Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)

1942-03-29 / 13. szám

Rendkívül nagy érdeklődés előzi meg az Ipartestület hangversenyét Mult heti számunkban megírtuk már, hogy Operaházunk és Nemzeti Színházunk kiváló művészeinek közreműködésével nagyszabású hangversenyt rendez április 1-én a Pápa és Vidéke Ipartestület a Corso mozibanA nagynevű művészek: Orosz Júlia, Somogyi Erzsi, Hámory Imre Nagy István olyan műsort állítottak össze, hogy Pápa kulturális igényeit a legjobban kielégíti majd. Csak dicsérni tudjuk az Ipartestület áldozatkészségét, hogy a magyar kulturális művészetért ennyit fáradozik. Biztosan tudjuk, hogy siker koronázza majd nemes törekvésüket. Jegyeket már csak korlátolt számban lehet igényelni a Corso mozi pénztáránál Eldördültek a magyar népdal szabadságharcának ágyúi... Irta: Noszlopy Aba Tihamér Mig odakünn a messze harcmezőkön, Ukrajna vérrel öntözött földjén egész Európa szabadságáért harcol a magyar honvéd, a magyar művelődés nemzeti jövőjének kialakításáért békés fegyverekkel, szinte láthatatlanul, de már hallhatóan folyik a kultúrharc. A magyar népdal és népi zene megkezdette szabadságharcát belső és külső ellenfeleivel. Eldördültek a népdal szabadságharcának első ágyúlövései s n!em kétséges, hogy azok a vezérek, akik a népdal és magyar népi zene honvédseregét rohamra indították alapos előkészítés után, előbb-utóbb diadalra viszik a nemzeti dal lobogóját. Az 1848—49-iki magyar szabadságharc fellángolása előtt a történelmi magyar nemzetet az osztrák zsarnokság verte bilincsbe. Elnyomta a • magyar nemzeti érzést, megbénította s elhallgattatta a magyai- dalt. A szabadsághárc leverésével a mindenirányú elnyomás csak fokozódott s az 1867-ben bekövetkezett kiegyezés után kialakult magyarországi szellemiség már idegen hatásokkal volt telítve. A hosszú liberális korszak, mely a világháború végéig uralta á magyar közéletet, a nemzeti jelleg kidbomboritása s a nemzeti kincsek megmentése terén vajmi keveset alkotott s amit alkotott, azt mind külországok majmolásával szállította a nemzeti művelődés asztalára. Költészetünkben és prózai irodalmunkban épúgy, mint szinművészetünkben idegen, főleg nyugati iskolák rabjaivá lettünk s a világháború végén az egész magyar élet a felismerhetetlenségig telítve volt idegen elemekkel. Ketet felé kellett volna tekintenünk, ősi nyomokat kutatnunk, magyarságunk és fajiságunk eredeti jellegét kidomborítanunk s mi nyugat felé néztünk s mint megbabonázott félnótások úgy táncoljunk, ahogyan a nyugati liberalizmus líenekara muzsikált. Ebben a sivár korszakban a nemzetköziség divatos szellemisége nyomta el nemzeti dalunkat és zenénket épúgy, mint irodalmunkat. A színpadon a francia malacságok ínyenc falatait szolgálták fel az utolsó szálig nyugati liberális, szabadkőműves lelkületű színházigazgatók. A divatos kabarékban és orfeumokban (már nevük is távolesett a maJÓtoNSska OLCSÓM VÉSZELI FERENC \ ÜSSTtUSZAKÜZLETíiMGM UOATMY gyár lélektől) a kuplék sokszor limonádéi, máskor vastag durvaságai mételyezték a magyar lelkeket. A magyar diait a cigányos műdalok, a magyar zenét a cigánymuzsika képviselték e szűkös világban. A magyar népdal jövendő hadvezérei ebben az időben még csak az anyaggyűjtés munkájánál tartotta. Bartók és Kodály a háború előtti utolsó években felkeresték az eldugott kis magyar falvakat és lemezre vették a már-már eltemetett nemzeti kincsek maradványait, a népi dalokat. Trianonnal azután újabb szörnyűséggel terhelte meg a nyugati álművelődés a magyar zenei életet. Ez a minden nemzeti jelleget elpusztító, fertőző métely a négermúzsika volt. A furcsa nikiipipát a magyar szem eleinte idegenkedve bámulta. Rikoltó hangja bántotta a magyar füleket. A vadnyugat zenéje, harsogása és idegesítő dünnyögése, a dob szünetnélküli tompa döbbenése, a cintányér kellemetlen zöreje s a hangszerelés szertelensége, féktelen és indokolatlan Kakofóniája felkavarta a jó magyar gyomrokat, ... de azután... egy * évtized sem telt bele, fiatalságunk kebelére ölelte ezt az undok miérget, mely művészietlenségét féktelen, tobzódó bujaságával igyekezett népszerűvé tenni. Azok az úgynevezett maradiak, akik az új muzsikát jogos útálattal fogadták, egész magyar lényükkel be'elemelkeztek a cigányzene mámoros bódulatába s az ötszázéves cigányzene ópium kábulatában igyekeztek elhitetni magukkal, hogy eleget tettek nemzeti kötelességüknek, hiszen a cigányzene pártolásával a négermuzsikát fogják kiszorítani. Ez az igyekezet nem sikerült. Sőt a kávéházakból lassanként eltűntek a cigányzenészek, hogy helyet adjanak a dzsessznek. Ha élni akartak, át kellett magukat hangszerelni dzsesszre. Ami érték volt nemzeti szempontból a cigánymuzsikában, azt is el kellett döoniok maguktól a szerencsétlen magukrahagyott romáknak. A cigányzene a XIX. század úrmuzsikája volt. A század letűnt, el fog vele tűnni a cigánymuzsika és a cigányos műnépdal is, ha az a pár ezer régivágású úr, aki még a mult század' romantikájának gondoláján hajózik a csillagfényes éjszakák mámortengerén utolsó garasát előkelő mozdulattal odadobván a cigánynak, elköltözik ebből a szomorú világból. ° / Ne sirassuk görcsös zokogással a cigánymuzsika és vele a cigányos műnépdal sorsát. Feladatát már a mult században elvégezte, amikor a gondtalan békeidők úri murijain hangulatos cikornyáival egyre több alkoholt ömlesztett le a féktelenül mulatozó előkelőségek torkán jól ügyelve arra, hogy a borból és bankóból egyformán bőven jusson a muzsikusoknak is, akinek a'alból van a lelke, de silány teste bort és füstölnivalót kiván, még pedig rogyásig. A cigányzene s az általa megterem1 tett dalfajta elvirágzott. Szép volt, andalító volt, sok öregúrnak és fehérhajú nagymamának a lelkében mély nyomokat hagyott. Ámde a cigányzene ellaposodott és a cigányos műnépdal elvizenyősödött. Azok a dalok. melyek igazán a sziv mélyén fakaa;tak, melyeknek szerzői el nem áruiták egy világért sem, hogy azt a gyönyörű nótát, mely százakat, ezreket rikagott meg, ők csinálták, halhatatlan dalköltők szerzeményei ugyanis elpusztíthatatlanok maradnak. Szentirmay, Szerdahelyi, Lányi Ernő, Fráter Lóránd

1, Pete Lajos, Dankó Pista, Rácz Pali, Radics Béla dalaikkal együtt örökké élni fognak a magyar szivekben s időnkint felsírnak a hangversenydobogókon, de a műnépdalköltés új daliparosainak erőnek-erejével előráncigált hajmeresztő dallamvezetésű és szövegű gyári termékei kivesznek. Az elnyomott népdal újra életet követel és helyet kiván a maga számára a nemzeti dal és zeneirodalomban. A népdal az utóbbi években már felvonultatta haderejét mind a két arcvonalon, hogy felvegye a harcot külső és belső ellenfelével. Ez a küzdelem, a magyar népdal szabadságharca, melynek célja elsősorban a külső ellenség legyűrése, a vadnyugati dzsessz gyökeres kiirtása a magyar lélekből. A másik arcvonalon a cigányzene selejtes és elsorvadt, tehát máris erősen meggyengült zenei irányzata ellen folyik a harc, még pedig

1 igen szép sikerrel. A magyar rádió helyet adott a népdalnak. A rádió az a harctér, ahol a láthatatlan küzdelemi megindult. Folytatódik ez a hangversenydobogőkon, a kultúrális ünnepségeken, a külföldi szerepléseken s a nótatanfolyamiokon. A népdal egyik fanatikus apostola, Ádám Jenő szerint ebben az országban végre a magunk lelkéből kell énekelni s a magunk hangját kell hallanunk. A rádióban megkezdte az egész országra kiterjedő rádió nótatanfolyamot, mely nagy népszerűségnek örvend. Vele párhuzamosan dr. Molnár Imre zeneművészeti főiskolai tanár viszi előbbre a népdal ügyét. A két kiváló népdal és népzenekutató küiön úton jár ugyan, í|e céljuk egy. Ádám Jenő a népdal puritán egyszerűségének népszerűsítője. Molnár Imre zenei kísérettel teszi a keVésbbé muzikális rétegek számára élvezhetőbbé azt a gyökeres magyar népi dalt, mely — sajnos — ma még idegennek tetszik azok előtt, akiket az idegen hatások egészen átitattak. A magyar népdal . szabadságharca megindult tehát. Eldördültek az első ágyúi övések az idégen irányzatok hadállásai ellen. Hogy mennyiben sikerül a vezéreknek diadalra vinni a népdal zászlaját, ez a nemzeti öntudátnak, a magyar közönség

1 lelkébegyökerezett fokától függ. Még csak a cigánymuzsika barátait kivánoin megnyugtatni afelől, hogy a népdal hadvezérei nem akarnak irtóhadjáratot vezényelni a cigányos műnépdal értekei ellen, csak a gazt gyomlálják ki. A cigánymuzsikusok peí^g nem állhatnak meg zenei tudatlanságuk mai fokánál. Tudnunk kell, hogy a cigányzene hangszerelése teljesen egyoldalú és kezdetleges. Nem alkalmas a magyar népdal kíséretére. Ha akadnak a cigánymuzsika híveinek táborában olyanok, akik a tanulástól irtózó cigányzenészeket arra ösztökélik, hogy hangszerelésüket megfelelő tudás megszerzésével odatökéletesitsék, hogy a magyar nemzeti zene életébe szorosabban bekapcsolódhassanak, akkor megszűnik a pécskai cigánysoron a sirás-rivás és a népdalok hasznos munkásai lehetnek cigányzenészeink. A népdal pedig ki fogja harcotali teljes jogát a magyar zenében és ha a nemzeti ügy már annyiszor szenvedett vereséget a történeiem folyamán, most az egyszer győzelmet arat, ha a magyar lelkek lerázzák magukról évszázadik bűnös könnyelműségének béklyóit, az idegen hatásokat, s ha nyelvben és datban, érzésben és külsőben egyaránt méltók lesznek a magyar névre. Ha több lesz a Krisztus-hivö, több lesz a kenyér A Ker. Szoc. Dohánygyári Alkalmazottak Orsz. Szövetségének pápai csoportja folyó hó 24-én délután tartotta meg! évi közgyűlését. Kerekes Mihályné elnöknő megnyitója után Szalay Lajos titkári jelentésben számolt be a szövetség munkájáról, amit a tagok összesége érdekében megállás nélkül folytat a jobb szociális életlehetőség érdékében. Jelentése során megemlékezett XIII. Leó pápának ötvenegy évvel ezelőtt kibocsátott kórlevelének jelentőségéről, melyben klasszikus tömörséggel és célt nem tévesztő biztonsággal, a bekövetkezett helyzetet előrelátó zsenialitással mutatott rá a »Rerum novarum« kezdetű körlevelében. Azalatt a félszázad alatt, ami az encildika megjelenése óta eltelt, sok minden történt velünk és a világ népeivel, de a szociális kereszténység tanítása ugyanaz maradt, mint volt kétezer évvel ezelőtt: jóság, igazság, szeretet hirdetése, meiy után epedve vágyódik a könnyben es vérben vonagló világ minden népe. A jövő csak olyan irányzaté lehet, mely nyugalmat hoz, szilárd alapot jelent, de ezt oly módon teszi, hogy a v ezetők elvi szolidaritásán át a széles rétegek megélhetését, a családok Védelmét és erősödését az Evangélium örök tanítása alapján szolgálja. A figyelemmel kisért titkári jelentés után Ferenczi Erzsébet a pénztári jelentést terjesztette eiő, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott s a lelépő vezetőségnek a felmentvényt megadta. Ezután új tisztikart választott a közgyűlés. Elnök lett: Kerekes Mihályné, alelnök Árki József, titkár: Szalay Lajos, pénztáros: Ferenczi Erzsébet, jegyző: Ács Mária, ellenőr: Kovács Gyula és Orovics Imre. Választottak még 20 választmányi tagot, majd Székely Járuos nyűg. államtitkár, a Szövetség országos vezetője mély gondolatokat felölelő tr»szédben mutatott rá a keresztény szakszervezetek több évtizedes munkájának eredményére, — A dohánygyári munkásságtól a keresztvíz alá mi tartottuk, polgárjoghoz, megbecsüléshez segítettük, — mondotta Székely János nyűg. államtitkár. — 25 évig mindén béremelést, az ünnepnapok megfizetését, az ipari munkások státusának megoldását, a családbér bevezetését, a fizetéses sz*abadság és évi jutalék megvalósítását mi vetettük fel és harcoltuk ki. — Jelenben is mi követeljük a gyermeknevelési segély felemelését, a népruházati akcióba való bekapcsolását a munkásoknak s egyes kategóriák fizetésének rendfezéset, az általános kezelésnél foglalkoztatott munkások, tűzőrök, ipari munkások és irodai alkalmazottak nyugdijának rendezéséi, stb. — Mi nem ígérünk földi mennyországoi, — fejezte be szavait Székely főtitkár, — mert ez nem lesz soha a földön. Megmondjuk nyíltan, hogy jobb világ, bármennyire óhajtjuk is, nem lesz, jobb, becsületesebb emberek nélkül. Ha kell több kenyér, kell több becsület, hit és erkölcs is. — Összetartásra buzdité szavait azzal fejezte be, ha több lesz a Krisztus-hívő emlber a földön, több lese a kenyér is. Z vagy 3-szobás lakást keresek (azonnatra) vagy május l-re. Közvetítőt díjazok. Cím a Ker. Nemzeti nyomdában. (Telefon: 10-71.) PÁiliiilí lAl8tf

itiv<ilfftrlfl*f

l márfiüs 30..