ára pedig 16 fillér he­lyett 20 fillér lesz. Ugyancsak megfelelő arányban emeltük a hirdetések árát is. Az évek óta tartó drágaság folytán ed­dig is éreztük az óriási anyagi megterhe­lést, de Kedves Olvasóinkért készségesen vállaltuk az áldozathozatalt. Most azonban, hogy a papír drágulása miatt is lapunk előállítási költsége ismét tetemesen emel­kedett, nem szívesen, de kénytelenek va­gyunk mi is felemelni lapunk előfizetési dí­ját. Hisszük, hogy Kedves Olvasóink az el­határozásunkat megértőleg fogadják s to­vábbra is támogatnak bennünket abbeli tö­rekvéseinkben, hogy becsülettel, odaadó lé­lekkel szolgáljuk szeretett városunk és édes hazánk mindenek felett álló érdekeit. Pápa, 1943. január 1. Hazafias üdvözlettel: PÁPA ÉS VIDÉKE kiadóhivatala. —o— Ügyeletes gyógyszertárak. Január 3-ig a Városi, 4-től 10-ig a Michna gyógyszertár tart vasárnapi és éjjeli ügye­letes szolgálatot. / —o— Eljegyzés. Marton Ilonka úrleány és Komlódi Jenő karácsonykor tartották el­jegyzésüket. Eljegyzés. Csizmadia Anna úrleány és Lőcsei Imre karácsonykor tartották el­jegyzésüket. A Szent Anna templom hírei. Dec. 31-én: Szilveszter estéjén 6 órakor évzáró hálaadás i alkalmával Halmos: Tantum ergo ... Az esztendő fordulóján ... Kél a magasból tiszta fény.'— Újév napján a 10 órai nagymise énekrendje: Halmos: H­moll mise, Alleluja, Tui sunt coeli... (Of­fertorium.) Változó részek a Graduale Ro­manum szerint és koráliter. A pápai kat. közép- és középfokú is­kolák által — a sebesült katonák kará­csonyajavára— rendezett karácsonyi mű­soros est tiszta jövedelmét, 580 P-t a hely­beli Vöröskereszt-üdülőnek átadták. örökbe adnám árva 4 éves, egészsé­ges, rk. fiú unokámat. — Cím: Dajna György né, Fő-u. 2. CORSO Január 4—6. hétfő szerda. BOLVÁRY GÉZA rendezésében így szeret egy férfi Főszereplők: M. Harell, A. Schoenhals, Beniamino Gigli. Január 7—10, csütörtök-vasárnap. Óriási sikerű magyar film! 2000 pengős férfi Főszereplők : SIMOR ERZSF, BULLA ELMA, HAJMÁSY, JUHÁSZ, BÁNKY. Hatósági rendelet folytán hétköznap 5 és V* 8 vasár- és ünnepnap 3—5—7 órakor tartjuk előadásainkat. — jegyelővétel mindennap 11—l-ig és egy órá­val az előadások kezdete előtt Telefon: 11—33. Rendelet. A m. kir. rendőrség pápai kapitányságának az ékszerészek, órások, ezüst- és aranyáru gyártásával foglalkozó üzemek, drágakőkereskedők és zsibárusok ellenőrzése tárgyában 291/7/1934. szám alatt kiadott rendeletét a 39.820/1921. B. M. számú rendelet 38. §-a alapján az 1943. naptári évre megújítom és hatályában fenn­tartom. Pápa, 1942. december 21-én. Dr. Harusztosy Ernő m. kir. rendőrkapitány. A ber. szoc. szakegyesületek tagjait felkéri a vezetőség, hogy újév napján d. e. 11 órakor a Keresztény Munkásegyesület székházában tömegesen jelenjenek meg a szokásos újévi üdvözlés céljából. Bajtársi találkozó. A volt cs. és kir. 19. gyalogezred pápai bajtársai 1943. jan. 10-én Pápán Bajtársi találkozót rendeznek. - Sorrendje: 1. D. e. 9 órakor gyülekezés Szuczky Ferenc bajtárs vendéglőjében (Szent Imre herceg Fő-tér 27.) és a meg­jelent bajtársak üdvözlése. 2. A helybeli ker. hitfelekezetek templomaiban istentisz­teleten való megjelenés. 3. Az Ország­zászló megkoszorúzása. 4. A hősi halottak síremlékének megkoszorúzása *az alsóvá­rosi temetőben. 5. Bajtársi összejövetel Szuczky Ferenc és Németh Lajos (Rákóczi­utca 3. szám) bajtársak vendéglőiben, vala­mint a Frontharcos Otthonban. Gyilkosság karácsony napján. A béke és szeretet ünnepén az esti órákban 7—8 óra között a kertvárosi Aranykerék kiskorcsmában gyilkosság történt. A korcs­mában karácsony első napján zsúfolásig megtelt a két kis szoba. Ott volt Török Gá­bor pápai 33 éves lókereskedő. ő volt az áldozat. Török egy társaságban magyar, dalokat énekelt cigányzenekísérete mellett. Utolsót akart húzatni a cigánnyal és ek­kor odaugrott egy Szutóri nevű 24 éves le­gény és elő akarta rántani pisztolyát, de ebben megakadályozta Nagy Ferenc, Tö­rök barátja, aki az asztalon keresztül rá­ugrott a merénylőre és mindkét kezét le­fogta. Szutóri társasága kérte Nagyot, hogy eressze el Szutórit, majd ők elintézik. Ab­ban a pillanatban,'amikor Nagy elengedte, Szutóri rászegezte Törökre a gyilkos fegy­vert és fejbelőtte. Török véresen rogyott a korcsma padozatára. A kihívott mentők háldokolva vitték be az irgalmasok kórhá­zába, ahol a műtőasztalon meghalt. A gyilkos menekülni próbált, de a korcsma­beliek lefogták. Törököt kedden nagy rész­vét mellett temették lel. A gyilkost letartóz­tatták. KOZ viETIKA SZÜKSÉGLETEIT BIZALOMMAL VASAROLHATJA „ENG" DROGERlABAN Pápa, Fő-tér 19. (Ezelőtt Nepper Rezső.) ni III wi bwmbimmbbebbmbbbűm—mMsapu^—BWMB Három részeg ember garázdálko­dása az Alasz vendéglőben. A karácso­nyi ünnepek alatt három félig berúgott alak bement az Alasz-féle vendéglőbe és pálin­kát kértek. A vendéglős megtagadta a ki­szolgálást, mert ünnepen nem szabad pá­linkafélét kimérni. Erre a három részeg drasztikus kifejezésekkel illette a vendég­lőst. Egy óra múlva visszatértek a vendég­lőbe. A vendéglős azonban kiszolgálásukat megtiltotta, majd felszólította őket, hogy hagyják el a helyiséget. Verekedés kelet­kezett, de a három garázda embert sikerült ártalmatlanná tenni. Kitüntetett pápai hősök. A keleti harctéren hősi halált halt Klement Feren­cet Magyarország Kormányzója a magyar vitézségi bronzéremmel tüntette ki, melyet édesatyjának adtak át. — Polgár Károly hősi halált halt honvédünk szintén vitéz­ségi bronzérmet kapott, melyet testvéreinek nyújtottak át. — Városunk szülötte, Csiszár András fiatal pilóta, aki most kapta meg a második német vaskoronás kitüntetést, Sztálingrádnál az egyik bevetés alkalmával alacsony támadást akart véghezvinni és eközben hősi halált halt. — Papp Zoltánt, Papp Sándor i5uskaműves fiát az ellenség előtt tanúsított bátor, !önfeláldozó magatar­tásáért vitézségi bronzéremmel .tüntették ki. — Horváth Vilmos zászlós, oki. tanítót vi­téz magatartásáért Kormányzó Urunk a Signum Laudisszal szalagon a kardokkal tüntette ki. Halál vár az éjjeli tolvajra. Kará­csony előestéjén az elsötétítés idején isme­retlen tettes behatolt Kiss Emilia Boldog­asszony-úti lakásába és mindent felforga­tott. El nem vitt semmit, mert közben meg­zavarták. A rendőrség megindította az el­járást a tettes kézrekerítésére. Mivel az el­sötétítés alatt követte el tettét, valószínű­leg halállal büntetik. Elítélték az órák szerelmesét. A mult hónapban Pék László 21 éves pápai postakocsist a rendőrség iletartóztatta, mert egy Bajáról jött csomagból, melyben kar­és zsebórák voltak, kivette az órákat s rész­ben elajándékozta, részben értékesítette. Ki­hallgatása során beismerte lopási bűnét és átszállították a győri törvényszékre, ahol gyorsított eljárással most vonta felelősségre a tolvaj postást a büntetőtanács, mely joge­rősen négy hónapi börtönbüntetésre ítélte. Agyonütötte barátját. A szomszédos Takácsi községben néhány hónappal ezelőtt munka végeztével Vig István és Palásti István alföldi kubikusok betértek a falu korcsmájába. A két jóbarát hosszú ideig elbeszélgetett, majd áttértek kártyajátékra. Közben valami csekélységen összevesztek, ebből parázs verekedés támadt, kibékíteni nem leheteti a két kubikust, mert senki sem merte megközelíteni őket. Nagy harc folyt a két barát között és Vig felkapta a csá­kányt és azzal úgy fejbesújtotta Palástit, hogy a helyszínen meghalt. Viget a csend­őrség letartóztatta, majd átkísérte a (^yőri ügyészségre, ahol a napokban vonta fele­lősségre a törvényszék emberölésért. A fő­tárgyaláson beismerte bűnét és arra hivat­kozott, hogy nem akarta agyonütni a barát­ját. A törvényszék Viget öt évi fegyházra ítélte. Hol lehet jeglet gyűjteni? A város közönségének, iparosainak és kereske­dőinek természetes jéggel való ellátá­sára az 1943. évre szükségles természe­tes jéd termelési helvéül a Lakossy Ist­ván földbirtokos tulajdonát képező és Csurgai László molnármester áPal relt úgynevezett hantai rétet jelölőm ki. Jé^gyüjtés, illetőleg szedés csak ezen a helyen történhetik s a kihordott jegfeí üzletszerűleo árusítani tilos,^j^upán korlátol!: mértékben hozható Torg'alom­ba. A jég árának megállapítása a felek' szabad' egyezkedéseinek tárgyát képezi, mégis azzal a korlátozással, hogy az ár arányosan nem túl magasan, illetőleg az Összes tényezőket figyelembe véve, megfelelő áron lehet a jeget értékesí­teni. Aki műjeget, vagy természetes je­get ipara körében felhasznál vagy, aki műjeget árusítás célján raktáron tart, köteles nevét (cégét), üzletének és a jég elhelyezésére szolgáló raktárának he­lyét a polgármesteri hivatalban írásban bejelenteni. • j I Szélhámos fotilrászinestcr garáz­dálkodásai. Linczender János pápai fod L rászmester még a tavasz folyamán ön­ként jelentkezett katonának. Be is vo­nult, d'e rövidesen megszökött és Német­országba ment. Két hónapig tartózko­dott a birodalmi fővárosban, majd visz?­szajött és végigbarangolva az egész or­szágot, több betörést, lopást követett elL Sógorának oklevelét felhasználva fel­csapott tanítónak és két helyen tanított is. Monoron is tanított pár napig. Eza­latt kifosztotta a plébános lakását, egy új fekete ruhát és egy új kerékpárt ma­gához véve, ismeretlen helyre szökött. Budapesten egyik legjobb ismerősét lopta meg. Szerdán este Pápára érke­zett és erről a rendőrség tudomást szer­zett. Azt is tudták, hogy hol tartózko­ctík. Az egyik detektív két rendőr kísé­retében kiment a veszprémi-úti Jáger­féle vendéglőbe. Amikor belépett a rendőr, a szélhámos gyorsan kiugrott az udvarra és fejbeloxie magát. A go­lyó belefúródott szájába és ott súlyos, de nem életveszélyes sebet ejtett. Kih hallgatása során előadta, hogy több gblyó esetén kivégezte volna a kétrend'­őrt és a detektívet. Felgyógyulása után a katonai törvényszék ítélkezik felette. Hirdessen a „Pápa és 9id^é '-heo TÉLI MELEG Férfi és gyermek ingek és alsónadrágok női és leányka nadrágok jő minőségben Szőnyeghy divatüzletében Felhívás vidéki Előfizetőinkhez / Nagyon kérjük az igen tisztelt vidéki Előfizetőinket, hogy előfizetésüket megújí­tani s az esetleges hátralékot a mellékelt csekklap felhasználásával, melyen jeleztük a fennálló hátralékot is, beküldeni szíves­kedjenek. Hisszük, hogy azt a nehéz anyagi küz­delmet, mellyel lapunkat fenn tudjuk tar­tani, értékelni fogják, s segítségünkre lesz­nek egy szebb jövő kialakítását célzó áldo­zatos munkánkban. Hazafias tisztelettel: KIADÓHIVATAL. * A Magyar Erő újévi száma szokat­lanul gazdag tartalommal jelent meg. Szenzációs képsorozatban számol be a Nemzet első számú hadiárvájának, Horthy Istvánkának karácsonyáról. »Népek-sorsok­háború« és »Hadak útja«, valamint a »Nagy idők sodrában« című rovatok egyedülálló módon ismertetik az elmúlt év eseményeit, állítják fel az óesztendő mérlegét, s tár­gyalják az új helyzetet, amely Darlan volt francia kormányfő Afrikában történt meg­gyilkolásával állott elő. Szenzációs képsoro­zat ismerteti a japán haderő újguineai harcait, a magyar, német és olasz hadse­regek küzdelmét a bolsevista veszedelem ellen. Szemléltető térképek, irodalom, szín­ház, divat, sport és humor, továbbá Ke­resztrejtvény egészíti kí a Magyar Erő gaz­dag tartalmú újévi számát. Az ország minden helységében kapható. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-krt. 7. -> vrf ar<nfwaa Jókai Mozgó Jauár 5-6., kedd-szerda. izgalmas, kalandos film egy műsorban! Vasöklű kormányos Rémület az alvilágban Január 7 8 9-10 csütörtök péntek- szombat-vasárnap. Minden edd git fe'filmuló milliós világfilm! Barlettai párviadal Főszereplők: Gino Cervi, Elissa Cogani, Mario Ferrari. Hatósági rendelet folytán hétköznap 5 és 1/i8, vasár- és ünnepnap 3—5—7 órakor tartjuk előadásainkat - Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt 1 órával. Jegyren­delő telefonszám: 10—88. — A telefonon ren­delt jegyeket kérjük V« órával az előadás kez­dete előtt kiváltani. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom