Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)
1941-07-06 / 27. szám
UÍREK Ügyeletes gyógyszertárak. Július 6-ig az Irgalmasrendi, 7—13-ig a Piaiak gyógyszertár tart éjjeli és vasárnapi szolgálatot. • * * Áthelyezés. Borossay Jusztin és Sümegh Lothár bencés tanárokat a pannonhalmi főapát Esztergomba, illetve Komáromba helyezte. Pápára Kovács Tóbiás bencés tanár nyert beosztást. Tanári oklevél. Dr. Hennyey Jenőné szül. Tocsik Emilia Budapesten kitüntetéssel polg. isk. tanári oklevelet szerzett. Igazgitó jelölés. A Fejes Zsigmond nyugdíjazásával megüresedő igazgatói állásra a református kollégium tanári kara a mult hét folyamán megejtette a jelölést. Az igazgatói állásra eelső nelyen Raab István, az -igazgatóhelyettesi tisztségre pedig Dr. Soós Adorjánt jelölNyugdíj. Bihari Artúr polg. isk- -tanár júl. 1-én nyugalomba vonult. Hadbírósági eljárás. Egy fiatalkorú pápai lakos a r!eá beosztott riasztó ügyeletes szolgálaton nem jelent meg és mulasztását nem is igazolta. Ezért hadbírósági eljárást foganatosítottak ellene. — Ma mindenkinek nemzeti és erkölcsi kötelessége, hogy hazánk védelmében kivegye részét. Lehetetlen, hogy ,bárki is a törvény előirását lelkiismeretlenül elhanyagolja. Felhívunk mindenkit, ho^y a légoltalommál kapcsolatos kötelességeit pontosan teljesítse. Házcsoportpamncsnokok figyelmébe! A Légoltalmi Liga Pápai Csoport elnöksége felszólítja a házcsoportparancsnokokat és ezek két helyettesét, hogy a parancsnokságuk alá tartozó házakban haladéktalanul hajtassák végre a padlásokon a lomtalanítást, mert a hatóság a napokban megkezdi a padlások ellenőrzését. Minden ház padlásán a fél köbméter homok, a 100 liter űrtartalmú, széLesszájú, vízzel megtöltött víztartó edény, a két veder és a két lapát minden padláson ott legyenl A m. kir. honvédelmi minisztérium illetékes osztálya szakelőadásaival ismét mégkezdi esti rádióelőadásait. A rendkívüli helyzetre való tekintettel nyomatékosan felhívjuk a házcsoportparancsnokokat, hogy a rádióelőadásokat figyelemmel hallgassák és az esetleg kapott utasításokat pontosan és haladék nélkül hajtsák végre. Az OTI székházat vett Veszprémben- Az OTI veszprémi székházának ügye végleges elintézést nyert. Még pedig olykép, hogy az OTI 123000 P-ért megvette Rádi Andor kormányfőtanácsostól a Gömbös Gyula-utca elején levő Reé-kastélyt, amelyet megfelelően átalakítanak. Vájjon Pápa mikor lesz abban a helyzetben, hogy az OTI székház megépül. CORSO Július 8—9., kedd—szerda. Filléres előadás I ttUDYARD KIPLING hőskölteménye filmen GUNGA DIN Főszereplők: Viclor Mac Laglen, Douglas Fairbanks jr., Cary Grant, Jan Fontaine Július 12—13., szombat—vasárnap. JÓKAI MÓR örökbecsű regénye filmen RRRNYEMBER Főszerepekben: EGRI MÁRIA, URAY TIVADAR, CSORTOS GYULA, KISS FERENC, RÓZSAHEGYI KÁLMÁN Tisztelettel hozom scives tudomására tisztelt vevőimnek, hogy özv. Schönfeld Károlyné és Társa volt pápai ecetgyárát megvásároltam és azt újonnan átalakítva, a külföldről szállított leghigíénikusabb, legkorszeribb, legtökéletesebb eredeti „Fring's" óriás képz6s körforgóüzemre berendeztem és az ecettermelést megkezdtem. Biztosítom a mélyentisztelt vevőimet, hogy szakértelemmel készített zamatos szeszecetet a legpontosabb fftfa HlRUlROSI MÍRTON kiszolgálásban adom. Szíves pártfogást kér: ecétayáro g Pápa, Boldogasszony-Htja 7. (Szénatér.) 1941. július 6, vasárnap Modern és styi bútorok A házassági törvényjavaslat keresztény, nemzeti és szociális szemszögből nézve Előadások kezdete: hétköznap V»7 és 8/*9 órakor ünnep- és vasárnap 4, Vs7 és »/«9 órakor. — Jegy- , elővétel mindennap 11—l-ig és egy órával az elő- I adások kezdete előtt Telefon: 11-33 ' A magyar törvényhozás most tárgyalja a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása nem csak a magyar politikai élet tényezőit és a keresztény papság hivatott vezetőit késztették nyilatkozatra és bírálatra, hanem a polgári társadalom vezetői is lényegbevágó bírálattal tárgyalják a törvényjavaslatot. A törvényjavaslat sízándéka jó, de a törvénytervezetnek nem csak nemzeti, hanem más szempontokból is olyan szerkezeti hibái vannak, amelyek arra engednek következtetni, hogy ha a javaslat törvényerőre emelkedik, végrehajtása nehézségekbe fog ütközni, azonkívül módosító és kiegészítő rendeletekkel kell toldozni-foltozni. Lényeges hibája a törvényjavaslatnak, hogy pazarló módjára, önbizalom híjával, biológiai szempontok mellőzésével és disszimilációs alapon határozta mely a »zsidó« fogalmát, a házassági tilalom szempontjából- Kevesen vagyunk és kár elpazarolni a fél és negyed vérű utódokat, mert ezek kőzött a biológiai vizsgálat találhat olyanokat is. akiknél a magyar szülők faji és lelki alkata uralkodó és ezek részére az asszimiláció lehetőségét meg kell hagyni. Mentsük meg, ami menthető, mert igen sokat vesztettünk. Ezt a kérdést nem szabad pazarló módjára elintéznünk, hanem észszerűen keli végrehajtani, mint azt már más nagy nemzetek megoldották. Nagy hiba, hogy a törvényjavaslat nem tér ki a házasságon kívüli vérkeveredés megakadályozására. Ennek megszüntetése igen nagy fontosságú volna, mert ezek a kevert vérűek az alsóbb társadalmi rétegek nem kívánatos elemeit szaporítják és ha majd a tőrvény eltiltja a zsidókkal a házasságkötést, de módot ad a házasságon kivüli vérkeveredésre, akkor számítani lehet ennek lényeges növekedésére. Ebből a szempontból meg kell vonni a zsidóktól a háztartási alkalmazottak közvetítését és még kell tiltani, hogy a zsidók 45 évesnél fiatalabb háztartási alkalmazottat tarthassanak. Nagyon jó és örvendetes lépése a törvényjavaslatnak a családvédelem terén a házassági kölcsönök rendszeresítése. Ezzel törvényesen elismerési nyer az Egészségpolitikai Társaság családvédelmi kezdeményezése, mely a házasságkötések létrehozásában és az »egyke« leküzdésében, a házassági kölcsönök nyújtásával a leghelyesebb eszközre mutatott rá- Sokkal jobb lett volna, hogyha a törvényjavaslatnak ez a családvédelmi része külön és önálló törvényjavaslatot alkotott volna, mely magában foglalja az örökösödési törvénynek a családvédelmi és »egyke« szempontjából való módosítását és az agglegényadót. Ezzel mindjárt fedezetet is teremthettek volna a házassági kölcsönök részére. Ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban rászeretnék mutatni arra, hogy milyen megvilágításban látja a házassági törvényt — amelynek módosítását és kiegészítését most tárgyalja először a magyar törvényhozás, — a mai második keresztény magyar generáció. Ha valaki ismeri a szabadkőművesség történetét, tudja, hogy kik irányították az egész világ szabadkőműves páholyainak politikáját és mit jelentettek a kapitalista zsidóságnak a szabadkőműves páholyok és milyen kapcsolat állott fenn a szabadkőműves mesterek, nagymesterek és a zsidóság faji vezérei között, az előtt ma tisztán áll az ötven évvel ezelőtt megalkotott házasságii törvény szülőoka. Ha tanulmányozzuk a házassági törvény megalkotása előtt lezajlott egyházpolitikai harcok történetét, megdöbben az ember, hogy mekkora hatalom volt már akkor a szabadkőműves-liberális zsidóság kezében- Milyen hatalmas befolyást tudott gyakorolni nemcsak a protestáns és a legtöbb katolikus vezető államférfiatokra, hanem a legmagasabb vezetőkre is úgy, hogy a házassági törvény családbomlasztó következményeit tisztánlátó Vaszary Kolos hö'sies küzdelmét, amelyet a házasság szentségének és fedbonthatattónságának érdekében folytatott, egyetlen közjogi tényezőnk sem hallgatta és értette meg Hogy a család hová jutott az elmúlt öt évtized alatt, .azt ma minden ú jságolvasó ember tudja. A család alapjait erősítgetjük, .mentegetjük a válságból, szociális és gazdasági törvényekkel és Pendeletekkel. Hívjuk azonban segítségül az egyházakat is. Hercegprímásunkon kivül még egyetlen vezető államférfi sem foglalkozott komolyan azzal, hogy a szabadkőműves liberális zsidó érdekek szerint megalkotott házassági törvényünket, az állam társadalmi alapjait és pilléreit elsősorban erősítő, keresztény egyházak tanításai szerint módosítsuk, vagy ennek megfelelően újjat alkossunk Nem <?zü nünk meg ismételten és ismételten erre rámutatni, mert csak az elfogult, vagy erkölcsileg laza felfogású ember az, aki nemzeti és . társadalmi süllyedésünk egyik főokát nem a keresztény tanításokkal homlokegyenesen ellentétes házassági törvényünkben látja. Egy keresztény szellemben módosított vagy alkotóit házassági törvény alkalmas alapot adhat a családvédelmi intézkedésele sikeréhez, nemzeti erényeink, erkölcseink és faji tisztaságunk megőrzéséhez és emeléséhez. vmk. flzt beszélik... hogy a Fő utca végén levő buktató járdarész után a Szent István uti kanyarban levő ejtető is rövidesen javításra kerüH. hogy a mozielőadástok azért ritkulnak, mert a mozik kevés, de jó filmet akarnák hozni. hogy a Fő tér parkírozására már ültetik a virágpalántákat. hogy Aladár és Edőmér rövidesen megtartják Pápán át nagy érdeklődéssel várt futóversenyüket. hogy van Pápán egy úr, aki a semmittevést oly nagyszerűen végzi, hogy úgy látszik mintha dolgozna. hogy azért voltak kevesen a városi közgyűlésen, mert nem tudták a városatyák, hogy már székek is vannak a teremben. Tanttóképesitö vizsgál* az áll. tanítóképzőben. Az áll. tanitóképző-intézetben a szóbeli tanítóképesitő vizsgálatok dr. Koch Nándor tanker. kir. főigazgató elnöklete alatt június hó 26— 30. napokon folytak le. Jeles eredménynyel vizsgáztak: Laki Balázs Sándor, Naszádos István. Szabó Gyula. Kilenc jelölt jó, 9 pedig elégséges oklevelei nyert. Javító vizsgálatra utasíttatott 1 jelölt 2 tárgyból. — Egyházi ének- és zenéből oklevelet nyert 7 intézeti és 2 állásban levő rk. tanító, a helybeli ref tanitónőképzőben 3 ref. tanitó- — IA vizsgálatok befejeztével búcsú vacsorán vettek részt tanáraikkal, majd utána kézhez kapták okleveleiket. Az Esterházy kastély 1940. január 28-án leégett tetőzetének azt a részét, amely alatt a családi levéltár volt elhelyezve, újjáépítették. fotelek, dezések stb Kedvezi fizetési el v 54 M* ftuálli PáPA, HM€ft 14 JJHU » » Ül Kitűzték a keresetet " képviselőháa üléstermében. A képviselőház hétfői ülésén Tasnádi Nagy András elnök a kővetkező bejelentést tetjte: Meskó Zoltán képviselő úr annakidején indítványt nynjtoftt be arról, hog&r. a képviselőház üléstermében helyezzük el a keresztet, jeléül annak, hogy a keresztény Magyarország 01 1 keresztény kereszteny Magyarországon Kereszt eny törvényhozás működik. Ügy gondoltam, szükségtelen az indítvány tárgyalása és árgyalása és mint méltóztatnak látni, a keresztet elnöki hatáskörömben elhelyeztem a teremben Kívánom/— fejezte be szávait az jelnök hogy az igazi evangéliumi kereszténység lelke hassa át ezt a törvényhozást és ez legyen hatása a kereszt kifüggesztésének. Helyezzék et a városház* közgyűlési termében is a keresztet. A fenti hir felbátorít bennünket arra, hogy megkérjük Hamuth János polgármester urat, hogy helyeztesse el ő is a keresztet a városháza nagytermében. Baleset, özv. Zsiray Gálomé 76 éves nagygyimóti lakos május 27-én vizet húzott, miközben a kút kereke megszaladt s fogantyúja jobb kezét erősen megütötte Egy ideig otthon kezelték úgynevezett »megbízható háziszerskkel«... de végre is vérmérgezés veszélyével szállították az Irgalmasok kórházába. Zsidók októbertől kezdve nem foglalkozh iInak rádióeladással és szereléssel. A postavezérigazgatóság köriratban értesítette a rádiókészülékek kereskedőit, hogy az 1939. évi IV. t.-c. rendelkezései szerint minősülő cégektől az engedélyt megvonja. A zsidó cégek rádiókereskedési, illetve szerelési tevékenységüket ez év szeptember 30-ig folytathatják, ez időtől kezdve azonban ilyen irányú tevékenységet folytatniok a törvényes következmények terhe mellett tilos. mmmrnmmmm Július 10—Él., csütörtök-péntek. Dal, romantika, kacagás l Zeller bűbájos klasszikus operettje BOLVÁRY GÉZA rendezésében A MADARÁSZ Fősz.: Marté Harell, Johannes Heesters, Theo Lingen, Hans Moser, Leo Slezak Július 12—13., szombat—vasárnap. Óriási reprizmdsor! JOHN BUCK vadnyugati filmje FEHÉR SAS azonkívül a mulattatás nagymesterei: STAN és PAN fairen get6 siágervigjátéka A két tökfej Előadások kezdete: Hétköznapokon V«7 és V«0. vasár- és ünnepnap V*4. 6 és V«9 órákor. — Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt 1 órával Jegyrendelő telefonszám: 10—88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani.