Pápa és Vidéke, 36. évfolyam 1-54. sz. (1939)

1939-01-08 / 1. szám

1839 január 8 PÁPA IS VIDÉKÉ 5 Szeretnénk hangulatosan beszá­molni a Szilveszter-estéről, de nehéz hangulatos beszámolót írni akkor, mikor hangulat nincsen. Már az elő­jelek úgy mutatták, hogy ezidén nem lesz valami különösen vidám Szil­veszter, a már évek óta megszokott Casino mulatság elmaradt s egyéb szilveszteri szórakozások is szeré­nyebb keretek között kerültek meg­rendezésre, mint más években. A családi mulatságok is megritkultak, úgyhogy a legtöbben békésen átalud­ták az év utolsó napját és friss erő­vel keltek az új esztendőben. Az utca képe az estéli órákban igen lehangolt volt, alig lehetett va­lakit a-i utcán látni. Egy-két fiatal­ember ődöngött a sarkokon és tűnő­dőit, hogy hol is lehetne olcsón és jól szilveszterezni. Tanúi voltunk egy vitának, hol arról volt szó, hogy egyik helyen 50, a másikon csak 30 fillér a belépődíj, hová érdemes menni, mig végül a 30 filléres győzött. Ez volt az 1938 Szilveszter képe. A vendéglők sem fűztek különös reményeket az estéhez, mégis meg­teltek. Különösen a kisebb vendéglők lettek felkapottak, hol a családok csendes borozgatás mellett várták az üjesztendőt. Itt-ott akadt zene is; volt egy-két hely, hol táncolni is lehetett, — inkább az egyesületek­ben, — amiket a táncolni vágyó ifjú­ság szép számmal keresett fel. A kávé­házak éjfél előtt csendesek voltak, a szórakozni vágyók még tartalékolták erejüket. Általában csend volt a vá­rosban, mintha nem is Szilveszter lett volna. Elkövetkezett az éjfrl, a villanyok egy pillanatra elaludt^ \ a rádiókon keresztül felhangzott a Himnusz, az embereknek önkénytelenül összekul­csolódott a kezük, a hála szavait rebegik azon isteni adományért, amit az elmúlt évben a magyarság kapott, és sóhajok szálltak a levegőben, ame­lyek a további kívánságok teljesítését kérték. „Boldog újesztendőt!"—hangzott mindenfelöl, az emberek összeborul­tak, pillanatokig mindenki elfelejtette az elmúlt év bajait és szenvedéseit, mindenki csak a jóra gondolt és új reménységekkel köszöntötte az új évet; Az eddigi csend egy kissé felen­gedett, itt-ott énekszó is hangzott, a jókedv lett úrrá a lelkeken, mindenki derűs hangulattal igyekezett az ezer­kilencszázharminckiiencet kezdeni. Bú*<m»k 8 1 egyszerű és legmodernebb ki­vitelben úgy készen, mint ren­delésre PEIDLNÉL Fdiskola-ulca 7. Mindennemű berendezési cikkek! Könnyített fizetési feltételek! Eladó Pápán, Sorompó-utcában cca 7000 D-öles telek, egyben, vagy házhelynek alkalmas parcel­lákban; továbbá a Belvárosban nagyobb házingatl an. Bővebbet: Dr. Maurer István ügyvédnél, Pápa, Eötvös-utca 11. Megindult a szokott vándorlás is, a nyugtalan vérűek új helyeket, új arcokat kerestek; kikkel a hátralévő órákat derűsebb hangulatban tölthe­tik. A kávéházakban is megindult az élet, a feketéknek nagy keletje lelt, az asztalokon borok is láthatók lettek. Lassacskán mi is hazafelé tértünk. Gondolkoztunk a lá'ottakon, s vala­hogy' elégedetlenek voltunk a Szil­w-MOZ • ISBIIIM V Az elmúlt hét kiemelkedő filmese­mánye voit a Varjú a toronyórán. A vélemények ezen fűmnél megosz­lanak, voltak kiknek tetszett, mások pedig semmi különöset nem találtak benne, A szereplők mindegyike meg­tette a kötelességét, Vaszary Piri túlzásai azonban ez alkalommal is elmaradhattak volna. A kisélő műsor sok esetben többet nyújtott a darabnál. Nagy érdeklődés mellett nagyon kevés jót nyújtott a Bulu. A darab­ban semmi különösen dicsérhető! nem kaptunk. Egy egyszerű, sablo­nos dzsungelfilm volt, tele hatás­vadászattal. A színészek Jáiéka sem ad okot a dicséretre, annak ellenére, hogy kis szerepeiket elég jól oldot­ták meg. A rendezés sok ujat és érdekeset mutatott. Különösen meg­lepő jók voltak a tigriseket bemu­tató felvételek. veszterrel, többet vártunk, pedig nagyjában minden úgy volt, mint más években, csak a lelkesedés hiányzóit, az emberek arca nem volt önfeledt, a múlatás erőltetettnek lát­szott. Eimulott ez is: köszöntsük mi is az új esztendőt azzal a hív óhajjal, hogy hozza vissza nekünk még ide­gen rabságban élő testvéreinket. —szűcsi— Előzetes Jelentés Január 10-11. VIHAR TEXAS FELETT Az amerikai polgárháború eseményeit eleveníti meg ez a film, amelyben az emberi akaraterő, hősi­esség és elszántság csodálatos meg­nyilatkozásait látjuk. Tizezer jószág karavánútja, a déli államok lázadása, az indiánok gyilkos támadása és egy romantikus szerelmi örténet játszódik ie a mindvégig izgalmas filmben. A mindvégig figyelmet lekötő és rend­kívülien izgaímas film főszereplői Joaa Bennet és Randolf Scott. Január 12—15. Még élénken em­lékezünk a FEKETE GYÉMÁNTOK némafilmre, ez kerül most hangos változatban bemutatásra A fiim cse­lekményét ismertetni nem kell, azt mindenki ismeri Jókai örökbecsű regényébő 1, a cselekmény pontosan alkalmazkodik a regényhez. Ej>y min­den tekintetben kifogástalan magyar filmet kapunk, amely Vajda László rendezői tehetségét dicséri. A tilm sikerét biztosítja a nagyszerű szereplő A Pápai Hitelbank Részvénytársaság szerződéses viszonyban a Magyar Általános Hitelbankkal. Alapíttatott: 1878 ban. Távbeszélő: Igazgató 11-36. — Üzlethelyiség 11-14, Táviratcím : Hitelbank. Hirdetmény. 9 Pápai HitelM Részvénytársaság 1939. évi január hó 1-én mesnplp XX'V. évtársuiati önsegélyző-egyletét három és 91 évi időtartammal, íteletenként ia Menzai egy pang® befizetéssel. Ez a legkönnyebb ás legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert hesi egy pengőt mindenki könnyen nélkülözheti, aki p?dig kölcsönre szorul, minden heíi egy pengős részletre 156, illetve 260 pangő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor v sszafizelheiő. Mindenki tetszés szerinti heti részleíet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek befizetéseik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámííolási kamatának megfelelő kamatot térit, a heíi beié'ek alapján folyósított kölcsön után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámiiolasi kamatát 3 0I*-kal meghaladó kamatot számit. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. gárda, az élen Jávor Pállal, ki erő­teljes alakításával tűnik ki, Szeleczky Zita kedvessége, Mály Gerő humora, Csortos Gyula férfiassága, Törzs Jenő művészi alakítása garanciái etinek a filmnek. Biztosak vagyunk, hogy á film Pápán is sikert arat. 8811/1938 tk. szám. árverési hirdetmény-hiDonat. Országos Falusi Kislakásépítési Szövetkezet végrehajtatónak Kócz (Radó) Imre és neje végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1375 P 20 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Felsőgörzsöny községberr fekvő, s a felsőgörzsönyi 338. sz. tkvi beiéiben I. 1—2. sorsz. 905, 906. hrsz. ingatlanra 2500 P ki­kiáltási árban elrendelte. Az árverést 1939 évi január hó 23. napján délelőtt 9 órakor Felső­görzsöny községházánál fogiák meg­tartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 szá­zaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell ki­egészíteni. Pápa, 1938 évi november 29-én. A kiadmány hiteléül : Kapossy s. k. kir. jbíró. Vass s. k. tkv vezető. •unni MOZGÓ Jnunár 10—11., kedd-szerd». Joan Bennet cs Randolph Sc tí grandiózus, izgalmas filmóriása VlHRR TEflflS FELETT Rendezte; James Hogan Az én házam az én vár m Viiágíiiradő. .Január 13-13-14-15., csütörtök—péntek szombat-Tasáruap. Jókai Mór örökbecsű regényének magyar filmváltozata FESETE BYÉMáNTOIi Rendezte : Vajda László. Zene: A kom alajos. Főszereplök: Jávor Pál Szetecyky Zita Caortos Gyula Mály Gerő Greggus Zoltán Törzs fenő Köpeczi Boóc Lajos Rózsahegyi Kálmán Bertnd István Világhiradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon V<7 és 1/*9, vasár- és ünnepnapokon l]i4. 6 és 1/s 9 óra<vor. Jegyelővétel délelőtt 11-l-ig, délután az elő­adások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 10—88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V« órával az előadás kezdete előtt kiváltani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom