Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-03-03 / 9. szám

Az Éneklő Ifjúság hangver­senye. Lapunk előző számában hírt adtunk már arról a nagyszabású hangversenyről, amelyet az Éneklő Ifjúság rendez március hó 4-én, hét­főn este 7 órai kezdettel a Jókai mozgó helyiségében. A hangverseny értékét és érdekességét nagyban emeli Bárdos Lajos zeneművészeti főiskolai tanárnak, a magyar zeneirodalom és zenei-élet egyik kiválóságának elő­adása az „Éneklő Ifjúságiról. Az előadás keretében szerepel a róm. kat. elemi iskola, a róm. kat. polgári leányiskola, a róm. kat. polgári fiú­iskola, a bencés gimnázium és a Ranolder intézet tanítónőképzőjének énekka. A hangverseny iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg városszerte s a jegyek legnagyobb részét az érdeklődők már elkapkodták. Tűz Mihályházán. Ismeretlen tet­tes felgyújtotta Szalóky Zzigmond szalmakazalját. A tűzoltóság a tüzet hóval oltatta el. A csendőrség a nyomozást megindította. Világnézeti előadás Marcaltőn. A marcaliői rk. egyhazközségren az A. C. kapcsolatos világnézeti előadá­sok megtartására Harsányi László kántortanító vállalkozott. Ezen elő­adások megtartására a legértékesebb időszak, a nagyböjt lett kiválasztva. A nagyböjt minden vasárnapján tar­tanak vallásos előadást. Febr. 18-án Az „Isten léte és világa". Február 25-én pedig „A Szentlélek a lélek­telen világban" címmel hangzott el mindenkit meggyőző és magával ragadó szép előadás. —• Minden egyes alkalommal az előadások tár­gyához jól kiválasztott 12 számból álló szavalatok és énekszámok teszik teljessé a műsort. Március 4-5 6, hétfő-kedd-szerda 3 napig. OEANNA DURBIN 3 SCI S ANGYAL Vígjáték. — Rendezte: H KOSTERLITZ. Készítette: JQE PASTERNAK. Március 7-8 9-10., csütörtöktől vasárnapig. 4 napig. CS9THÓ HÜLM9H vígjátéka fiz Emericana konferencia-beszéd 3. estje vasárnap este 7 órakor lesz a bencés gimnázium dísztermében. Főszereplők: Somlay Artúr, Jávor Pál, Vizváry Mariska, Szörényi Éva Előadások kezdete: hétköznap V«7 és *A9 órakor, ünnep- és vasárnap 4, Vs7 és 8/*9 órakor. — Elővétel mindennap ti—l-ig és 1 órával az előadások kezdete előtt. Telefon: 33 Meghívó. A Pápai Belvárosi Katolikus Kör 1940. évi március hó 10-én, vasárnap délután 3 órakor tartja a Kör téli helyiségében (Corvin u. 9 sz.) évi rendes közgyűlését A közgyűlés tárgysorozata : 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvhitelesítők kijelölése. 3. A titkárság évi jelentése. 4. Évzáró számadások előterjesztése, a szokásos felmentvény megadása. 5. Borkezeiőség évi beszámolója, a szokásos felmentvény megadása. 6. Könyvtári jelentés. 7. „Pápa és Vidé­ke" c. hetilap szerkesztőségének és kiadóhivatalának évi jelentése. 8. Tisztújítás. 9. Az új vezetőség elnöki székfoglalója. 10. Az 1941. évi költ­ségvetés letárgyalása és elfogadása. 11. Esetleges indítványok előterjesz­tése. 12. Elnöki zárószó. — A köz­gyűlésen csak 3 nappal előbb írás­ban beadott indítványok tárgyalhatók. Határozatképtelenség esetén a köz­gyűlést a következő vasárnap, vagyis március hő 17-én d. u. 3 órakor tarlja meg, amikor a hozott határo­zatok jogérvényessé válnak. A repülők vidám estje. A pápai repülőtér legénysége a Horthy repü­lőalap javára az elmúlt héten a Jókai színházban vidám estet rendezett. A műsor keretében sikerrel mutat­kozott be a repülők zenekara, ezen­kívül egyfelvonásos színdarabok, ének és táncszámok kerültek bemutatásra. A műsor legtöbb száma a katona­élet eseményeit mutatta be humoros formában. Az előadás szép anyagi sikerrel zárult. Második konferencia beszéd. Az Emericana és Bencés Diákszö­vetség által rendezett konferencia beszédek második része az elmúlt vasárnap lett megtartva nagyszámú érdeklődő jelenlétében. Az előadó ezúttal dr. Kühdr Flóris egyetemi m. tanár volt, ki a katolikus család­ról tartott magas színvonalú és mind­végig figyelmet keltő előadást. Vázolta a katolikus család fontosságát és azon szempontokat, amelyek között egy férfinak és egy nőnek élni kell, hogy megfeleljen a katolicizmus kö­vetelményeinek. Az előadás kereté­ben szerepelt a Ranolder-intézet tanítóképzőjének énekkara, majd befe­jezésül Sümegh Lothár és Köcsky László zeneszámokkal járultak hozzá a sikerhez. — A következő konfe­rencia beszéd március 3-án 7 órakor lesz. Előadó Biró Lucián bencés igazgató: Nem szükséges már sorsjegyét Budapestről rendelni... kényel­mesen beszerezheti azt a pápai fő­árusítótól. RosingerL. Pápa, Kossuth­utca 10. sz. Telefon 12-93. Szeren­csés vevői számos főbb nyeremény­hez jutottak. Koszorú megváltás. A pápai Takarékpénztár Kolbe Nándor volt takarékpénztári igazgató koszorú meg­váltására a városi szegényalap javára 25 P-t adományozott. A husipari munkások szövet­sége f. hó 3-án este 8 órakor a Ker. Munkásegyesületben tea-estet rendez. Tea 50 fillér. Vendégeket is szívesen lát a szövetség vezetősége. A pápai Kaszinó közgyűlése. A pápai Kaszinó 1940. marc. 9-én — határozatképtelenség esetén 1940. márc. 14-én, csüörtökön délután 5 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Kaszinó helyiségében. — Március 14-én este 8 órai kezdettel tartjuk meg az Esterházy-serleg vacsorát, melyen a serlegbeszédet dr. Antal István m. kir. igazságügyi államtitkár, a pápai kerület országgyű'ési kép­viselője tartja. — A vacsorára jelent­kezni lehet a Kaszinóban. Finn estély a Ker. Munkás­egyesületben. Az egész keresztény kultúrvilág szívszorongva lesi a hí­reket, amelyek a mi testvérnépünk hősies küzdelméről számolnak be. Ez a kicsi nemzet példát ad a világ­nak, hogyan kell helytállnia egy nemzetnek a szabadságért és hazá­jáért. — Annál érthetőbb, hogy a keresztény munkásság sem rejti véka alá a maga érzelemnyilvánítását és az emberi kultúráért, szabadságért küzdő testvérnéphez méltó szimpatia estélyi rendez f. hó 3-án este fél 7 órakor a Ker. Munkásegyesület, melyre a tagokat és érdeklődőket ezúton hívja meg az egyesület veze­tősége. — Előadást tart Kraft József nyug. áll. tan. képz. igazgató, majd az áll. tan. képz. énekkara a Him­nuszt énekli el és az ifjúsági ön­képzőkör tagjai finn költők műveiből adnak elő zene és énekszámokat. — Belépődíj nincs. Cukorrépa-termelők figyelmébe! A cukorrépa felszabadulása a mező­gazdasági termeéssel alig össze­egyeztethető megkötöttség alól, önkénytelenül felveti a termésfokozó tényezők okszerű alkalmazásának kérdését. Megfelelő talaj, s annak kitűnő előkészítése, jó vetőmag, kellő növény­ápolás, más növényeknél kedvező időjárás mellett tűrhető terméseket adhat, de a cukorrépánál a műtrá­gyák, éspedig elsősorban a szuper­foszfát használata nélkül, nemcsak, hogy magas termésekre nem számít­hatunk, hanem a szuperfoszfát nél­kül a növény minden betegségnek könnyen áldozatává válhatik. A szuperfoszfát-műtrágya foszfor­sava azonnal rendelkezésre áll a nö­vénynek, így gyorsabb és erőteljesebb lesz már a fejlődés kezdetén is. Az így korábban fejlődött levelek előbb beár­nyékolják a talajt, ez pedig nagy vizmegtakaritást eredményez. A cukorrépa alá kat. holdanként 150—200 kg szuperfoszfátot adjunk. A szuperfoszfáttal nemcsak azért nem szabad takarékoskodnunk, mert külön­ben nem kapunk nagy termést, hanem azért sem, minél több a beszállított répánk, annál több szeletet, melaszt kapunk vissza, tehát a takarmány­termelésünk is emelkedik. Az átvétel is simább, gyorsabb a mfitrágyázott répánál. Megfelelő esetben és talajon a káli és nitrogénműtrágyák alkalmazása is indokolt. SPORT Műkorcsolyázó bajnokság A PFC február 25-én rendezte meg a Magyar Korcsolyázó Szövet­ség megbízásából a Dunántuli mű­korcsolyázó bajnokságot. Sajnos az idő nem volt kedvező a korcsolyá­záshoz és ez kissé befolyásolta a versenyzők munkáját. Még az idő rontó hatása sem tudta azonban el­tüntetni azt a nagy felkészültsé­get és tudást, amellyel a versenyzők kiáltottak. Különösen meg kel) di­csérni az ifjúsági versenyzőket, akik­nek mindegyike nagy reményekre jogosít. A versenyek eredménye a következő : Férfi bajnokság: 1. Dr. Csepela Gyula Győr. 2. Sinkó József Pápa. 3. Nagy József Győr. Női bajnokság: 1. Horváth Kató Pápa. 2. Szakács Anna Pápa. Páros bajnokság: 1. Csaba András —Lóskay Marika pár. Pápa város ifj. műkorcsolyázó bajnoksága: Férfi bajnokság: 1. Sinkó József Pápa. 2. László András Pápa. Női bajnokság. 1. Horváth Kató Pápa. Páros bajnokság: 1. Csaba András —Lóskay Marika pár. Köszönet illeti meg a rendező egye­sületet, hogy Pápán még nem na­gyon ismert szép versennyel szóra­koztatta a nagyszámú érdeklődőket. Futball. Tavaszi futball bajnoki forduló A pápai csapatok a tavaszi baj­noki fordulóban a következő mérkő­zéseken játszik : Március 3. Siófoki SE—Perutz SC, Kinizsi—SzFC. JÓKAI MOZGÓ Március 5—6., kedd—szerda WILLIAM POWEL és LOUISE RAINER főszereplésével 9 IÍ-ES futár Főszereplők még : Róbert Young, Maureen O Suliivan, Frank Morgen MArcins 7-8-9-1©., csütörtök — péntek — szombat vasárnap. PAUL MUNI — BETTE DAVIS és BRIAN AHERNE szenzációs filmóriása JUAREZ (VIVA MEXICO) Habsburg Miksa herceg tragikus története Előadások kezdetet Hétköznapokon 1/t7 é* V«®. vasár- éa ünnepnapokon >/M,0 éa »/* 9 órakor. » Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az elő­adások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 10—88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük »/« órával az előadás kezdete előtt kiváltani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom