Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-01-03 / 1. szám

40. nfSlfSH, 1. SZÉR. Pápa, 1943. faanár 3., vasáraap m MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egy évre 10-— P, negyedévre 2 50 P. KERESZTÉNY POllflIftl HETILAP. Felelős szerkesztő: Karényi Olaf 1 Szerkesztőség: Horihy Miklós Fő-u. 12. Telefon: 12-72. j Kiadóhivatal: Korvin-utca 3. s EMmmmmmrnm A • •)• 4E 1 m Megtanultuk a történelmi leckét Honvédéin! üzenne • • • Kívánjunk egymásnak boldogabb új­esztendőt 1943. év első napján. Üjév min­dig a fejlődés, a jobbulás gondolatát hozza magával. Gondoljunk mi is a mi nemzeti fejlődésünkre, a boldogabb, szebb magyar életre. Örök emberi vágy az újjászületés vá­gya. Küzdelmes években áldozatvállaló emberek szeme előtt időtlen idők óta a megerősödés, a megtisztulás és a haladás célja lebeg. Hiszen minden korban azért született az ember, hogy ott, azon a helyen^ ahová sorsa állította, munkálkodjék, ha kell, küzdjön is azért, hogy javítson az örökségen, tökéletesítse a hagyományt, amelyet akár mint félig kész alkotást, akár mint társadaimi, politikai és gazdasági életformát az ősök .reáhagytak. Azt hiszem, 1943. ujesztendejének el­ső napján a küzdő Európa minden népe erre gondol. Különös erővel pedig éppen nálunk, Magyarországon kísért az újjászü­letés vágya, ahol újesztendő még sohasem köszöntött olyan szigorú követelésekkel, mint ma. Hatalmas küzdelem közepén ál­lunk és e küzdelem közben két feladatot kell teljesítenünk, először folytatni kell az elődök életét, továbbvinni az ősök hagyo­mányait a mi életünk erőfeszítéseiben, eredményeiben és gyümölcseiben, másod­szor pedig biztosítanunk kell az utánunk következő, jövendő nemzedék, a magyar if­júság, a gyermek szebb, tisztább, magya­rabb és ezért sokkal őszintébben emberi éle­tét azokkal az áldozatokkal, amelyeket tő­lünk a második világháború követel. A történetírás egyszer meg fogja álla­pítani, hogy a haladásnak azért a mérté­kéért, amelyet a mi emberöltőnk alatt mái; sikerült elérni és amit ezután még el aka­runk érni és amellyel sok téren egy év­század mulasztásait kellene pótolnunk, a ma élők bőségesen adóztak, áldoztak. Ha csak arra gondolunk a számadás, az újév első napján, hogy egy emberöltő idején már a második világháború szolgálatára kellett bevonulnunk, —,kinek a munka, ki­nek a fegyveres front vonalaiba, — meg­nyugvással mondhatjuk: teljesítettük és teljesítjük azt, amit (népünk haladása, újjá­születő sorsa tőlünk kíván. És megvallhat­juk azt is önmagunknak az önvizsgálatnak és a magunkbaszállásnak ezen a napján, hogy küzdelmünket nem vezeti hódító tö­rekvés, csak az örök emberi vágy, ame­lyet az újév kezdete minden emberben fel­fokoz, mindenkinek eszébe juttat: felemel­kedni, a szabad, a tisztább, a jobb magyar élet felé haladni, hogy ott a bennünk élő sajátosságainkat, erőinket, képességeinket kiteljesíthessük. Meggyőződésünk, hogy azok az áldo­zatok, amelyeket a nemzeti kötelesség pa­rancsszavára ezért a fejlődésért hoztunk és a jövőben fogunk hozni, megszerzik szá­munkra a boldogabb és jobb jövő jogát. Meggyőződésünk, hogy ez a küzdelem, ez m harc, ez, a háború, bármilyen súlyos áldo­zatokat is követel, csak akkor éri el a bé­két, csak akkor zárható le végkép, ha a Irta: Dr. fíntal István m. kir. miniszter a pápai kerület országgyűlési képviselője nemzeti szabadságnak, a magyarság hala­dásának és a társadalmi fejlődésnek a jo­gát eléri és biztosítja. Az első világháború befejezése azért nem hozta meg az igazi békét, ha békének jis nevezték a háború be­fejezését, mert abban küzdő, áldozatokat vállaló népektői elvették a szabad és teljes élethez, a haladáshoz és megújuláshoz való jogot. Az első világháború ilyen befeje­zése akármilyen gazdasági, politikai és fegyveres szankciókkal is biztosították a békeszerzők a háború 'megszakítását, újabb háborúkat szült és sem az úgynevezett győzteseket, sem az úgynevezett legyőzöt­teket nem tudta a béke világába elvezetni. Tanulsága annak, hogy az áldozat eredménye sohasem lehet bukás és bárki legyen, aki mégis így akar békét szerezni, hamarosan meglátja: népek, akiktől az ál­dozatvállalással szerzett fejlődés, újjászü­letés megerősödés jogát .elorozták, r^m kérnek ebből a békéből. A mai háborúban mi is és mások is ezért az elorozott jogért, a nemzeti újjászületés, a haladás és a fej­lődés jogáért küzdünk. Küzd egész Európa, mert Európában a jszabad fejlődés és meg­újulás joga alakította ki azt a klasszikus kultúrát, amely az egész világot termővé tette. Európa csak a maga szabad euró­pai életformájában kíván élni és ha ezt fe­nyegetik, mindenkivel meg fog ütközni az európai ember, mert tudja minden európai, hogy az életnek im ás formában nincs célja, nincs értelme és nincs öröme.' És az euró­pai knltúrközösség egyik évezredes ténye­zője és részese: a magyarság is azért küzd, hogy a •maga ősi, eredeti hagyományaiban és életformájában szülessen újjá, váljon tö­kéletesebbé és haladjon előre ma és a jö­vőben éppúgy, mint a fejlődés minden ed­digi korfordulóján. És\bárki legyen, aki az újjászülető nemzetet ebben a fejlődésben gátolná, ebben a kiteljesedésben megaka­dályozni akarná, szemben \fogja találni ma­gát minden magyar .emberrel. Nyugodtan mondhatjuk tehát, a mi háborúnk nem mások elnyomásáért, leveré­séért és nem 'uralmi célokért folyik, hanem annál többért: a magyar újjászületés sza­Donpartról, 1942. XII. Mélven tisztelt Főszerkesztő Úr' "'•W : - j • •> k^í , J K ' bad lehetőségéért, a nemzeti erő kiteljese­déséért, a magyar milliók sorsának jobbu­lásáért, azért á halaadásérí, amely a ma­gyar ipar, a magyar mezőgazdaság és a magyar szellemi élet szerves együttműkö­déséből gazdagabb, boldogabb magyar vi­lágot teremt mindnyájunk számára. Nemzedékünk, amely egy emberöltő alatt már a második világháborút küzdi végig, sokkal élesebben és tisztábban látja ezt a'háborús célt, mint az első világhábo­rúban. Megtanultuk, hogyha nem él a nem­zetben a háborús cél ismerete, tántorítha­tatlanul szilárd tudata, ha az utolsó pilla­natban ellenséges érdekek sugallata el tud tántorítani a végső céltól: a nemzet fejlő­dését, szabadságát biztosító békétől, akkor hiába harcoltuk ki roppant áldozatok árán győzelmeinket, az igazi békét sohasem ér­hetjük el. Az első világháború kegyetlen is­kob volt, de talán éppen ezért élnek tanul­ságai olyan erősen közöttünk. Megtanultuk, hogy az a béke, amit az ellenség kínál, min­dig nyomor, szenvedés, elnyomatás, a nem­zet területének és életerejének széttörése, maga a pusztulás. Tudjuk, hogy a nemzeti újjászületésre, a boldogabb jövőre, az egyé­ni sorsok és a nemzeti erők emelkedésére csak az a béke adhat lehetőséget, amelyet mi teremtünk, fegyvereink és áldozataink súlyának, döntő erejének végső latbaveté­sével. Megtanultuk a < történelmi, leckét, álljuk a sarat és nehéz áldozatokat vállalunk. Vé­res küzdelmeket ivívtunk és vívunk az igazi békéért, megérdemeljük és éppen ezért új­ból, mégegyszer nem engedjük a kezünkből sem ígéretekkel, sem erőszakkal kicsavarni a fegyvert, mert tudjuk, hogy utána nem­csak jövőnket veszik el, hanem a munka eszközeit és a kenyeret is kiütik erőtlen ke­zeinkből A mi békénk egyediili biztosítéka a győzelmes magyar fegyver és a szorgal­mas magyar munka. Erre gondoljon ma minden magyar. Újesztendő napján, amikor mindenkiben megerősödve kel életre az újjászületés vá­gya, bizakodva kívánjunk egymásnak bol­dogabb magyar újesztendőt. A keresztény Munkásegyesület Már több mint hét hónapja, hogy leg­kedvesebb szórakozásom a »Pápa és Vi-Ty^Sfö dékének« olvasása. Ma posta van, kell jön­ni újból az én kedves lapomnak is. Ilyen-* t&Vj^gj kor az arcvonal katonája letörli izzadt hom^,- ^Itált lokát és képzeletben!átszáll a Kárpátok fe,-' § lett, és a drága otthon kedves tájain kí­:. ' ván megpihenni. niak a honvédek leveleiből tájékozást. s^'AA: reznek az itteni helvzetrnl Harld 14ccáI^frrwa«?: & í : . paradicsom a gyönyörűen kimas&ír£ álarc lerántása után. Az arcát, ganda eldorádóját a maga valójáJ^a-fK tatják katonáink levelei BEbMH Ettől az alattomos hazug dától még most sem riadnak A^sM^^ö^fJ^' csillagos »Urak«. Meggyalázva OsS^ szót, magyarnyelvű röpcédulákat* v ™ karácsony napján d. u. 4 órákor tartotta hagyományos karácsonyfa-ünnepélyét igen nagy sikerrel. A Levente-zenekar fúvós he­tese »Csendes éj« kezdetű hangulatos kará­csonyi ének számmal nyitotta meg az ün­nepélyt, majd Csuti Teruska szavalta el ügyesen »Karácsonyi álom« c. verset. Ezu­tán Szalay Lajos titkár mondott ünnepi be­szédet és azt hangoztatta, hogy megváltást, békét, örömöt csak az hozhat most is, aki azért született és élt, azért tanított és halt meg, hogy az'embereket emberekhez méltó életre vezesse, megváltott életre. Olyanra, amelyben az emberek «testvérisége élő való­ság lesz. Döbröntei Kató Magasi Artúrnak »1942-es karácsony« c. költeményét sza­valta el mély érzéssel. Ezt követően a Szent család (élőkép) bemutatására került sor, mely szépségével bearanyozta a lelkeket. Végül az egyesület műkedvelő gárdája kitűnő szereposztásban színre hozta »And­ris haza jön« c. egyfelvonásos színművet, melyben Döbröntei Kató, Kulcsár Anna, Tarr Matild, Muli Magda, Csernák László, Muli Sanyika és Csuti Ferenc tűntek ki ügyes játékukkal. A műsort teaest követte. ., -x- -ik­szét. Ezek a hazugságokkal teíífe^o^ry yl^K pok táborukb: ígérnek fűt-fát, ugyanakkor mztos^i^ö-t^M^ másunk éheznek és a papír ba minden erőlkö^, szíve helyén vanLv " v \ \ ; -^f Mindenki hűséggel, odaadássa^jSelyv^ áll ott, ahová felettesei'.rendelték? mutatnak erre a néma. fake^Ä' 'j^J^f^^ nyugvó bajtársaink, : Kik, fndiäba^^ltak ' -A * annak, hogy azért a szént ügyért, melyéré " : - ; harcoltak, még a legnagyobbat is érdemes meghozni. Most eszmél rá az ember, mi lett vol­na velünk, ha valóban sikerült volna kis or­szágunkat elárasztania. Sok szép templo­munk, az itteniekhez hasonlóan raktárrá vagy istállóvá vált volna. Elszorul az em­ber szíve, amikor a ritkán látott templo­mok is le vannak rombolva és a tornyuk­ról hiányzik a kereszt. Hogy is segíthetné meg az Isten az ilyen nemzetet, melynek vezetői hátat fordítva az Istennek, az aze­lőtt vallásos néptömeget eltiltják vallása gyakorlásától. Istenbe vetett hittel hiszem, hogy di­csőséges fegyvereinkkel hamar kivívjuk a végső győzelmet. A »Pápa és Vidéke« útján küldöm üd­vözletem minden jóbarátnak, ismerősnek. Még csak annyit: az orosz tél már egy hó­napja, hogy beköszöntött. Hazafias tisztelettel: Horváth Imre karp. szkv. Tábori posta: 219/42. * * * 1942. XII. 12. Kedves Tanár Úr! Rózsaszínű lapja megtalált a Végte­lenbe nyúló orosz lankán s hogy milyen érzést keltett bennem,,azt leírni nagyon ne­héz dolog, azt csak érezni lehetett. Hatá­rokon, országon át hallottam hangtalan szavát és éreztem a magyar katona iránt érzett szeretetét. Engedje Tanár Or meg­köszönni azt a fáradságot és azt a szíves­séget, amelyet érdekemben végeztek a lap hasábjain. A lap több példányban is eljutott boz AHA 20 FtLLte

Next

/
Oldalképek
Tartalom