Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)

1936-03-01 / 9. szám

PIPI ES VIDÉKE ftt6 március I A Ker. Munkásegyesület köz­gyűlése. A mult vasarnap, február 23-án d. u. 4 órakor tartotta meg a Ker. Munkásegyesület évi rendes közgyűlését a tagok nagy érdeklő­dése mellett. Grátzer János ügyv. el­nök a Magyar Hiszekegy-gyei nyi­totta meg a közgyűlést és mely gon­dolatokban bővelkedő beszédben mutatott rá az egyesület magasztos hivatására, melyet az egyesület 35 esztendő ótt a keresztény munkás­nép érdekében lankadatlan kitartás­sal végez. Az elnöki megnyitó után Szalay Lajos gondosan összeállított titkári jelentésben számolt be az egyesület munkájáról, melyben rá­mutatott a szociális bajok forrására s egyben megjelölte az utat, amelyen a Ker. Munkasegyesületnek a jövő­ben haladnia kell. Ezután Jáhny József a pénztári jelentést ismertette, melyből megállapítható, hogy az egye­sület a nehéz viszonyok dacára is anyagiakban gyarapodott, amit a köz­gyűlés örömmel vett tudomásul. Kneisz Mihály, Schneider Géza és Cziller Péer hozzászólásai után a tisztikar és választmány tagjainak megválasztása következett, akiket egyhangú lelkesedéssel választottak meg. A tisztikar és választmány tag­jai a következők: Elnök Németh József apátplébános, ügyv. elnök Grátzer János, ügyész dr. Tibor Ist­ván, 1. titkár Szalay Lajos, H. titkár Pénzes József, I. pénztáros Schmidl Qyula, II. pénztáros Deák GyöTgy, 1. háznagy Horváth Lajos, II. ház­nagy Szeiler Pál, I. könyvtáros Per­nyeczi Ferenc, II. könyvtáros Pilsl József, kulturbizottsági vezető Kara József és Marék László, pincekezelö Kneisz Mihály, számvizsgálók Szönyi Károly, Schneider Géza, Harkay Jó­zsef. Választmány: László Mihály, Kemya Jenő, Varga János, Farkas István, Makrai Károly, Nyul Péter, Filibér József, Markovics Ferenc, Vágó Ignác, Jáhny József, Studrin­ger Ferenc, Berki Ferenc, Kuslics József, Szigeti János, Csuti Ferenc, Vasváry Gyula. A megválasztott tiszti­kar nevében Grátzer János ügyv. el­nök köszönte meg a megnyilvánuló bizalmat és összetartásra buzdító szavai után a lelkes közgyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget. Iparosok figyelmébe. Az Ipar­testület elnöksége felhívja az iparos­ság figyelmét arra, hogy folyó évi augusztus hó 30-tól szept. 6 ig ren­dezendő ipari és mezőgazdasági ki­éllftáson részvételi szándékát a ki­adott „Felhívás" értelmében március l-ig az Ipartestületen okvetlen jelentse be, mert késedelmes jelentkezés ese­tében esetleg nem lesz mód a fel­merült kívánságoknak mindenben eleget tenni. Nótagyöngyök. Az 1936 os esz­tendő első zenei eseménye a n Nóta­gyöngyök" c. nótagyüjtemény, mely­ben legnagyobb nótaköltöink mellett a fiatal szerzők is nótáik egy-egy gyöngyszemét mutatják be. Ára 1 P. Megrendelhető a Magyar Zeneaibum kiadóhivatalában, Budapest, Vi. Horn Ede u. 13. Aki a lapra 1 évre elő­fizet, a Nótagyöngyöket ajándékba kapja. Borotvák, ollók, nyiróglpek és orvosi műszerek szak­szerű köszörülése szava­tossággal a Bakai mükö­szörüldében, Pápa, Győri­öt 10. sz. 60 Iskolánkivüll népművelés. A ba­konykoppányi ifjúság Hoffer Mária kántortanitónö tendezésével e hó 22-én és 23-án zajos sikerrel adta elő Tóth Edének mindmainapiglan üde és kedves népszínművét: a Falu rosszát. — Ugyanezen napokban Kar­csai Antal szűcsi kántortanító is ren­dezett színielőadást az ottani ifjúság­gal. Színre került: dr. Magyarász Ferenc három felvonásos falusi élet­képe: A nagy kérdés. Az előadás oly nagy érdeklődést keltett, hogy meg kellett ismételni. — A pápate­széri ifjúság is rendezett szinielöa­dással kapcsolatos farsangi mulatsá­got. Puha Sándor tanító jendezésé­vel színre került négy egyfelvonásos darab. Tűz a Szladik utcában. Az el­múlt hét szombatján (febr. 22-én) este 9 óra tájban a város csendjét a tüzoltó8ziréna búgása zavarta meg. Kigyuladt Kapa Istvánnak a Szladik utca 21. szám alatt levő háza végében levő nyitottfélszer, mely­ben különféle gazdasági eszkö­zök voltak elhelyezve. A városi tűz­oltóság csakhamar a helyszínen ter­mett és a tüzet lokalizálva sikerült a nagyobb bajnak elejét venni. A kár 100 pengő körül van. A tűz ke­letkezésének oka a jelek szerint gyúj­togatás. A vasárnapi záróra újabb mó­dosítása. Az iparügyi miniszter a a kenyér, péksütemény, gyümölcs, tej, és tejtermékek árusítását szabá­lyozó rendeletét a következőkép mó­dosította : Kenyér, péksütemény, tej és tejtermék és gyümölcs reggel 10 óráig, illetve a nyitástól kezdve 3 órán át árusítható, de csak azokban a péküzletekben és pékfiókokban, amelyek kizárólag kenyér, péksüte­mény, tej, tejtermék, tojás, liszt, só, élesztő és gyümölcs árusításra van­nak berendezve. A kenyeret és pék­süteményt a sütőiparos vagy ennek alkalmazottja déli 12 óráig házhoz szállíthatja. A kizárólag gyümölcs árusítására berendezett üzleteket csak 7—10 órai időközben szabad nyitva tartani. Nadragulya levet ivott. Szam­mer István 54 éve3 molnársegéd pápai lakost a mentők kedden 25-én eszméletlen állapotban szállították az Irgalmasok kórházába. Azonnal gyo­mor mosást hajtottak rajta végre és akkor állapították meg, hogy Szam­mer nadragulya levével megmérgezte magát. Mikor Szammer magához tért elmondotta, hogy már régebben ve­sebajban szenved, dolgozni sehol nem tudott és efeletti elkeseredésé­ben akart megvállni az élettől. Álla­pota már annyira javult, hogy egy­két nap múlva elhagyhatja a kórhá­zat. Költesse könyveit a Ke­resztény Nemzeti Nyomdá­ban, Pápa, Csáky-u. 21. HALLÓ! Meggyuladt benne a szesz. Borzalmas módon lett káros szen­vedélyének áldozata Kovács Imre lo­vászpatonai munkás. Kovács Gyö­mörén volt és az ott veszteglő va­súti kocsiból tiszta szeszt lopott és abból nagyobb mennyiséget meg is ivott. Erősen illuminált állapotban volt már, mikor haza akart indulni Lovászpatonára. Az országúton ciga­rettára akart gyújtani, a benne levő alkohol gőz azonban hirtelen lángra lobbant. Őrjöngve kiabált segítségért, a néptelen országúton azonban nem hallották segélykiáltásait, úgy hogy rettenetes kínok között rövid időn beiül meghalt. Harcszerű éleslövészet. A pá­pai honvédhuszárosztály f. évi már­cius hó 6-án és 7-én a Tevelhegyen harcszerű éleslövészetet tart. A lövé­szet ideje: mindkét napon reggel 6 órától d. u. 6 óráig tart. A veszé­lyeztetett terület a Hagymásicsárda, Járiföldpuszta, Bakonyjákó és Iharkút községek északi bejáratai, a 434 sz. Rókahegy magassági pont, a 418 sz. Durrogóstetö magassági pont, Cseh­malom és a 235 sz. Tevelhegy ma­gassági pont által határolt terület. A lövészet napjain a katonai bizton­sági örökkel és figyelmeztető zász­lókkal lezárt, veszélyeztetett területet gyalog vagy járművel átlépni tilos, mert az ott tartozkodás életveszéllyel jár. Aki veszélyeztetett területet a ti­lalom ellenére átlépi s ennek foly tán személyében vagy tulajdonában kárt szenved az a honvédkincstár ellen semmiféle kártérítési igényt nem támaszthat. Az Országos Frontharcos Szö­vetség pápai főcsoportja március 7­én a szokott helyiségében tartja ösz­szejövetelét, amidőn Sághy Tamás bajtárs, taníttóképzőintézeti tanár Gör­gei Artúrról tart bővebb ismertető előadást. A tagok minél számosabb megjelenésit kérjük. Előzetes jelentés. A Pápai Ipar­testület és az IKN Bizottság az 1935/36. évi ismeretterjesztő előadás* sorozatának utolsó előadását márc. 8-án rendezi, mely alkalommal vá­logatott szórakoztató számok mellett dr. Szeghalmi (Szommer) László, az Ipartestületek Orsz. Központjának fogalmazója .Ipari törekvések a múltban és jelenben" címmel kiváló szakelőadást fog nyújtani. Selyemből, szövetből, goblein bftl rendelésre készítek retlkiilt és utl táskát Győri Bőröndös 4 Pápa* Kossuth Lajoa-u. 2a. FIGYELEM I Tudja ön már, hogy a legjobbminőségű gyapjú és pamuüzővetekböl készült uhák kidolgozással HOFFER Mg ruhaárúházban kaphat, k? Szolid, pontos kiszolgálás! Pápa, Márton István-u. 10. (Párisi áruház mellett. Salát ház.) r elsőrendű Kopaszodó földek. Egyik kiváló gazdalró irta; „Haa föld ereje kimerül, megkopaszodik, mint az ember feje. Ha tart még a termékenysége, de nem gondozzák, gyomot terem, mint az elvadult em­beri szív." Ha nyár elején végignézzük kis hazánk rir gó kalászosokat termő szán­tóföldjeit, érezzük csak fenti mondás igazságát Minél kisebb a parcella, annál nagyobb a kopaszodásra való hajlama, elgyomosodása. Különösen a tavaszi kalászosok, az árpa, a zab, földből alig kikandikáló nyomorék termése ad jogot fenti hasonlatra. Földjeink mult században még vi­lághírű zsirossága jórészt eltűnt. Mert mindig csak arattunk, kivontuk a ta­laj erejét, de pótlásról csak immel­ámmal gondoskodtunk. És a legfe­ketébb föld sem kimeríthetetlen. Hogy földjeink nagyrésze kimerült, különösen a zab mutatja. Úgy tart­ják, a zab élelmes növény, nem kell neki trágya és a forgó végére teszik. Jó erőben lévő földeken meg is él valahogy, de sovány talajon rossz ránézni. Még az élelmes zab sem talál táplálékot, kimerült, k'zsarolt talajokon. De ha trágyázzuk, műtrágyázzuk, a zab meg az árpa is megmutatja mit tud. Nem arasznyi, de ember­magasságú lesz a szalmája, dúsan fizető kalásszal, busával. Nem mutat kopaszodásra hajlamot, a gyom sem veri fel. Tartós ondolálás Linczendernél Pápa, Márton L-utca 10. „ Hoffer ruhaáruház mellett. Őszre marad a bérmálás. Kö­zöltük lapunkban, hogy a tavasszal bérmálás lesz a pápai esperesi ke­rületbed. Dr. Rott Nándor megyés­püspök most leiratot intézett Szent­györgyl Ignác espereshez, melyben értesíti, hogy a bérmálás idejét meg­változtatja és a bérmálás igy nem tavasszal, hanem ősszel lesz meg­tartva a pápai esperesi kerületben. Hogyan permetezzünk az idei rendkívüli időjárás mellett a gyü­mölcsősben ? Erre ad választ a Nő­vényvédelem és Kertészet most meg­jelent legújabb száma. Cikkeket kö­zöl még az őszibarack metszéséről, a szölőoltovány-készítéséről, a kehely­alakú bokorfák neveléséről, gyümölcs­fametszés biológiájáról, a meredek fekvésű szöl&k vfzkérdéséröl, a zö d­ségpalánta nevelésér i, a rézsa egy igen egyszerű szaporítási módjáról, a legkorábban érő őszibarackról stb, A dúsan illusztrált, színes gyümölcs képet is közlő szaklapokból a Nö­vényvédelem kiadóhivatala (Budapest V., Földművelésügyi Minisztérium) e lapra való hivatkozással egy alka­lommal díjtalanul küld mutatvány­számot. Hirdessen a „Pápa és VidékMen 1"

Next

/
Oldalképek
Tartalom