Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)

1937-12-05 / 49. szám

Avatás. Dec. 8-án, Szeplőtelen­fogantatás ünnepén a fél 9 órai di­ákmise keretében avatja Szűz Mária leventéivé Németh József apátplébá­nos a tanítóképző Mária kongregá­ciójának jelölteit és egyben a gya­korló iskolában most alakult Szív­gárda apiódjait. Az ünnepség alatt a Tanítóképző énekkara szerepel latin énekekkel. Ipartestületi jegyzői vizsga. Az iparügyi minisztérium kötelezte az ipartestületi jegyzőket, hogy egy szakértőkből alakított miniszteri vizs­gáló bizottság előtt előzetes tanfo­lyam után az iparossággal kapcsola­tos mindennemű kérdésekről vizsgát tegyenek. Jamniczky Nándor, a pá­pai Ipartestület jegyzője az elmúlt héten jelentkezett a vizsgára s azt kitüntetéssel letette. Az Emerikana híreiből. Folyó hó 5-én d. e. 10 órakor a bencések templomában havi konventmise lesz. Jövő szerdán (8 án), pedig konvent­gyüíes, a Bdvarosi Kat. Kör nagy­termeben, este fel 9 Órai kezdettel. A gyűiesen a Kúriai tagjai is jelen lehetnek. Vezetőség. Dec. 6-án, vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyat ország kormányzójá­nak névünnepén delelőtt 9 órakor hivatalos szentmise lesz a plébánia temlomban a hazáért. „Turul Dísztábor." A turul világ­nézet szeles retegekben való ismer­tetésére a Turui Szövetség pápai Enyingi Tőrök Bajtarsi törzse f. hó 11-en d. u. 6 órakor a városháza nagytermeben plenáris dísztaborozást tart. Tudomásunk szerint a törzs vendégeiként reszt vesznek a disz­íáborozason és felszólalnak Rajmss Ferenc, Matoicsy Matyas, gróf Palify Daun József turul dommus, ország­gyűlési képviselők, továbbá dr. Esz­terhás István min. titkár, dr. Boila Pál törvényszéki tegyző és dr. Szabó Gyula országos vezérek. Városunk ezen kimagasló társadalmi eseménye iránt mar is nagy érdeklődés nyil­vánult meg. A dísztaborozást társas vacsora Böröczkyféle étteremben. Dróthúrokkal szarvast fogott. Horváth Pai ugodi lakos mutt hó 25-én Ugod község határában levő es gróf Esterházy Tamás tulajdonát képező u. n. Magyarósvőigyi erdő­ben húrokkal i 1 drb szaivas bikát fogott. Tettét a csendőrség elölt be­ismerte, sőt azt is, hogy 1936 év ősze óta 9—10 drb nyulat is fogott, az utóbbi két hét alatt is 2 drb nyu­lat fogott, kettő darabot pedig a Ku­tyájával íogatoit meg. Nevezett a csendőrség által történt kikérdezése alkalmával azzal védekezett, hogy földje az erdő mellett van, s így a szarvasok oda kijárnak és a termé­sét tönkre teszik, de egyébként is Ö mint bibliakutató szekta tagja úgy tudja, habar a világi törvény tilsja, de Isten törvénye megengedi, hogy az uratlan vadat bárki is elpusztít­hatja. Nevezettet a bűnjelt képező szarvas és hurkok biztosíiása meilett a csendőrség vadászati kihágásért feljeleniette. Karácsonyra egy művészi fénykép! (D© a „Earezaghy" mű­teremből való legyen.) Becserélt rádiók olcsón kaphatók! Nagy karácsonyi vásár! Régi rádióiáért készpénzt kap! Új typusu ridiókat részletre ad! Cserélje be készülé­két! Rádióvétel bizalom dolga! Kérjen díjtalan ismertetőt vagy bemutatást. Rádiók és csillá­rok dús választékba! 440 SU6HR műszaki vállalata Pápa, Kossuth Lajos-u. 23. Telefon: 217 Adventi kultúrelőadás. A pápai m„ kir. állami Tanítóképző Mária kongregációja december 12-én, va­sárnap d. u. fél 5 órakor a Ranol­der Inntézet (zárda) dísztermében gazdag műsorral rendezi meg ad­venti kultúrelőadását, melynek kere­tében Surányi Ferenc, vérteskeresz­túri apát, a csonka Komárom izzó elkü s tüzes szavú plébánosa: Gon­dolatok a nagy magyar adventben címmel mond ünnepi beszédet. Az előadásra belépődíj nincs, szíves adományokat azonban a kongregáció céljaira szívesen fogadnak. Ülőhelye­ket tanácsos előre biztosítani a Pax könyvkereskedésben. A pompásnak ígérkező díszelőadásra ezúton hívja meg városunk közönségét a kongre­gáció vezetősége. A Jókai-kör december 12-i elő­adóülésének két vidékivendég dr. Bánhegyi Jób pannonhalmi főiskolai tanár és Neller Mátyás külpolitikai író lesz. A műsort jövő számunkban hozzuk. Misszió. Az ugodi plébániában november 5—13-ig P. Csák Boldi­zsár és P. Ugrin jezsuita atyák szent missziót tartoltak. A rossz idő da­cára a hivek százai jöttek a temp­lomba, hogy a kiíünő szónokokat hallgassák. A misszió szépen sike­rült úgy Ugodon, mint Homok­bödögén és Dióspusztán. Nagyon sokan és buzgón járuitak a szentsé­gekhez, Megható volt a szentmise a kis Dióspusztan két izben is, ahol az iskolában állítottak oltárt. A tes­tileg, lelkileg kifáradt cselédek még a környékből is jöttek és járultak a szentségekhez. Adja a jó Isten, hogy a szép eredmény sokáig tartson. Ugyanekkor tartották az eucharisz­tikus napot is. Orvosi hir. Dr. Krausz Sándor szemész szakorvos rendelőjét Fő utca 14. szám alá (földszint) helyezte át. Rendel d. e. 10—12, d. u. 3-5 óráig. A Gyümölctermelők figyelmét felhívjuk, hogy a lombhullás befe­jeződvén, itt van a téli permetezés ideje, s arra a fagymentes és szél­csendes napok a legalkalmasabbak. A GyOE Pápai körzete 5 kis gépet (15 1. űrtartalommal) szerzett be, amelyek háton hordozhatók s így kisebb gyümölcsösök permetezésére nagyon alkalmasak. Csekély díjért (télnapra 40, egéz napra 80 fillér, a tagoknak pedig a fele) ki is kölcsö­nözhetők az elnöknél (Gyuráíz Fe­renc u. 4. sz.) Az egylet maga is permeieztet a Porpáczy testvérek útján (óradíj: nem tagoknak 1 -20 P., tagoknak 1*10 P. Az igények beje­lenthető!? Szokoly Viktor v. tanácsos­nál a Városházán. Orvosi hír. Dr. Lelkes Zoltán egyetemi tanársegéd, v. gyermek­klinikai orvos, gyermekszakorvos rendelőjét Pápán, Szécsenyi-tér 3. sz. alatt megnyitotta. — Rendel délelőtt fél 10—11-ig és délután, fél 4-5-ig. Az Igaimasok toronyórája. Rég volt az, amidőn a kis óra az idő múlását jelezte. Évtizedek óta állt, mintha a nehéz évek súlyát, múlását megérezte volna. A mostani prior, P. Laczkó Arnold figyelmének és áldozatkészségének és Jamniczky Ká­roly műszerész ügyességének kö­szönhető, hogy a kis óra újból jár, harángütésével jelezve éltünk egy­egy szakaszát — fejünk fölött kö­nyörtelenül elrohanó időt. Megnyílik az Igal-Öreghegyi iskola. A város tervbevette, hogy az Igal-Öreghegyen elemi iskolát állít fel az ottani és a környékbeli mal­mokban lakó gyermekek részére. Az újonnan építendő iskola csak szep­temberre készülne el s ezért a vá­ros vezetősége ideiglenes megoldás­ként kibérelte a Kovácsics-féle épü­letben két földszinti helyiséget, ezt kevés átalakítással egy helyiséggé alakította át, azt teljesen felszerelte, úgyhogy remélhetőleg a napokban, ha a kultuszminiszter által kineve­zendő tanító megérkezik, a tanítás megkezdődik. A kultuszminiszter az ideiglenes átalakítási munkálatokra 1000 pengő segélyt adott. Az egyiknek sikerül, a másik­nak nem! Siessen ön is, önnek is sikerülhet még olcsón vásárolni. Szó­rakoztató és foglalkoztató játékok óriási tömege 24, 48 és 96 filléres árban. Jó minőségű, divatos női ernyő 3*68, strapabíró férfi ernyő 4 50, jó meleg férfi zokni 66 fillér. Selyem combinek ízléses hímzéssel 3 20, ga­rantált hibátlan selyemharisnya di­vatszinekben 1*96 P ameddig a kész­let tar az Első Pápai Versenybazár­ban, Kossuth-u. 19. 457 Köttess© könyveit a Ke­resztény Nemzeti Nyomdá­ban, Pápa, Csáky-utea 21. Karácsonyra rétik ült, pénztárcát, neszsszert, bőröndöt 4 olcsón cs jól vehet JL m m szakképzet 7 O íl bőröndösné Pápa, Kossuth Lajos-utca 22. IRODALOM. ••• P. Sebő Bálint O. F. M. Lelkünk orvosa. Imádságos és énekeskönyv kato­likus hivek számára. Szent Antal kiadása, 320 lap, ára 1*50 P, bőr­kötésben aranymetszéssel 420 P. Örvendetes eseménye van a hit­buzgalmi irodalomnak: megjelent P. Sebő Bálint 0. F. M. eucharisz­tikus imakönvye. A kiváló gonddal megirt imakönyv először a mindennapi imákat közli. Azután a bűnbánat szentségéről szóló szakaszban a vergődő léleK számára az örvényből való szabadulás útját mutatja meg benne a kiváló feren­ces lelkivezetö. Majd az áhítat szár­nyain az Eucharisztia fénykörébe: a jól végzett szentáldozás, gyümöl­csöző szentmise hallgatás és a szent­ségiátogatások csodálatosan szép vi­lágába emeli a hivő lelkeket a szerző magasbalendítő áhítata. Külön értéket ad azután a műnek a lelkiélet legfonto­sabb mozzanatait feltáró fejezet, aminek beállításával a keresett pápai gyón­tató és hitszónok új utakat tör a magyar imakönyv-irodalomban. Kü­lönféle imák, keresztúti ájtatosság és többszáz, az új püspökkari előírás­nak megfelelő ének teszi nagyon kedvessé és minden intenzív lelki­életet élő hívő számára szinte nél­külözhetetlenné az új, vászonba kötött, aranynyomású imakönyvet. A Pápán megjelenő Szent Antal c. hitbuz­galmi folyóiratnak ez a jólsikerült kiadása rövid pár hét alatt nemcsak a pápai hívek körében vált szinte páratlanul népszerűvé, hanem szerte az egész országban élő hívek köré­ben máris többezer példányban emeli az eucharisztikus szentév áhí­tatát. Az olcsó és rendkívül csinos kiállítású kötet karácsonyi ajándékul is nagyon alkalmas. Beszerezhető a ferencesek sekrestyéjében és a Szent Antal kiadóhivatalában, Pápa, Főtér 17 sz. alatt. Adományok. Dr. Rott Nándor megyéspüspök a külsővati premont­rei apácáknak egy vagon tűzifát és tanulmányi segélyre 500 pengőt ado­mányozott. Megmérgezte magát. Szabó Jó­zsefné vaszari lakos, 26 éves, nov. 24-én d. u. 4 óra tájban öngyilkos­sági szándékból lugkőoldatot ivott. Beszállították az Irgalmasok kórhá­zába, ahol azonnal ápolás alá vették. Szemen dobták parittyával' Bogdán Margit 14 éves napszámos, tapolcafői lakos november 24-én d. e. 10 órakor az utcán volt. Ugyan­csak kint volt az utcán Nagy József ottani fiu is, aki parittyával lövöl­dözött. Az egyik kő Bogdán jobb szemének repült és erősen megütötte. Behozták az Irgalmasok kórházába és ott ápolják. Pápai terménypiae. Búza 19 50—19 80 Túró 60-60 Rozs 1750-17 70 Tejfel lit. 0 80-0'90 Árpa 1600-16 50 Tojás 10-10 Zab 15 00-15 00 Tej 18—18 Teageri 11 20— 11 '50 Fokhagym a 40—40 Burg.új 300—3-50 Vöröshagy. 18—18 Széna 400-400 Kelkáposzta 12-12 Szalma r400-16'00 F.-káposzta 12-12 M.-hus 1-52-1-52 Bab 26-28 B.-hus 1*60-2 00 Zöldség 18-18 S-'hus 1*60— 1 60 Sárgarépa 10—10 Zsirszal. 160—1-60 Nulláslíszt 40—40 Zsir 1-80-180 Főzőliszt 38-38 Vaj 2-40-3*20 Kenyérliszt 32-35

Next

/
Oldalképek
Tartalom