Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)

1936-11-15 / 46. szám

A XX. század közszükség­leti cikke az írógép. Ha frógóp, legyen MERCEDES mert megbízható, gyors­járatú, nagyteljesítményű. Minden erszénynek megfelelőmode llekl Előnyös fizetési feltételek! Kérjen még ma díjtalan ismertetést! IfiÓBÉP BEHÖZSTBLI RT. Budapest, V., Nádor-utca 24 Legolcsóbb a legjobb! Körzetelárusító: Sugár Rrpád és Endre műszerész cég P Á P A, Kossuth Lajos-utca 16. Telefonszám : 217. 395 Szent István király intelmei fiához, Szent Imréhez. Az Emeri­cana papai konventje folyó hó 11 én tartotta szokásos havi összejövetelét A havi összejövetelt Tóth Vince szubprior vezette és azon a tagok elég szép száma jelent meg. Az egyes folyó ügyek letárgyalása után dr. Magyardsz Ferenc b.-koppányi plébános, lapunk munkatársa tartott „ Szent István király intelmei fiához, Szent Imréhez" cimmel egy alapos történelmi tanulmányt igénylő, mind­végig figyelmet keltő előadást. Elő adásában ismertette az Intelmek szer­zésére vonatkozó történeti vitákat, majd fejezetekként foglalkozott az Intelmekkel és magyarázta azoknak a hazával szemieni, vallási, nevelő hatású jelentőségét. A mindvégig élvezetes és megragadó előadást a hallgatóság zajos tetszésnyilvánítás­sal jutalmazta. (Kár, hogy többen nem hallgatták ezt az előadást.) A konvent nevében Tóth Vince mon­dott köszönetet az előadónak, majd a jelenvoliak még tovább együtt ma­radtak barátságosan elbeszélgetve. A Közművelődési Egyesületben nov. hó 16-án hétfőn este Va 7 óra­kor a Griff kis termében Kovács Ernő áll. tanítóképző int. tart elő­adást „Németországi képek u cimen. Belépődíj nincs. Mindenkit szívesen lát az egyesület. Papp Sándor puskaműves és műszerész értesiti a nb. vevőit, hogy üzletét és műhelyét Fő-tér 13. szám alá, a volt zálogház udvari helyisé­geibe helyezte át. 405 -Katalin-bál. A Pápai Iparos If­júság önképző Egylete és Kinizsi Testedző Osztálya vasárnap, novem­ber 22-én a Németh-féle vendéglő nagytermében este 8 órai kezdettel jótékonycélú zártkörű Katalin-bált rendez. Belépődíj szeméiyenként 1 P, családjegy 3 személyié 2 50 P. Ci­gány- és jazz-zenekar játszik. Felüífi­*eteseket hálás köszönettel fogadunk. • EmelkediA a válások szán,a, A Magyar Kuitúia mosi megjeleni számában dr. Pintér egy nagy szo­morú statisztikát közöl a házassá­gokról és válásokról. A közölt ada­tok szerint a válások az 1932. év óta rohamosan emelkednek, ezzel szemben a házasságköiés lényegesen csökken. Az 1934. évben 11.010 vá­lás volt az ország területén. Vallás szerint vizsgálva a válások számát, a katolikusoknál 5*4, evangélikusok­nál 6 4, reformátusoknál 7 2, a zsi­dóknál 15 2 százalék válás esik. A válással végződő házasságok leg­nagyobb része gyermektelen. Megjelent az erdőtörvény végre­hajtási utasítása. A földmivelési miniszter a legutóbbi hetekben adta ki az erdőtörvény végrehajtási uiasí­tását. A rendelet kimondja, hogy az erdőben a fahasználatot, legeltetést és alomszedést csak oly mértékben szabad gyakorolni, ahogy azt az erdőigazgatóság vagy a jóváhagyott üzemterv megengedi. Az erdőben vagy annak szélétől számított 100 méteren belül tüzet rakni nem szabad, aki ezen távolságon belül tűzveszélyes tárgyat eldob, vagy könnyen gyúló anyagot felhalmoz, kihágást követ el. Felhívja a törvény azon erdőtulaj­donosokat, kiknek erdejét kiránduló közönség gyakrabban keresi fel, hogy az erdőt figyelmeztető táblákkal lássa eh A j«i keret emeli a képet: ke­reteztessen a Keresztény Nem­zeti Nyomdában Papa, Csáky>n. 21., ahol olcsón és pontosan ké­szülnek a legszebb képkeretek. Féláru vasúti kedvezmény Bu­dapeste, a Budapesten november 26 tói december l-ig rendezendő Nemzetközi Baromfikiállítás alkal­mából. A féláru menettérti jegy meg­váltásához a kiállítás területére is jogosító P 2.60 igazolványt a MÁV. Hivataios Menetjegyirodájában, Pápa, (Leszamitolóbank) árusítják. A ked­vezményes utazás érvényes Buda­pestre 1936. november 24-nek 0 órájától december l-nek 12 órájáig, Budapestről visszautazásra pedig 1936. november 26 nak 12 órájától december 4-nek 24 órájáig. Tüz a vidéken. Folyó hó 4-én éjjel 12 óra tájban Bakonyság köz­ségben Laskovics Lajos, Szalay Kainné és özv. Holler József tulaj­donát képező lakóház kigyulladt és elégett. Elégett még nagyobb meny­nyiségü takarmány, szalma, gabona, élelmiszer és gazdasági eszköz. Az összes kár, mely biztosítás révén részben megtérül 1350 P. Megálla­pítást nyert, hogy a tüz gondatlan­ság folytán keletkezeti. Eladó: Baromfi keltetőgép Kolumbusz II. (100 tojásra), Mű­anya (petrol. gáz fűtéses) 500 csibére. Standard gázvilágító erős fényű lámpa a baromfi neveléshez. Etető és itató automaták. Kerékpár nfi és féifi. Luxor 3 lámpás rádió, töltő­készülékkel és accumu'átorral. Ke­ritésdrót akácoszlopokkal. Felsorol­tak bármelyike nagyon olcsón, eset leg cserébe terményért vagy tűzifáért is kapható — Ugyanott jóétzé&ü idős házaspárnak egészséges, szép egyszobás lakás, víz és villannyal azonnali beköltözésre is kiadó. — Cim a kiadóban. 411 Más neve alatt ittltéli el Lapunk elmúlt számaiban hirt ad­tunk róla, hogy a veszprémi rendőr­ség tettenért egy nőt, ki a veszprémi Szent Ferenc-rendiek templomából egy oltárterítőt akart ellopni. A tol­vaj nö özv. Németh Dédesné pápai nőnek mondta magái, ilyen néven b róság elé is állították és 7 napi fogházra ítélték. A veszprémi és több fővárosi lap híradása nyomán értesült az esetről az igazi Némelh Dánesné, ki tény­leg Pápán lakik és ennek folytán lapunk mult heti számában közzétett helyreigazító nyilatkozatban tiltako­zott ellene, hogy ő volna ezen aljas bűncselekmény tettese. Időközben az egész bonyolu t tény­állás napvilágra is került és meg­állapítást nyert, hogy egy ismeret­len nő azon ürüggyel, hogy Frigyes főhercegékhez beszerezni munkára, elkérte Németh Dénesné sz. Török Margit pápai lakos igazoló iratait, a jóhiszemű nő ezeket állás remé­nyében oda is adta és okozta az egész kellemetlenséget. Ugyanis, mi kor a templomtolvajt elfogták, Né­meth Dánesné irataival igazolta magát, Igy is Ítélték el a veszprémi törvényszéknél. A súlyosan megtévedt nő bünteté­sének letöltése után levelet irt Né­methnének Vönöczkyné név alatt és a nála levő iraatokat is visszaküldte azzal, hogy a kilátásba helyezett ál­lás be van töltve, így az iratokra már szüksége nincsen. Tekintettel arra; hogy tisztán és világosan kiderült, miszerint Németh Dánesné Török Margit pápai hkos nevévei vétkesen visszaéltek, mi is készséggel megállapítjuk, hogy neki a templomfosztogatásbari semmi ré­sze nem volt azon időben Veszprém­ben sem volt és így őt ezen cselek ményért el sem Ítélték. Ugy mi, mint a többi lapok és maga a veszprémi törvényszék is egy vétkes tévedésbe ejtés áldozatai lettünk, miért is az esetet magunk részéről nagyon saj­náljuk és Németh Dénesné szül. Török Margitnak ezútlal a legtelje­sebb elégtételt adjuk. Házbérbevallási ivek beadásá­sára felhívás. Felhívja Pápa me­gyei város adóhivatala az összes háztulajdonosokat, hogy az 1937. évre szóló házbérbevallási iveket f. évi november hó 20-ig fenti hivatal­nál adják be, ahol a szükséges nyomtatvány is beszerezhető. Az india Speciál elnevezéssel egy sötét felönté&ü, arómás és az Ássam virág jellegzetes ízével biró teakeveréket jelöl az ország legna­gyobb teabehozatali cége. Tiz dkg. 2 88 P. Meinl Gyula R-T. fióküzlete Pápa, Horthy Miklós Fő utca 19. sz. 3 pengőért 40.000 pengőt nyer­het, ha reszt vesz a 67 jótékony­célú államsorsjátékon. Kapható do­hánytözsdékben, vagy osztálysors­jegyfőárusítóknál, közvetlenül a Szé­kesfővárosi Pénzügyigazgatóság Bu­dapest, V., Szalay-u. 10. a pénz elő­zetes beküld se ellenében küldi meg. Eljegyzési kártyáin­kat, eskü­vői érte­sítésünket névjegye­i n k e t a Keresztény Memzeti Nyomdában készíttetjük Pápa, Csáky utca 21 sz. Telefon 157 Tükör. A legelőkelőbb irodaími folyóiratok színvonalán áll a Tükür novemberi száma. Elég, ha néhány nevet sorolunk fel munkatársai közül: Emődi Tamás, Gyergyai Albert, Illyés Gyula, Nádai Pál, Németh László, Ortutai Gyu'a, Schöpflin Aladár, Cs. Szabó László, Tamási Áron, Török Sándor, Török Sophie. Ez anévsor, amely persze nem meríti ki a szám teljes tartalmi gazdaságát, bizonyítja azt a körültekintő gondosságot, amely­lyel a Tükör szerkesztősége azon azon igyekszik, hogy a magyar olvasó közönség részére a legjobb és a legváltozatosabb folyóiratot adja. Cikkeket közöl a szám Koreáról, Pompeiről, a párisi temetőkről, réi>i budai kocsmákról. A magasaob iro­dalmi szórakozásról kitűnő elbeszé­lések esztétikai tanulmányok, versek, regényfolytatásról gondoskodnak s a szemnek gyönyörűséget szerez a gaz­dag illusztrációs anyag, amely legki­tűnőbb amaíőr fényképészemet állí­totta giédába. A szám aktuális rova­tai magas szempontkból számolnak be az irodaiom, képző művészet, szinháí és film legújabb eseményei­ről. A Tükör ezzel a számával ismét bebizonylíotta, hogy az olvasóközön­ség legszélesebb körének is leh^t olyan folyóiratot adni amely minden közleményében magasrendű és mara­dandó érték. A Pápa és Vidéke előfize­tői kiadóhivatalunkban különleges feltélelekkel rendelhetik meg lapunk­kal együtt aFranklintársulatnak ezt a nagyszabá u folyóiratát. Kiadóhiva­talunk az együttes előfizetésről kész­ségesen nyújt felvilágosítást és kom­binált előfizetés esetén is biztosítja olvasóinak a Tükör értékes dijakkal jutalmazott pályázatain va'ó teljes­jogú részvételt. Pápai tarménypifi® Búza 16-50—17 00 Rozs 13 00-13 30 Árpa 14 00-14 00 Zab 13 50-14 00 Tengeri új08"0—10 0 Burg. 3 00-4 C0 Széna 3 00—400 Szalma 1'20-1'40 M. hus 1-40-1-40 B. hus 1-60—2 00 S-'hus 160—160 Zsirszal. 1 70—I 70 Zsir 2 00-2 00 Vaj 2*40—3*20 Túró 50- 60 Tejfel lit. 0 70-0 80 Tojás 11 f (kgO 00) Tej 18-18 Fokhagyma 40—40 Vöröshagy. 06-06 Kelkáposzta 08-08 F.-káposzta C6-06 Bab 30—34 Zöldség iO—10 Sárgarépa 06-06 Nullásliszt 34—3i Főzőüszt 32-32 Kenyérliszt 26-26 FIZESSEN EIŐ A „PÁPA ÉS VIDÉKÉRE I

Next

/
Oldalképek
Tartalom