Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-09-19 / 38. szám
Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: DR. HAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasáb, miliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VRStRNIP. úsz esztendő az Ecclésia Militans első arcvonalában Ebben a hónapban van húsz esztendeje annak, hogy dr. Rott Nándor veszprémi egyházmegye püspöke átvette egyházmegyéje kormányzását. Ezen az évfordulón tisztelettel és hódoló szeretettel köszöntjük a lap és olvasó közönsége nevében a jubiláló főpásztort. Köszöntjük benne a lélek szerint való jó papot, nemes gondolkodású embert, melegszívű emberbarátot és a hűséges pásztort, ki életét juhaiért áldozza. Az a 20 év, mely az ünnepélyes beiktatástól máig eltelt, nem közönséges feladatokat jelentett mindazoknak, kiket sorsuk mások irányítására és vezetésére jelölt ki. Már a húsz év előzményei is olyanok voltak, hogy abban a pillanatban, mikor az új főpásztor átvette egyházmegyéje kormányzását, volt min gondolkodnia és voltak problémái, melyek gondterhessé tették napjait és nyugtalanná az éjtszakáit. A kultúremberiség és annak kebelén belül a magyarság nézőpontjaiból tekintve, egyaránt válságos volt a kor és nehéz volt az idők járása. Egy kultúra-hullám, mely a modern bölcselet úttörőivel kezdődött és Nietsche homályba borult agyának kétségbeesett küzdelmeivel végződött, felforgatta a keresztény Európa hitét, anélkül, hogy, újat, jobbat, megbízhatóbbat adott volna helyette. Franciaország, nyugat büszke fáklyahordozója, száműzte közéletéből a vallást és megfosztotta az egyházat anyagi erőitől, a szabadkőművesség, mely a laikus morál diadalát írta zászlóira, üldözött vaddá tette azokat, kik a tételes krisztusi vallás hívei mertek maradni ebben az istenkáromló korban. Másfelől kezdtek beérni Marx vetésének társadalmi és politikai kalászai és Európa szélső keletén, Dosztojevszkij bomlott idegzetű Oroszországban már megindult a történelmi mateiralizmus leggigászibb kísérlete, melyet az emberiség valaha látott. És ebben a felfordult világban, amely elvesztette iránytűié és kereste az új utakat, anélkül, hogy fogalma lett volna arról, mit is keres igazán, a magyarság külön tragéidája már előre vetette sötét árnyékait. Az oláh már végigperzselte Erdélyt, már házaltak a térképekkel világszerte, melyek valóságként tüntették fel ellenségeink legfantasztikusabb álmait, a feldarabolt, életképességtől megfosztott Magyarországot. A háború még lángolt, a küzdelem még nem dőlt el, de a középeurópai hatalmak egyre gyengülő érverése és az ekkor már több mint féléves amerikai beavatkozás ködössé tették a jövőt. S bár kifelé még harsogott a buzdítás a végső győzelemre, azok, akik befelé is néznek, már láthatták, hogy ez a végső győzelem egyre jobban hasonlít az álomképhez, mely tovaszáll, ha meg akarjuk fogni. Ilyen helyzetkép mellett fellépni egy püspöki írónszékre annak, aki életét szívvel éli, nagy gond és súlyos feladat volt. És az előjelek nem csaltak, alig egy év forgott le, s máris valóra vált a magyarság legnagyobb történelmi agóniája, külső és belső erőinek teljes csődje, bekövetkezett az összeomlás, mely bent kalandorokat, kifelé százados gyűlölettel telített ellenségeket tett felettünk úrrá. Meg kellett érnünk itt is a vallás hivatalos száműzetését, Veszprém falai maguk között látták az oláh hadakat és ami megaláztatást a sors tartogatni tudott a számunkra, azt megkaptuk egyszerre, nem adagolva, hanem olyan hirtelen jött özönnel, hogy még felocsúdni sem maradt időnk. Majd a feldarabolás fájdalma s azóta a remény és kétség állandó vérhulláma: vájjon megtudnuk-e így állani a népek versenyében, s vájjon vissza tudjuk-e legalább azt kapni, ami jövőnk biztosítására elengedhetetlen, ezek jellemzik a kort, melyben ez a főpásztori pálya indult és eddig haladt. A speciális magyar nyugtalanságon felül az európai kultúrközösség nyugtalansága sem ült el, ma is ott tartunk, hogy az élet új formákat keres és az emberiség életfolyama új medret ás magának. Korunk fordulóján ki tudja azt megmondani, hogy az új irányok egy új felvirágzás erejét hozzák-e magukal, vagy a dekadencia ösvényére tévednek? Ki tudja megítélni napjainkban azt, hogy az új szintézis, mely megtagadja az egyént és he1 lyébe a misztikus államot teszi meg az élet alanyává, új magaslatokra vezeti-e az emberiséget, vagy pedig odajut, ahova eddig a történelem során kivétel nélkül minden diktatúra és minden parancsuralom jutott: a hosszabb, rövidebb ideig tartó külső pompa és ragyogás után vad összeomlásba és felfordulásba? Krisztus egyházának és az egyház vezetőinek feladata ebben a világban, ha nehéz és szinte emberfeletti is, nem lehet kétséges. Az evangélium igazságai átéltek már nagyobb konvulsiókat is, láttak különb viharokat is mint a mostaniak. A krisztusi hit és erkölcs szolgálata örök, akik Krisztus papjaiként felkenve és az apostolok utódaiként megszentelve végzik feladatukat, azoknak nem lehet más a dolga, mint ezeket az örök és változhatatlan tanokat szolgálni és terjeszteni. De van egy oldala a papi és különösen a püspöki hivatásnak, mely veleszületett hivatásérzetet és szinte művészi intuíciót követel meg viselőjétől és ez : az örök és vátozhatatlan igazságot alkalmazni a változó korok mindenkori igényeihez. Ha profán akarnék lenni, azt kellene mondanom, nem elég a krisztusi kincset, Jézus vallását változatlanul megőrizni, annak tanításait aprópénzre kell felváltani és ki kell osztani az ügyes-bajos emberek apró életére. Nem elég magasan állani az élet hullámai fölött és tekintetünket a változatlanra függesztve nem izolálhatjuk magunkat a napi élet sivárságától. Az evangéliumot a szegényeknek hirdették és pap feladata nemcsak az evangélium fenntartása és megőrzése, hanem a gyakorlati élet sodrába sodródott pap feladata elsősorban az evangélium applikálása a sok apró élet apró fájdalmára, mely azonban nekik nagy és súlyos, mert mindenki a maga keresztje alatt roskadozik. Rott Nándor élete éppen abban emelkedik ki, hogy megértette a napjaink uralkodó csillagzataként jelentkező szociális követelmények sürgető szavát. A vallás szociális feladatait látta meg és a társadalmi ellentétek kiküszöbölését tekintette elsőrendű feladatának. Mint szervező is kitűnt, számos plébánia alapítása dicséri alkotó kezének nyomát, különösen a Balatonvidék pasztorációjának megszervezése jelent maradandó emléket, de miként az őt üdvözlő Actio Catholicanak mondotta, elsőrendű feladatát mindig abban látta, hogy a jó édesatya szerepét töltse be. Állapítsuk meg tárgyilagosan : ha ezt tekintette életcéljának, akkor célját meg is tudta valósítani. Az emberek általánosságban két kategóriába sorozhatók: vannak harcos úttörő egyéniségek és vannak megtartó, konzerváló, értékmentő természetek. A magyar katolicizmus utolsó nemzedékében az előbbihez igazán csak a nagy Prohászka tartozott, a többiek, kik benünket vezettek, inkább a megtartó, befelé forduló természet példái. Nándor püspök ezek között a legjobbak közé tartozik, mert megtudta tartani a maga és az általa képviselt egyház számára egy viharos emberöltőn keresztül is azt, ami legnagyobb ér! téket jelent és ami egyedül lehet alapja egy kérlelhetetlenül elkövetkező harcos korszak kiindulásának: hívei szeretet és fenntartásnélküli ragaszkodását. Hódolattal köszöntjük őt újból, atyánkat, kinek büszkén lehetünk a fiai. Dr. Sulyok Dezső,