Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)
1938-01-02 / 1. szám
4 PAPI ÉS VIDÉKE 1938 január 1 A Ker. Munkásegyesület karácsony napján este 6 órakor nagy érdeklődés mellett tartotta meg karácsonyfa-ünnepélyét. Gáncs Margit és Horváth Erzsi alkalmi szavalata után Németh József apátplébános, elnök mély gondolatokat felölelő beszédben méltatta Krisztus születésének jelentőségét, melyben az evangélium tanításán alapuló erkölcsi élet megújulásának szükségességét hangoztatta A pogány Róma is megdőlt — mondotta, — mert erkölcstelenségbe fulladt. Ha a maroknyi magyarság meg akarja állni helyét a népek nagy versenyében, hitükben erős férfiakra van szüksége a hazának, akik hűséggel követik Krisztust és az Ő tanítását. Ezután az egyesület ifjúsága színre hozta .Csite Károlynak „Andris haza jött" c. karácsonyi színmüvét, melyben Árki Lonci, Gáncs Margit, Horváth Ilus, Maródi Bözsi, Bakos Margit, Árki Magdus, Szalay Károly, Geiger János stb. derekasan megállták helyüket. Az előadást reggelig tartó tánc követte. — Itt említjük meg, hogy a Ker. Munkásegyesület dec. 31-én este 8 órakor tánccal egybekötött Szilveszter-estély t tart. Belépődíj nincs. Ruhatár 30 fillér. Eljegyzés. Berky Vali és Marton Sala jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Hálás megemlékezés. Szent Ferenc III. rendje a Leipnik- és Perutzgyár, Kluge (Karcsay)-, Mika-. Raidl-, ifj. Tocsik-, id. Tocsik és Mi kanagykereskedések és néhány személyes adomány révén szeretetadományokat osztottak ki szegénysorsu tagjai közt december 26-án délután rendezett hangulatos karácsonyfa-ünnepélyen. „Harangvirág.* Andai Ernő bájos és kacagtató vígjátékát adja elő az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság keretében tömörült műkedvelők 1938. évi január 10-én a Jókai Színházban. A darabban a legjobb műkedvelők játszanak s így a siker már előre biztosítva van. A jd keret emeli a képet!: keTeteztesseii a Kereeztéiiy Nemzeti Nyomdában Pápa, €/8&ky-n 31., ahol olcsón ést pontosan készülnek a lesszebb képkeretek Elveszett egy 15 köves női arany karkötő-óra. Becsületes megtaláló illő jutalomban részesül ha leadja a városi gyógyszertárba. Strandfürdő rendőri szabályai. A m. kir. rendőrség pápai kapitánysága Strandfürdő rendőri szabályai tárgyában 1930. év február hó 12. napján 2386/1930. köz. sz. a. kiadott rendeletét megújította. E rendelet egyelőre 1938. december hó 31-ig marad érvényben. Mélyen tisztelt vevőimnek ezúton kívánok boldog új esztendőt. Pápa, 1938. jan. 1. WANDLICH KÁROLY szíjgyártó és bőröndös Jókai Mór u. 22. £ o v w ff Modern, dió, hét darabos 483 hálószoba berendezéslinket p 380 Garantált minőség ! Propaganda ár! KOPSTEIN bútorház Pápa A Kat. Legényegylet felhívja az ifjúság figyelmét, hogy az újév elején újabb tánckurzust rendez. Jelentkezéseket az egylet dékánja fogad el. A bemutatkozó összejövetel jan. 2-án, vasárnap d. u. 4 órakor lesz. Minden résztvenni szándékozó legyen jelen. Jelentkezni ugyanazon napon már d. u. 2 órától lehet. A hathetes tanfolyam résztvételi dija haladók számára 5 P, kezdők számára 6 P. Megmérgezte magát. Istenes Sándur 15 éves kőműves, pápai lakos dec. hó 23-án délután 7 óra tájban eddig ismeretten ok miatt arzénnal megmérgezte magát. Még idejében észrevették és azonnal beszállították az Irgalmasok kórházába, ahol azonnal ápolás alá vették. Állapota nem életveszélyes. Bálokra, mulatságokra termeimet ingyenesen bocsáj'om az egyesületek rendelkezésére. Finom fajborok, kitűnő konyha! Szives pártfogást kér Németh György vendéglős. Asztali-tenniszverseny. A győri ETO csapata lesz vasárnap a pápai Testvériség vendége. Nagyszerű versenynek Ígérkezik a mérkőzés és minden tudását latba kell vetni a pápai csapatnak, ha a végső győzelmet ki akarja vívni. A verseny d. u. 2 órakor kezdődik az egyesüet Győri-uti helyiségében. Elesett és kezét törte. Varga Teréz 6 éves adászteveli lakos 22-én elesett és az esés következtében alkarja eltörött. Az Irgalmasok kórházában ápolják. Játék közben szerencsétlenség. Patyi György 9 éves tanuló, pápai lakos e hó 23-án délután 3 óra körül több társával játszadozott. Játék közben egyik társa ellökte. Az esés következtében jobb lába eltörött. A fiuk hamar segítségül futottak, majd beszállították az Irgalmasok kórházába és ott ápolják. Az ideiglenes szolgálat is beleszámit a nyugdíjba. A közigazgatási bizottság kimondotta, hogy abban az esetben, ha valaki valamely ál'ás elnyerése előtt abban a pozícióban ingyenes, vagy napidíjas volt és ebből közvetlenül véglegesítették, akkor a nyugdíjba ezt a próbaidőt is bele kell számítani. Ugyancsak a nyugdíjba számít a jegyzőgyakornoki szolgálat is. Elesett és a lábát eltörte. Csendes István 33 éves napszámos, pápai lakos dec. 21-én délután fél 3 óra tájban a járdán megcsúszott és bal bokája eltörött. Az Irgalmasok kórházában ápolják. Legszebb, legolcsóbb uévjegyet, levélpapírt, üzleti és egyéb nyomtatványt szállít a Keresztény Nemzeti Nyomda, Pápa CsAky-n. 21. Kivonják forgalomból a Sphinx cigarettát. A djhanyjövedék igazgatósága a trafisosok kérésének eleget téve, elhatározta, hogy a raktáron ievő Sphinx cigarettát kiárusítja, és végleg megszünteti. A kiárusítás már Karácsonykor megkezdődött és ha elfjgy, végleg eliünik a piacról ez a cigaretta fajta is. Ez azért történt, hogy a sokféle gyártmányt apasszák. Tudja-e un, hogyan lehet könnyen vagyont szerezni? Váltson törzsbetétet a Pápai Keresztény önsegélyző és Hitelszövetkezetnél Korvin-utca 3. amely 1938. év január hó 1-vel megalakítja a XXVII. évtársulatát. (Három- és öt éves időtartammal.) Már heti 50 filléres (befizetéssel is 130 P-t gyűjthet magának. Tetszésszerinti törzsbetét jegyezhető. A törzsbetétek havi részletben is törleszthetők. A jegyzett törzsbetétek [arányába kölcsön igényelhető. B0vebb felvilágosítás nyerhető az üzletörá* alatt d. •. 9-12 óráig. A Idény kimagasló I bálja az PARTESTÜLETI BAL JAN. 22-ÉN az „Qrany Griff" nagytermébe! Kormányzói adomány a városnak, Magyarország kormányzója a rendelkezésére álló alapból a városnak a kertvárosi menedékház kibővítési munkálataira hétezer pengőt adományozott. A kormányzói adomány még a karácsonyi ünnepek előtt befolyt a város pénztárába. Tanítói kinevezés. A kultuszminiszter Pápán az Igal-Öreghegyen legutóbb felállított tanyai iskola tanítójává Szabó László tanítót, pestszenterzsébeti lakost nevezte ki. Az újonnan kinevezett tanító az ünnepik után el is foglalja hivatalát. Tűz a vidéken. Folyó hó 19-én este fél 10 órakor Bakonyság községhez tartozó u. n. Csárda-pusztán Paré Mihály és Amberk István közös tulajdonát képező pajta kigyulladt és elégett. Elegett még egy istálló, nagyobb mennyiségű szalma, takarmány és gazdasági eszköz. A kár, mely biztosítás révén részben megtéiül 2000 P. Megállapították, hogy a tűz gondatlanság folytán keletkezett. Körözés. F. hó 19-én este 4 óra tájban Pécsi Lajos felpéci (Győr megye) mezőőr a határban egy kb. 3 éves, nőstény, német vizsla vadász ebet talált. Az eb háta májbarna, négy iába barnaszürke, farka rövidre vágett. Tiszta fajkutya. Igazolt tulajdonosa a tartásdíj lefizetése ellenében fentnevezett mezőőrnél átvehet. Éjjeli szállásadás szabályozása. A m. kir. rendőrség pápai kapitánysága az éjjeli szállásadás szabályozása tárgyában 1934. évi március hó 19-én 268/1934. sz. a. kiadott rendeletét megújította. E rendelet egyelőre 1938 december hó 31-ig marad érvényben. UJEVRE retikQlt, pénztárcát, nesziaszert, bőröndöt olcsón és jól vehet Z mi szakképzett Uf Oll bőröndösnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 22. Pápai terménypiao* Búza 2000-20 50 Túró 60-60 Rozs 18 20-18 20 Tejfel üt. 0 80—0*90 Árpa 1600-1600 Tojás 10-10 Zab 1510-15 00 Tej 14—16 Tengeri 1300—13'00 Fokhagyma 50—50 Burg.úi 400-4 50 Vöröshagy. 22—22 Széna 450-500 Kelkáposzta 16—IC Szalma OC OO -OU'OO F.-káposzta 00-00 M.-hus 1-52-1-52 Bab 28—30 B.-hus 1-60—2 00 Zöldség 24-24 S-'hus 1 60—1 60 Sárgarépa 16-1® Zsirszal. 160—160 NuUáslíszt 40-40 Zsir 1-80-180 Főzóliazt 38-38 Vaj 240—320 Kenyérüszt 32—35