Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)

1936-05-10 / 19. szám

mmimmmmMmmmwmamMMm POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky- jtca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: DR, NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill. Mz első elleniéit! szónok, aki a költségvetést na gadla eS. — Wisszapiiiantás az elmúlt helyzetre A pápai választókerület országgyűlési képviselője a kedden meginduló költségvetési vitában elsőnek szólalt fel az ellenzék részéről és beszédében a magyarság általános politikai helyzetét tárta fel szakavatottsággal és szinte páratlan szónoki készséggel. A nagyszabású beszédet az alábbiakban közöljük: Sulyok Dezső : T. Képviselőház 1 Engedjék meg nekem, hogy a költségvetés szakszerű bírálatát az erre hivatottabbakra hagyva, én a magyarság általános politikai helyzetével foglalkozzam. A költségvetési vita az az állomás, ! ahol az állam politikai életében meg lehet állni, előre- és lehet visszapillantani és általános képet lehet alkotni magunknak arról, hogy tulajdonképen hol vagyunk, hogyan jöttünk ide és hová tartunk. Ha a ma politikai helyzetének helyzetképét akarom felállítani, ha betegségeink diagnózisát akarom megállapítani és az orvoslás eszközeivel akarok foglalkozni, akkor lehetetlen egy pillantást nem vetnem a tegnapra. Szekfű Gyula a „Három nemzedék" bevezetésében azt mondja, hogy a ma és a tegnap egyazon folyam, amelyet még erőszakkal beépített gátakkal sem lehet kettévágni. Ami a tegnapnak fájt, az ma nekünk is sajog és' ami manapság bennünket marcangol, annak eljövetelét megérezte, ha nem másként, legalább öntudatlanul a tegnap. Ha tehát a ma helyzetéről akarok beszélni, akkor rá kell mutatnom a tegnap sebeire is. Foglalkozni kívánok tehát röviden azzal a kérdéssel, hogy mi okozta az én megítélésem szerint Magyarország 1918/19. évi páratlan történelmi tragédiáját. Mindenek előtt egy negatívummal kezdem : sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla nem okozta ezt a tragédiát ; ők maguk voltak már a tragédia. Nehéz volna azt mondani, hogy az éjszaka csinálja a sötétséget, hiszen a kettő tulajdonképen egy és ugyanaz, nehéz volna azt mondani, hogy a magyarság sülyedését és páratlan magábaroskadását, egy ezeréves államiság példátlan összeomlását ez a két ember vagy ezeknek környezete vagy hivei okozták, illetőleg okozhatták. Ezek már maguk voltak a sülyedés mélyponijai. Egy esés, egy bukás nagyságát akkor lehet megítélni, ha összehasonlítjuk azt a helyzetet, amelyben az elbukoit bukása előtt és bukása után volt. Ha azt a mérhetetlen távolságot nézem, amelyben Magyarország 1914-ben volt és ahova 1919-ben jutott, akkor tudom csak megfogni, felmérni és érzékeltetni azt az óriási bukás^, amely történei- \ műnk során e két szerencsétlen évben bennünket ért. Szégyenteljessé teszi ezt a bukást az, hogy mind a külső, mind a belső fronton páratlanul gyenge és silány ellenség előtt tettük le a fegyvert. Ennek a nagy bukásnak, ennek a mérhetetlenül nagy történelmi tragédiának különösen nagy okainak is kellett lenniök. Felfogásom szerint a magyar élet betegsége a háború előtt és a háború alatt is három fronton ütközött ki: a közjogi, nemzetiségi és társadalomgazdasági fronton. A közjogi fronton államjogi kapcsolatunk olyan volt, hogy a monarchia másik államára való tekintettel nálunk lehetetlen volt a nemzeti önkifejlesztés és nemzeti önvédelem kiépítése terén elérnünk azt a magasságot, azt a mértéket, amelyre ennek a nemzetnek szüksége volt. A háború előtti Magyarország közjogi helyzetét két áthidalhatatlan princípium jellemezte A zegyik a „szükséges", a másik a „lehetséges" princípiuma. A kettő sohasem azonosulhatott egymással, mert a monarchia másik államára való tekintettel soha. sem tudtuk megvalósítani azt, mai szükséges, ami viszont az államélet önkifejlesztésének terén lehetséges volt, az a tragédia pillanatában, a megpróbáltatás óráiban nem bizonyult elégségesnek. Közjogi kapcsolatok elfordították a népet a kormányzattól. Második kihatása ennekaz állam jogi kapcsolatnak az volt, hogy közjogi alapon állt az ország egész politikai élete. Ez a közjogi alap lehetetlenné tette azt, hogy szociális vagy világnézeti alapon lehessen itt politikát csinálni, sőt az örökös közjogi torzsalkodások még az időt, még a levegőt is elvonták a szociális problémák megoldásának lehetősége elől. Harmadik káros hatása ennek az államjogi kapcsolatnak abban nyilvánult meg, hogy a színmagyar vidékek népe korán felismervén azt, hogy a közös-ügyes kapcsolat helytelen és ezért elfordult a kiegyezési politikától. Hogy az uralmon levő kormányok mégis azt a látszatot tudják kelteni, hogy az ország igenis mögöttük áll, példátlan korrupción alapuló választási rendszereket voltak kénytelenek bevezetni, szubintelligens nemzetiségek segítségét kellett minden egyes választás alkalmával igénybe venniök, mert csak ezzel tudták a parlament többségét maguknak biztosítani. Ez azonban egyúttal azzal a káros következménnyel is járt, hogy az eleven kapcsolat a parlament és az ország között megszűnt, a parlament nem volt hü tükörképe az ország közvéleményének ; az ország nagy többsége másként érzett és gondolkodott, mint a parlamenti többség: hamis kép, hamis helyzet alakult ki. S végül nem utolsó sorban mérgező hatása volt ennek a közjogi kapcsolatnak az is, hogy kontraszelekciót gyakorolt az országban. Nem a legjobb tehetségek érvényesültek, hanem azok, akik a helyzettel legjobban megtudtak alkudni. Ha nézzük a háború előtti magyar politikusok gárdáját, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a legjobbak, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, többnyire tétlenségre, negatív életre voltak kárhoztatva, nem tudtak érvényesülni, mert nem tudták meggyőződésüket elhallgatni, mert nem tudtak eléggé szervilisek lenni ahhoz, hogy a helytelennek felismert helyzetet helyesnek hirdessék. Még különösebb képet kapunk akkor, ha a magyarságnak a nemzetiségekhez való viszonyát nézzük meg. Ha ma az utódállamok nemzetiségi gyilkos politikáját nézzük és azt öszszehasonlítjuk a magyarságnak a háJ ború előtti nemzetiségi politikájával, meg kell állapitanunk, hogy a magyarság soha egy szalmaszálat nem tett nemzetiségeinek boldogulása útjába, és még sem szerették a magyart. Volt azután egy másik szempont is, amely a megfelelő atmoszféra kialakulását lehetetlenné tette, az t. i., hogy a magyarság nem volt úr a saját portáján. Közjogi vonatkozásban sohasem tudta megvalósítani a maga célkitűzéseit. És mit tesz ilyenkor az ember? Hogy mutassa a „ki, ha nem én" duhaj és elkeseredett elve alapján, hogy mégis vagyok valaki a saját házamban, ütött arrafelé, amerre éppen tudott. Ártatlanok ezek az ütések annak, aki kapta, de ártalmasok annak, aki adta.