Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-12-22 / 51. szám

1940 decenber 22 PIPI ES VIDEKE 3 A munka öröme írta: Dr. ÖTVÖS DÁNIEL. Minden idők kezdetén volt a munka. így tudjuk, igy tanultuk és igy ismertük meg az idők legelején dolgozó is ent. A hat napig dolgozó Isten tűnik fel először a világegyetem derengő hajnalán. A munka alkotásának örömét megbontja a bün. Azért nangzik igy fel Isten kemény hangja: „Arcod verejtékével eszed kenyeredet." Az ember ezt a verejté«es munkát lealacsonyította, állati sóiba taszította. Igy valositotta meg az ember fizikai munkatol való rettegése az emberiség legnagyobb szégyenét, a rabszolgaságot. A megszámlálhatatlan sok áldás közül, melyekkel a kereszténység a világot elárasztotta, a legnagyobb talán a munka megszentelése. Az Evangélium nemcsak jogilag tisz tázza az ember és a munka viszonyát, ' amikor kihirdette, hogy „a munkás méltó az ő bérére*, de Krisztus a munkát egyenesen megszentelte. Igy lett az imádság ikertestvére a jól végzett munka. A kereszténység évszázados harca a rabszolgaság ellen meghozta a gyümölcsét. Eltűnt e szégyenfolt és kivívta a fizikai, valamint a szellemi munka megbecsülését. Annak a példátlan értékrombolásnak, amely az egész újkoron átvonul, a legnagyobb vesztese talán a munka. Ez nem tulajdonítható annak, mintha az újkor embere irtózna a munkától. Ellenkezőleg, az újkor embere űzi önmagát, keresi, hajszolja a munkát, de ezzel elhagyta a munka etikáját Azytj ember elérte ugyan munkájában a rationalizálást, de mivel kizárólag csak a saját, egyéni érdekeit nézte, az egész munkálkodása tartalommentes, kenyér utáni törtetéssé alacsonyult. Az újkor embere a nagy tömeg embertípusa, a homo oekonomikus, e szemszögből nézve már nem taereszteny, mert eltért Krisztus evangéliumától. Ezért zuhant az értékítéletben a munka, legyen az fizikai, vagy szellemi, olyan mélyre I Nem elég csak a mindennapi kenyérre valót megkeresni a napi munkateljesítménnyel, annál sokkal többet kell kívánni egy szellemi lénytől 1 A keresztény életszemlélet és erkölcsi világrend a munkában nemcsak az ember életfenntartásának a biztositékát látja, hanem a hivatását is! Egy nagy közösség, a társadalom tagjai vagyunk, tehát nemcsak önmagunkkal, de az embertársainkkal szemben is vannak kötelességeink. A munkára való kö.elesség nemcsak egyéni, hanem a társadalommal szemben is kötelességet jelent. Kötelezve vagyunk szántani, vetni, gyógyítani, gyarakban dolgozni mert egyéni létfeltételeinket csak igy tudjuk biztosítani, de dolgoznunk kell azért is, mert a társadalomnak is szüksége van a mi munkánkra. A munka, a hivatás magaslatára csak akkor emelkedhetünk, ha az egyéni érdek mellett a társadalom érdeke is érvényesülhet. Ma még nagyon sokan messze vannak a munkának ilyen beállítottságától ! Ha azonban egyszer a pályaválasztásnál nem az lesz a döntő szempont, hogy egy egy munkakör milyen anyagi előnyökkel jár, hanem az egyéni rátermettséget a közösség érdekeinek veti alá, akkor a munka többé nemcsak kizárólag a vagyonszerzés eszköze lesz, hanem egy uj, etikailag tisztázott életszemléletben végzett munka, ahol a verejték mellett megtaláljuk a munka mosolyát is. A munka életfunkció! Örömteli élet csak a munka és a szabadidő ritmikus változtatásával képzelhető el. Minden törekvés jogosult, melyek a munka könnyítését célozzák, de a munka verítékét az ember arcáról soha, senki nem fogja tudni letörölni. Ha a munka megmaradt volna azon az erkölcsi magaslaton, amelyre azt a kereszténység emelte, akkor soha nem lett volna szükség arra, hogy az állam a törvény erejével védje meg a munkástömegek érdekeit és jogait. A társadalom egyensúlya a keresztény munkaetikával jobban van biztosítva, mint a legtökéletesebb szociálpolitikai törvényalkotásokkal. A munkát etizálni kell! Ezt halljuk sok oldalról, még onnan is, ahol bizony ezt a szót idáig nem nagyon ismerték. Örülünk ennek a jelenségnek, de csak akkor lesz megint valér ban értékes a munka, ha az elmtilt gazdasági rend által való letaszitottságából újra felemeljük oda, ahová azt Krisztus evangéliuma helyezte. A helyes munkaetikának pedig csak egy katedrája van: a názereti udvar, a maga dolgozó, ácsoló, furófaragó Munkásával Magyar karácsony 1940 Csak a mindenek felett álló Isten ismeretében ad tiszta képet a vilíg idei karácsonya. Csak ő látja a könnyeket, sóhajokat, halálfélelmet, sok gyászt, ami a betlehemi jászol lábainál évszázadok multán a gyűlöletek, pu ztulások rettentő kavargásában felporlik. Vájjon ebben a pokoli gyűlölettel telített, gigászi küzdelmek világában lát e az emberszívekben igazi karácsonyi örömet? Talán a gyermekek csodaváró lelkében, ahova nem tud behatolni az életnek dissonans, ordító lármája. De ott is csak talán! Hiszen a vi lágot rázkódtató események durva ereje a nyomorúság sivárságával onnét is kiöli az öröm virágait. Azonban bármennyire terpeszkedjék is a világon a krisztustalan eltévelyedés, einbertelenség, bármenynyire hazudtolja is rémes cinizmusával az 1940 karácsonya az elsőt; van még egy-két oázis ebben a sivatagi világban, van még egy két szirt e sötét hullámokban, ahol a karácsony él, a megváltás boldogító valósága az emberek szeme elé döbben. A Gondviselés jósága folytán Magyarország is a kevés hely közé tartozik, ahol a karácsonyi érzések élhetnek. Kiváltja belőlünk a karácsonyi örömet elsősorban az, hogy nem sodor bennünket félelmes örvényeiben a háborús áradat. Mint szikla dacolunk a tajtékzó, tarajzó hullámokkal. Körülöttünk félelmes erők tombolnak, melyek miatt kénytelenek vagyunk szenvedni a megrázkódtatás roppant lökéseit, kénytelenek vagyunk dideregni a mai élet zord klímájában; de a nélkülözések, megszorítások, rettegések világában is van valami kifejezhetetlen érték a mi birtokunkban: részesedés a jóakaratú emberek békéjéből! Mert ha szegényes is a karácsonyunk, nem osztja meg a családok egységét a csataterek távolsága, nem tölti el szülők, gyermekek szívét remegéssel a féltés és aggodalom, nem rettegtet bennünket az éjféli misék áhítatában a veszélyt jelző szirénák hátborzongató üvöltése. Ezért a kíméletért Megváltó Kisdedünk legyen Neked hála! Másrészt karácsonyi örömet kelt szívünkben a „visszatért Keletnek" két évtized utáni első magyar karácsonya Huszonkét évvel ezelőtt „mindenkitől elhagyatva, senkitői meg nem szánva" átliunk magunkban, némán, keserűn. A szomorú karácsonyokon sírt bennünk a megváltás vágya, égre törő fohászok ostromolták az igazságos és segitő Istent. És ime, a két évtizedes advent várakozása Után a sötét reménytelenségben megjelentek a magyar megváltás könnyes, szent pillanatai. Sötétemlékű trianoni határsorompók, betonerődök sunyi lőrései, végeláthatatlan drótakadályok, tankcsapdák, árkok, melyek egy világot e«őszakoltak közénk, mind elsüllyedtek, s összeölelkeztek az örök magyar tájak, a magyarságukban mindig egy lelkek, mint az ég és föld egybeölelkezett az első karácsonyon. Magyarok! Testvérek l nekünk, akik az első megváltás történelmi pillanatainak tanúi és szereplői voltunk, igenis van karácsonyunk! És ha a szeretet, kiegyenlítés, ajándékozás napján öntudatosítjuk a velünk történteket, mint a csillogó karácsonyfa örömétől megittasult gyermeklélek, hálás boldogsággal telünk meg. Valamiképpen a magyar lovagiasság hozza magával, hogy ezekben a pillanatokban az egyszerű jászol lakójának mi pásztoros szegénységű hódolói, csodálói felajánljuk szolgálatainkat a nagy világmegváltás munkájában. Nincs aranyunk, melynek sápadt fényével révületben tudnánk tartani a világot, nincsenek nagyhatalmi pozíciót biztosító kifogyhatatlan erőink, de él bennünk az Istentől megszentelt, puszták világában született magyar őserő, mely száz viharban képes volt országot építeni, s megtartani. Ezt a világ csodáját a mi rugalmas, értékes, becsületes, magyar lelkünket szeretnénk a világmegváltás szogálatába állítani s mint az Isten választott népe árasztani a jóakaratú emberek építő békéjét ebbe a békétlenségében őrjöngő világba. Illés Béla Névjegyei a Ker. Nyomdából Vasárnapi levél Kedves Szerkesztőm! Témakereső gondolatrohanásomban megállít a Szentet Ünnepe s tele-szívvel, magasba-húzó lélekkel áldozok Karácsony Misztériumáriak. A jóakaratú emberek békéjébe beledörögnek a békétlenség, szeretetlenség, üszkös kicsinyesség petárdái, a Fehér Álmok Országának csillagszóróit elhalványítják a halált szomjazó reflektorok tűzcsóvái s a Béke olajágú angyalát embermilliók veszik célba . . . És mégis: mindenen átcseng a magasságos Istenhez küldött dicséret és a jóakaratú emberek békehívása; mén is Karácsonyunk van nekünk, zengöglóriás, ájtatos-fehér, meleg ünnepünk . . . Csakhogy kevesebb a kifelé való ünneplés, több a szív ünnepe! A szeretet köre megszűkült, hogy megsűrűsödjék benne karácsony édessége; a karácsonyfáink csillogása halványabb, de az Égi Szeretet tüze csillogóbb, mint valuha s megfogyatkozott ajándékaink mellett ott tündöklik a legdrágább, legszentebb ajándék: Krisztus maga . . . A betlehemi jászol csodája még ma is működik a szívekben s utat tör magának ezer akadályon keresztül is .. . Csodálatos hatását nem akadályozhatják meg drótakadályok és tankcsapdák, pusztulást lehelő ágyúöblök és mélybeeresztett bombaesők, társadalmi forradalmak és idegen istenek imádata, emberi szűkkeblűség és acsarkodás, gyűlölködés és egymás megmarása . . . Karácsony békéje halkan permetez a szivekre és lehozza a Fehér Álmok Országának csodáit: enyniti az emberi gonoszság által ütött sebeinket, visszaadja az Égi Szeretetbe vetett bizalmunkat, megtartja nekünk azt, amit szeretünk és kiapasztja fájdalmaink kutforrását, fényt küld hozzánk a betlehemi jászol csillogó fényesőjéből és kioltja szívünkben a kétségbeesés mécsesét, Istent-dicsérő éneket küld ajkainkra szikkadt hétköznapiság hangjai helyett, bearanyozza meleg otthonunkat s leolvasztja a békétlenség rozsdáját, a szeretet ts béke áramát küldi szét szerte a világon . . . A karácsony csodája nyitott szivekre vár! És jóakaratra ... A felhúzott zsilipeken keresztül, Krisztusba fogódzó jóakarattal megjön hozzánk a Béke is, amelyért mostanában annyit és olyan sokszor imádkozunk! Talán már útban is van felénk ... Talán csak arra vár, hogy mi is közeledjünk hozzá l , A szeretet mindent legyőző erejében bízik tisztelő híve figyelő.