Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)

1941-03-09 / 10. szám

POLITIIII HETILIP. - MEGJELENIK MINDEN VISARNRP XXXVIII. íftalyam, 10. szám Felelős szerkesztő: Dr. BUDAY FERENC Pápa, 1941 március 9., vasárnap it irnak Kolozsváron a „Pápa és Vidéke" által küldött Országzászlóról Az anyaország magyarjai nagyrabecsülésüket az ittmaradt magyarsag huszonkét éves kitartó munkásságáért a letépett, meggyalázott vagy eldugott és molvette zászlóknak új magyarzászlók'kicserélésével f ejezik ki. A nemzeti zászló a nemzet életében egyike a legszebb jelvényeknek, figyelmeztetőknek, ébresztő és a vért forrongásban tartó szimbólumoknak, melynek nagyrabecsülése és méltó helyen őrzése a duzzadó nemzeti életerőnek kisugárzására utal vagy a korcsosuló érzelmeknek a legkifejezőbb tünete lehet, a megfeledkezünk róla. Mit jelentenek a nemzeti színek, ezt az tudja, ki átélte az októberi forradalom következményeit. Tudjuk mi is, akik huszonkét évig szívünk felett hordottuk elrejtve, vagy eldugva őriztük nagy remegősek között és felejthetetlen az a nap, mikor a kolozsvári magyar konzulátuson megjelent a címeres magyar zászló. Valóságos zarándoklás indult a konzulátus elé, hogy láthassák azok, akiknek hosszú időn keresztül nem volt alkalmuk láthatni a magyar szimbólumot. Az apák gyermekeiket vitték el, hogy fogaimat alkothassanak a magyar zászló szépségéről. öreg emberek nagy meghatottságukban nemcsak kalapot emeltek előtte, hanem le is térdeltek a román vármegyeház közvetlen szomszédságában az acsarkodó detektív szemek kereszttüze között. Érthető, mert az emberek nem tudták visszatartani lefolytott érzelmeiket és vállalták a kellíemetlenségek kockázatát is, csakhogy láthassák, köszönthessék a letiltott színeket, mert dbben a magyar feltámadás egy előhírnökét látták, melynek szava, ereje, jelentése belemarkolt a szívbe és felkorbácsolta az ellenálló erőt és elmélyített reményeinkben. Az a nap s azután minden másnap valahányszor büszkén lengeni láttuk a magyar nemzeti színeket, ünpep volt számunkra akkor is, ha romáin nemzeti ünnepek alkalmával is húzták fel az árt»ócra. Az itt született magyar gyermekeket a lengő magyar zászló tanította meg az igazi magyar érzésre vagy ez hozta ki lelkükben azokat az érzelmeiket, melyeknek addig nem tudtak hangöt adni. Tehát az erdélyi ember is tudja, hogy mit jelent a magyar zászló. Megmutatta ezt a magyar honvédség bevonulása alkalmával, mikor minden erdélyi magyar ház ezt lengette. Az országzászlók küldését ai munka elismerésének, a meleg testvéri érzelmek ölelkezésének és bíztatásának tartjuk. . így fogadtuk azt az országzászlót is, melyet Pápa és Vidéke küldött a Hírnök és Katolikus Világnak. Ennek a kedves figyelemnek az is az érdekessége, hogy tudomásunk szerint eddig város városnak, egyesület egyesületnek vagy egy-egy hálás elszármazott magyar ember szülőfalujának, szülővárosának küldött országzáSzlióit s az összes lapok között a Hírnök és Katolikus Világ az, mely egy testvérlaptól országzászlót kapott. Erre a figyelmességre egy kicsit büszkék vagyunk és a szép karácsonyi meglepetést a Pápa és Vidékének köszönjük. A második érdekességét pedig abban látjuk, hogy ezt éppen Pápától kaptuk. Nem az elbizakodás megnyilatkozása, ha kijelentjük, hogy ez így talán stílszerű is, mert az összes erdélyi időszaki lapok közül ez a kettő az, melynek gyökerei a legrégibb időbe nyúlnak vissza. Talán még csak egy van, mely régebbi kelettel, de kevesebb példányszámmal szolgálta a magyarság ügyét, inkább a tudománnyal foglalkozók körében, mint a nép lelkében. Az elszakadás huszonkét évében a Katolikus Világ volt az, mely havonkiint a legnagyobb példányszámmal szállította a magyar betűt és a magyar szellemet népünk köréiben s tette ezt a saját emberségéből. A magyarság megtartása érdekében végzett munka ját csak akkor tudnók felbecsülni, ha negatívumokkal dolgozhatnánk s így csak azokra a visszamondó leveleknek benyomásaira vagyunk utalva, melyek az utolsó években karácsony táján elég gyakran futottak be kiadóhivatalunkba, mert a leszegényedett magyarság bármennyire érezte szükségét a Hírnök és Katolikus Világ kultúramentő és szellemet sugárzó küldetésének, de arra a hat vagy két pengőre, mibe a lapok előfizetése került máshol volt égető szüksége. S ha minden évben valamiről le kellett mondani, sajnos, elsősorban lapjairól mondott le. Ez érthető is, ha a ruhája rongyos volt, fája nem volt és a gyomra korgott. Más is ugyanígy tett volna hasonló körülmények között. Ismerjük a huszonkét év erdélyi magyar lapjait, mert mindeniknek születésénél ott állottunk s igen soknak lassú sorvadását és végvonaglását is látnunk kellett. Ez a néhány tapasztalat után is, mely az örömre feljogosít, a minket ért első megtiszteltetést jogosnak tartjuk, mert mi mindig csak építőmunkát végeztünk, öntudatosan/áldoztuk a magyarság oltárára azokat a szellemi kincseket, melyékkel az Isten minket megajándékozott és arra soha nem számítottunk, hogy ezért elismerés és hála járhatna. Aki előre erre épít, az csak félmunkát végez. Szerkesztőségünk nincs, kiadóhivatalunk annyira szűk és beépített, hogy egyelőre nem számíthatunk arra, hogy a nékünk küldött országzászlót ünnepi alkalmakkor szerkesztőségünk vagy kiadóhivatalunk ormára a megérdemelt kitüntetés jóleső öntudatával tűzhetnők ki, de annál bensőségesebb érzelmek között őrizzük a Pápa és Vidékének ajándékát és úgy a szerkesztőség lelkét, mint kiadóhivatalunk szellemét hathatósabban fogja megtermékenyíteni, áldozatkészebbekké tenni az elismerésnek ez a zászlaja, melyet nagy kegyelettel őrzünk kincses Kolozsvár városában. A Hírnök és Katolikus Világ szerkesztősége és kiadóhivatala. Adjon Isten, Vagy alászolgálja? ;irta: jászai józsef.,. Egy éve is lesz már annak, hogy | "képzeljük el, hogy holnaptól kezdve a Pápa és Vidékében egy kis elme- minden földi ember, aki eddig mafuttatás jelent meg, melyben arról j gyar nyelven közölte gondolatait szólottam, hogy mennyi magyartalanság, helyesírási szabálytalanságokban bővelkedő írást láthatunk Pápán, ablakokba kitett, ajtókra kifüggesztett hirdetésekben. A kis hirdetés azt igyekszik tudtára adni az ablak alatt elmenőnek, hogy hát... „egy ebédlő szekrény ell adó!" — Talán eszébe is villan egy olyanforma eszmefuttatás, hogy nini, az adó ell, hotott eddig eme igen körülményes, bizonyára antiszociális dologgal egyedül és kizárólag az adóhivatal foglalkozott. Talán meg is mosolyogja, talán, mint jó tréfát el is mondja néhány helyen, és azzal vége. Nincs tovább, feledésbe megy, minden marad a régiben. Azokat a kis hirdetéseket leginkább egyszerű emberek fogalmazzák, írják, akik gyermekkorukban igen örültek, ha a betűvetés rejtelmeibe éppen csak bepillanthattak. Attól a becsületes, agyondolgozott kéztől szebb betűket, jobb magyarságú írást nem is várhatunk. De annál inkább várhatunk az új nemzedéktől! Magyaros nyelvezetet, magyarul megírt mondanivalót. Egyszóval: hibátlan magyarságot. Erre a magyar mivoltunk kötelez. Mert — nézzük csak — mit is jelent nemzeti szempontból a mi édes anyanyelvünk? embertársával, elfelejt magyarul írni, beszélni. És akkor hol lesz a magyar nemzet? Csak volt, de nem lesz! íme, a nyelvünk, a nemzeti 'mivoltunk legkézzelfoghatóbb ismertetőjegye (nehogy valamelyik olvasóm rámtámadjon a „kézzelfogható nyelv" miatt!). így érthetjük meg csak a „nyelvében él a nemzet" szállóigévé lett mondást. így tekintve nyelvünkre, kincsnek, legdrágább kincsünknek látjuk azt. Kincsnek, melynek használatáért országgyűlési viták folytak, melynek szebbé-jobbátevéséért „egy alispán" napokon át pallér-munkát vállalt a Grassalkovich-telken épülő Nemzeti Színház építésénél; mások éjt-napot munkálkodtak, hogy magyar írást adhassanak a nyelvét már-már elfelejtő magyar kezébe. A világbirodalom ötödik csodája hóna alatt melengette tintásüvegét a debreceni fűtetlen szobájában, hogy isteni küldetésének eleget téve, szíve vérét, lelke forróságát gondolatain keresztül átöntse a magyar lelkekbe. Magyar nyelv, szent örökségünk, melynek hallatára bölcs mandarinok keze tapsolt, midőn Széchenyi Bélánk, ott messze Keleten, Himnuszunkat imádkozta, hogy az élő magyar nyelvet bemutassa. És itthon a magyartalanságnak ordító példáit látjuk nap, mint nap. Fekélyek ezek a nyelvünk testén. Észrevesszük a magyartalanságot, de — és ez a legelszomorítóbb — mi is élünk ugyanazon hibákkal. Az egyszerű magyar parasztember társadalmi érintkezésében romlatlan állapotban megmaradt az egymás köszöntésére használt: Jó napot adjon Isten! Jó éjtszakát adjon Isten! Szép, magyaros, amellett vallásos alapon épült köszöntés, mert az Isten segítő és mindent adni tudó tulajdonsagában bízva kéri, kívánja a jobb napot. Békés Gáspár, 1574-ben Amhat béghez irt levelét ezzel a köszöntéssel végzi: ... „Tarchja meg az Úristen Keg'det minden jóban..." És most? Alázatos szolgájal járja. Csak egymás mellé kell tenni a két köszöntési módot, és nincs szükség magyarázatra. Hát kérem, a magyar ember először is csak az Úristen előtt alázatos. Földi ember előtt tisztelettudó, illedelmes tud lenni, mint senki más náció ezen a földön, de alázatos ? Azt nem. Csak az Isten előtt. Ott tud alázatos lenni, de csakis ott, ahogyan más senki a népek között „Szekesi Gróff Bercsényi Miklóst, Nemes Ung Vármegyének Feö Ispánnyát, Méltóságos Fejedelem, Felső Vadászi Rákóczy Ferencnek, és a Magyar Haza Szabadságáért Isten által fegyvert fogott Egész Hadának Feö Generálissát" megkérdezték egyszer, "hogy mennyi pénzért tudna hűtlen lenni urához. „Nincs a világnak annyi aranya — válaszolta a büszke főúr —, de hogy egy rossz szóért nem hagyom-e ott, azt nem tudom." A tekintetes világból romlatlanul átmentett szép magyar köszöntést \ de sokan elhagytuk! Ajásszogája, szolgája lett belőle. A merkantilliberaiizmus ajándékozott meg vele bennünket, mert néki nem kellett az Úristen sem a köz, sem a magánéletben, még a köszöntésben sem, mintha tudat alatt érezte volna, hogy az ő kalmár szellemmel átitatott napi életéből az Úristen nevét ki kell küszöbölnie, mert a szennyet nem látja szívesen az Isten szeme. És mi milyen hamar megtanultuk az alászszolgáját 1 Vájjon, ezt könnyebb kiejteni, avagy mi is röstelljük ajkunkra venni Isten nevét, ha csak nem káromló szó alakjában? Mert azt tudunk. Kifogástalan magyarsággal. Ha a pokolban Belzebub egyetemi tanszéket állít a káromkodás magas tudományának, professzornak egész bizonyosan békebeli magyar huszárőrmestert keres. Talál. Válogathat. Minden nyelvét, magyar szellemiségét féltő magyar elhatározása kell hozzá, hogy holnapra eltűnjön a magyarságunkban megalázó alásszolgája, és elfoglalhassa régi helyét a szép, a helyes adjon Isten jó napot 1 Szebb, jobb magyarságot adjon Isten minden megnyilatkozásunkban! ÁRA 16 FILLÉR