Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-04-07 / 15. szám

Mandátum átadás. Az egyes szavazókörök lezárása uíán a nép tömegesen sietett a vá­rosháza felé, hogy a mandáíum át­adás tanúja lehessen. Hét óra tájban a tömeg ezrekre felszaporodott, az egész Fő-utcát teljesen ellepte úgy, hogy olt a forgalmat teljesen be kel­lett szüntetni. Lelkesedés mindenhol, Őröm az arcokon ás mindenki csak egy pil­lanatra is látni szerette volt a nép­szerű képviselőt. A tömeg közül itt-ott harsogó éljen dr. Sulyok Dezső kiálltások hangzottak el és a sokaság karban tüntetett a hangadó után. Ember ember hátán állt és nem moz­dult senki, sőt újabb érdeklődők csat­lakoztak még az extázisban levő ha­talmas embercsoporthoz. Fél nyolc óra tájban már figyelmeztetve lett a nép, hogy a mandátum átadása csak 11 óra tájban fog megtörténni, ennek ellenére is mindenki tartotta nehezen megszerzett helyét, a hidegben di­deregve, de az örömtől tüzelve egy helyben várta meg a mandátum át­adását. Közben nem hiányoztak a vesztett párt embereit heccelő kiáll­tások sem, ami csak azt eredmé­nyezte, hogy annál szívesebben és kitartóbban várt a tömeg tovább. Mialatt a nép az utcán lelkesedett, addig bent a városházán dr. Konkoly Thege Sándor választási elnök és Handl József választási biztos veze­tése alatt folytak a szavazatok hiva­talos összeszámlálásai és a munka 11 órára el is készült. A szavazatok összeszámlálása után a városháza nagytermében dr. Konkoly-Thege Sándor választási elnök kihirdette a hivatalos eredményt és rövid egy pár szó kíséretében átadta dr. Sulyok Dezsőnek a mandátumot, ki azt átvéve megköszönte az egész választási bi­zottság munkáját. időközben a nép folyton szapo­rodott és 11 órára körülbelül három­ezren voltak, kik várták az ünnepé­lyes pillanatot. Határtalan volt a lel­kesedés, mikor a városházán egy hatalmas selyem nemzeti lobogó éljen dr. Sulyok Dezső felírással ki lett tűzve. Majd hogy a városház abla­kában megjelent dr. Sulyok Dezső újonnan megválasztott képviselő, tom boló orkánná dagadt a lelkesedés és percekig nem lehetett az éljen dr. Sulyok Dezső kiálltásnál mást hal­lani. Nők, férfiak, gyermekek és öre­gek egyaránt egy tűzzel lélekkel tün­tettek a szereteti képviselő mellett. A lelkesedés csillapultával dr. Su­lyok Dezső rövid beszédet intézett az egész Fő-utcát betöltő néphez, megköszönte a nép kitartását és to­vábbi összefogásra hívta fel Pápa város közönségét, majd megemléke­zett azon önzetlen munkáról, amivel képviselőségét a város majdnem min­den polgára támogatta és zászlóját diadalra segítette. ígéretet tett, hogy miként a választási harcot Isten ne­vével kezdette meg, úgy fogja törvényhozói munká­ját is Isten nevével megkez­deni és azt a város, a ke­rület és haza javára gyü­mölcsözteti. Soha nem tapasztalt lelkesedés tört fel a szívből jövő szavakra és per­cekig éíjen kiálltásoktól volt hangos az egész város. Fél tizenkét óra táj­ban a hatalmas tömeg győzelmi má­morban úszva, nagy nehezen csend­ben feloszlott és ment haza, hogy ezen ünnepnap emlékeit elraktározza. Hírek. Áthelyezés a földmérési fel­ügyelőségnél. Sajnálattal vettük a hirt, hogy Hrossó József m. kir. mű szaki főtanácsos, a pápai földmérési felügyelőség főnöke május l-re a pénzügyminisztérium Xílí. b. ügy­osztályára ügyosztályfőnök helyettesi megbízatással berendeltetett es így megválik a felügyelőség vezetésétől. Közkedvelt uri egyénisege nemcsak hivatalának, hanem a város osztatlan társadalmának hiányozni fog, a rövid pár év alatt, mit városunkban töltött, mindenki megszerette és becsülte őt. Mégis örülnünk kell az előléptetés­nek, mely fontos bizalmi állásba jut­tatta a népszerű hivatal főnököt. Társasvacsora. Értesülésünk sze­rint dr. Sulyok Dezső képviselő tisz­telői képviselőnek történt megválasz­tásának megünneplésére márc. 6-án, szombaton este fé! 9 órakor társas­vacsorái rendeznek, amelyre az ösz­szes testületek és hivatalok külön meghívóval lettek meghíva. Ameny­nyiben egyesek meghívót nem kap­tak volna és a társasvacsorán részt­venni kívánnak, úgy ezen szándé­kukat jelentsék be a Griff-szálló éttermében (Kutrovácz Gyula tulaj­donosnál). MEGNYÍLT a minden igényt Msléglíe CORSO DIVATÁRÚHAZ Goftdolkoaott-e mar asöiv hogy miért épen Hogy fogai egész életén keresztül szépek és egész­ségesek legyenek, nap-nap után alaposan kelt őket tisztítania. De ebben a sokszori igénybevéielben bizonyos veszély is rejlik. Ezért kell fokozatosan ügyelni arra, hogy ez a tisztítás a lehető legnagyobb kímélettel történjék. előny szavato l a lUlttlf fogkrém wMk t. Habja tisztítja e fogakar; még ott is, ahová a kefe nem jut el. 2. Finom anyaga a fogzomán­cot kíméletesen fényesíti. 3. A dr. Bráunlich-féle Sulfo­rizin-oleat fokozatosan el­távolítja a veszélyes fogkö­vet és megakadályozza ennak újraképiódését. EZÉRT iEGYEN FOGÁPCHÓSZERE KALODONT llÉÉi KO ELLEN 149 Hossuiii-utca 34. (Postásai siemben.) 1WJUUU Képviselőnk adománya. Dr. Su­lyok Dezső orszgy. képviselő Ha­muth János polgármesternek a városi inségakció javára 300 kg. hust, 300 kg. burgonyát, 500 kg. kenyeret és 100 P-t bocsájtott rendelkezésre. Esküvő. Bászler Géza uradalmi számellenőr és ürményi Nemsur Er­zsébet április 6-án tartják esküvőjü­ket a tabi róm. kat. templomban. (Minden külön értesítés helyett). A Közművelődési Egyesületben Sümegh Lothár bencés tanár a ma­gyar népdalról tartott előadás a mult hétfőn este. A népdal gyűjtéséről, a népdal költői ériékeiről, zenei szer­kesztés módjáról, dallambeli és rit­mikai szépségeiről, sajátos zamatáról igen szellemes, élvezetes formában. Előadását Zámbó Gyula ref. teológus kitűnő énekszámai tették hatásossá. Ezzel az előadással az Egyesület be­fejezte a téli szezonban nagy nép­szerűségre szert tett ismeretterjesztő előadás-sorozatát, melyért igen hálás a város közönsége. Az Egyesület könyvtára a nyári vakációig továbbra is rendelkezésére áll a tagoknak min den hétfőn este W—'között. Az adófelszólamlási bizottságok iijjáalakítása. A keresk. és ipar­kamara legutóbbi közgyűlésén javas­latot íeti az egyes adófeiszólatnlási bizottságokba behívandó kereskedő és iparos tagokra vonatkozólag. így javasolta a pápai adóhivatal körze­tében működő adófelszólamlási bi­zottság tagjaiul: Böhm Samu, Kohn M. Mihály, Bischitz Mór, Huber Fe­renc, Sas József és Pártos Lajos ke­reskedőket, Hajnóczky Ferenc, Tamás József, Grünberg Mór, Pápai Imre, Pados Ferenc és Szabó István ipa­rosokat. SoUjO^ Dr. Sulyok Dezső képviselő Győr vármegye főispánja, felsőőri Nagy Pál felkérésére Csikvándy Ernő hiv. egység párti képviselőjelölt támoga­tására ma elutazott a győrszent­mártoni kerületbe. A katolikus hölgyek lelkigya­korlatai ez évben április 10-én, szer­dán • d. u. 5 órakor kezdődnek az irg. nővérek Ranolder intézetében dr. Dobrovich Ágoston bencés igaz­gató vezetése alatt. Április 11., 12., 13-án naponként reggel 8 órai szent­mise után a kápolnában lesz az első beszéd, d. u. 3 és 5 órakor pedig szinlén szentbeszéd. Közös szentáldo* zás és befejezés virágvasárnap reg­gel 8 órakor lesz. Minden buzgó kat. hölgyet ezúton is testvéri szeretettel hiv a lelkigyakorlatokra a Mária­kongregáció vezetősége. Orvosi hir. Dr. Kovács Sándor fogorvos április 14-én tanulmányi szabadságra megy. Rendelését április 23-án kezdi meg. Találtak egy karórát és egy zseb­kést. Igazolt tulajdonosok a rendőr­kapitányságon átvehetik a tárgyakat. i törleszt, 148 ha a 9 9T fl K 0 R É R 0 S S 9 6 > s készpénzértéktt utalványait veszi igénybe. Központi iroda: Győr, Deák Ferenc utca 18. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom