Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)

1936-07-12 / 28. szám

MeghezdödneH a repülőtér építkezésének előmunkálatai A sok ellentétes hírrel szemben megállapíthatjuk, hogy Pápán mégis lesz repülőtér és az erre vonatkozó tárgyalások teljesen befejeződtek. A város a repülőtér céljaira szolgáló területeket kijelölte, azok átadására vonatkozólag az Esterházy urada­lommal ideiglenes megállapodást létesített és rövidesen a végleges megállapodás is létrejön. Folyó hó 10-én egy bizottság érkezik váro­sunkba, amely bizottság ekkor ázo­kat a területeket is átveszi, amelye­ken az épületek lesznek emelve és ugyanakkor indulnak meg a tárgya­lások arra vonatkozólag is, hogy a repülőtérhez vivő út merre vezessen és milyen előmunkálatok megindí­tására volna sürgősen szükség. A város vezetősége már teljesen felkészült az általa elvégezni kötele­zett munkálatok megindítására. A napokban egy hirdetmény jelent meg a városháza kapuján, amely több fuvarost keres kőhordáshoz. A felveendő fuvarosok hordanák a vá­ros kavicsbányájából az útépítéshez szükséges követ. Értesülésünk szerint a helybeli fuvarosok a kínálkozó munkaalkalmat ki akarják használni és túlmagís árakat kérnek egy-egy fuvarért, úgy hogy félő, miszerint fuvarosaink elveszítik ezen ritkán kínálkozó kereseti lehetőséget és a város saját fogataival és teherautói­val végezteti a kőhordást. Az útép'­tés előreláthatólag a jövő hét folya­mán kezdetét veszi. Tisztújító közgyűlés a városházán I j Eljegyzési \ /TmÍtiIIíIIi I kártyáin­\ / - í| wmy kat, eskü­Ily,Jh u6iért e' J'/I I i l | |B sítésünket K névjegye­eresztény inket a Nemzeti Nyomdában készíttetjük Pápa,Csáky utca 21 sz. Telefon 157 vágási járatot azonban semmiképpen sem tartjuk a turisztika szempont­jából célszerűnek, sem pedig üzleti szempontból rentábilisnak. Mert az igazi turista inkább gyalog teszi meg az utat, hogy élvezhesse a táji szép­ségeket és megállapodhassék ott, ahol neki tetszik. Még kevésbbé felel meg a mostani menetrend Pápa és vidéke közleke­dési érdekeinek. Mert ezek megköve­telnék, hogyha nem is mindennap, de legalább a piaci napokon reggel induljon egy járat Babonybélből, érintse, miként előző cikkünkben már rámutattunk, Bakonykoppány, Béb, Ugod, Homokbödöge, Nagytevel és Adásztevel községeket és úgy men­jen be Pápára, délután pedig ugyan­ezen az útvonalon vissza Bakony­bélig. Az azután már a körülmények­től függ, hogy ez a járat találjon-e a franciavágási vagy az ugodi vas­úti állomáson csatlakozást Pápa vagy Bánhida felé. A fő érdek az volna, hogy Pápa és környéke egymást könnyen és alkalmatosan meg tudja közelíteni. Erre kellene tehát az illetékes fény­erőknek törekedniök. Pápa városá­nak sem hatóságai, sem kereskedői és iparos körei nem nézhetik közöm­bösen e kérdést, hanem mindent el kell követniük, hogy ez a halva­született menetrend megváltozzék s ezáltal Pápa közelebb essék az ő vidékéhez és fordítva, Ne mondja azt senki, hogy a vi­déki lakosság drágálni fogja a me­netdíjat s ezentúl is inkább vonaton jár be Pápára vagy gyalog, nem pe­dig autóbuszon. Igaz, hogy a falusi lakosság még nem áll százszázalé­kosan a „time is money" angol ál­láspontján, vagyis nem értékeli kellő­képpen az időt. De ha majd észre­veszi, mit jelent neki az autóbusz, mennyi kényelmet, mennyi idő­megtakarítást, mennyi könnyebbsé­get, hogy nem kell pl. a vásárolt holmit az állomástól kilométerszám cipelnie stb. — akkor lehetetlen, hogy a nép is ne szokja meg az autó­buszforgalmat úgy, amint valaha meg­szokta a vonalot is. A sajt'ó megint megtette kötelessé­gét; most a közönségen és annak hivatásszerű szereplőin a megmoz­dulás és megmozdítás sora. Maiyiráu Ferenc dr. A már évek óta üresedésben levő adóhivatali főnöki, pénztárosi, pénz­tári ellenőri és végrehajtói állások betöltése végett f. hó 9 én jött össze a város képviselőtestülete. Miként minden választásnál történni szokott, a képviselőtestület majdnem teljes számmal összejött, hogy szavazati jogát gyakorolja. A közgyűlést dr. Berky Miklós alispán nyitotta meg és vezette le. A Hiszekegy elmondása után ismer­tette a képviselőtestület kötelezettsé­geit, majd a pályázók neveit olvasta fel. A bizalmi férfiak és a szavazat­szedő küldöttségek kijelölése után kezdetét vette a szavazás. Az adóhivatali főnöki és pénztá­rosi állásra csupán egy-egy pályá­zat érkezeit, így a közgyűlés egy­hangú felkiáltással dr. Takács Lajost adóhivatali főnöknek és Fa Lajost pénztárosnak megválasztotta. Küzdelmet váltott ki az ellenőri és végrehajtói állás betöltése. Az ellenőri állásra öten pályáztak: Fodor László, Gergye István, Nief Tibor, Pacsay Gyula és Vér Gyula. A szavazás lefolytatása után v. Karcsay Béla, a szavazatszedő bi­zottság elnöke számolt be az ered­ményről, amely szerint a leadott 60 szavazatból Fodor László 10, Gyer­gye István 25, Nief Tibor 3, Vér Gyula 21 szavazatot kapott, 1 pedig érvénytelen volt, így pénztári ellen­őrnek Gyergye István lett megválasztva. A végrehajtói állásra heten pá­lyáztak, névszerint Bakos Endre, Béki István, Kneisz Mihály, Némeih József, Szeleczky István, Szita ístván és Tóth Béla. A kijelölő választmány a négy helybeli pályázót jelölte és ezután megkezdődött a szavazás. Leadlak összesen 61 szavazatot, ebből Kneisz Mihály 15, Németh József 31, Szelecky István 1, Szita István 12 szavazatot kapott, 2 pedig érvénytelen volt. Végrehajtónak tehát Németh József lett megválasztva. Az eredmények kihirdetése után a megválasztottak esküt tettek, majd az elnöklő alispán beszédet intézett hozzájuk, figyelmeztette őket köte­lezettségeikre, amivel a hazával, városukkal, polgártársaikkal szemben tartoznak. Az alispán üdvözlő sza­vaira a megválasztottak nevében dr. Takács Lajos válaszolt. Megköszönte a képviselőtestület bizalmát és Ígé­retet tett, hogy új állásaikban min­denben eleget tesznek majd kötele­zettségeiknek. Ezek után az elnöklő alispán a közgyűlést bezárta. Heti kritika Az egész ország tisztviselői kara nagy várakozással tekint a folyamat­ban levő kinevezések és előlépteté­sek elé. Kevés remény válik valóra, a kinevezések megjelenése után nap~ ról-napra jobban tért hódít az elke­seredettség. Ha az állam szempont­jából vizsgáljuk a dolgot, talán azt mondhatnánk, hogy úgy van helye­sen, a tisztviselők szempontjából vizsgálva a dolgok okait, egészen más kép mutatkozik. A tény az, hogy sok negyvenen felüli tisztviselő hosz­szú szolgálati idővel, alacsony fize­tési osztályban gürcöl, mások pedig 30 éven felüli korral, diplomával állástalanul ténferegnek. Ezzel szem­ben sokaknak többszörös jövödelmük van, mások pedig matuzsálemi kor­ral ragaszkodnak stallumukhoz. Eze­ket kellene megszüntetni, akkor le­hető volna a lemaradt .isztviselők előléptetése, az állástalanok elhelye­zése. * * * A politikai élet nem tud nyugvó­pontra jutni. Anglia nehezen várja a német választ és sok fejtörést okoz neki a német fegyverkezés, ezzel az angol-német ellentét csak fokozódik. Anglia és Olaszország sem jut nyugvó­pontra, a két nagyhatalom egymás­hoz való helyzetéről nem lehet tiszta képet alkotni. Franciaország és a kisantant közötti harmónia is meg van bolygatva. Sehol nincsen meg­értés, a bizalmatlanság csak fokozó­dik. Mi rejlik a dolgok mögött? Az igazság fel nem ismerése és a féle­lem az igazságtól 1 Míg a nagyha­talmak nem az igazság szellemében fognak a dologokhoz, ne is várjanak nyugodt politikai légkört. * * * Tiszta választást igért a pásztói kerület kormánypárti jelöltje és épen ennek ellenkezője van. Hideg, majd meleg terroról írnak egyes lapok. Nem tudjuk, hogy mennyi igaz a hirekből, azonban valaminek kell lenni, mert minden alap nélkül még sem mernének a visszaélések olyan tömegét felhozni. Akár igaz, akár nem, ez a helyzet árt magának a kormánypártnak és árt a jelöltnek is, ettől mindkettőt meglehetne menteni, ennek egy módja van: a titkos vá­lasztás. Harcszerű éles lövészet. A pápai honvédhuszárosztály folyó évi július 17-én és 18-án a Tevelhegyen harc­szerű éles lövészetet tart mindkét napon délelőtt 6 órától délután 6 óráig. A veszélyeztetett terület': Hagy­mási csárda, Járiföldpuszta, Bakony­jákó és Iharkút községek északi ki­járata, Rókahegy 434, Durrogóstetö 418 magassági pontokon belül eső terület a lövészet napjain katonai biztonsági őrökkel és figyelmeztető zászlókkal lesz lezárva, oda tehát belépni életveszélyes. Az esetleges szerencsétlenség elkerülése végett az érdekelt községek lakosságának fi­gyelmét ezúton is felhívjuk. Úricipők, szakorvosi rendelésre gipszminta után orthopéd és gyógycipők, gyógybetétek SZALAY FERENC cipésznél, Deák-utca 1. Bécs—Budapest legnevesebb cipőszalonjaiban és a főváros legkeresettebb orthopéd sebészorvosánál szerzett bőséges tapasztalataival áll a város társadalmának rendelkezésére. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom