Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-09-08 / 36. szám

9 Ranolder Intézet tragédiája Mint a béke és szeretet fellegvára emelkedik ki a kis házak között a Ranolder Intézet. Előtte hatalmas fák és gondozott virágos kert díszeleg. Magas homlokzatának festményén az igaz pedagógus eszményképe, az Ur Jézus öleli magához a kis gyerme­keket. Eszményibbet nem tudtak volna oda festeni. Hiszen annak az áldoza­tos életnek, amit a Kedves Nővérek itt végeznek, ez a leghűbb kifejezője. Az emberben önkéntelenül felvető­dik a kérdés: honnan veszik az erőt; mi sarkalja ezeket a földön járó angyalokat, hogy ilyen csodás mun­kát végezzenek. Névtelen hősök a Kedves Nővérek. Egyénileg egy fillért se kapnak, az ismeretlenség homá­lyában élnek. Nevüket legfeljebb csak hálás tanítványok és szülők jegyzik fel. Előttük egy cél van: dolgozni, sokszor túlfeszített erővel, heti 30—32 órával dolgozni. Betegség, öregség nem lehet akadály. Szinte beleszédül az ember a csodálkozásba, hogy sokszor 50 éven át egyfolytában hogyan tudnak tanítani. Egyetlen nagy tragédiájuk van csak, ha a hozzájuk folyamodó kis leánykákat el kell utasítaniok, mert helyszűke miatt nem tudják felvenni őket, vagy ha túlzsúfoltság miatt a növendékeknek kell áldozatot hozni. Ez játszódik le az idén is. Pedig ennek a tragédiának végét lehetne vetni. A Ranolder intézet múltja. Hetvenhat évvel ezelőtt jöttek Pá­pára az Irgalmas nővérek, akik akkor a Szentilonay József esztergomi ka­nonok által a nekik átengedett épü­letben, a mostani városi szeretetház­ban kezdték meg áldásos működé­süket. Tiz évvel később már a Korona utcában állott a zárda épülete, mely­nek főépületét Ranolder János vesz­prémi püspök építtette. Özv. gróf Esterházy Jánosné az internátus cél­jaira az óvoda fölé emeletet építtetett, Fordulion bizalommal a mesterhez, ha szakszerűen készített amatör-fényképeket, vagy rossz szemének gyógyító és jó szemüveget akar. KOVÁCS IMRE vizsgázott látszerész- és fényképészmester FOTO-OPTIKA szaküzlete Pápa, Kossuth Lajos-utca 21. majd 1899 évben a kat. hitközség az óvoda mellé megépíti az elemi is­kolát, 1902-ben pedig br. Hornig Károly püspök 2000 koronás adomá­nya lehetővé tette a képző megépíté­sét is. 28 évig csak elemi oktatással fog­lalkoznak és a kisdedóvót tartják fenn, de így is mintegy 800 tanuló jár állandóan az intézetbe. 1892-ben megnyílik a zárda pol­gári iskolája, melynek a tanulói lét­száma 1920-tól kezdve eléri a 250-et. 1902-ben valóra válik a Kedves­nővérek egyik leghőbb óhaja, meg­nyílik a tanítónőképző, ahol a tanulók létszáma állandóan 150 körül van. Zsúfolva a Ranolder Intézet. A mélyen vallásos és hazafias ne­velés, amely az intézetben fennállása óta folyik, hozta meg az intézetnek azt, hogy idáig fejlődött és hogy a fejlődésben nem állt meg, sőt minden remény megvan arra, hogy ez a fej­lődés még nagyobb lesz, mint a múltban volt. Hogy azonban az intézet hivatását teljesíthesse és az ott tanulnivágyó leányifjúságot befogadhassa, ahhoz kicsi az épület. A polgári iskolában annyi a jelent­kező, hogy okvetlenül meg kellene nyitni a párhuzamos osztályokat. Elengedhetetlen az új munkater­mek, szertárak, rajzterem és torna­csarnok felépítése. Az új iskolatípus: a leányliceum és a tanítóképző akadémia elhelyezése új tantermeket követel. Nincs ennek a nagy leányseregnek épített épületszárnyat annak idején a Korona utcába építették volna, 100 méter ebből a rendezetlen gidres­gödrös utcából rendezve lett volna. Most ugyanaz a helyzet. Akár jobbról, akár balról segítene megszerezni a város a zárdának szükséges területet, egy nagy részét megoldaná az utca­rendezésnek is, a magyar jövő nem­zedéknek pedig egy újabb fellegvá­rat segítene létrehozni. Még egyet kívánunk a zárdával kapcsolatosan szóvá tenni. 66 év óta áll a zárda a jelenlegi helyén, de oda még egy tisztességes út nem vezet. A tanulók az esős időben csak sáros, lucskos utcákon tudnak az is­kolába eljutni. Legalább egy utcát csináltasson meg a város, amelyiken rendes uton el lehet a zárdához jutni. Ezt megkívánja az iskolás gyermekek egészsége. egy díszterme, a kápolna is bővítésre Mindennemű festék-, lakk- és kence-áruk > háztartási cikkek állandóan raktáron. estékszaküzlet SZELI FERENC Horthy Miklós Fö-u. 6. szám. Lakás: Jókai Mór-u. 56. szám. Telefon: 17­10 05 01 szorulna. Szűk az óvoda és a rengeteg je­lentkező közül sokat nem tudnak hely hiányában felvenni. A szociális Ranolder Intézet. Szívesen fenntartanák a napközi, otthont, ami a munkás szülőknek el­engedhetetlen, hogy nyugodtan me­hessenek munkahelyükre, mert lenne hely, ahova gyermekeiket elhelyez­hetnék. Még a vak is látja, hogy nincs a világon még egy olyan intézmény, amely oly gyengédséggel, annyi szeretettel, olyan heroikus odaadással tudná a szegény emberek gyermekeit gondozni, mint a Kedvesnővérek. Egyetlen pillanatra megszűnne a szülők gondja, nyugod­tan mehetnének dolgozni, ha a Ra­nolder Intézetben volna hely a nap­közi otthon számára. Könyörüljünk és segítsünk a szegény embereken! Tornaterem kellene az elemi isko­lásoknak, mert a meglevő szűk kis teremben a polgári és a képző sem fér el. Építeni, építeni, építeni. Építeni kellene az Irgalmas Nővé­rek intézetében. Ők szívesen meg is hoznának minden tőlük telhető áldo­zatot, de az az áldásos munka, amit ők ennek a városnak az életében kifejtettek, megköveteli azt is, hogy a köz is meghozza a maga áldozatát. Az első nehézség, hogy hova épít­senek. Egy épületszárnyat már az udvarra építettek, ha azonban oda még egy szárnyat húznak, szinte teljesen eltűnik az amúgy is kicsi udvar és ott lesz a rengeteg tanuló udvar nélkül. A legkézenfekvőbb megoldás a Korona-utca frontján való építkezés. A két oldalt levő telkek tulajdonosai olyan óriási összeget kérnek, hogy azt az anyagi megter­helést a zárda nem tudja elviselni. Itt segíthetne különösen Pápa város, mert ezáltal nemcsak az iskolán, de magán a Korona utcán is segítene. Köztudomásu ugyanis, hogy a Korona utca városunk egyik legrendezetle­nebb utcája. Ha a zárda udvarára Vasárnapi levél Kedves Szerkesztőm! Ott folytatom, ahol előző levelemben abbahagytam OTBA-keservem azóta körforgást végzett. Belekerült a közvélemény kohójába s mire visszakerült hozzám, egy kicsit Összekeveredett benne a helyi vonatkozás az általános pana­szokkal. A téma mellényét tehát még­egyszer ki kell gombolnom! Ezt annál is inkább megtehetem, mert közben alkalmam volt beható beszélgetést folytatni dr Kolbe Lajos­sal, az OTBA ellenőrző orvosával, aki az idevágó kérdéskomplexumot orvosi oldalról a legalaposabban ismeri. Szives és minden szempontra kiterjedő útbaigazítása alapján az általam papirravetett álláspontot a hozzátartozó panaszokkal egyetemben ketté kell osztanom: vannak általános, az egész OTBA-rendszert érintő tag­fájdalmaim és vannak kizárólag helyi vonatkozásúak. A rendszeren siránkozni nem idő­szerű. Hinni merjük, hogy a fejlődés vonala emelkedni fog s legalább a vidéki centrumokban biztosítják a szakorvosi ellátást. — Tallózva mult­kori levelem méregvonalai között, — melyeket a friss fájdalom stilizált ben­nem, — a készkiadások megtérítésére vonatkozó megjegyzésemet egész ter­jedelmében az általános ütközőpontok közé utalom, mert az OTBA helybeli két orvosa sohasem élt a szabályzat által adott ezen jogával! A helyi problémával kapcsolatban kevésnek találtam az ellenőrzőorvost városunkban. Szívesen helyesbitek. Pápán hozzávetőlegesen 550 OTBA­kötelékbe tartozó család van. Család­tagokkal együtt körülbelül 1800 em­ber. Egy-egy orvosra 900 lélek jut. Egy körzetre OTB A-szolgáltatásként a kevésforgalmu nyári hónapokban hozzávetőlegesen 60 ambuláns, 70 fekvőbeteglátogatás és 3 éjszakai vizit esik. Ezt egy orvos tényleg elbírja l Helyi adottságaink között mélyen fájlaljuk, hogy az OTBA nem ad jog­kezelést. Az OTBA-fogászat ott kez­dődik, ahol végződnie kellene: a tel­jes fogsornál. így nem tudjuk kihasz­nálni azt az adottságot, hogy egyik körzeti orvosunk kitűnő fogorvos. így aztán az esetleges fogbetegségek he­lyett a totális-orvoslást igérő egyéb megpróbáltatásokban próbáljuk kime­ríteni az OTBA gyéren csergedező forrásait. Tudjuk, hogy a pápai körzet mai létszámival nem bir meg szakorvo­sokat, de azt is tudjuk, hogy az OTBA viszont elbírna egy kis áldozattal töb­bet. Mondjuk egy röntgen-specialistát avagy egy gége-fül szakorvost. Ez az utóbbi azért is célszerű lenne, mert a fog-szolgáltatással ellentétben az esetleges fülbetegs*g orvoslása nincs feltétlenül egy tőből levágott fülhöz kötve... Vagyok Szerkesztő Urnák Otbában testvére, fájdalmában osztozója FIGYELŐ. H ír e k — Ügyeletes gyógyszertárak. Szeptember 8-ig a Piatsek, szep­tember 9-15-ig a Városi gyógy­szertár tart vasárnapi és éjjeli ügye­letes szolgálatot. Ű] káplán. A megvésoüspök úr Néhmon János helyére Törökkop­pányból Gergyesy Ferenc káplánt helyezte át. Szentmise a Kálvárián. Vasár­naptól kezdve dr Czapik Gvula me­gyéspüspök rendeletére a Kálvária­kápolnában minden vasár- és ünnep­nap Molnár István hittanár szentmi­sét és szentbeszédet mond. Uj járásbiró. Az Igazságügymi­niszter az üresedésben levő pápai iárásbirói állásra dr. Gergelyi József veszprémi törvényszéki titkárt ne­vezte k'\ Kinevezés. A Máv. igazgatósága Szuák Józsefet Celldömölkről Pápára helvezte át. Színigazgatói kinevezés. A szin­igazgatói engedélyt Pápára ismét Vér­tes Károly kapta meg. Áthelyezés. Ajtonv Józsefet, a pápai Leszámítoló és Pénzváltó Bank helyettes igazgatóját magasabb kine­vezéssel Győrbe helyezték át. Kine­vezése osztatlan örömet keltett város­szerte. Rokonszerves egyénisége nagy értéke volt városunknak. Közélete mű­ködését sokáig hiánvolni fogjuk. Isten áldását kérjük reá új munkahelyén. Orvosi hir. Dr. Billitz Aladár katonai szolgálatról visszatért és orvosi rendelését megkezdte. Megyegyfilés. A törvényhatósági bizottság e hó 18-án tartja közgyű­lését. Ugyanaznap délután a közigaz­gatási bizottság havi ülése lesz, mig előző nap, 17-én a Kisgyűlés tanács­kozik. Szolgabírói állás pályázói. A dr Kalotay Nándor földmivelésügyi minisztériumba történt áthelvezése folvtán megürült szolgabírói állásra dr Bibor Jenő és dr Radetzky Károly adták be pályázati kérelmüket. Gyász-hir. özv. Slezák Henrikné szül. Brezovits Terézia augusztus hó 29-én 75 éves korában elhunyt. Egv régi világbeli nagyasszony távo­zott el vele az élők sorából. Horváth Istvánné sz. Slezák Mária polg. isk. tanár és Slezák Erzsébet édesanyju­kat gyászolják a megboldogultban. Új házak. Veszprém vármegyében az árvíz által összedőlt 11 ház már felépült. Zsirbejelentés. A korm^nv elren­delte a 100 kg-on felüli zsir és a 10 darabon felüli zsirsertés bejelentését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom