Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)

1938-12-31 / 53. szám

Szenzáció! Iíeíü lehetetlenség! Itt sz első pápai keresztény Jtszaküzlef VBSZELL Üzlet: Ha?h? M Fő u. 6. 8sám. takás és rakár: J^hai M -u. 56. ss. Mindennemű festék-, lakk- és kence-áiuk, háztartási cikkek állandóan rakíáron. T«íef jnHáffl *ao tést folytatjuk, mert ezáltal lényeges kamattehertől szabadulunk meg, amit beruházásra fordíthatunk. — Tervbevettem egy betonhid építését is, vigy a Szaimavári Ko­vács János-utcában, vagy a Kert­városban, hogy melyik kerül most megoldásra, azt a kívánalmak hatá­rozzák meg. — Remélem, hogy a Kertvárosi iskolát is bővíteni tudjuk még egy tanteremmel, mert az iskola látoga­tottsága kívánatossá teszi az iskolá­nak négy tanerőssé való kifejlesztését. Szerettünk volna még többet hal­lani, de az idő sürget, az előszoba telve emberekkel, kik ügyes-bajos dolgaikat akarják elintézni. Távozni vagyunk kénytelenek, megköszönjük mindazon szépeket, amiket rajtunk keresztül ad tudomására a városnak Hamut'n János polgármester és arra kérjük, hogy ezt a munkakedvét soha ne veszítse el, legyen továbbra is á város szegenyeinek gondos atyja, majd boldog újévei kivánva, emel­kedett lélekkel megyünk el tőle. (y-y). Háziipari tanfolyamok megyénkben A nemzetgazdászok egyrésze azt hirdette, hogy a géppekkel dolgozó nagyipar sokkal olcsobban s jobban tud dolgozni és, hogy idővel a kisi­par és a kisipar körébe tartozó házi­par teljesen megfog szűnni. Ez a jóslat mini sok más nem következett be. Sőt napjainkban a kisipar és házipar erősödését tapasztalhatjuk. A kisipar erősödéséi mutatják többek között a házipari tanfolyamok. A tan­folyamokon a falusilakóság megtanul­hatja a vászonszövést a fehérnemű és felsőruha varrást, a kosár és kas­fonást, az egyszerűbb gazdasági szer­számok elkészítését, a szalmafonást. Mind olyan munkaköz melyből a falusi embernek nagy a szükséglete, így nagy a megtakarítás is, melyet saját keze munkája után elérhet. Tervbe van véve az angóra nyúl gyapjának feldolgozásának elsajátítá­sára is egy tanfolyam. A megyénk­ben a következő községekben nyílik tanfolyam január havában. Mihály­házán, Nagygyimóton, Gecsén, Ba­konyjákón, Farkasgyepűn, Kéítornyu­iakon, Külsővaton és Lovászpatonán. Kívánatos, hogy a falu fiatalsága ezeket a tanfolyamokat minél nagyobb számmal látogassa. A felsoroltakon kívül szép sok más hasznos ismere­tekkei is el lesz ott látva. náljuíc. Egyedüli megoldási lehető­ségnek kínálkozik az Irgalmasrend kórházának fertőző-osztállyal való ki­bővítése, mert uj kórház felállítására gondolni sem lehet. Az Irgalmasrend vezetőségében meg is van a jóindu­lat, hogy a város közönségét ezen terv keresztülvitelében támogassák. A kibővités költségeit a városnak kellene viselni, amihez állami támo­gatást is remélhetünk. Bízom benne, hogy ezen fontos kérdést is meg­tudjuk a jövő évben oldani. — Nagyon szépen bevált a kert­városi gyermek-menedékház, állan­dóan 50-60 gyermeket foglalkoztat, s ezek főként a szegényebb néposz­tály gyermekeit. A jövő évben fel kívánom állítani a második gyermek­menedékhelyet, hogy a város más részén lakó gyermekek és otthonra találjanak, mig szüleik a munkában vannak. — A szegénygondozás és ellátás megfelelő kiépítését is tervbevettem s ezért még egy általános védőnőt kérek a minisztériumtól. A védőnő feladata lenne a szegény betegek lá­Hí úi éwfean retikült, pénztárcát, bőröndöt olcsón és jól csal a kiszítínsl vehet. Győri bőrdíszműves Pápa, Kossuth Lsj 33<°utca 32. togatása, környezettanulmányok vég­zése és a szegényei látás korszerű megvalósitása. Szeretném, ha Pápán ezen a íéren nem lenne panasz és minden rászoruló megélhetése biz­tosítva lenne. — Csak nagy vonásokban vázol­tam azon elgondolásaimat, amiket szociális téren szeretnék megvalósí­tani, természetszerűleg még több olyan gondolatom van, amik ugyan­csak a szegény néposztályon vannak hivatva segíteni. Fokozatosan min­dent megvalósítunk. Örömmel és hálával nyugtázzuk a polgármester ezen nemes és szép el­gondolás ,it, amelyek mindegyike a város szegényein kiván segíteni. Látva azt a lelkesedést és akaratot, ami a polgármesterből kiárad, mind­ezek és még sok üdvös terv meg­valósításában nem is kételkedünk. A továbbiák során kérdezzük, hogy egyéb vonatkozásban, mik a tervei a jövő évre. — Az útépítési programmot foly­tatni kívánom —• mondja. — Ez év­ben elkészül a Gyimóti- és Somlai­út a vám ?g; a többi utcák javítását és rendbehozatalát is fokozatosan végezzük. — Előreláthatólag a jövő év sem fog meglepetést hozni számunkra, ami a város költségvetését felborí­taná. Az eddig folytatott okszerű gazdálkodást folytatjuk. Ez év vé­géig hozzávetőlegesen egymillió pengő adósságtól szabadultunk meg, ha költségvetésünket zavartalanul keresztülvihetjük, a tartozás törlesz­A Légoltalmi Dicember 27-én, kedden es?e a ' Városháza tanácstermében folytató- j dott a Légoltalmi L'-ga felvilágosító ! előadása. Mészáros Lajos tiniió a gázok fajait ismerieííe. Megemlítette, hogy a vegyészek ezerféle különböző gázt ismernek, de a sok ismert gázok közül csak 15 20-at lehet alkalmazni harci gázként, majd a harci gázok fizikai tulajdonságait s azok élettani hatásait ismerhette. Részletesen fog­lakozott a harci gízok legveszélye­sebb fajával a musíárgázzal, ami 5 és félszer nehezebb, mint a levegő. Felemii ette, hogy a lapokban azt a hírt olvashattuk, hogy a japánok egy új, ismeretien — a mus'árgáznál pusztitóbb haüsű gázt találtak fel, ami szerinte nem valószínű, me;t veszélyesebb gázt, mint a mustárgáz nem létezik. Ezek után a mustárgáz felfedezésének történetéről számolt be. 1886 óan Mayer Viktor kísérle­tezett a gázokkal s kísérletezés köz­ben észrevette, hogy sikerült neki olyan gáz! előállítani, ami munka­Liga előadása j társainak bőrén pir)s hólyagokat hű­j zoít. Felfedezését bemutatta az élet­! tani intézetnél, hol különféle állato­kat inficiállak vele s azok rövidesen elpusztultak. 1886 tói 1914-ig, a vi­lágháború kitöréséig nem foglalkoz­tak veszélyessége miatt Mayer fel­fedezésével A háború kitörése után pár hónapra a német vegyészek újra nekiálltak Mayer felfedezésének tanul­mányozásának s 1917-ben az Ypern­néí alkalmazták a mustárgázt először harci eszközként. A gáztámadásnak 370 gázsérüli és 80 halo't lett a kö­vetkezménye. A mustárgáz olajszínű folyadék. Hatása csak pár óra múlva jelentkezik. Azt tartják, hogy a fekete­és barnabőrű emberek nem oiyan érzékenyek a mustárgázzal szemben, mint a szőkefajú, fehérbőrű emberek, de ez a hiedelem a tudományos vizs­gálatnál nem bizonyult valónak. A gáz hatása még a feketebőrű embe­rek között is egyénenként más és más. A mustárgázt az ellenséges repülők vagy bomba alakjában dob­ják le, vagy permetezik, vagy pedig HmDE$$m a „Pápa és Vidéké"-ben apró üvegcsékbe zárva szórják le. Gaz formájában a szemet, a léguta­kat és a íüdlt támadja meg. A leg­jobban ugy tudnánk ellene védekezni, ha az egész testünket zsírral, vagy vazelinnel be tudnánk kenni. D.í a védekezésnek ez a módja kivihetetlen. Ugyanis ruhánkkal a fenti anyago­kat a testünkről ledörzsöljük és azok fertőtlenítő hatása igy megsemmisül. Fertőzés esetén ruhánkat, cipőinket vessük le és klórmésszel dörzsöljük be azokat. Testünket pedig mossuk le meleg vizzel és szappannal. A közvetlenül a bőrünkre jutott mustár­gázcseppet ronggyal, vattával itassuk fel. Zsebkendőnket ne használjuk a fenti célra, mert könnyen előfordul­hat, hogy azt megszokásból zsebre­vágjuk és azzal később orrunkat fer­tőzzük meg. Befejezésül a mustárgáz el eni többi óvóeszközöket ismertette. Mészáros Lajos szakszerű előadása urán Horváth István ny. polgári isk. íga?gató felszólalásával az előadás vígét ért. Bngapitin énei és az fel­te benutatfiozása BaboBjbflbei Karácsony szent napja az idén B ikonybé ben nemcsak a megváltó szeretetnek volt az örömünnepe, ha­nem a fiatal, ambiciózus Szabó Pál kántortanító, a pápai képző volt tanítványának fáradozása következ­tében az egyházi ének szép fejlődé­sének is kiinduló pontja. November­ben énekkart kezdett szervezni, az iskolásgyermekeket pedig az egyház ősi énekére, a gregorianra kezdte tanítani. Az éjféli misén mutatkozott be az egyszerű falusi legényekből és leányokból szervezett énekkar. Bara­bás pásztormiséjét, Kyrie és Glóriáját mutatták be. A Kyrie még az adventi homály epedő vágyódását fejezi ki a Megváltó uíán, a Glória angyal­karával már a betlehemi éj misztikus örömét varázsolja elénk. Mindezt gyönyörűen fejezte ki az énekkar rövid idő alatt is meglepően össze­szokott éneke, a bemutatkozás sike­rült és s?.ép reményekre jogosít. Karácsony napján azután, talán a középkor szerzeteseinek áhilatos éneke óta most először szállt az ősi gregórián melódia az ég felé az ősi apátság templomában. Ártatlan gyer­m;kajkak énekeltek az Úrnak az ős­egyház nyelvén, dallamán és szelle­mében. Ez az eredmény mutatja, hogy érdemes a néppel foglalkozni és meg lehet tanítani a gregoriánt is, csak hozzáértés, áldozatot nem te­kintő munka kell hozzá. A bakony­béiiek pedig nem fogják elfelejteni az idei karácsonyt, amely ily szép, kedves élményt hozoit számukra, méltót Szent István évéhez. Dr. J. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom