Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-12-01 / 48. szám

flzt beszélik... hogy vannak akik a városrende­zést csak dinamit stílusban vélik megoldhatónak. hogy a Perutz még most is azon gondolkodik, hogy hogyan kell a dorogi diót feltörni. hogy egyik Főtéri kapuszin, amely régebben mindig zsúfolt volt, mióta a bor megdrágult, teljesen kihalt. hogy a Baross hétfői műsoros estje igazi nagy eseménye lesz vá­rosunknak. 50 értékes díj! Vegyen részt Ön is FOTO-OPTIKA SO napos MphepesSuersenyén Olvassa el KOtfACS IMRE vizsgázott látszerész- és fényképészmester Pápa, Kossuth Lajos-utca 21 szám alatti üzletének kirakatában a pályázati feltételeket. Halálozás. Id. Ujj Ignáczné sz. Nemcsics Julianna f. hó 27-én 77 éves korában Pestszenterzsébeten meghalt. Temetése Pápán, vasárnap délután 3 órakor lesz Baranyay te­metkezési vállalatnál történt ravata­lozás után az alsóvárosi temetőben. Lapunk felelős kiadója Nemcsics Elek nagynénjét gyászolja benne. Baleset. Freiner Marika 4 éves nagyteveli kisleány nov. 27-én ját­szadozás közben felállt a kocsike­rékre, miközben a kocsi elindult s a kislány lába a küllők közé került s eltörött. Beszállították az irg. kór­házába CORSO December 2-3., hétfő—kedd. fred Astaire és Ginger Rogers főszereplésével Tánc q föld körül December 5—6-7—8., csütörtöktől—vasárnapig. BUDAPESTTEL EGYIDŐBEN! 2 órás kacagó orkán Óriási sikerű magyar filmbohózat. Főszereplők: Egry Mária Latabár Kálmán Kiss Manyi Makláry Zoltán Vaszary Piri Pethes Sándor stb . Előadások kezdete: hétköznap 1/2 7 és 3/4 9 órakor, ünnep- és vasárnap 4, 7 és «/*' 9 órakor. — Elővétel mindennap 11—l-ig és 1 órával az előadások kez­dete előtt. — Telefon: 11—33. A tanítóság köréből. A vallás­és közoktatásügyi miniszter Rozmán Terézt a hárságypusztai közs. isko­lához küldte ki próbaszolgálatos se­géddíjasként ; Badár Jolánt a pápa­igalöreghegyi áll. iskolához ideigl. helyettesül bízta meg; Csigó Kál­mán pápasalamoni r. k., Gereben Zoltán nagydémi ev., Kiss József nyárád i ref. h. tanítók rendes taní­tókként való véglegesítését jóváhagyta. — A rendi elöljáróság Kertész Emí­lia szerz. tanítónőt a külsővati r. k. iskolától Jászóra helyezte át s he­lyette Osztovich Julianna szerz. ta­nítónőt osztotta be. — Megválasz­tattak : Dévényi József a ványolai ev., Frankó Ferenc a bakonyszent­lászlói ev., Kemenes Pál a zirci r. k., Nagy László a kupi ref., Molnár Gábor a külsővati ev., Szentirmai József a bakonyszentlászlói r. k. is­kolához próbaszolg. s.-díjas helyet­tes, illetve rendes tanítóul. Baross Szövetség pápai szerve­zete 27-én este összejövetelt tartott, melyen Kováts Ernő tan. képzőint. tanár érdekfeszítő előadást tartott svájci útjáról. Előadás után a dec. 2. Erdélyi est programmját tárgyalta a Szövetség. Itt említjük meg, hogy jegyeket már alig lehet kapni. Zsú­folt ház fogja végignézni Takács Rózsi a Városi Színház művésznője, D. Kovács József az Operettszínház és Sala Domokos a Magyar Színház művésze felléptét, akiknek énekszá­mait Tóth Gizella fogja zongorán kisérni. Az ünnepi beszédet dr. Szentimrey Sándor főszolgabíró, Ba­ross Szöv. elnöke mondja. Énekel az Evangélikus Énekkar Ágoston János vezénylésével. Konferál: P. Ambrus Máté. — Az estnek lesznek kedves meglepetései. Néhány jegy még Timár Lajos füszerüzletében (Kossuth Lajos u. 23. Vas-ház) előjegyezhető. Angol űri és egyenruha szabászat TÓTH JÓZSEF szabómesternél Pápi, Horthy Miklós F5-u. 17, A m. kir. Földmérési Felügyelő­ség új főnöke. Nyáry Dezső m. kir. műszaki főtanácsos lett a helyi m. kir. földmérési felügyelőség új főnöke, akit a miniszter a nyugalomba vonult Farkas Sándor után a hivatal­főnöki teendők ellátásával véglegesen megbízott. Az új hivatalfőnök meg­bízatása, aki városunk társadalmának régi. közszeretetben álló tagja, az egész városban igazi osztatlan örö­möt keltett. Postahivatal. Gecse községben működő, távbeszélővel egyesített postaügynökséget 1940. december hó 16-án változatlan forgalmi kör­rel és rovatolási összeköttetéssel IV. osztályú postahivatallá alakították át. Új bélyegek. A m. kir. posta folyó évi december hó 2-án 10-f-50, 20+50 és 32-f50 filléres címletek­ből álló 200.000 bélyegsorozatot bocsát ki. 1941. évi január hó 31-ig árusítják és azok bérmentesítésére ugyanezen időpontig használhatók fel. A hivatásos tényleges tiszti­karba való újabb felvétel. A meg­nagyobbodott ország haderejének kiépítésére szükségessé vált tiszti helyeket a Honvédelmi Miniszter Ur tartalékos tisztekés tisztijelöltek tény­legesesével óhajtja betölteni. Az átvételre figyelembe jönnek a jelen­leg továbbszolgálatot teljesítő tisztek és tisztjelöltek, valamint a jelenleg továbbszolgálatot nem teljesítők is. A szükséges felvilágosítást a 20. honv. kiegészítő parancsnokság Török Bálint-utca 18. segédtisztje ad. Dr. Marton Gyula bőrgyógyász, urológus, szakorvos katonai szolgá­latából hazaérkezett s rendelését megkezdte Rákóczi-u. 2. Fásitják a vaszari Fő-utcát. Az eddigi rendezetlen fásítás megszün­tetésére elrendelték a fák kivágását és a Fő-utca új és rendezett beül­tetését. Batthyány utca 1 számú vendéglőmet haláleset miatt szabadkézből eladom, esetleg bérbeadom. 1941. jan. 1-én elfoglalható. Érdeklődni lehet: György Aladárnál Jókai-utca 98. Tavasz az őszben. Tóth Lajos ujmalomsóki gazdának az udvarában a napokban kivirágzott egy szilvafa. A virágbaborult fának sok csodálója akadt. — Reformárus Egyházkerületi gyűlés. F. hó 27-én és 28-án egy­házkerületi gyűlés volt a Ref. Nő­nevelő Intézet dísztermében. Az ülés tárgya egyházkerületi ügyek, főiskolai és a nőnevelő ügyei voltak. A gyű­lésen megjelentek az esperesi kar és a lelkipásztorokon kívül az egyház­kerületi tanácsbírák, egyházmegyei gondnokok és a világi képviselet. Jelen voltak dr. Balogh Jenő ny. igazságügyminiszter egyházkerületi főgondnok, Medgyasszay Vince ref. püspök, dr. Lázár Andor ny. igaz­ságügy miniszter, továbbá Fáy István és Szilassy Béla államtitkárok, Győry Elemér egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes, győri lelkész, Nagy Nándor komáromi főispán, gróf Teleky Béla zalai főispán, Fülöp Zsigmond kormányfőtanácsos, ny. komáromi polgármester, Csajághy Károly veszprémi törvényszéki elnök, László Sándor kaposvári törvényszéki elnök és még sokan mások. A gyű­lés után díszebéd volt a nőnevelő intézetben, melyen dr. Balogh Jenő a kormányzó úrra, dr. Tornyos György pedig a nőnevelő intézetre mondott pohárköszönlőt. Itt említjük meg, hogy az egyházkerület Ördög Lászlót rendes tanárrá választotta a gimnáziumban, a gazdasági tanács­elnök pedig dr. Tóth Lajos theol. igazgató lett az egyházkerület válasz­tása alapján. Változatos és finom lesz, ha illatos mikulási ajándékot vesz a Karczagi-illatszertárban a postával szemben. 3 pont: melyért érdemes részt venni a jótékonycélú m. kir. állami sorsjáték húzásán •••••••• •••••••• 1IH»« íaiiain •••••••• miiül mert egy egész sorsjegy ára csak 3 P, fél sorsjegy pedisr 1 '50 P. Ilyen olcsó sorsjegv nincs mert nyereményei 40 OOO P, 20 000 P f * 0.009 P, kétszer 5 000 P. négyszer 2 500 P t hatszor 2.000 P t huszonkét­szer l-OOO P, stb., összesen 19 6oo nyeremény mert húzása már a közeljövőben 1 december 5-én esedékes, tehát az eredményt a közeljövőben élvezheti. A karpaszományos hiányokra való tekintettel a Honvédelmi Mi­niszter Ur megengedte, hogy az 1919. évnél fiatalabb korosztályú karpaszo­mányosok, akik egyébként a törvé­nyes követelményeknek megfelelnek, az eddiei engedélyezésen felül, na­gyobb számban jelentkezhetnek kar­paszományosi szolgálatuk letöltésére. Felhívom tehát mindazon ifjakat, akik korengedéllyel kívánnak katonai szolgálatuknak eleget tenni, sürgő­sen jelentkezzenek a kiegészítő pa­rancsnokságnál, illetve kérvényüket a járási főszolgabíró úrnál (illetve polgármester úrnál) legkésőbb de­cember hó 5-ig adják be, hogy pót­sorozásukon, amelyről értesítést kap­nak, karpaszományosi jogosultságuk elbírálható legyen. A fenti időpont utáni jelentkezések már nem vehetők figyelembe. Hirdessen a Pápa és Vidékében JÓKAI MOZGÓ mm mtmm December 3—4., kedd-szerda CHARLES LAUGHTON és FREDERIC MARCH főszereplésé­vel Victor Hugó „Nyomorultak" c. regényének monumentális film­változata A gályarab December 5, csütörtök. Csak 1 napig! KORDA MÁRIA, VÁRKONYI MIHÁLY, BERNHARD GOETZKE POMPEI VÉQNflPJHI December 6—7—8, péntek—szombat—vasárnap. A szezon egyik legnagyszerűbb filmje IRENE DUNNE és CARY GRANT főszereplésével Kár volt hazudni Előadások kezdete: Hétköznapokon V41 7 és V2 9, vasár- és ünnepnapo­kon 1/4 4, 6 /és V2 9 órakor. — Jegy­elővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadósok kezdete előtt 1 órával. Jegyrendelő telefonszám: 10—88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1/4 órával az előadás kezdete ellőtt kiváltani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom