Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)

1942-10-18 / 42. szám

HS RÁDIÓ Kapható: Rátkai Károly „Erd 8' villamossági és műszaki szaküzletében, Pápa, Fó'-uica 4. Teäefon ; 12-87. CVSE—Kinizsi 2:0 (0:0). I. o. b. Celldömölk. — Vezette: Szab'ó. A Kinizsi botrányos jelenetek kö­zött vereséget szenvedőit Gellben. Szabó játékvezető két oelli játékost kiállított 1, a közönség betódult a pályára, a rend felborult, a játékvezetői majdinem meg­lincselték. Ilyen körülmények között természetesen nem lehetett normális futballt játszani, mert a megfélemlített játékvezető veszélynek volt kitéve. A Ki­nizsi egy 11-est is kapott. A Kinizsi a bot­rányig jól működött; utána is voltak helyzetei, de azok befejezetlenek marad­tak; : VASÁRNAP SPORTJA. A bajnokságban vezető helyen álfó Érsekújvári SE jön Pápára. A mérkő­zést eredtelileg Érsekújvárod- játszották volna, de az újvári csapatnak pályavá­lasztási jogát két vasárnapra elvették. Igy kerül a mérkőzés Pápára. A Perutz SC még megőrizheti veretlenségét, ha megismétli mult vasárnapi játékát. Nem szabad vakreményeket táplálni, mert az újvári csapat nagyon jó jelenleg. Külö­nösen a támadósora veszélyes, ne a vé­delme is kitűnő játékosokból áll. Pom­pás mérkőzésre van kilátás. A Kinizsi előmérkőzést játszik a Move ZSE-vel. Perulz SC ETO (Győr) 3:2 (2:0). NBB. Pápa. Vezette: Németh. A vasárnapi forduló kiemelkedő sporteseménye a Perulz—ETO találko­zó voll. Nagy közönségsiker mellett pompás iramú, gyönyörű labdarúgás! j élvezhetett a közönség. A két jóképes­ségü csapat öldöklő iramú játékából a pápai kerüli ki győztesen, még hozzá • megérdemelten. Ennyivel jobb a Perutz SC. melv vasárnap felvonultatta a lab­darúgás szépségeit. Hatalmas munkát végzet! a védelem, de nagyot játszott a lám adó sor is. 2:0-ás vezetés után, .ami­kor a csapatok megfordultak, a győri együttes olyan fergeteges támadási i nili­toil a Perulz kapuja ellen, melyben a kiegyenlítés is sikerüli, de jött a Perutz Offenzíva, amely elten nem birt még megfeszített erő árán sem védekezni az ETO és a győztes gól berugása után iti marad! a kél pont Pápán. A mérkőzés értékél nagyban csökkentette a közön­ség egy részének minősi Illetetten maga­viselete. A győriek kiegyenlítő gólja után Völlner partjelző ellen a közönség! jog­talanul kirohanást intézeti, ső't az egyik fanatikus szurkoló leköple Völhiert. A közönség ellen is feljélentésl lesznek, melynek jórésze hangos, nyomdafesté­kei nem líírfí kiabálásokkal zavarták a játék infeiielét. Csupán annyit jegy­zünk meg, hogy jó lesz, ha bizonyos ele­mek csendesebben viselkednek ezután A mérkőzés végén még ízléstelen »csó­kolótízástól sem kimétték: meg a ke­resztény közönséget. Nagyon csodálko­zunk azon, hogy a mai világban meg mindig 1 akadnak a íulsó táborban ilyenek. Addig jár a korsó a kútra, mig el nem törik, Nemeth Pál kifogásta­lanul vezette a nem könnyű mérkőzést. Jók: Tómenga, Szeles, Hoffmann, illet­ve Gőeze, Tóth. Move ZSE—Perulz SC II. 3:1 (0:0). Vezette: Kulcsár. Jó csapatot ismeri meg' a pápai kö­zönség a zalaegerszegi Moveban. Min­den részében jobb volt ellenfeléné!' és megérdemelten vitte cl a kél pontot. Az első félidőben még valahogy tartja ma­g'át a Perutz II.. de szünet uián a Move felmorzsolja a Perutz erejét és berúg három gólt a pápai kapuba. Perulz szé­píteni tud, de a győzelmet megakadá­lyozni nem. Vámost a játékvezető le­küldte a pályáról, mert feleseli vele. Eladó egy 16-os •.ancsster vadászfegyver 3 338 Érdeklődni lehet: Korona-utca 40.sz. alatt. SZENT ZITA LEÁNYO 1THON Cselédelhelyező irodája megnyílt. Kérjük a melyen tisztelt Háziasszonyok szíves pártfogását. Pápa, Assziszi Szent Ferenc-utca 14. Telefon: 16-26. R Vöröskereszt útján a 235. számú üdülő kórház sebesült katonái részére a következő adományok érkeztek : Borsosgyőri ref. nőegylet gyűjtése 10 kgr. toll, Peruizgyári szövőmunkások 820 drb. cigaretra, Kéitornyúiaki uradalom 170 kg. paradicsom, 74 kg. alma, Schvarcz Imréné Ugod 5 drb. kispárna Iruzat, Mészá­ros Ilonka 1 dib. kispárna huzattal és könyvek, Arcz Aibertné 1 drb. dominó, 1 doboz cigaretta, 2 csomag képes folyóirat, Jászberényi József 22 drb. folyóirat, Bognár Imre 25 drb. könyv és újság. Tocsik József 5 drb. parnahuzat, Ecser Józsefué 1 drb. kispárna huzattal, 1 drb. társasjáték, 3 dd>. könyv, Gyeginszki honka 2 drb. törülköző, Msgr. Németh József apát-plébános 3 drb. feszület, Szalai Jánosné Boisosgyőr 40 drb, cigaretta. Varga Jo.án 1 doboz cigaretta. Coriáry Nándorné 4 drb. szemüveg, Deutsch Erika 72 drb. folyóirat, Hidi János 2 lit. denaturáitszesz, Orovics László 5 drb. könvv, Krátki Józsefné 5 kg. gyümölcs, Tollai Ohó gimn. tanuió 3 drb. regény, Városi gyógy­szertár elöit elhelyezett ládában 40 dib. regény, 60 drb. folyóirat, újságok, 3 doboz cigaretta, 1 csomag dohány és két fillér, melyen cigarettát ve,tünk. A Papán tartózkodó „Gazdag cirkusz" a sebesült katonák számára díjtalan elóadást lartott. N'gy Sándor cukrász egyszázharminc­pengő 24 filler értékű fagylatot és szeretet­csomagot ajándékozott az üdülőknek, vitéz Szalai István 78 üveg (7 d.) sör. Karcagi fényképészeli műterem eljesen díjtalanul sok szépfelvé elt készhett a se esülr honvédekről. Koréin Mi íály 100 drb. levelpapír, bor ték, 300 drb. cigaretta, 100 boríték, 50 drb. folyóirat, 50 dobz. gyúfa, Kollár Pál 1 drb. nyugágy, 1 drb. kispárna, 500 drb. cigaretta, 5 drb. szivar, Mika Márton 1 éves bekötésü Magyar Futár, Tamás Jánosné 1 drb. kis­párna 2 huzattal, Ciller Péier 15 drb. regény, Emericana 20 kgr. szőlő, özv. Kálnay Zá­dorné gyűjtése Szentgál 6 drb. nagy és 6 drb. kispárna huzattal, Papateszérr kalász leányegylet 40 kgr. szőlő, 8 kgr. alma és körte, Lehel László 2 drb. tálca és 1 üveg­ki rsó, Irg. Nővérek Ranolder 300 drb. folyó­irat, 2 drb. könyv, Református Nőnevelő Intézet 20 kgr. szőlő, 120 drb. barack, Pá­lyái György 25 drb. folyóirat, 1 regény, R'.noldér Intézet növendékei 400 drb. ciga­retta, 3 drb. társasjáték, 4 csonvg dohány, 3 dib. s?ivar, 4 gyufa, 1 doboz hüvely, 3 kgr. sülttészta, 10 kgr. gyümölcs. Öreghegy első és második helyén Kecskés János hegy­bíró és Molnár Nándor gazda kezdeménye­zésére gyűjtés indult gyümöicsböl adomá­nyoztak : Dcrzsó János, Bognár Gyula, id. Markó József, Markó Ferenc, Molnár Károly, Illés József, Rapoch Vilmos, Eisler Mór, Fakó Imre, özv. Fakó Istvánné, Tömböl Miklós, ifj. Giczi Gábor, Márkus Károly, Farkas Gyula 2 drb. vaskályha, 12 al. hamu­tartó, ,12 üveg-hamutartó. (Folytatjuk.) Magyar Testvéreink! A köröndi hi­res székely fazekasok, a taplóáru készí­tők és minden köröndi székely arra bér: Vásároljátok portékáinkat, hogy valóra válthassuk régi álmunkat; az Ország­zászlót, a Hősök .emlékmüvét, a Kul túr­házat. A kul túr bizottsági, — A disz- és emléktárgyai: leírása és árjegyzéke ki­adlóhivalaiunkbair megtekinthető. Pápá megyei város polgármesterétől. äd: 1315/1942" Tárgy: A képviselőtestülei 52. kg'y. 2843/1935. számú viéghalározatával rendsze­resíteti: Jókai Mór nevét viselő alapítvány mint ta­nulmányi segély elnyeré­sére pályázat kiírása. Pályázati hirdetmény Az 1942. évi szepember hó 1-től kez­dődő hatállyal megüresedett két tanul­mányi segély helyre, mely egyenkint evi 340 P javadalmazással van egybekötve, az 1942. iéy szeptember hjó kezdetétől pá­lyázató l hirdetek. •A tanulmányi, segély, a Szent Bene­dek-rendi 8zeni Mór Bencésrend és a pápai ref. főgimnázium egy-egy főisko­lai tanulmányokra készülő vagy azt vég­ző növendéknek lesz kiadva, oly módon, .hogy a segélyezettíoisko.Jai tanuló egész főiskolai Kiképzése alatt (a főiskola ánal megállapítod számú évekig) részesiíüetik a segielyOen, amennyiben igazolja min­den év végén, ihogy az előirt vizsgálato­kat legalább jó ered'ménnyel és szabály-. szerű időben lelede és magatartása el­len kifogás semmi szempontból nem emelhető. • ' A segélyösszegben elsősorban pá­pai illetőségűt, ilyenek nem létében pá,­pai járási s harmad sorban Veszprem megyei illetőségű s jelentősebb vagyon­nal nem rendelkező tanuló részesirtelik a főgimnáziumi tanári, testület vélemé­nyének meghallgatása meI Mtl. A pályázat határidőjéül 1942. évi november 25. napjának déli 12 óráját tűzöm ki, ezen Időig a pályázati kérvé­nyek a városi iktató hivatalba nyújtan­dó be. A később érkező pályázati kér­vények figyelembe véielni nem fognak. A pályázati kérvényhez mellékelni kell a születési bizonyítványt, illetőségi és szegénységi bizonytLváiryL az iskolai előmenetelt, vagy végzettséget igazoló bizonyítványt. Pápa, 1942. október 14. Hamulh János s. k. polgármester. Jo rumot, likőrt, duplazamatú essenciámmal hazilag készíthet „ENG" UROGERIfi Al' Pápa. Fő-ter 19. (Ezelőtt Nepper Rezső.) Papai Jarasi Mezőgazdasági Bizott­ság f. hó 25 én népes közgyűlést lanott Szabadhegyi E imér m. kir. gazd főtanacsos elnökletével. Töpler Ernő előadó ísmeitette a kamarai kezdeményezéseket, lel erjesztése­ket, kormányrendeleteket. Ismerittie a Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület ló­tenyésztési szakoszlá jának működését és hogy a kancaakciót tová b folyiaini szándé­kozik. Dr. Jokay-L.ász Miklós felsőházi tag sérelmesnek tartja, hogy a k adott rendeletek nincsenek tekinirttel az egyes országrészek és vidékek különleges viszonyaira. A köz­gyűlés Likéri a Kamarát, hogy hasson oda, hogy a száj- és körömfájásban fertőzött községek összes hasltottkörmü állatja egy­szerre befertőztessék. 1 taszténpirólisS^ a sB&EsQIf honvíds'üéPt Az egész ország .visszhangzik a fel­kiáltástól: Adjunk a honvedeknek, a se­besüli magyar katonáknak! Ks feltárul­nak a szivek, a lelkek kamrái, nogs­helyt adjanak hős bonvédeíinkkél euyüü érző cselekyő .szeretetnek, 'amely ma ma­gyar és keresztényi kötelesség. Mindén •magyar, szegény és gazdag egyaránt is­meri; a kötelességét: ad. amit Isten­acloli, anril csak adhat. A keresztényszocialista munkásság kétszeresen átérzi hazafias kötelessé-' g'cl annál,is inkább, meri azzal a nem­zetközi bolsevista veszedelemmel szem­ben. amellyel mosl katonáink hősi bar,­eukal vívják', a keresztényszocialista munkások -yrár 10 évvel ezelőtt felvet­ték az egyenlőtlen küzdelmei, de a Ha­talmon levő liberalizrniufl mákonyálól .elaltatott magyar keresztény társadalom lelkiismerete akkor még ncni ébredt ön­In (tatra. A pápai keresztényszocialista szer­vezetek vezetősége pénteken cs(e meg­tartón ülésén elhatározták, hogy Ke­resztény munksnapol rendeznek Pá­pán s annak 'jövedelmét a Főméilóságú Asszony akciójára fordítják. A részletes műsort fa )ra|glas!zok un közli a rendezőség. Házak, házhelyek földek, földbérletek, malmok és korcsmák eladók — bérbeadók. Felvilágosítással szolgál: JÓZSEF ny. főjegyző ingatlanforgalmi irodája, Pápa, Boldogasszony-úija 8. szám. 34 6 Felhívás. Felhívom a város lakosságának fi­gyelnrél a kukoricamoly elleni foko­zottabb védekezésre. A kukoricaszárnak a ioldszinéríéi történő levágásával, vala­min l a kukoricaszár megfelelő elraktá­rozásával a kártételt nagymértékben csökkenteni lehet, igy ezen óvintézke­dések pontosan bétartanaók. -I I.. i|iyB|TIMTI»iairilIlIliaLailM.iJlMMMiiiPi ÁLLAMI ANYAKÖNYVI KIVONAT 1942. okt. 9—15. Születtek: Mágocsi László, asztalossegéd és Ftf­redi Alojzia, leánya : Alojzia Margit, rk. — Gulyás Sándor, gazdasági cseléd Henc Mag­dolna, iia: Jó/sef, ev. — C-ukárdi Jenő, népzenész és Rigó Anna, kánya: Mária rk. -- Molnár István, mütrágyagyáii munkás és Kovárczi Rozália, fia: Ferenc, rk. — Unger Mór, rőföskereskedő és Gesiätner Ilona, leá­nya : Anna, izr. — Végh Ferenc; napszámos és Halász Mária, fia: Károly, rk. — Kohn Dezső, üveges és Paskusz Erzsébet, fia: Ferenc, izr. — Süle János, m. kir. repülő­őrmester és Kutasi Terézia, leánya: Zsu­zsánna, rk. Házasságot kötöttek: Ferenczy Marton, napszamos, ref. és Schvéder Mána, háztartási alkalmazott, rk. — Tó.h Béla, szövőgyári szövőmesttr, ev. és Cserkuti Ilona, ev. — Lukács Lajos, va­súti segédtiszt, rk. és Simon Ilona, rk. — Maczkó Ferenc, kertészse téd, rk. és Häuser Erzsébet, szövögyári munkásnő, rk. Meghaltak: Csizmadia Lá»zló, rk. 3 hónapos, bél­hurut. — Bagócsi Géza, ref. 2 éves, idült bélhurut. — Siein Beláné Deutsch Margit, izr. 27 éves, fekélyes szívbelhárlyalob. — Butkovics Kálmán, födmlveő, rs. 17 éves, hasihagymáz. — Özv. Pfers Pongrácné Friedmann Franciska, rk. 77 éves, szívizom­elfajulás, — Kiss Gézáné Hosszú Juliánná, rk. 28 éves, tüdőembóiia. — Töreki Mária, rk 10 hónapos, bélhurut. — Özv. Németh Sándorné Sztlos Mária, rk. 76 éves, szív­izom' lfdjulás. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. • Szerkesztőség: Pápa, Horthy Miklós Fő-utca 12. szám. Telefon: 12—72. Felelős kiadó: NEMCSICS ELEK­Kiadóhivatal: Pápa, Korvin-utca 3. sz. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések díjszabás szerint. Lapzárta: szerda délután 5 óra, hirdeté­sekécsülörtökdélelöt^ Nyomatott a Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt üzemében, Pápán. Felelős üzemvezető : Téglássy J<ános.

Next

/
Oldalképek
Tartalom