Pápa és Vidéke, 36. évfolyam 1-54. sz. (1939)

1939-02-19 / 7. szám

Pápa megyei város hivatalos közleményei Hirdetmény. A Földbérlő Rész­vénytársaság engedélyt kapott srra, hogy Ihászi pusztai gazdaságában a mezei egereket mérgezhesse. Ezen körülményt a városi hatóság azzal teszi kö?zé, hogy aki a szomszédos terű e!en elhu lott állagot talál, azt égesse e), vagy jól ássa el. Hirdetmény. A Horgasér patak tisztogatása elrendeltetett, akinek föld­je a mederre dü', hogy a parton íevő fákat és bokrokat 15 napon belül, büntetés terhe alatt szedessék ki, és azok helyét kifogástalanul igazíttas­sák el. Hirdetmény. Az Országos Köz­egészségügyi Intézet a dipthéria ellen már beoitottakat Schick-oltással fogja ellenőrizni, hogy az úgynevezett im­munitástól meggyŐ2Ődjék. Felhívom a S2ülőket, illetve gyámokat, hogy a tanulók oltásával kapcsolatban sem­miféle nehézséget se támasszanak. Az oltások március 3-án fognak megejtetni. Villanyért vei minden szinre újjáfestem régi kopot cipőjét és retiküljét, aranyra, ezüstre is. Hő és sárcipőjét barnára, feketére. Győri bőröndös Pápa, Kossuth Lajos-utca 22. {PORT CVSE-P. Vasutas 7:1 (4:1) Celldömölk. Barátságos mérkőzés. Gyenge, igazi szezonkezdő m r­kőzés volt a celi eisőosztályú gárda és a bajnokságra törő P. Vasutas mérkőzése. Az otthonában játsszó celi csapat sokkal több lé'ckkel ját­szott. A csatarjátékok különösen rosz­szak voltak mindkét részen és szinte csodával határos, hogy ilyen n-gy eredmény tudo't kialakulni. Még edző miri-őzésnek is gyenge, ié ek­nélküli barátságos meccs volt. A mérkőzés sikeríelensége ellenére bizakodó a hangulat a pápai vasuta­sodnál, mert szerintük" az első barát ságos mérkőzések sikertelensége „kabbala." Hálanyiiatkozat Mindazokra'', kik felejt­li ttííh n feleségem, iiletve édesanyánk temetésen meg­jelente 1', a ravatalia koszorúi, vogy Vifágot helyeztek; vagy részvétüknek bármi siódon Kifejezést ad'ak, ezúton mon­dunk hálás köszönetet. Ugyancsafc háás köszö­netet mondunk a volt 7. huszárezred bajtársi karának is, a küldött koszorúért. Tóth Ferenc és gyermekei. Gyakorlott Mszolgálúnö divatáruüzletbe felvétetik. írásbeli ajánlatot az eddigi műkö­dés részletes leírásával és a fízetési igény megjelölésével „Ügyes 56" jeligére a kiadóhivatal továbbit. A mostoha-gyermek Ki ne tudna esetei saját köré­ből, hogy-ha csak átvitt értelem­ben is, a mostoha gyermek ritkán kapja ait, amivel az édes­gyermeket elhalmo2zák. Gonosz mos­tohák még az élelmet is elvonják a mostahagyermektő', hogy édesgyer­mekeineK kedvezzenek De a puska gyakran vissza felé sü! el, a dédel­getett kedvenc elpuhul, a keményen tartott gyermek meged.ődik. Ha az­tán kedvezőbb viszonyok közé kerül, az edzett egyén, a iehe őségeket job­ban ki tudja használni a társadalom­nak hasznosabb tagja lesz. De nem c^ak a családban, hanem a gazda­ságban a kuiturnövenyeink közö t is vannak mostohák. Például a zab. Soha frissen trágyázott főidet nem lát, mindig a vetésforgó végére kerül, mert — úgy mondják, — éleimes növény soha el nem kényeztettük. Igaz, a forgó végén, messze a t'á­gyátol, terme!ésejövedelrne?őbb, mint mini más, kényes növényé, de ez nem jelenii azt, hogy a zab a trá­gyát nem hálálná meg. Persze idült is ailótrágyahiánjunk nem teszi lehe­tővé, h gy a zabnak is jusson trágya közelség. Pedig meghálálja. Ha köz­vetlen ís álló trágya adagolása nem is célszerű, különböző okokból, mü­Férfi ® és női Cl PO készítése, hócipők vulkanizálása 1 6 Jó anyag! Olcsó ár! Berkynél Boldogasszony-útja 13. trágyát adhatunk. A helyesen mütrá­gyázott zab nem satnya. Harogos zöld, magas, sürü szárakon dús bú­g kat lenget a szél, a cséplőgépből pedig nem csurran, hanem om ik a sürün válogatott zsákokba a szép, kövér, súlyos mag. A zab „élelmes növény", ugy ahogy megél sovány talajon is, de élelmes annyiban is, hogy ha bőven juttatunk neki táplá­lékot, a2t a legjobban, legjövedelme­zőbben haszná'ja ki. Miníh gy a zab alá istállótrágyánk, nincsen, adjunk alá műtrágyákat: 120—150 kg. szu­perfoszfátot (vagy mészben szegény >a ajokon ugyanannyi mészfoszfátot), 60—80 kg pétisót, könnyebb talajo­kon még ugyan annyi kálisót is. Ezáltal nemcsak nagy maghozamot, hanem magas szaimatermést is ka­punk, úgy, hogy a műtrágyák ára, már a szalmatermésből megtérül és ez megkönnyíti a takarmányozást. Adomány-kimutatás. „Magyar a magyarért" mozgalom céljára be­folyt adományok. Pénzadományok a 44. gyüjtőiven: Korcsmáros József 2 P, Pados Ferencné, Fischer N. Pál 1 50 1 -50 P, özv. Vida Gyuláné, Fürst Antal, Perepatits J., Piiyinger Róza, özv. Kis Gyuláné, Neszmélyi Pálné, Kováts Iván, Németh Józsefné, özv. Hajas E -né, Tóth Gyuláné, özv. Pető Endréné, Fésűs Jánosné l-l P, Gozra Imre 50 f, Krausz I., Németh ]., Bá­nyász, Molnár jánosné 40-40 f, Gye­nese Jánosné 20 f, V. N. A., Gerecs Lajosné 10 10 f. — 45. gyüjtőiven: R pápai izr. hitköiség a Leipnik-szövőgyár mellett fekvő ingatlanát házhelyek céljaira telpareelliztatta. Házhelyek előnyös részletfizetési feltételek mellett kaphatók. Bővebb felvilágosítást ad dr. Kar­dos Károly ügyvéd. Pápa, Deák Ferenc utca 11. 61 Békés Z, Alföldy P., Polgár K^rolyné 50-50 f, Molnár István, Renier János, Wernich Aladár 40-40 f, Kollád György, Molnár Sándor, Németh Imréné, ^Rákosi Ferencné, ^Németh Lajosné 20-20 f, Farkas Sándor 14 f, Bauer Is.ván 10 f. — 46. gyüjtőiven: vitéz Draskóczy István 20 P, özv. Széky Aladárné 5 P, Békés Imréné 3 P, dr. Sörös Béláné, Boros De­zsőné, Baranyai Gyuláné, Barenin Carna 2-2 P, Szabó Sándorné, Havas Ernő, Gyeginszky G , Somogyi Pál­né, N. N.. Váczi. Lajosné dr. Ba la Zoltánné 1-1 P. Jamnitzky Károly, Kózel Ignácné, Hofmann Ltván, Tóth István Papp Illés 50-50 f, Bóka Bé a, Hajnal Endréné, Vesze léné 20-20 f, Csizmazia György 18 f — 47. gyüjtő­iven : özv. Kis Józsefné 5 P. Gáncs Káimán 1 P, id. Tóth Gyuláné, So­mogyi Sándorné 50 50 f Gyetvay István 50 f, Tóth Józsefné, Birher István, Gyenis Ferenc, Takács Ernő 20 20 f, Vadas Kálmán 10 f. — 48. gyüjtőiven : Pap Zoltánné 3 P, Sze­leczky István, Andrási Jánosr é, Töm­böt József, Tömböl Miklós 1 1 P, Schossberger Aladár, Püspökiné, Die­nes Sándorné 50 50 f, Timár János­né, Míkóczy Eizsébet, Petrovics Jó­zsefné. Nagy Károlyné, Rónafalvi J., Orb.in Gyu !a, Nemes Jánosné 20 20 , Steiner Lajos, N. N., Tálos Sándor, Giczí Gábor, Szij E*el 10 10 f. — Természetbeni adományok : öív. Ko­vács Ferencné 3 db ruhanemű, Ko­vács Elemér 3 pár cipő és harisnyák, özv. Cziífusz Ignácné 2 db ruha és cipő, Horváth Józsefné 1 db ruha, Strausz Kornél 4 db ruhanemű és könyvek, Pasérb Ferenc 3 db ruha­nemű, Kripper Tibor 24 db luhanemü, S>abó József 1 pár bakancs, Appel Ferenc 1 női kabát, Nemes Istvánné 7 db ruhanemű, Varga Rezső 1 pár cipő és lábszárvédő, Hajdú Mihályné 1 db női kabát, dr. Földy Józsefné Stabil gőzgéphez hosszú gyakorlattal rendelkezd fűtőt keresünk. i n •••ii^^MW^ MiTMiiiiP ri Tr ^wmma Ajánlatok e lap kiadó­hivatalába küldendők. I pár hócsizma, cipő, 7 db ruha és könyvek, Bárdossy Aladárné 2 pár cipő, Tóth Margit 1 pár cipő, Finta Margit 1 db ruhanemű, dr. Kövesdy j Viktor 11 db ruhanemű, cipő, Biró Jenőné 2 pár cipő, Borbély Kálmán II drb iuhanemű, Tasnády Jáncsné 3 db ruha, Szalay István 1 db ruha, Krikker Ignácná 1 db ruha, Hujber Jánosné 1 db mha, Lombos Jenő 3 db ruha és könyvek, Szalai Józsefné 1 pár cipő Hoffmann Ado'fné 4 db ruha, Stanski Géza 1 db kabát, Gig­ler Béláné 2 db ruhanemű, Bó os György 5 db ruha és cipő, Foris István 2 db mellény, Kneisz Mihály 8 db ruhanemű, Molnár Vendelné 4 db ruha, Ihász Erzsébet 1 db ruha és cipő, Varga Istvánné 2 db iuha­nemű és 1 pár cipő. ftKíami anyakönyvi kivonat, 1939 február 10—16. Ssüleltek: Febr. 10. Ludasi József magán­tisztviselő és neje Steiner Berta, fia: Imre László, izr. — Sutska (Szuczky) Károly villanyszerelősegéd és neje Pintér Juliánná, fia: Károly Ferenc, rk. Febr. 11. Csótár Imre napszámos és neje Farkas Eszter, fia: Lajos, ev. Febr. 12. Tremmer József föld­mívelő és neje Jákli Erzsébet, leánya: Anna, rk. Febr. 13. Simon Ferenc ácssegéd és neje Garab Terézia, fia: Károly János, rk/— Marton János napszámos és neje Csukárdi Terézia, leánya: Mária, rk. Febr. 14. Illés István kőmívessegéd és neje Bálint Terézia, fia: István Sándor, rk. Febr. 15. Török Gyula napszámos és neje Sijewska Mária, leánya: Magdolna, rk. Febr. 16. Polgár Lajos napszámos és neje Kizlinger Ottilia, leánya: Ottilia, rk. haltak : Febr. 10. Tóth Ferencné Keresztes Mária, rk., 71 éves, szívbaj. Febr. 13. Juhász István József, rk., 18 napos, bélhurut. Febr. 14. Özv. Orbán Mihályné Nagy Rozália rk., 77 éves, tüdőlob. Febr. 15. Németh Gábor uradalmi bognár, rk., 65 éves, tüdő- és vese­gyulladás. Házasságot hötöllek: Febr. 11. Pintér László gazdasági­altiszt, ref. és Maczkó Juliánná, rk. Lapzárta: csütörtök este 6 ómkor Felelős kiadó: Neiucsics Elek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom