Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)

1938-04-10 / 15. szám

Pápa, 1938 április 10., vasárnap. ARA I 16 FILLÉR. XXXV. évfolyam, 15. szám. POLITIKAI HETIL1F. - MEGJELENIK MINDEN YfSSÍRNflP Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszám: 157. Lap­tutaj donos : a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: 9R. NAGY GYÖRGY, Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasáb­miliméter a hirdetések között 4 fül., a szöveg között 5 filf. Nacionalizmus A mai kor legdivatosabb jelszava, áton-útfélen ezzel találkozunk, ennek hangzatos jelzőjével díszítenek poli­tikai megmozdúlásokat, gazdasági tö­rekvéseket, ennek jegyében indul meg minden életfolyamat, A nacionaliz­mus ha nemcsak mint jelszó szerepel, hanem komoly gondolatokat és a lélek belső érzelmeit akarja kifejezni, mint ilyen nemcsak hogy helyes, ha­nem feltétlenül szükséges is. A ma­gyarság ezer éves fennállását éppen ezen nacionalista érzelmeinek köszön­heti. Ha nem lettünk volna izig-vé­rig nacionalisták, magyarságunkhoz, hazánkhoz ragaszkodók, már régen, csak a régi mult emlékei volnánk. Ez a lélekben lakozó érzelem tudott bennünket a török megszállás alól, a német elnyomatástól megszabadí­tani. A nacionalizmus teremtett ma­gyar nemzeti hősöket, vértanúkat, Rákócziakat, Kossuthokat, kik va­gyont, hazát és életet tudtak áldozni törhetetlen magyarságukért. Ma azonban valahogy másképpen jelentkezik ez az érzés, ma egyesek­nél nem is a lélek, a gondolat ko­moly megnyilvánulása, hanem úgy látszik, mintha puszta jelszóként, cé­gérként jelentkezne. Nemzeti jelsza­vak alá bújnak ma már azok, kik évekkel ezelőtt még a legszélsősé­gesebb nemzetköziség imádói voltak. De nacionalistáknak mutatkoznak azok is, kik törekvéseikben a leg­kevésbbé tartják fontosnak magyar­ságukat, hanem hajlandók idegen uralmat is elfogadni, csak azért, hogy egyéni céljaikat megvalósítsák. Nem a handabandázás, a magyar­ságunk folytonos hangoztatása, a ha­talmon levők lepocskondiázása, a törvények figyelmenkívül hagyása tesz valakit magyarrá, hanem a magyar­ságunk érdekében való áldozatos munka, a tiszta nemzeti érzelem, amely ha hazáján veszélyeztetve látja, egy emberként áll ki a sáncra, hogy ezt az ezeréves hazát minden baj és veszély ellen, ha kell életének és vagyonának feláldozásával is meg­védje. Magyarország kormányzójának az elmúlt héten elhangzott szózata is a nemzeti egységre, az összefogásra hivja fel a nemzetet. Nem demagó­giával, világmegváltó eszmék han­goztatásával lehet a magyarságot fenntartani, hanem komoly céltuda­tos munkával. A demagógia csak egyéni célokat akar elleplezni, ezt pedig sorainkból ki kell küszöbölni. Legyünk tehát lélekben nacionalisták és magyarságunkban forrjunk eggyé, tegyük félre a demagógiát, felszínes jelszavakat, a komoly munka legyen magyarságunk szószólója, ha így leszünk nacionalisták, akkor remél­hetjük, hogy a letiport magyarság Európa zavaros tengerében ismét nagy lesz és méltó régi nevéhez. -v R belga király gyermekei a budapesti eucharisztikus kongresszusért Megható, hogyan készülnek a belga gyermekek a budapesti eucharisz­tikus kongresszusra. Még az év ele­jén érdekes akció indult meg közöt­tük, amelynek az volt a célja, hogy hamár a gyermekek nem vehetnek részt a kongresszuson, legalább szent­misék, szentáldozások és önmegta­gadások felajánlásával mozdítsák elő a kongresszus sikerét. „Általános mozgósítás Budapesi­ért"-ezzel a jelszóval indult meg a mozgalom, amelynek é'ére a belga király gyermekei állottak. Az ő leg­főbb vezetésükkel kezdődött a belga gyermekek ima- és erényhadjárata. Minden gyermek egy magyar nem­zetiszínű (piros-fehér-zöld) zászlócs­kát kapott, amelyre nevét és pontos címét írták s ide vezették rá, hogy mennyi szentmisét, szentáldozást és jócselekedetet ajánlottok fel az eucha­risztikus kongresszus sikeréért. Már­ciusban tartották meg ezt a hatal­mas ima- és erény mozgósítást, amelynek az lett az eredménye, hogy 19.094 szentmisét, 13.768 szent­átdozást és 112.3000 önmegtagadást ajánlottak fel. Az akció vezetősége közölte, hogy az összes nemzetiszínű zászlócskákat elküldik az eucharisz­tikus kongresszus rendezőségének, amely erre úgy döntött, hogy az ünnepségek alatt repülőgépekről szó­ratja le a beigagyermekek kongresz­szusi bekapcsolódásának ezeket az érdekes és megkapó dokumentumait. Akik ilyen zászlócskához jutnak, bi­zonyára a legszebb kongresszusi em­lékként fogják azt megőrizni. Békésen intéződött el dr. Sulyok Dezsőnek a NEP választmánya ellen indftott bűnvádi feljelentése Örömmel értesültünk, hogy az a bűnvádi eljárás, mely dr. Sulyok Dezső országgyűlési képviselő fel­jelentése alapján indult meg a NEP pápai választmánya ellen, békés úton nyert befejezést. A legutóbbi bírói tárgyaláson a NEP választmánya ki­jelentette, hogy annak idején nyilat­kozata megtételénél a helyes tény­állást nem ismerte s a helyes tény­állás hiteles megismerése után állí­tásait visszavonja és azokért sajnál­kozását fejezi ki. Dr. Sulyok Dezső ezzel szemben elégtételt adott a vá­lasztmánynak azokért a sérelmezett kifejezésekért, melyekkel feljelentésé­ben a választmány működését jelle­mezte. Ezzel a két év óta húzódó pereskedés és ellenségeskedés véget ért. Mi, akik mindig a város köz­életének a békés fejlődéséért küzdöt­tünk és akik annak idején is hely­telennek tartottuk, hogy a politikát átvitték a képviselő ügyvédi műkö­désének bírálatára, őszinte örömmel vesszük tudomásul ezt a megértő és békülékeny szellemre valló elintézést. Reméljük, hogy a megzavart társa­dalmi béke ezzel végleg helyreáll és akik a haladó poigári gondolat szol­gálatában akarják a magyarság nagy érdekeit ebben a városban szolgálni, azokat ilyen hozzájuk nem méltó kicsinyes perpatvarok nem fogják egymással szembeállítania A politi­kában lehetnek, lesznek is mindig ellentétek, de azoknak meg kel! ma­radniok egy bizonyos határ mögött, mert a társadalmi térre átvitt politi­kai küzdelem csak a közállapotok elfajulásra vezethet. Egyelőre nem lesz új bírósági épület Hamuth János polgármester az elmúlt héten kihallgatáson jelent meg dr. Mikecz Ödön igazságügy minisz­ternél, hogy vele a tervbevett új bírósági épület kérdését megbeszélje. Az igazságügyminiszter közölte a oolgármesterrel, hogy egypár éven belül nem lehet szó a pápai járás­bíróság épületének építéséről, J mert a kormány tervei szerint minden felesleg a honvédelem fejlesztésére fordítatik, költségvetési fedezet pedig ilyen célra nincsen. Pápai bíróság építéséről csak 3—4 év múlva lehet szó, mert még azt megelőzőleg, két bíróságot kell felépíteni a kormánynak. Kereszt a városházán Ma annyira szeretnek egyesek ke­reszténységükre hivatkozni és min­den cselekedetüket a kereszténység jelzőjével felékesíteni, de ezek közül egynek sem jut eszébe, hogy keresz­ténységének láthatóan is bizonyítékát adja. Az ország városainak nagy ré­szében már a hivatalos helyeken, a városok közgyűlési termében ott függ a kereszt, hogy hirdesse a világ előtt a magyarságnak Krisztushoz való tar­tozandóságát. Pápán még eddig sen­kinek sem jutott eszébe, hogy hiá­nyolja, miért nincsen a város köz­gyűlési termében a kereszt kifüg­gesztve. Nemcsak szimbólumot aka­runk ezáltal, hanem azt szeretnénk, ha Pápa város közgyűlési termében kifüggesztendő kereszt, a lelkek ke­reszténységét juttatná kifejezésre és mindig látható bizonyítéka volna an­nak, hogy e város lakossága keresz­tény, Krisztus hivő, nemcsak jelsza­vakban, hanem szívében, lelkében és ezen Krisztus iránti hódolatát nem­csak azzal mutatja ki, hogy egyéni céljainak elérése végett burkolódzik a kereszténység köpönyege alá, ha­nem ott akarja látni kereszténységé­nek fenséges jelét, a keresztet hiva­talos tanácskozásai alkalmával is, mikor a város ügyeit tárgyalják, hogy ez a kereszt legyen útmutatója a vá­ros parlamentjének hivatalos tény­kedései alkalmával. Mi sem vagyunk rosszabbak más magyar városnál, mi is vagyunk annyira keresztények mint az ország bármely városa és ezt juttassuk ki­fejezésre azáltal, hogy a keresztet kifüggesztjük a város közgyűlési te mében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom