Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-06-13 / 24. szám
Érettségi találkozás. Kedves, meghitt összejövetel színhelye volt az elmúlt vasárnap a pápai bencés gimnázium. Érettségi találkozóra jöttek össze az intézet tiz év élőit végzett növendékei A családias hangulatu baráti találkozót reggel 9 órakor szentmise vezette be, amelyet Vértes Zoárd, az öreg diákok egykori osztályfőnöke mutatott be a bencés templom főoltáránál. Ugyanakkor a mellékoltároknál miséztek az összejövetelen résztvevő volt növendékek közül azok, akik a papi pályára léptek. Szentmise után az öreg diákok tisztelgő látogatásokat tettek, megkoszorúzták a hősök emlékét és elhúnyt osztálytársuk sírját, majd déli 1 órakor a Griffben jóhangulatú társas ebédre jöttek össze. A találkozón ^Vértes Zoárd osztályfőnökön és Stílé Gábor tornatanáron kívül az alábbiak jelentek meg: P. Bánás Gyula ferences praefectus, Esztergom. Bányász István gimn. tanár Rákospalota. Budai Ferenc segédjegyző Szany. Csőre József oki. gazda urad. intéző Bálványos (Somogy megye.) Duschaner János erdőmérnök, urad. erdögondnok Ta'a. Hamuíh László v. mérnök Székesfehérvár. Dr. Horváth László földbirtokos Karakó. Dr. Ley János v. közig, joggyakornok Pápa. Dr. Magyar László m. kir. külkereskedelmi hiv. előadó Budapest. Pasérb Géza segédjegyző Nemesszalók. Présing József pénzügyőri fővigyázó Pécs. Pápai István kertészen intéző Brassó. Sárközi Bála oki. gazda, kereskedő. Scheiber Viktor oki. gazda, intéző Tömördpuszta. Surányi Elemér légügyi főellenőr Székesfehérvár. Süttő Gyula dohánygyári tisztviselő Pápa. Szabadi Jenő városi tisztviselő Pápa. Szalai József r. k. káplán Kéthely. P. Szalóci Pelbárt ferences gimnáziumi tanár Esztergom. P. Szikla Jusztin ferences magiszter Budapest. Kitüntetés. A kormányzó Ihász Sándor pápasalamoni lakos, Hangya szövetkezeti ügyvezető igazgatónak évtizedeken át kifejtett lelkiismeretes és közérdekű szövetkezeti munkásságáért a magyar ezüst érdemke • resztet adományozta. A kitüntetés . hó 5-én Pápasalamon község nagyszabású ünnepélye keretében Dr. Wünscher Frigyes kormányfőtanácsos, a Hangya vezérigazgatója adta át a kitüntetettnek. Az ünnepélyen résztvettek Dr. Berky Miklós vármegyei alispán vezetésével a közigazgatási hatóságok képviselői, a környékbeli szövetkezetek vezetői, a szomszédos földbirtokosok és számos előkelő vendég. A legújabb divatú női és férfi bőröv különlegességek nagy választékban kaphatók a győri boröndösnél Pápa, Kossuth L.-u. 22. „ Rendelésre is készítünk! A tanítóképző tornaünnepélye, A pápai m. kir. állami tanítóképző intézet és a vele kapcsolatos gyakorló elemi iskola f. hó 6 án nagysikerű tornaünnepélyt rendezett. Az ügyesen összeállított nagyszeiü gyakorlatok őszinte tetszést kellettek a nagyszámú közönség soraiban. Ilyen látványos és szép tornaünnepélye már régen volt a prepáknak. Az ünnepély megrendezése Tölgyes László tornatanár érdeme. Tanári galéria ékeskedik a kollégiumi rajzkiáliítás középpontjában. Szeiffert János VIII. o. t. csinálta ezeket a szénrajzokat s anyagismerete, karakterérzéke azzal biztatnak, hogy ő is bekerül a Képzőművészeti Főiskolára, ahova az utóbbi öt év alatt három kollégista jutott, igazolva az annak idején róluk formáit jó kritiáinkat. Egyébként csupa szín ezidén a kiállítás, ahol vízfestésű csendéldteken, tájképeken, figurális tanulmányokon mérik öszsze a kisebbek a nagyobbakköl erejüket. Mert nem hiányzik a tehelség az előbbieknél sem, amint azt Móritz Sándor II. o. tájképei melleit pl. Borsos Lajos I. o. t. rajzai is elárulják. A gyermekrajzok kedvelői a diákhumorban, az újra éledi írásmesterség hívei a szalagírás példáinak seregében leihetik örömüket. Vasárnap d. u. nyí ik a kiállítás s egy hétig f. hó 20-ig látogatható d. e. 10—l-ig d, u. 3—6-ig díjtalanul. Igazi felfrissülés az ifjúság szépségíörekvéseii megtekinteni. A j«í keret emeli a képet: kereteztessen a Keresztény Nemzeti Nyomdában Pápa, Csáky-n. 31., aliol olcsón és pontosan készülnek a legszebb képkeretek. Külföldi diákok vendéglátásért nyelvekre tanítanak. A Magyar Szülők Szövetségének Pedagógiai főosztálya angol, francia, német és lengyel vendég, — illetve vendégdiákakciót rendez. A Szövetség vezetősége felkéri azokat a szülőket, akik gyermekeiket, hozzátartozóikat a nyári hónapokban a fentemlített nyelvek valamelyikére taníttatni óhajtják, közöljék címüket a Szövetség Pedagógiai főosztályával. A kifogástalan külföldi családból származó diákvendég a tökéleles irodalmi nyelvre tanílja a magyar szülő gyermekét, pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül, tisztán a vendéglátásért. A mindkét nembeli vendégdiákok kora 10—28 év. Érdeklődők és jelentkezési lapot kérők szíveskedjenek a Magyar Szülők Szövetségének Pedagógiai főosztályához fordulni. Cím : Budapest VIII. Reviczky-u. 7. Csóti tanítói kör tavaszi közgyűlése. A csóti r. k. tanítói kör f. hó 2-áe tartotta rendes tavaszi közgyűlését Pápateszéren. 9 órakor szentmise volt melyen a köri tagok teljes létszámmal jelentek meg. Randwegh Ferenc b. szentiváni k. tanító olvasta fel: „A kat. tsnító az Eucharisztia szolgálatában" c. alapos tanulmány után készült értekezését. Stommer József pápateszéri k. tanító tartott minden tekintetben jól sikerült gyakorlati tanítást. Nagy Gáspár körielnök megnyitójában üdvözölte Dragovics István esperes ker tanfelügyelőt és Kolossváry László orsz. gyűlési képviselőt. Dragovics István esperes válaszában elismerését fejezte ki a tanítóságnak, az iskolavizsgálatok során szerzett tapasztala'ai alapján. Kérte őket a további lelkiismeretes munkára, különösen tekiníeitel az Eucharisztikus és Szent István szentévre. A Farkas Géza k. isk felügyelő által felvett időszerű tanítási problémák élénk vitát keltettek, és nagyban hozzá járultak a kérdések gyakorlati tisztásához. A gyűlés a Himnusz hangjaival záródott, mely után közös ebédre gyűltek össze a köfi tagok és vendégeik a Síeinitz féle vendéglőben. Érettségi a Kollégiumban. A Ref. Kollégiumban jún. 1—5 napjain voltak a szóbeli érettségi vizsgálatok Medgyasszai Vince püspök elnöklete alatt. Kormányképviselő volt: dr. Dékány István egyetemi rk. tanár. Teljes érettségi vizsgálatot fett: 43 tanuló. Közülük kitüntetéssel érett: 2, Dubovay Géza és Iírne Sándor; jeiesen érett: 7, Bodolay Jenő, Farkas János, Kovács Gábor, Somogyi Miklós, Szabó Sándor, Tompa Zoltán, Tóth Gedeon ; jól érett: 6 ; egyszerűen érett: 24 ; javítóvizsgáéira utasíttatott: 4. A Katolikus Szemle júniusi számában rendkívül figyelemre méltóan világítja meg Moravek Endre azt a felfogást, amelyet a németbirodalom hangadó körei a magyarság dunavölgyi szerepe felül táplálnak. Michel Károly Nagy Konstantinról emlékezik meg halálának 1600-ik évfordu lója alkalmából. Gróf Teleki Pál ebben a számban fejezi be a nacionalizmrsról és az internacionalizmusról írt nagyszabású tanulmányát. Több más cikk, gazdag kritikai rovat, hazai és küiföldi beszámolók olvashatók még a kitűnő folyóiratban, amelyei a Szent István Társulat megbízásából Mihelics Vid szerkeszt. Évi e'őfizetési ára 10 pengő. Hirdessen a PfiPE ES VIDÉHÉBEH! Hadirokkantak közgyűlése. A Honsz pápai és járási csoportja a Hősök vasárnapján tartotta Városháza közgyűlési termében évi rendes közgyűlését. A népes közgyűlést, vitéz Karcsay Béla ny. á. ezredes csoporlelnök a Hiszekeggyel nyitotta meg. Elnöki megnyitójában a bajtársi szeretet ápolására és a hazafias kötelességek fokozott teljesítésére kérte a hadigondozottakat. Az ügyvezetői jelentés, részletesen számolt be azokról az eredményekről, amelyek a Honsz országos és helyi viszonylatban elért. Annak dacára, hogy csoport tagjaitól tagdíjat nem szedett, csoport egyeknek Ínséges tagjait és városunkban tanuló hadigondozott tanuló ifjúságot, anyagilag támogatni. A csoport az új munkaesztendőben készítteti el és szenteli zászlóját, amelynek tervezésénél Bodolai Gyula ipariskolai igazgató, míg díjmentes elkészítését a nőipariskola tanári kara irányítása mellett a nőipariskola tanulóifjúsága végzi. Csoport választmánya határozata alapján a város polgármesterét kérték fel a hősök rózsaligete megvalósítására. A csoport ügyvezetője már megkezdte a város hősi halottai névjegyzéke összeállítását. A közgyűlés üdvözölte a Honvédelmi Minisztert, a város polgármesterét, a Honsz orsz. elnökét. Közgyűlés után a Honsz részt vett a hadifogoly hősök emlékmécsese avatási ünnepélyén, a város hősi emlékünnepélyén és mindkét helyen elhelyezte koszorúját is. 6 drb. levelezőlap és 1 drb. nagy fénykép 4 P a „Karczaghy" müterentban. A műhely jó hírnevéhez méltó változatlan jó munkát ad. 23ö Vegyvizsgáló laboratórium Balatonarácson. A balafonarácsi m. kir. szőlőszeti és borászati szakiskola kísérleti és vegyvizsgáló laboratóriumot állított föl, mely ugy a hatóságok, mint magánosok részére borvizsgálatot végez. A borvizsgálat kiterjed a borok helyes, vagy részleges elemzésére, mennyiségi, jellegi stb. vizsgálatra is. Szaktanáccsal szolgál a szőllőbetegségek megáíapitásában is, továbbá mészmeghatározásokat is végez a szőlőtalajokban. Az egyes vizsgálatok díjai mérsékeltek. Különösen érdeke a labaratórium igénybe vétele oly dunántuli szőlőgazdáknak, akikhez Balaíonarács közel fekszik. Pi íp&i ^léüfpiao 8 Mza 20 00 20 50 Túró 70 -70 R -ZS 20 0020 50 Tejfel lit. 0 901 ÍO Aips 1610i6 50 Tojás 06-06 Zab 16 00•\ 650 Tej 18 -20 Tengeri 1350-14 00 Fokhagyma 20-20 Burg. 3 50-4 50 Vöröshagy, 08 —C8 Széna 3 00 -4 00 Kelkáposzta 40 -40 Szalma 000 -O'OO F.-káposzta 40 -40 M.-hus 1-52 -1'52 Bab 34-36 B.-hus 1-80-2-20 Zöldség 30-30 S-'hus 1 60-1 60 Sárgarépa 30- 0 Zsirszal. 1 80~1'80 Nulláslíszt 40 -40 Zsir 2 00-2 00 Fözőliszt 38 -38 Vaj 2 60-3 20 Kenyérüszt 34 ~£9 Párizsi Világkiállításra turista utazások 11 nap. Indulás minden szombaton. PápáróR csoport utazás Július 16 és augusztus 16-án. Zuklin s. €« Wien. Prospektusok Kardos Henrik Pápa, Fő-tér.