Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)

1937-10-17 / 42. szám

ismét enyhült, a franciák is elállot­tak fenyegetésük beváltásától, a nagy­hatalmak ismét tárgyalni kezdtek, így megy ez már évek óta anélkül, hogy valami érdemleges történne. A baj ott van, amit már régóta han­goztatunk, hogy a bajok okozóját Élénk forgalmú országosvásár m 'dAA^íK! nem ölik ki. Minden konfliktus oka a vörös agitáció és az igazságtalan békeszerződések. E két kérdést kell gyökerében megoldani, akkor meg­szűnnek a napirenden levő össze­zördülések és nézeteltérések. Egyesületeink is megnyitották kapuikat az iskolák után. Megkezdődött a munkaév. Sza­badjon azért figyelmébe ajánlani a kat. egyesületeknek, hogy ebben a munkaévben intenzíven foglalkozza­nak szociális kérdésekkel. Hisz ég minden körülöttünk. Nincs ország a világon, hová a vörös po­kol tüze be ne fészkelte volna magát. Ebben a recsegő-ropogó világban megszólalt a Szentatya is. Körlevdei a szociális igazságot és a társadalmi reformot sürgeti. Mégis mi az oka annak, hogy éppen annak a templo­mait perzselik fel, aki maga mon­dotta: Szánom a sereget is akinek földi helyettese őszinte nyíltsággal a dolgozók pártjára állott ? Miért ez ? Miért, mert sok zor a mi magatar­tásunk oka az ellenséges irányzat diadalának. Ugyanis nem vittük át a köztudatba azt, hogy Krisztus egy­háza a dolgozó tömegek legigazibb barátja és azután azért is, mert a „Quadragesimo anno"-t nem ültet­tük át a gyakorlati életbe Egyesületeink tehát ne csak szóra­kozásokkal foglalkozzanak, hanem elsősorban álljanak a dolgozók párt­jára és sokat, igen sokat törődjenek a szociális kérdésekkel. Induljon meg tehát a munka egye­sületeinkben, hogy elnémuljanak a hitellenes irányzatok és megerősöd­jenek a hitet védő szellemek! Eljegyzési kártyáin­kat, eskü­vői érte­sítésünket u ix névjegye­Keresztény lnkel a Nemzeti Nyomdában készíttetjük Pápa,Csáky utca 21 sz. Telefon 157 A szeptemberről e hét keddjére és szerdájára elhalasztott országos vásár az elhalasztás ellenére is elég élénknek bizonyult. Az élénkséget bizonyítja, hogy a felhajtott sertések legnagyobb része elkelt, a marhák­nál is elég nagy kereslet volt. Álta­lában a felhajtás nem tudta kielé­gíteni a keresletet. Felhajtottak 1240 drb. marhát, 607 drb. lovat és 1547 drb. sertést, e bői eladtak 670 drb. marhát, 110 drb. lovat és 1044 drb. sertést. Különösen nagy felhajtás volt a tehén és növendék marhában, a tinó kevés volt, éppen ezért ennek ára emelkedett, egy fél hízott tinó kgr-ja 98 filléres árat is elért. Az áremel­kedés a tinónál 10—12 százalék. Elszállításra került 16 vagon marha, 13 vagon belföldre, 3 vagon pedig ! Olaszországba ment. A ló vásár közepes volt, keresték a jó exportképes lovakat. Ezek ára 300—900 pengő között mozgott da­rabonként. Kevés volt a hízott sertés, ára 96 fillérig emelkedett. A sovány sertést nagyon keresték, a felhajtás nem elégítette ki a keresletet. A sovány sertés kgr-ja 95—98 filléres áron cserélt gazdát. Magas volt az ára a választómalacnak, párkaként 30—32 pengőért kelt el. A belső piacról nem lehet ilyen kedvező eredményről beszámolni. Érezhető volt a nagy munkaidő és a gazdasági munkák elkésettsége. Az üzletek, vendéglők pangottak az üres­ségtől, a kirakodó piac forgalma sem közelítette meg más őszi vásárok for­galmát. Hírek Hódolat a megyéspüspök előtt. A pápai állami polgári leányiskola tanári kara és növendékei osztoztak abban az örömben, amelyet a ma­gyar katolicizmus számára jelent dr. Rott Nándor megyéspüspök jubileu­ma. Erre az alkalomra Nagy Lázár rajztanár művészi kivitelű emléklapot készlte't, amelyet eljuttattak a jubi­láló főpásztorhoz. Ha öntudatos katolikus vagy, akkor viseled az eucharisztikus kongresszus jelvényét! Az Urinök Mária-kongregációja hétfőn, 18-án d. u. 5 órakor tartja összejövetelét, amelyre szeretettel hivja tagjait és az érdeklődőket. Elő­adó dr. Dobrovich Ágoston bencés igazgató. Hangverseny. A Pápai Zeneiskola tanárainak hangversenye folyó hó 23-án, szombaton este fél 9 órai kezdettel a Griff-szálló nagytermé­ben. Az Igazgatóság. Milyen eredeti okmányok szük­ségesek az illetőségi bizonyít­vány kiállításához. A belügymi­niszter szabályozta az állampolgári és illetőségi bizonyítványok kiadásá*. Ezek szerint minden okirat csak eredeiiben adható be és sem máso­lat, sem fénykép nem fogadható el. Csatolandó azonkívül a kérelmező saját atyjának születési és házassági bizonyí.ványa. Ha pedig atyja 1874 után született, úgy a nagyatyja szü­letési és házassági bizonyítványa szükséges. Ugyancsak ezek az ere­deti okmányok szükségesek az ille­tőségi bizonyítvány kiállításához is azzal a különbséggel, hogyha a há­zasság 1895 október hó elseje után történt, úgy elegendő, ha azt az anyakönyvi hivatal hitelesen igazolja. Az illetőségi bizonyítványhoz míg fontos, hogy az illető legalább 4 évig állandóan egyhelyben lakott és adózott. Eljegyzés. Debreceni János és neje bájos leányát, Erzsébetet elje­gyezte Dékán Ferenc Dezső. (Min­den külön értesííés helyett.) A Közművelődési Egyesületben hétfőn este fél 7 óraVor a Griff-szálló kistermében Krajt József ny. tanító­képző intézeti igazgató tart előadást „A lélek műhelyéből" cimen. Az elő­adáson minden érdeklődőt szívesen Iát az egyesület. Az előadások előtt a tagok részére könyvtárszolgálat. Tűz a vidéken. Folyó hó 9 én éjjel 3 órakor Dáka községben Végh Sándor zsuptetős lakóháza eddig is­meretlen módon kigyulladt és elégett. Elégett még ez alkalommal 4 lakó­ház az összes melléképületekkel, sok szalma, takarmány és gazdasági esz­köz. Az összes kár, mely biztosítás révén megtérül, 10.000 P. Az eucharisztikus kongresszus jel­vényei 30 filléres árban kaphatók a Pax könyvkereskedésben és a templomok sekrestyéiben. A Kaszinó hírei. A pápai Ka­szinó ezúton is tudatja, hogy tagjai régi kívánságára ezután hetenkint kétszer, szerdán és szombaton, va­csora után nyitva tartja helyiségeit. Közli egyúttal, hogy a választmány elhatározta, hogy a tél folyamán 2—3 hetenkint táncos teát fog tartani. Az állami tanítóképző Mária­kongregációja október 9-én Eucha­risztikus gyűlését tartotta a követ­kező műsorral: 1. Az Oltáriszentség. Koppányi I. felolvasása. 2 Az O.tári­szentség szociális jelentősége. Hollós K. felolvasása. 3. A kongreganista kötelessége az Eucharisztikus évben. Csapó B. beszéde. A Kat. Legényegylet 18-i hét­fői legényestjén előadást Kerényi József hittanár tart: „A párisi világ­kiállítás tapasztalatai és tanulságai 8 címen. Hivatalos látogatás. György Ede tanügyi főtanácsos, a m. kir. iparügyi minisztérium kiküldöttje és dr. Fedora Sándor tanügyi titkár, á székesfehér­vári kir. főigazgatóság megbízásából e héten három napon át, hivatalos látogatást végeztek a városi iparisko­lában és nőipariskolában. A csütörtök délután tartott értekezleten az iskola működése felett a legteljesebb elis­merésüket nyilvánították Bodolay Jenő igazgatónak és a tanári testü­letnek. Tűzoltó jubileum Vanyolán. A Vanyolai Önkéntes Tűzoltó Testület impozáns keretek között ünnepelte meg okt. 10-én fennállásának 10 éves évfordulóját. D. e. fél 10 órakor a tüzoltócsapat és az elöljáróság a községháza előtt fogadta az ünne­pélyre érkező Halász János várm. tüzrendészeti felügyelőt és a tüz­rendészeti felügyelői kart. Fél bóra­kor díszközgyűlés, melyet Pusztaszeri Jenő elnök Wohlmuít Lajos elhunyta fölötti kegyeletes megemlékezés és impozáns, meghangü elnöki meg­nyitóval vezetett be, üdvözölte a meg­jelenteket, méltatta a tűzoltóság ne­héz munkáját és kimagasló érdemeit. Utána Baranyai József díszelnök ma­gasszárnyalású ünnepi beszédet mon­dott, mely után Halász János lelke­sítő, szívet-lelket átmelegítő beszéd kíséretében adta át a 10 évi szol­gálati időt betöltött tűzoltóknak a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség által adományozott érmet és igazol­ványt. A díszközgyűlés után a But­kovics-féle vendéglőben bankett volt. 2 órakor a helybeli tűzoltók által bemutató előadás, majd a vidéki testületek versenye, melyen Vanyola község által adományozott díjakat I. díjat, egy szép asztali órát Mar­caltő, — II. díjat két kötet, az Ó, közép és újkor történetét ismertető könyvet, Gecse, — III. díjat, egy tűz­oltó riasztó-kürtöt Csót község csa­patai nyerték. Maga a jubiláló tes­tület egy szép Szent Flórián szob­rot kapott emlékül a Vármegyei Tűz­oltó Szövetségtől, melyet az elnök vett át megőrzésre. Öt órakor a hely­beli testület „Éljenek a tűzoltók" c. egyfelvonásos színdarabot adta elő nagy sikerrel, amelyet vidám hangu­latban sok tűzoltó csárdás követett. úridivat szabósága Pápa, Fő-tér 17. szám. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom