Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)
1942-01-04 / 1. szám
PÁM ÉS 71DÉHi 4 1942. január 4, vasárnap flzt beszélik... hogy majdnem kémény tűz bontotta te a Járásbíróság épületét, — hogy az új ott felépülhessen? hogy a szombatzsinór műemlék lesz és alkalomadtán restaurálni is fogják Lehet, hogy a megalapítandó városi múzeumban egy ghettó beállítása keretében nyer majd elhelyezést. hogy az egyik Kossuth-utcai üzlet redőnyére esténként téli madáretetőt szerel a tulajdonos? hogy a figyelmes menyasszonyok karácsonyi ajándékul órát adtak vőlegényüknek. Tehát még véletlenül sem maradhatnak ki a férj-jelöltek. hogy a bálrendezők az idén komolyan veszik a meghívók felmutatását. hogy némelyik telefonelőfizető félóráig is lefoglalja a vonalat, ahelyett^ hogy megírná regénynek, amit mondani akar. « www Rendelet a haszonbérek mérsékléséről A kormány a rendkívüli vízkárok! Altat sújtott mezőgazdasági ingatlanok haszonbérének fizetésére vonatkozó kedvezmények ügyében rendeletet bocsátott lei, meghatározva jazt a mértéket, amely szerint az árviz, vagy földárja mialt okozott belviz miatt az 1940—1941. gazdasági évre haszonbérmérséklés kérhető). íA haszonbérmérséklés alapja altalában az elemi csapás miatt engedélyezett földmérséklés mértéke. Ha ugyanis az elemi csapással sújtott ingatlan földadóját felerészben törlik, a haszonbérmérséklés aránya huszonöt százalék. Ha háromnegyedrészben törlik, a haszonbérmérséklés mértéke 50 százalék, ha egészben törlik, a haszonbérmérséklés mértéke 75 százalék. Nincs helye haszonbérmérséklésnek, ha a haszonbérleti szerződést hat évet meghaladó időr re kötötték, vagy ha a bérelt birtok kiterjedése 100 kat. holdnál nagyobb. i A községi elöljáróság a haszonbér-* mérséklés alá eső ingatlanokról kimu-i tatást köteles készíteni s azt az érdekeltek kérelmével együtt a vármegyei gazi dasági felügyelőségnek küldi el A ha-t 6zonbérmérséklés aránya tekintete ben a földmivelésügyi miniszter határDZ. E szabályozás egyébként csak a földmivelésügyi miniszter felügyelete, vagy kezelése alatt álló mező-, szőlő- és kertgazdasági ingatlanokra vonatkozik. r > Méhészeti Kalauz«icimen most jelent meg Héjjas Endre ny. meteorolog ág. országos hirű méhészeti szakíró tollából egy új könyv. A könyv írásmód 1 jában számol a mai gyorsan élő emberek kevés idejével, ennek ellenére mindazt felöleli, amit a méhészetről tudni kell. A könyvet a gyakorlat részére irta, hogy aki mézet akar termelni;, eredményesen akar méhészkedni, minő legszükségesebb ismeretek birtokában kezdheti azt el. A könyvnek különös érdekessége oly különböző szerzőktől származó szakcikkek közlése, melyeknek ismerete az eredményes gyakorlatot elősegíti. A könyv a »Méh« a magyar , méhészek lapja, Budapest, V., Aranyi j János-u. 2. sz. kiadásában jelent meg, I ára P 320. Kedves vevőimnek és jóbarátaimnak békés uj esztendőt kívánok ^ajikA JHikÁLy, órás és ékszerész Eddigi bizalomért hálás köszönetet mondok és kérem további szives pártfogást Újjáalakított vármegyei bizottságok A legutóbb tartott megyegyűlésen több vármegyei bizottságot újjáalakítottak. Ezek a következők: Igazoló választmány: Dr. Barthos Pál, dr. Cseresnyés József, Ebergényi Samu, Halász János, Hankó Ernő, dr. vitéz Moldoványi Jenő, Piacsek Jenő-és Suly László- \ Kijelölő bizottság: Főispán által kinevezett rendes tagok: dr. Jókay-Iuász Miklós és Szabadhegy Elemér, póttag: vitéz Walla Tibor; alispán által kinevezettek: Jakab Lajos és Karlovitz Adolf, póttag: vitéz Érdy Kálmán. Választottak: Medgyasszay Vince és dr. Simon György, póttag: dr. Wallner Emil. , Összeférhetetlenségi bizottság: Dr. Barthos Pál, id. Békeffy. István. Bogi| sich Gyula, Bokrossy Jenő. CzekéJiusz Günter, dr. Cseresnyés Józsefi, Fertig Mihály, Gubicza Ferenc. Hankó Ernő, Holitscher Károly, dr. Horváth Béla;, Karlovitz Adolf, vitéz Karcsay Béla, Moharos Péter, dr. Molnár Imre*, dr. Mohácsy Lajos, dr. vitéz Moldoványi Jenői, dr. vitéz Nagy István, Nagymihály Ferenc, vitéz Nováky Lajos, Piacsek Jenői, Próder Károly, Raák Gyula, dr. Simon György, Szabadhegy Elemér, dr. Sza-i lóky József, dr. Szász Ferenc, dr. Tóth Aurél, vitéz Walla Ferenc, vitéz Walla Tibor. Állattenyésztési bizottság: Dr. JóH kay-Ihász Miklós, Kari József, Schrikker Sándor és Wéber Arnulf. Bérautó viteldíjak a vármegyében Veszprém megye alispánja az úrA kormánybiztos felhatalmazása alapján Veszprém vármegye, területén közhelyekről induló bérautók (taxik) és te-f lephelyről induló bérautók viteldijái az alábbiakban szabiályozta: Pápa és Veszprém városokban a két város közgyűlése által meghatározott viteldijszabás tételein felül 20 o/o pótviteldij . szedhető, ami Veszprémben távo^ sági forgalomban körülbelül 38 fiúért tesz ki.' i A vármegye egyéb területén kiiométerenkint: kisKocsiknál (1000 köbem-ig vagy kéthengeres gépkocsiknál hengerűrtartalomra való tekintet nélkül) 40 fillér, kőzépkocsiknál (1000 köbem-en felül, a vezetővel együtt négy üléssel) 46 fillér, nagykocsiknál (hengerűrtartalomra váló tekintet nélkül, öt vagy töbh személyes ülőhellyel) 52 fillér. A várakozási dij óránkint 2 P. Ezt az alispáni véghatározatot minden bérkocsiban (taxiban) feltűnő helyen ki kell függeszteni. Közalkalmazott szülők figyelmébe! Az Országos Tisztviselői Beiegsegélyezési Alap tagjainak 6—18 éves korú gyenge, vérszegény, megerősítésre szoruló fiú- és leány iskolásgyermekei részére a Pénzügyminiszter ür Őnagyméltósága svábhegyi iskolaszanatóriumunkban 70 helyet létesített- Tüdőbeteg iskolásgyermekek a svábhegyi iskolaszanatóriumba nem vétetnek fel. A beutalások február hó 1-től június hó 30-ig történnek. A február hó 1-ére megüresedett helyekre a kérvények január há 15-ig adandók be a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület központi irodájába, Budapest, VIII., Sándor-u. 26. A kérívényhez mellékelni kell az OTBA körzeti orvos javaslatával kitöltött l^es szá,mú klinikai bemutató lapot. A felvétetni kért gyermek legutolsó iskolai bizonyítványának másolatával. A felvett növendékek az Iskolaszanatóriumban vizsj gáznak és államérvényes bizonyítványt nyernek. — A szentgotthárdi iskolai jelr legű tüdőgyógyintézetben az egész év I folyamán van felvétel, ugyancsak az I OTBA körzeti orvosnak 3-as számú bemutató lapon kitöltött javaslatára. Az j érdeklődő szülőknek felvilágosítást nyújt és képes tájékoztatót küld az egyesület központi irodája: Budapest, VIII, Sándor-u. 26. Telefon: 131—583. Megállapították az olajosnia^viito ezévi magasabb árait. Bánffy Dániel báró földmivelésügyi miniszter a minisztertanács hozzájárulásával az 1942. évi termésű olajmagvak 1 átvételi áraira nézve a következőket hozza a gazdák tudomására: a napraforgó magja 50 pengő, az olajlené 75, a repcéé 68, a szójáé 60, a ricinusé 100 pengő métermázsánkint, a termelő vasútállomásán vasúti kocsiba rakva. Ezek az árak szokványminőségű árura vonatkoznak és kizárór lag az 1942. évi termésre érvényesek. Az 1941. évi termésből származó olajos:magvak árai továbbra is változatlanok maradnak. Hirdessen a „Pápa és Vidéké"-ben j TUDJA-E Ö N, HOGYAN LEHET KÖNNYEN VAGYONT SZEREZNI Váltson törz>>bérletet a Pápai Keresztény önsegélyző és Hltefszö vetkezetnél (Korvin-utca 3>, amely 1942. év január 1-vel megalakítja XXXII. ÉVTÁRSULATÁT (Három és ötévts időtartammal.) Már heti 50 fflfiéres befizetéssel is 130 P-t gyűjthet magának. Tetsxésszerinti törzsbetét jegyezhető. A törzsbetétek havi részletben is törleszthelők. A jegyzett törzsbetétek aranyában kölcsön ig nyelhető. Bövekb falviláitsftas nyerhető az ilzletirák alatt délelfitt 9-1 <r*lg. ÁLLAMI ANYAKÖNYVI KIYONA9. 1941. dec. 19—1042. január 1. Ssfclettck: Deé József, napszámos és Csizmadia Anna, leánya: Veronika, rk. — Rorpáczi Ferenc, kőmivessegéd és Molnár Juliánná, fia: Ferenc, rk. — Rigó János* m. kir. repülőtörzsőrmester és Komiromi Anna, leánya: Anna Mária, rk. — Happ Ambrus, asztalos és Mórocz Má,ria, leánya: halvaszületett. — Király Jdf* zsef, műtrágyagyári kapus és Horváti Juliánná, fia: József, rk. — Szabó J'áno^ munkafelügyelő és Károlyi Gizella, fia: Dezső János, ev* — Karlovitz Lásziéfe. vegyészmérnök-gyógyszerész és Jelenffy Magdolna, fia: Ádám Béla Mária, rk — Némethy Lajos, gazdasági cseléd ^s Kovács Rozália, fia: István János, rk. —«• Palkóvics József, fonógyári munkás és Tompa Karolin, fia: Sándor, ev. — Móp gor Gyula, csizmadia és Semetka Erzsé^ bet, fia: Gyula, ev. — Kálóczi Máriai nőiszabósegéd, fia: László, rk. — Golf*berger Fülöp, vegyeskereskedő és Weisz Erzsébet, fia: Sándor, izr. Minden körben F0T0-0PTIKR szemüveg Kovács Imre SÍS^ Pápa, Kossuth Lajos-utca 21. fifflr Telefon: 12—35. Szemfiveiot csali szakképzőn mesternél fásároljon. Ama! őr felvételek gondos és gyors kidolgoa Megbízásait vidékről postán is beküldheti* Házasságot kötöttek: Zierer József, in. kir. honvédőrmester, rk és Petőcz Margit Erzsébet, rk. — Fő vény esi Ernő, vasúti géplakatos^ rk. és Teke Ilona, szövőgyári munkásnők ev. — Koczor Sándor, bádogos, rk. és Molnár Margit (özv. Gőgös József né), rk. — Kloszer József (elvált), oipészsógéd, rk. és Gazda Irma (özv-. Viktor Jót* zsefné), rk. — Szabó József (özvegy^ napszámos, rk. és Göcsei Mária, háztartási alkalmazott, rk. — Kritzler Iguáq> borkereskedő, izr. és Kohn Rózsa, izr| — Ecseri Sándor József, szűcssegéd, rfc és Papp Ilona, rk. — Kalmár László., m. kir. honvéd szakaszvezető, ev. és Boros Irén, fonógyári munkjásnő, ev. — Pitzer Pál, fonógyári munkás, rk. és Kutrovics Erzsébet, fonógyári munkásnő, rk. ,—t Hajós Sándor, m kir. ejtőernyős honvéd, ref. és Kis Karolina, fonógyári munkásnő, ref. — Decsi János, fegyvergyári szerelősegéd, rk.'és Kuti Terézia, rk. — Saághy Ferenc, nyomdászsegéd, rk és Németh Margit, rk. — Grünberger Márton, talmudista, izr. és Baum Terézia, izr. Megheitak: Büki József, tanuló, rk 11 évfes, agyhártyagyulladás. — Kálmán Imre, napszámos, rk. 65 éves, szivhüdés. —, Jenei Erzsébet, rk 3 hónapos, tüdőlobj — Gombás János, gazdasági cseléd, rkf. 38 éves, koponyaalapi törés. — Markol József, kertész, rk. 41 éves, bélcsavarodás. Szeibert Mária Magdolna Irén. rk. 2 hónapos, görcsök'. — özv. Nagy Árpádné Vajda Anna, ref. 75 éves. tüdőlob. — Bcfdai Éva, rk. 8 hónapos, bél- és hörjgi hurut. — Ódor Jenő Ernő, pipagyáifl munkás, ev. 15 éves, agyhártyagvulladás. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Szerkesztésért és kiadásért felel: NEMCSICS ELEK. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Korvin-utca 3. sz. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések dij szabás szerint. Lapzárta: szerda délután 5 óra, hirdetéseké csütörtök délelőtt 11 óra.