Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)
1936-10-04 / 40. szám
Sorozatos b Pápán Üres kézzel távoztak a betörök A fővárosi lapok a legutóbbi hetekben, az iskolai beiratások megkezdése után nap-nap után hirt adtak arról, hogy egyes betörőtársaságok egyszer az egyik, majd a másik vidéki város iskoláit látogatták meg. számítva arra, hogy a beiratások után az iskolák nagyobb összegű pénzzel rendelkeznek. A lapok közlése szerint többek között betörők jártak a győri és székesfehérvári Sok száz pár divat kesztyűből válogathat HÖFLE keszfyiis-nek szaküzletében. Kesztyűket méret után 48 óra alatt készítünk iskolákban is, honnan kisebb nagyobb sikerrel távoztak. Szeptember hó 26-án, szombaton, vasárnapra virradó éjtszaka Pápát is meglátogatta egy betörőtársaság. Szombaton már egész nap esett az eső, ami az éjtszakai órákban is tartott, így ez az idő látszott a legalkalmasabbnak a betörések végrehajtására, amiben nem is volt hiba, mert a betörök egész zavartalanul hajthatták végre tettüket. A jelek szerint egy kéttagú betörőbanda látogatta meg szombaton városunkat és még a nappali órákban terepszemlét tartottak és ennek tapasztalatai alapján indultak el éjtszakai körutjukra. A két ismeretlen betörő két tanintézetet és a városi mozgófény képszinházot látogatta meg. A bencés főgimnáziumba a Csáky utca felől egy ottan levő . pinceablak rácsának kifeszitése után jutottak be és az udvaron keresztül osonva, a Eljegyzési kárt yáinkat, esküvői értesítésün ket K Q„ A P,i/ Hl l névjegyeeresztény inket a Memzeti flyomdában készíttetjük Pápa, Csáky utca 21 sz. Telefon 157 nyitva levő folyosóajíón át jutottak az épületbe, hol rövidesen rátaláltak céljukra, az igazgatói irodára, ahol a pénzt sejtették. Az igazgatói irodába úgy jutottak be, hogy szakavatott kézzel kiemelték az ajtó betétjét és azon keresztül bebújtak. Az irodában azután felnyitották a fiókokat és azokat végig kutatták, a2onban nem találtak egy fillért sem, így? h°gy magukat mégis kárpótolják, magukhoz vettek az igazgatónak az asztalon levő trafikdobozából egy pár szivart és cigarettát és azután a már ismert uton távoztak. A városi mozgófényképszin házba a hátsó részből a színpadi feljáró részre így még magukhoz vettek egy pár tábla csokoládéi. Meglátogatták ezenkívül még a ref. kollégiumot is, hová a Főiskola utcai kőkerítésen keresztül mentek be, az udvarra nyiló ajtót felfeszítették, majd az igazgatói szoba ajtajának betétjét kiemelve hatoltak a szobába. Itt is minden fiókot felforgattak, azonban munkájuk itt sem vezetett eredményre, mert §j§ egy pár bent felejtett filléren kivül mit sem találtak és végül egy pár darab cigaretta eltevése után távoztak. Csodálatos módon a betörők egyik helyen sem bántották az irodákban levő ezüst és egyéb emléktárgyakat, ugy hogy ebből következtetve tisztán pénzre pályáztak, ezen szándékuk azonban a rendőrség éberségén meghiúsult, mert a rendőrség már napokkal előbb, okulva a székesfehérvári és győri példán, figyelmeztette az iskola igazgatókat, hogy pénzt ne tartsanak az intézetben Svélci ingnadrások és nadrágok, férfi innék és nyakkendők nagy választékbarTés olcsó árakon • a HÖFLE kesztyűinél BC&ssuth-u. 1. nyiló ablakon, annak kifeszitése után jutottak be. Első utjuk a mozi pénztárához vezetett, hol az ajtót felfeszítették, azonban ez a munkájuk is sikertelen volt, meri a pénztár fiókban egy pár jegyen kivül semmit sem találtak, ugyanis a pénztárosnő előadás után a bevételt mindig magával viszi. Ezen sikertelen kísérlet után az előcsarnokban levő Stühmer cukorkás bódéra vetették magukat, ennek lakatját leverték és a fióknak estek. Legnagyobb meglepetésükre azonban itt is kevés eredményt értek el, rnert egy-két pengőt kitevő váltópénzen kivül itt sem akadt nagyobb összegű pénz. A talált váltópénzt eltették, de ezt kevésnek találták, és így volt elkerülhető, hogy intézeteket jelentős károsodás nem érte. A pápai rendőrkapitányság a kora hajnali órákban értesülve a betörésekről azonnal teljes apparátussal megindította a nyomozást, a található nyomokat mind megvizsgálta, így talált a mozinál az esős talajban lábnyomokat, azonban ujjlenyomatok nem voltak találhatók sehol. A feltevések szerint a pápai betörések is összefüggésben van a legutóbbi hetekben történt egyéb vidéki betörésekkel, valószínűleg ugyanazon egyének követték el, ugy hogy most már országosan folyik a nyomozás a tettesek kézrekerítése végett, ami remélhető rövidesen meg is fog történni. A Kat. Legényegyesület tagjai október 5-én este 8 órakor kezdődő hétfői összejövetelen teljes számban jelenjenek meg. Elnök. A legkényesebb ízlést is kielégítik wm LÓRINCZ űrisza •mmma speciális készítményei PÁPA, DEÁK'UTCA 1, Az úriközönség kedvelt szabója. TELEFUNKEN437 supedúKÜQÍLJÍ. NAVI Hírek 94 Bérmálás. Dr. Rott Nándor megyéspüspök folyó hó ll-én szokásos őszi bérmautja alkalmával Pápára érkezik, hogy itt a bérmálás szentségét kiszolgáltassa. Okt. 9—16-ig ugyancsak bérmálást végez Külsővat, Nyárád, Marcaltő, Pápakovácsi, Nagygannajés Nagytevel községekben; is a főpásztor. Orvosi hír. Dr. Marton Gyula orvos, bőrgyógyász urulógus szakorvos, rendelőjét Széchenyi-tér 6. sz. alá helyezte át. Fűzőket, melltartókat méret után is olcsó árban készít HÖFLE kesztyűs, fűzős Méret utáni fűzők 48 óra alatt készülnek Véglegesítés. Bakonyi Zoltán nagyteveli róm. kat. tanítót tanítói állásában véglegesítették és kinevezték rendes tanítónak. Nyugalomba vonulás. Bárdosi Aladár gecsei ev., Pintér József pápateszérí rk., Lisztner Antal bakonyjákói rk. t Perepatics Vilma pápasalamoni rk., Várady Kálmán borsosgyőri ref. tanítók hosszú, fáradságos munka után nyugalomba vonultak. Tanítói elismerés. A Julián Egyesület a magyar nyelv sikeres tanításáért Unger András fenyőfői és Nagy Sándor bébi tanítóknak elismerő oklevéllel tüntette ki. Ipartestületi közgyűlés. Pápa megyei város Ipartestülete folyó hó 4-én, vasárnap délután fél 3 órakor a Levente Otthonban közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata: beszámoló a Pápai Ünnepi Hétről és a Széchenyi-utca 6. sz. háznak a megvásárlása.