Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)

1937-03-28 / 13. szám

Országosan megszervezik a ba­romfi és tojás értékesítést. Hazánk exportjának jelentős részét két­ségtelenül a baromfi és tojás kivitel adja. Az utóbbi időben ezen a téren a kivitel egységes megszervezésének hiánya miatt bizonyos visszaesés mutatkozott. Ezt a hiányt akarja most pótolni a külkereskedelmi Hivatal, amikor a baromfi és tojás értékesítés országos megszervezését tűzte ki célul. Vidéken a „Hangya* fiókok bevonásával oldják meg ezt a kérdést. Hogy a gazdák érdekeit is minden tekintetben megvédjék, az árak egységes megállapítására az elemző bizottságot küldenek ki. Remél­jük, hogy a szervezés oiszágos si­kerrel jár és fellendíti kivitelünknek ezt az utóbbi időben elhanyagolt ágát. Moz i m Pogányok. A magyar filmgyártás első történelmi tárgyú alkotása a vi­szonyokhoz képest kielégítőnek bi­zonyult. A szereplők nagyszerűen megállták a helyüket, díszletek is szépek, csak a tempó hiányzott be­lőle, természetesen a tömegjelenetek megrendezése is sok követelni valót hagy maga után. Rómeó és Júlia. Hatalmas, minden tekintetben elsőrangú művészi alko­tás. Az idei szezon legszebb filmje volt. Tökéletes a rendezés, a sze­replők szinte páratlanul nagyszerűen alakítanak. Rég láttunk ilyen művé­szien tökéletes filmet. Március 31. Félelem. A francia filmgyártás művészi termékeinek egyike ez a film. Egy híres ügyvéd felesége megismerkedik egy zenész­szel, de fél és retteg, hogy ez a különben teljesen ártatlan ismeretség férje tudomására jut. A rettenetes lelki konfliktusból nem lát más ki­utat mint az öngyilkosságot. Egy autóbusz elé veti magát, de sebesü­léséből felgyógyul és kiderülvén ár­tatlansága boldogan simul szeretett férjéhez. Gaby Morlay játsza a fő­szerepet. Nem szép nő, de vérbeli művész, aki minden idegszálával átérzi szerepét. Április. 1—2. Az igazi férfi. Buf­faló Bili, az indiánok ellen küzdő amerikai telepesek híres ezredese az egyik hőse ennek a filmnek. Remek indiántörténet Cecil B. de Mille ren­dezésében. Április 3—4. Lányok egymás kö­zött. Határozottan merész témájú film, amely egy párizsi leányotthon kedves bohó és tragédiákkal átszőtt életét mutatja be. A fiatalos ártatlanság és ideális ttszta szerelem érdekes, iz­galmas képsorozata ez a minden izében mai modern francia film, amelynek szereplői csupa nők. A kö­zönség számára nagyon ajánljuk ezt a filmet, amely a nagyvárosba ke­rülő leányokra leselkedő erkölcsi veszedelmeket tárja fel őszintén és bátran. FAKSz-osok vigyázat! Az Orsz. Falusi Kislakásépítési Szövetkezet által hitelben részesített kisembere­ket ujabban egy „Fakszosok Orszá­gos Védő Szövetsége" cimü egye­sületbe való belépésre szóllítják fel és e c'men tőlük tagdijakat is kér­nek. Megállapították, hogy ilyen egyesület létesítésére engedélyt senki nem kért, alapszabályokat jóvá­hagyásra senki be nem nyújtott s így kétségtelen, hogy alapszabály nélkül működő társulatról van szó, amelynek nincs joga berkitől is tag­dijakat elfogadni. Az ördög mátkája. A pápai ref. keresztény ifjúsági egyesület az el­múlt vasárnap nagy sikerrel adta elő Az ördög mátkája c. erdélyi nép­színművet. A szereplők közül kiemel­kedett Szántó Irma, Pintér Benedek, Szalay Ferenc és Nemes Jolán. Di­cséretre méltó ügyes kezeket dicsér úgy a rendezés, mint a diszletkészí­tés nehéz munkája is. Legszebb, legolcsóbb névje­gyet, levélpapírt, üzleti és egyéb nyomtatványt szállít a Keresz­tény Nemzeti Nyomda, Pápa, Csáky-u. 31. Olcsó bokorrózsát szállít a leg­szebb remontans, tea- babarózsa faj­tákban, 20 darabol csomagolva postán utánvéttel 10 pengőért Unghváry Jó­zsef faiskolája Cegléden. Árjegyzék ingyen. 9 5 Mindenki Misekönyve. Egybe­kötve is kaphatók a templomokban eddig fü<etekint áruit magyar mise­szövegek. 1700 oldalas könyv tartal­mazza az összes vasár- és ünnepnapi szentmiséket, nagyheti szertartásoka t Jézus szent Szívének miséjét, Szűz Mária miséit magyar fordításban magyarázatokkal. Ára fekete vászon­kötésben, piros metszéssel, arany­nyomásai, celofán borítással 2'50 P. Kapható a bencés székház kapusánál és a sekrestyéjében, a ferencesek sekrestyéjében és a Pax-ban. Kitüntetett községi biró. A kor­mányzó Őfőméltósága Kalmár Mi­hály vott marcaltői községi bírónak a községi közélet terén kifejtett hosszú, 44 éven át tartó eredményes műkö­déséért a magyar Bronz Érdem­keresztet adományozta. A villanyóra. Örömmel vettem észre én is, hogy a Rádió és Telefon­hirmondó Rt Pápán is felállított két villanyórát. Ezzel Pápa városias jel­legét igyekezvén emelni, jó hatást kelt az idegenek szemében is. Ez mind nagyszerű, de most szeretném megkérdezni az illetékes tényezőktől azt, — mivel köztudomásu, hogy a villanyórára inkább éjjel van szük­ség, — miért oltják le a lámpáját már 10 órakor? Miért spórolnak az árammal? Ha egyszer felállították a villanyórát, akkor szolgálja is az a rendeltetését. Azt hiszem, többek kí­vánságát tolmácsolom, mikor kérem az illetékeseket arra, hogy szeretnénk az órát éjjel is látni. Egy olvasó. rnssmmmss^msms^s^msmBmmssm Esztergom-Vízivárosi irgalmas nővérek LEÁNYNEVELŐ INTÉZETE Az intézetben — internátussal egybe­kötött — következő iskolák vannak : tanítónőképző, leánygimnázium (szep­temberben nyílik meg a VIII. osztály, polgári leányiskola, elemi iskola. Az ér­deklődőknek készséggé! küld tájékozta" tót az Intézet Főnöknője, Esztergom. 132 Az őszibarackfák metszését is­merteti a Növényvédelem és Kerté­szet legújabb száma. Cikkeket közöl még a szőlő idei speciális metszéséről, az öntözhető gyümölcsösökről, a leg­olcsóbb virágpalántákról, a gyümölcs­fák tavaszi permetezéséről, a dió veté­séről, a levéltetvek mostani irtásáról stb. A dúsan illusztrált, színes gyü­mölcsképet is közlő két szaklapból a „ Növényvédelem " kiadóhivatala (Budapest, V., Földmivelésügyi Mi­nisztérium) egy alkalommal lapunk­ra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. Körözés. Bognár Ilona 1922. évi születésű veszprémvarsányi lakos március 12-én eltűnt. Öltözete: Kék­szövetszoknya, kék tavaszi kabát, csizma és testszinü harisnya. Magá­val vitt egy krémszínű szoknyát, egy fekete kopott berliner kendőt. Sze-* mélyleirása: Jól fejlett, haja szőkey szemöldöke fekete, szeme barna/ orra rövid, kissé felfelé áll, szája rendes, fogai épek, irni és olvasni tud, jobb szemére kissé kancsal. Rózsát, díszcserjét és évelő virá­got legnemesebb fajtákban, legjobb minőségben Schrikker Sándor fais­kolája, Alsótekerespuszta, u. p. Lep­sény szállít. Kérjen árjegyzéket. 130 Pá Buza 18-50­18-70 Túró 50­-60 Rozs 17 80­1800 Teifel lit. 0 80­1 00 Árpa 1500­15 50 Tojás 06­-06 Zab 1500­15 50 Tej 24­-24 Tengeri 13-00­•13 50 Fokhagyma 20­-20 Burg. 2'50­-3 50 Vöröshagy, 08 -08 Széna 300­-3-50 Kelkáposzta 20 -20 Szalma 500­-8-00 F.-káposzta 12 -12 M.-hus 1-40 -1'40 Bab 34 —34 B.-hus 1*80­-2 30 Zöldség (8 -08 S-*hus 1-60­-1 60 Sárgarépa 06­-06 Zsirszal, 1 80­-l"80 Nulláslíszt 38­-38 Zsir 200­-2 00 Főzőliszt 36­-36 Vaj 2"80­-3*00 Kenyérliszt 30­-32 lónál MOZGÓ M&rcins 31, szerda. Csak 16 éven felülieknek í STEFAÜ ZWEIG izgalmas novellájának filmváltozata FÉLELEM Rendezte: Tourjansky. Főszereplők: Gaby Morlay és Charles Vanel. Világhiradó. Április 1—3, csütörtök—péntek, CECIL B. DE HIJLLE filmremeke AZ IGAZI FÉRFI Főszereplők: Gary Cooper, Jean Arihur, James Ellison, Várkonyi Mihály. Világhiradó. Április 3—4, szombat—vasárnap. Csak 16 éven felülieknek t JACQUES DEYAL átütő sikert aratott társadalmi erkölcsrajza Lények egymás közt Főszereplők ; Danielle Darrieux. Josette Day, Betty Stockfeld. Pásztor idill. Világhiradó. Előadások kezdetet Hétköznapon V«7 és lft9, vasár- és ünnepnapokon 1/a4, 6 és '/í9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11-1-ig, délután az elő­adások kezdete előtt egy órávai. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon readelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Szerezze meg Ön is a lehetőségét annak, hogy ne legyen kedvetlen, kilátástalan az élete, hanem reménysége legyen egy szebb élet és boldogabb jövö iránt! Állandó állami felügyelet és ellenőrzés! Vegyen osztálysorsjegyet; önmagának és családjának tesz vele szolgálatot, mert mihelyt sorsjegye van, már meg is szerezte a jóleső reményt, hogy 10, 20, 25, 35, 40 45, 50, 55, 70, 100, 300, 400 ezer pengőt is nyerhessen! Mindenkinek s és mindenegyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye. Tehát szerencse fel! A húzások már április 10-én kezdődnek. A sorsjegyek hivatalos ára : Az összes sorsjegyek felét kisorsolják, tehát minden második sorsjegy nyer! Nyolcad Negyed Fél Egész 3 Va 7 14 SS pengő pengő pengő pengő az összes főarusítóknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom