Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-10-24 / 43. szám
POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP, Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszém: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasáb, miliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fili Mindennekvan határa Az utóbbi időben mindjobban lábrakapott az izgatás és lázítás a magyar alkotmány egyéni szabadság, tulajdon és vallások ellen. Egyes csoportok és egyének gyűléseken, sajtóban és mindenhol, hol szóhoz juthatnak, féktelen izgatást követnek el minden ellen, ami eddig szent és sérthetetlen volt. A magyar jóérzésű társadalom mindeddig nemtörődömséggel nézte ezen jelenségeket, az egésznek nem tulajdonított különös jelentőséget, azonban a legutóbbi napok eseményei minden hazáját szerető jobb érzésű embernek kell, hogy ellenszegülését és tiltakozását kiváltsák, ezen minősíthetetlen hangok ellen. Az eddigi érdektelenség váltotta ki ezen túlsókból hangjuk és módszereik megerősítését, ami az utóbbi napokban már a túlzásig emelkedett. A magukat jobboldalinak nevező és parancsuralomra törekvő izgatóknak most már semmi sem szent, támadják az ezeréves magyar alkotmányt annak sutbadobását kívánják, hogy ennek halálával biztosabban berendezkedhessenek diktatórikus törekvéseik megvalósítására. Nem szent előttük a szabadság gondolata sem, hisz diktatórikus törekvéseik megvalósítása csak az egyéni szabadság eltiprása után válna lehetségessé. Féktelen izgatásuk nem kiméi vallást, ellenséget lát nemcsak a zsidóságban, hanem a katolikus egyházban is, amely régi hagyományain nyugodva a felebaráti szeretet útján kíván tovább haladni. Támadnak főpapot, politikoi vezérférfiakat, történelmi nevek viselőit, magas közéleti nagyságokat, szóval mindenkit, kiben céljaik megakadályozóját, sőt tőlük távol állót látnak. Forradalmi hangon támadják a magyar törvényhozást, szóval mindenkit és mindent, aki a szentistváni Magyarország fentartását és annak tovább fejlesztését akarja. Ez az izgatás már nem ismer tekintélyt és határt, szennyes lábbal és alpári hanggal száguld végig mindenen, ami még tekintély és szent ezen a szerencsétlen országban. Ha valaki bármely formában ellenszegül, vagy ellenvéleményt mer ezen izgatással szemben kifejezni, vagy nem álhatják legnagyobb közéleti férfiainkat, egyházi vezéreinket a zsidóbérencség jelzőjével megtisztelni és a haza, a magyarság árulóinak bélyegezni. Nincsen tekintély, nincsen törvény, amit tiszteletben tartanának, mindenkit megvádolnak, meggyaláznak, aki útjukban áll, csak egy a fontos, az ő diktatórikus törekvéseik megvalósítása, hogy ezen földet féktelen vágyaik kielégítésére használhassák ki. A magyarság eleget tűrt eddig, a féktelen izgatást és a szinte fórra- \ A Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének pápai csoportja most farto ta októberi tagértekezletét a városházán, a pápai segédhivataiiak nagy érdeklődése melleit. Ruíéiiyi István elnök ismertette a kaposvári 1 csoport tisztviselői kiházasítási, valamint pályakezdési segélyalap és a szombathelyi csoport nyugdíjpótló intézet felállítására vonatkozó tervezetét. Nagy tetszéssel fogadta az értekezlet a tervezeteket, köszönetet szavaz a kezdeményezőknek, de elfogadását nem javasolhatja, mert a már amugyis nagyon lecsökkentett kistisztviselői fizetések nem bírják el az ujabb levonásokat. A kérdések igazi megoldása a fizeíéscsöken és megszüntetésével, illetve az elvett összegek visszaadásával és a családi pótlék jelentékeny felemelésével lenne keresztül vihető. Majd ismertette az ujabb uyugdíjreform terveket, mely szerint a tisztviselők ezentúl csak 15 évi szolgálat után szerezhetnének jogot nyugdíjra, az eddigi 10 évi szolgálattal szemben. A nyugdíj kiszámítási alap is megváltozna az uj terv szerint. Eddig tiz évi szolgálat után a tényleges fizetés 40% át kapta a köztisztviselő, azontúl pedig a nyugdíjösszeg 2%-kal emelkedett. Az új nyugdíjreform esetén csak 15 évi szolgálat után kapna a tisztviselő 40% ot, azután pedig évenként csak másfél %-kal növekedne a nyugdíj, úgyhogy a legmagasabb nyugdíjilletmény legfeljebb a tényleges járandóság 90%-a lehetne. Ezt az elvet a lakáspénzek megállapításánál már megvalósították. Másik fontos intézkedés a reformnál a szolgálati idő felemelése minden kategóriánál két évvel. A főiskolai képesítéssel bírók dalmi jelenségekkel jelentkező lázítás! tovább tűrni nem hajlandó. Kell, hogy a hivatalos kormányzat is felfigyeljen ezen jelenségre és gátat vessen a féktelen lázításnak. Ma még mosolygunk talán a mindjobban lábrakapó izgatások felett, de félő, ha kellő időben nem lépünk fel ellene, hogy mosolyunk sírássá változik át, ez pedig nemcsak a magyarságnak, hanem egész hazánknak válna megölőjévé. —y-y» eddigi 35 év helyett 37, az egyéb képesítéssel rendelkezők 40 helyett 42 évig kötelesek szoigáni. A korhatár is emelkedik. Eddig 65, az uj terv őzerint csak 67 éves korában 1 mehetne nyugdíjba a tisztviselő. Ugyancsak újból rendeznék az özvegyek és árv'k jutáiékát is. Az uj nyugdíjtörvényt visszaható erővel léptetnék éleibe. Paulik Győző főtitkár ismertette a STOSz. kö?pontjának állásfogla'ását a terv ügyében. Bejelentette, hogy előterjesztés készül, melyben felhívják az illetékesek figyelmét arra a nagy nyugtalanságra, mely a kistisztviselők körében tapasztalható a nyugdíjtervezet hírére. Hihetetlennek tirtják a különben is már megnyirbált nyugdíjakat újra csökkenteni, különösen visszaható erővel. Helytelen a nyugdíjigény eléréséhez szükséges 10 évnek 15 re felemelése és az évenként emelkedő 2% csökkentése, továbbá a korhatár felemelése. Hiszen a fiatalságot így sem tudják elhelyezni, bár a kedvüket igyekeznek elvenni a nyugdíjas állások felé özönléstől. A nyugdíjreviziól a jelentős magánvagyonu nagynyugdíjasoknál és a külföldön élő nyugdíjasoknál kellene kezdeni. A csoportértekezlet nagy helyesléssel vette a bejelentést, bizalmáról biztosította a központi elnökséget és kérte, hogy továbbra is éberen őrködjék a segédhivataliak érdekei felett. Továbbiakban a főtitkár bejelentette, hogy a cáoportelnökség Hamuth János polgármestertől a tavalyihoz hasonlóan karácsonyi segélyt fog kérni a városi köztisztviselők részére. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt Woímuth Lajos tűzoltóparancsnok, alszámvevőről, aki mindig lelkes támogatója volt a csoportnak. Emlékét jegyzőkönyvben örökítik meg. A csoportéi tekezlet köszönetet mond Varga Ferenc közp. elnöknek és Szabó Miklós közp. főtitkárnak a segédhivatali tisztviselők érdekében kifejte t rendkívül értékes munkásságukért. Kérte az elnökséget, hogy a családipótlék felemelését, az elvett fizetések visszaállítását, díjnokoknak és városi kezelőknek vasúti arcképes igazolvány adását, a térítési díjak eltörlését szorgalmazza az illetékeseknél, valamint a P. K. kölcsönök a városiakra kiterjesztését. A csoport november 6-án társasvacsorát rendez az Edelányi-féle vendéglőbe, melyre az összes tagokat ás hozzátartozóikat szívesen látják és meghívják. Üsyvédi kamarai választások A székesfehérvári ügyvédi kamara október 24-én tisztújító közgyűlést tart, amelyre az ügyvédség lázasan készül. Különösen a választás tartja izgalomban az érdekelteket. Az elnöki állásra két jelölt van: dr. Lőwy Károly székesfehérvári ügyvéd, aki már 23 éve elnöke a kamarának és dr. Kaltenecker Viktor felsőházi tag, ugyancsak székesfehéri ügyvéd. A választások iránt Pápán is nagy érdeklődés mutatkozik, a pápai ügyvédek is két lisztán szavaznak. Felhivás a városokh oz A városok fejlesztése érdekében az iparügyi miniszter elrendelte, hogy készítsék el a városfejlesztési törvényt. Ennek értelmében leiratot iníézeít a városok vezetőségéhez, hogy a városfejlesztés érdekében tegyék meg a szükséges előkészületeket. Készítsék el a vízszintes és magassági felméréseket és adják be a városrendezési tervet. Kéri a miniszter, hogy jelentsék be, van-e a város közelében olyan nyaraló vagy üdülőhely, amely mint központ alkalmas volna a kiépítésre. Vagy van-e olyan község, amelynek a városhoz csatolása szükséges lenne. Mindezekre a miniszter a legközelebb kér választ. Tiltakozás oz uj nyugdíjreform ellen a segédhivatali tisztviselik csoportgyűlésén