Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)
1942-06-21 / 25. szám
>ÁPA ÉS VIBEKEt UXIX. évfolyam, 25. szám Pápa, 1942. június 21., vasárnap Felelős szerkesztő: Herényi Olaf • POLITIKAI HEIIIIP. MEGJELENIK MINDEN YISARNBP. •••••••••••••^•BttHHIBESBI^^ Te Deum Laudamus A héten az egész országban felhangzott a Téged Isten dicsérünk örvendező, diadalmas hangja. Ennek a hálaadó éneknek akkordjai teszik rá a zárókövet a nemzet reményének, az ifjúságnak kemény munkájára. Farasztó, idegkimerítő volt ez a munka. Nem csoda, hogy tanító-tanár, tanuló egyaránt vágyakozik a feszültség levezetésére s fellélekzik a befejezéskor, hogy azután' hozzáfoghasson a jól megérdemelt, szükséges pihenéshez. De a pihenésen kívül a fiatal életnek még mennyi boldogsága kapcsolódik a vakációhoz! A családi körbe való visszatérés, ahonnan a jövő munkálása kiragadja a fiatalságot, a jóbarátokkal, a szülők foglalkozásával való kapcsolatok felvevése, a gyermekkori emlékek bája a fiatal élet legkedvesebb napjaivá teszik a vakációt. S a fiatalságnak ehhez a varázslatos, sóvárgott korszakához két szó nyitja meg a kaput, a Te Deum. Szép iskolai hagyományainnál fogva ez a két szó egy szóvá, egy fogalommá vált. Nincs is nyelv, melyben annyi kedves érzelmi velejáró tapadna ehhez a kifejezéshez, mint amagyar nyelvben. Pihenésre szánt, költészettől átjárt korszak kezdetét jelenti a Te Deum főkép azoknak, kik hazamennek, a szülői házhoz térnek haza. Sok színt, sok kedvességet visznek el a városból, de azért nem nézünk utánuk lehangolt lélekkel. Vigan fújjuk mi is velük a Te Deumot, mert hiszen hoszszú, fáradságos időszak után pihenés ideje következik számukra, csak erőgyűjtésre mennek haza, és az örvendezés nem annyira a munkától való megszabadulás öröme, mint inkább az egy évi kitartó, jól végzett munka tudatáé. Mert az a munka, melyet az iskola befejezett, jó munkának minősít, „jó mulatság, férfimunka volt". Bárcsak a nemzeti élet minden terén a nemzet minden rétege akkora odaadással, megbi2 hatósággal végezné ezekben a nehéz időkben a neki kijelölt munkát, feladatot, hogy az olyan ellenőrzés, számonkérés előtt, mint amilyennek az ifjúság alá van vetve, mindenki mhnkáját jól végzettnek, befejezettnek nyilváníthatná, akkor a nemzeti életnek is hamar elérkezik a nagy Te Deum-\a, melyet még nagyobb lelkesedéssel, még nagyobb örömmel énekelünk, mint a jelenlegi iskolaévek Te Deum- ját. Dr. Sz. J. MAGYAR ÜNNEP Örömünnepet ült az egész ország és a világ magyarsága* f hó 18-án Kormányzó Urunk 74. születésnapja alkalmával. A csatazaj közepette minden magyar szív újjongott, hiszen azt a férfit ünnepeltük, akivel szemben hálánkat soha nem tudjuk eléggé kifejezni, aki új magyar történelmet irt életével és munkájával. Nemzetünknek nemcsak vezére, de atyja is lett. Imádságba és dalba foglalja mindenki nevét, mint ahogyan a hálás gyermek teszi édesatyjával. Annyit halljuk ezt az igazságot: nemzetünknek életében alig volt szomorúbb korszak,\ mint Trianon után és azóta megnehezedett az idők járása felettünk. És mégis azt éreztük, hogy ez a szenvedés nem is volt olyan nehéz, hiszen Horthy Miklós irányította életünket. Soha bizakodóbb tekintettetnemzet nem nézett vezérére, mint mi azt Kormányzó Urunkkal tettük. Számunkra ő erő, hogy gyengeségünkben el ne csüggedjünk, remény, hogy bizakodva tudjunk tovább küzdeni és építeni. Isten áldja meg Kormányzó Urunkat, adjon neki erőt és egészséget, hogy népét sokáig vezérelhesse a boldog magyar élet útján! Tizenhárom sokgyermekes család örömünnepe Ugodon Ünnepélyes külsőségek között adták át mult vasárnap Ugöd községben 13 sokgyermekes, szegény sorsban éiő családnak az Országos Nép- és [Családvédelem által épilett kislakásokat. Ez alkalommal a házakat fellobogózták és díszkaput emeltek az előkelőségek fogadására. A délután kezdődő ünnepelyre autón érkezett dr. Berky Miklós veszprémmegyei alispán, Szentiványi Károly prépost-plébános (Rátót), dr. Somogyi Ferenc ONCSA h. vezérigazgató Bronls Gizella szociális felügyelő kiséretében. Ott láttuk dr. Szentimrey Sándor főszolgabírót és a környékbeli előkelőségek közül sok ismerőst. Az alispánt az ugod'i kerékpáros levente-diszszakasz kísérte a falu határától a fellobogózott diszkapuig, ahol Szántay Miklós ugodi főjegyző köszöntötte, majd a díszemelvényhez vonultak és elfoglalták helyeiket. Draglovics István esperes-plébános üdvözlő szavai után az alispán ünnepi beszédben méltatta a kormány szociális politikáját, amely lehetővé tette, hoigy a sokgyermekes családok • egészsiéiges otthonra találjanak. Az alispán ezután átadta a házak kulcsait a tulajdonosoknak. akiknek nevében Tóth István 10 •gyermekes családfő mondott köszönetet. Megható jelenet következett utána. Páhi Etel kislány állt az emelvény elé és a következőkép köszöntötte az alispánt: »Kedves Alispán Bácsi! Mi, a Szent Margit-telep lakói szeretettel vártuk alispán bácsit körünkben, hogy megköszönjük azt a jóságot, amellyel felkarolták szent ügyünket«. Becsei István kisfiú pedig azoknak mondott köszönetet, akik lehetővé tették ezeknek a házaknak felépítését. Somogyi József, az ONCsA h, vezérigazgatója hosszabb beszédben vázolta az ONCsA célkitűzéseit, majd figyelmeztette a családokat a kötelességekre. Ezeket a házakat — mondotta — vérből és lélekből épült váraknak szenteltük. Össze kell fognotok, megingathatatlanul ki kell tartanotok a harcokban és küzdelmekben. Dragovics István esperes-plébános megszentelte a házakat, majd megáldotta a házakban kifüggesztésre váró feszületeket. A zászlódijszbe öltözött házakat az előkelőségek végignézték. A 13 családi házban 109 lélek lakik. MÁTIS JÓZSEF. | Ének 100.000 faviliárál Bakonybél, június 18. A Bakony legmagasabb hegyeitől körülzárt völgyben húzódik meg a csendes falu, amely felett szinte nyomtalanul futottak el évszázadok viharai. A Tönkiölös. Somhegy, Parajos hatszázméteres, erdőfedte hegytömegei védik, óvják a kis falucska békéjét. Csak a Gerence szurdokán átsüvitő szél mozgatja meg néha-néha a falucska levegőjét, amjt csak úgy vesznek észre a bakonybéli magyarok. mint teszem azt, hogy náluk két héttel későbben nyit a tavasz, korábban kopogtat be az ősz. De nem is nagyon ér rá a béli magyar arra, hogy a természet játékaira figyeljen, mert tennie kell a munkát, amint tették azt évszázadokon át. A munkájuk pedig' öszszeforrott a fával. Másuk sem igen van a bakonybélieknek, mint fájuk. Azaz, a bakonybéli erdőrengetegek fáját £>1 is csak ijgen kicsi rész a föld népéé. A munka azonban, am|ijt a fával tenni kell, az mind 1 az övöké. De csak a munka. A munka haszna ismét másé. Egy kis statisztika A község határa 4200 kat. holdi Ebből csak 1000 hold! a szántó, rét, kaszáló, legelő (ezen utóbbiak kopár d'omboidalak, melyek karsztosodási jeiIegiet mutatnak máris), a többi erdő. Az ezer hold szántóföldből 200 holdnyi terület az Apátságé, a fennmaradó részen kb. 300 tulajdonos osztozik. Ez a 300 család 1100 lelket számlál. Tehát: családonként jut nem egészen 3 hold szántó, és valami csekély rész a közbirtoikosság erdőterületéből. Ha lélekszám szerint osztanák fel a község művelés alá vont földterületét, egy lélekre 0.57 kat. hold jutna. Kevés, nagyon kevés. Nem képes eltartani a beleágyazott 1400 lelket. Marad tehát a fa. Abból kell kemény munkával kipréselni a kenyeret. Sok kényeret, mert sok a száj, amely várja a napi falatot. 220 a mindénnapi elemi iskolások száma a faluban. Hai a (község 1400 lelket számláló lakosságából 6 évjáratra átlag 200-at számlálunk, a 18 éves koron belüti részben, vagy teljesen elláttatlanok száma a község lakosságának felét teszi. Ez pedig azt jelenti, hogy minden felnőttnek legalább két életet kell munkájával eltartania. Ugyan a bakonybéli öregeket nem is merem elláttatlanoknak nevezni, mert hátha megharagszik rám Obermayer István bácsi, aki a 77 esztendejével olyan fürgén mozgatja a villakészitő vonyókését, mintha csak tegnap engedte volna haza Ferenc Jóska »hosszú szabadságra«. Évente (00.000 favilla Télen-nyáron egyaránt dólgozik fával a bakonybéli magyar. Dönti, hasítja, szállítja és megdolgozza. Az ország legjobb famunkásai. Az első világiháborút Kamatozó Erdélyi sorsjesyek legközelebb 1942. július hói-én lesznek sorsolva. Minden sorsjegy ára visszatérül, közben 4 %-al kamatozik. 24.791 drb. nyeremény 45,105.600 P értékben. Egész sorsjegy ára 200 p, fél sorsjegy ára 100 p, negyed sorsjegy ára 50 p. Kaphatók, mi? a készlet tart a Pápai Takarékpénztárban. ARA 16 FILLÉR