Pápa és Vidéke, 36. évfolyam 1-54. sz. (1939)
1939-06-18 / 26. szám
POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK MIKDEN VASARNAP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefon: 11-90. Kiadóhivatal: Korvin-utca 3. Leptulajdonos : a P ápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő : GR. NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmilliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill. TE DEUM... Csendülve tör elő ifjuságunk lelkéből a hála ének: Te Deum laudamus! Téged Isten dicsérünk I Egy esztendőnek minden munkáját, kegyelmét, áldását és sikerét köszönjük meg ebben a hála énekben. Megértem, hogy miért olyan nagy örömmel és egész szívvel énekeljük a Te Deumot. Hisz, olyan jó köszönetet és hálát rebegni az Istennek, Akitől mindent kaptunk. Tíz hónappal ezelőtt startolt ifjúságunk sok reménnyel, vággyal és annyi lendülettel. S íme most megérkezett a célhoz, bizonyára a legtöbben szép eredménnyel is. És most a hála ének után a kisebbek boldog lélekkel sietnek a szülői ház felé. A karok, melyek eddig a könyveket szorongatták, most ölelésre nyilnak szét, hogy átkarolják a drága édesszülőket, akiknek az Isten után legtöbbet köszönhetnek. Az ajkak, melyek' eddig a leckét mondták megilletődve, most ráborulnak a ráncos és a munkában dolgos kezekre, hogy ráleheljék az édesanya és édesapa áldott kezére a hála csókját, a fiúi lélek legszebb virágát. Majd megkezdődik a boldog vakáció. Csak úgy sugárzik az öröm az arcokról. Ott lüktet a diákszivekben: a vakáció . . . szabadság . .. könyvtelenség .. . gondatlanság ... kirándulás ... cserkésztábor... fürdés... erdő... patak valósága. Csak úgy ragyognak a szemek az örömtől és a boldogságtól. Hát örülhetnek is, mert mindazok, akik becsülettel dolgoztak a tíz hónap alatt, azoknak joguk van a vakáció tiszta örömeihez. De nemcsak a kisebbek mennek el. A Te Deum után elmennek a nagyok, a pályavégzett növendékek is, azonban nem egészen hazafelé, hanem — amint mondani szokás az Élet felé ... Amikor búcsúznak a virágos, díszbe öltözött iskolájuktól, akkor könnyfátyolos lesz a szemük s az emlékek puha foszlányai cirógatják a lelküket: a zöld padok... a megfeszített munka ... a szép bizonyítvány . .. a csínyek ... a mókák ... a vasakaratú, igazságos direktor... a Jóságos, megértő tanárok... a nagy, egészséges nevetések ... hófehér szentáldozások... csendes titkok..» tűnő kis epizódok .. . mind, mind zengik a múló dolgok életét. .. Ezek a drága emlékek, mint az aranyos madárkák kísérik őket életük útjain s majd gyakran dalolnak a most már eltűnt diákévek boldog napjairól. Nem hagyják el őket, hanem melengeti majd nagy harcban megdermedt szivüket is. Sőt, az életük őszén is megjelennek, hogy emlékeztesse őket arra, hogy de szép is volt a diákélet. És ezzel a Te Deum mai vége ennek is. Most már minden csak emlék. Eddig mindez csak álom volt. Most az álmok valóra váltak. Dübörögve tárultak fel előttük az Élet az jószagú virágaival feldíszített vonatuk. Fütyül a nagy Kalauz: tessék beszállni! . . . A búcsúgyertyák sántikáló lángjai is elhamvadtak és nem gyújtja meg többé más, csak a circundederunt. .. És mennek a nagy diákjaink az Isten nevében, hogy eleget tehessenek a szózatnak: „Menjetek és akinek a sorsa, hogy elvesszen, hadd vesszen. Menjetek és akinek szenvednie kell, szenvedjen. Nem azért élsz, hogy csak boldog légy. Azért indulsz a világba, hogy betöltsd az Én akaratomat. Szenvedj 1 Türj 1 De bízzál! Menj a halálba, ha kell! De légy az, aminek lenned kell: — légy kapui. Már készen áll az emlékek \ Férfi!" (— nyi) Szegén; gyermekek nyaralfatása Már évek óta folytatja a város szegénysorsú és vérszegény gyermekek nyaraltatási akcióját. A városnak ez az akciója eddig a legteljesebb siker jegyében folyt le, minden évben többszáz gyermek élvezhette a gondtalanság, jólét örömeit és egypár heti pihenés után lélekben felfrissülve, testben megerősödve térhetett vissza a szülői gondoskodás alá. A város társadalma megérezte ezen akció áldásos voltát és örömmel sietett adományaival a város segítségére, hogy ezt a nemes munkát minél szélesebb rétegekre kiterjeszthesse. A város vezetősége ezt az Fenyvesvölgy és Határszög Pápa város testvérközségei áldásos munkát az idén is folytatni kívánja és kérelemmel fordul a város közönségéhez, hogy adományaival segítse elő a szegény sorsú és vérszegény gyermekek nyaraltatását. A nyaraltatási akcióba bevont gyermekek az Öreghegyen, az úgynevezett Jáger-villában nyernek elhelyezést, két tanítónő felügyelete mellett. Ellátásuk minden adminisztráció mellőzésével, költségmentesen, házilag történik. Egy gyermek 3 heti ellátása kb. 25—30 P-be kerül, és ehhez kéri a város közönségének támogatását a polgármester. Elfogad a város minden adományt, amely adományok a városnál adandók le. Az ország városai között mozgalom indult meg, hogy minden város fogadjon a visszaatért Kárpátalja községeiből egyet, vagy többet testvérközségévé, hogy ezáltal is ápolva legyen a magyar-ruszin testvériesség. A mozgalom célkitűzése az, hogy az anyaországbeli városok erkölcsi és anyagi támaszt nyújtsanak a 20 évi megszállás alatt kizsarolt és elárvult kárpátaljai községeknek, az anyaországbeliek ismerjék meg a visszatért Kárpátalját, Felvidéket, viszont ruszin testvéreink is ismerjenek meg bennünket. ""Pápa városa sem akar elmaradni ettől az országos mozgalomtól és éppen ezért a város polgármestere ajolyó hó 10-én tartott városi közgyűlés elé javaslatot terjesztett, melyben indítványozta, hogy Pápa városa fogadja testvérközsegévé Fenyvesvölgy és Határszög községeket. A város képviselőtestülete a polgármesteri javaslatot egyhangúan magáévá tette és Fenyvesvölgy és Határszög községeket Pápa város testvérközségeivé fogadta. A képviselőtestület ezen határozatáról a fenti községek értesítve lesznek. A testvérközséggé fogadott Fenyvesvölgy község a Miskolc—Nyíregyháza—Ungvár—Uzsok hágó fővasútvonal mellett fekszik, közvetlenül az Ung partján, vasúti állomása van, Ungvártól kb. 50 km., a magyar—lengyel határtól pedig kb. 10 km. távolságra. Az egész községet fenyvesekkel borított hegyek övezik, úgyhogy nyaralásra kiválóan alkalmas magaslati klímájánál fogva is. Határszög ettől feljebb a hátárfelé kb. 6 km. távolságra fekszik, innen az Uzsoki hágó már alig 4—5 km. távolságban van. Ezen községnek vasútállomása nincsen, azonban könnyen megközelíthető. Határszöghöz több emlék fűzi a várost, ugyanis ennek határában folytak le a világháború több véres csatái, melyben többen pápaiak és a környékre valók is résztvettek, temetőjében több hősi halottunk nyugszik. Örömmel üdvözöljük a város ezen nemes cselekedetét és reméljük, hogy ez is hozzá fog járulni a ruszinmagyar testvérközösség ápolásához. Rendes és rendkívüli városi közgyűlés Pápa megyei város képviselőtestülete folyó hó 10-én délután 3 órakor rendes, majd ezt követőleg rendkívüli közgyűlést tartott a képviselőtestület tagjainak csekély érdeklődése mellett. A rendes közgyűlés tárgysorozatán szerepelt a város házipénztárának és egyéb alapjainak 1938. évi zárszámadása. A pénzügyi bizottság ismertetett jelentése elismerését fejezi ki a város vezetőségének a lelkiismeretes vagyonkezelésért és megállapítja, hogy a zárszámadás egyes tételei megfelelnek az előírásnak. A képviselőtestület a zárszámadást általánosságban és részleteiben minden hozzászólás nélkül elfogadta. A rendkívüli közgyűlésen Hamuth János polgármester a napirend előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg a veszprémi egyházmegye két nagy halottjáról Rott Nándor és dr. Tóth Tihamér püspökök haláláról. Méltatta mindkettőnek hervadhatatlan érdemeit és indítványozta, hogy emlékük örökittessék meg a közgyűlés jegyzőkönyvében. A továbbiakban megemlékezett dr. Ley János közigazgatási gyakornok haláláról, ki a város.