Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-03-24 / 13. szám

nz ilhció Hatalliia III. böjti előadása. jölt utakon egyesült erővel kihúz­hassuk a magyar sors szekerét a kátyúból. Ezután Karlovitz Adolf felkérte Szűcs Dezsőt, hogy olvassa fel a beérkezett táviratokat (Közbekiáltá­sok, már ismerjük, hol az eredeti). Szűcs Dezső felolvasta a falraga­szokról ismert táviratok szövegét (Közbekiáltások: Lédermann Mór mit táviratozott, azt miért hagyták íki?!). Utána dr. Lippay Lajos az IPOSz. kiküldötte beszélt, s hangoz­tatta szükségességét annak, hogy a kézműves iparosság képviselethez jusson a parlamentben. A gyűlés többi szónokai vitéz Karcsay Béla ny. ezredes, Filiber József földmun­kás és Szűcs Dezső tanár voltak. A gyűlésről elvonuló közönség hagosan tüntetett dr. Sulyok Dezső mellett. 3z iparosság állásfoglalása. Hajnóczky Ferenc ipartestületi el­nök március 20 án esti 7 órára a Legényegylet Liget utcai dísztermébe összehívta a pápai iparosságot, hogy a választások kérdésében egyönte­tűen állást foglaljon az iparosság. A meghívásra mintegy 700 iparos és azok családtagjai jelentek meg, a termet szinüitig megtöltötték, sőt so­kan az udvarra is kiszorultak. A gyűlést Hajnóczky Ferenc nyi­totta meg. Vázolta azokat a sors­döntő eseményeket, amik a jelenlegi választási harcnál az iparosság egy­öntetű állásfoglalását szükségessé teszik. Majd felhívja az iparosságot, hogy egyöntetűen csatlakozzanak dr. Sulyok zászlaja alá. A megjelentek kérdésre egyhangúan és kitörő lel­kesedéssel elhatározták, hogy dr. Sulyokot tekinti a pápai iparosság jelöltjének és azt támogatják. Ezután dr. Nagy György ipartes­tületi ügyész szóllott a hallgatóság­hoz, közben megérkezett dr. Sulyok is, kit a közönség hangos éljen dr. Sulyok kiáltásokkal köszöntött, úgy hogy a beszédet percekre félbe kel­lett szakítani. A lelkes tüntetés csil­lapultával dr. Nagy üdvözölte a kép­viselőjelöltet, Hajnóczky Ferenc pe­dig felkérte beszéde megtartására. Dr. Sulyok Dezső harsány óváció közepette kezdte meg beszédét és a tőle megszokott szónoki készséggel vázolta az iparosság nehéz helyzetét és azon elgondolásokat, amik hivatva volnának azon nehéz helyzetben levő és pusztulásra itélt társadalmi osz­tályon segíteni. Elitélte azt az egy­oldalú politikát, amelyik egyik osz­tályt a másik rovására akarja előnybe részesíteni és hangoztatta az összes kisemberek egységes megsegítésének gondolatát, a favorizált nagytőke és gyáripar túltengéseinek a megfelelő keretek közé leendő visszaszorítását Végül felhívta a hallgatóságot, hogy az iparosság atyját, a megjelenő Bornemissza Géza kereskedelemügyi minisztert fogadják kellő tisztelettel és szereteltel. A közönség mindvégig lelkes tün­tetéssel kisérte a beszédet és végül tombolva jutatta kifejezésre érzelmeit, megingathatatlan szeretetét a közü­lük származó képviselőjelölt sze­mélye iránt. A beszéd befejeztével Hajnóczky Ferenc kitartásra hívta fel az ipa­rosságot és a gyűlést bezárta. A III. böjti, szerda esti előadást Tomsics Sári ügyes, szép szavalata nyitotta meg. Majd Magyarász Ferenc dr. ba­kon ykoppányi ciszt. r. plébános lé­pett a fölolvasó asz álhoz és Szent Benedek az ő- és újkor határmes­gyéjén címmel vázolta a nyugati szerzetesség Mózesének világtörté­nelmi jelentőségét, hogy éppen ak­kor indította el hatalmas alapítását, amikor a népvándorlás korában a vad, de életerős vándor törzsek rendre leverték a klasszikus ókor kiélt né­peit. E rend volt az, ami jó volt a klasszikus korban, a jogrendet a műveltséget, a művészeteket, az ál­lamalkotó erőt és mindenekfölött ma­gát a kereszténységet átmentette a középkor népei számára. És akár tudott Szent Benedek e világtörté­nelmi szerepről, akár nem, bizonyos, hogy ez a szerep még nem ért vé­get és kitudja, hogy egy eljövendő nagy világégés idején, a „sárga ve­szedelem" korában minő hi vatás vár Szent Benedek fiaira. Sulyok Dezső dr. előadása hiva­talos elfoglaltsága miatt elmaradt. Következő előadók lesznek dr. Jám­bor Mike bencés tanár és dr. Kala­pos György kórházi főorvos. SfBFBshBdBlBmOgyi miniszter Pápán. Már a fővárosi lapok jóelőre meg írták, hogy a kormány a választá­sokkal kapcsolatban a „nehéz kerü­letekbe" kiküld tagjai közül néhányat a hivatalos jelölt választási pozíció­jának megerősítése érdekébe. Pápát úgy látszik „nehéz kerületnek" mi­nősítették, mert Bornemissza Géza miniszter és Antal István sajtófőnök, dr. Kenessey Pongrác főispán kísé­retében megjelent Pápán. A miniszter kíséretével egyetem­ben a város monumentális történelmi múltú Nagytemplomának megtekin­tése után a „Griff"-szálló nagyter­mébe vonult. Karlovitz Adolf az egy­ségespárt elnöke sorra mutatja be a megjelenteknek a választás harcába küldött kormány segédcsapatának tagjait. Bemutatások után vitéz Barczy képviselőjelölt szólalt fel, majd Bor­nemissza Géza kereskedelemügyi mi­niszter emelkedik szólásra. A magyar fiatalság, aminek ő is tagja, mentheti meg csak a mai politikai helyzetet és ezt csak egy teljesen új gazda­ság politikai gondolattal látja meg­oldhatónak a miniszter. Ezt a reform­politikát a magyar alkotmányos ki­rályság gondolatán keresztül pedig csak a nemzeti egység adja meg. Majd áttér a gazdasági válság prob­lémájára. Igen érdekes szempontból világítja meg és kijelenti hogy a mi kis országunkban erről nem sza­bad beszélni, mert itt csak lelkiisme­retlenségen, lelkileg kellőleg fel nem emelkedett emberek bűneiről van szó. Az elmúlt Bethlen éra 10 éves „gaz­dasági tatár árásának" tudható be az a gazdasági visszaesés, aminek átkát most nyögi a magyar nemzet min­denegyes tagja. Azt a 4 milliárdot keresi, amely a 10 éves konszolidáció ideje alatt eltűnt és megállapítja azt, hogy ez az országra nézve felelőt­lenül elveszett, mert külföldre ván­dorolt. Beszédében kitért az ipari­munkás kérdésre is és ennek fon­tosságát hangsúlyozta. Gróf Takách-Tolvaly a fronthar­cosokhoz intézett néhány szót, utána Antal István sajtófőnök a nemzeti egység szükségességét hangsúlyozta és a Bethlen rezsim áldatlanságát fejtette ki beszédében. Ezután a miniszter kíséretéből még többen szólaltak fel. A gyűlést társasebéd követte, ahol ugyancsak többen szólaltak fel, majd kíséretében látogatást tett a Lloyd­ban, az Iparíes ületnél, hol megtisz telő szeretettel fogadták. Mezőgazdasági vásári vonat indul márc. 24-én Budapestre. A vonat indul Pápáról reggel 7-20-kor, érkezik Budapestre 11 16-kor. Indul vissza Budapestről este 23 25 kor, érkezik Pápára éjjel 2 56-kor. A me­nettérti jegy ára a vásári belépő­jeggyel együtt 750 pengő. Jegyek a Pápai Leszámítoló Bank Menetjegy­irodájában válthatók. A Kárpát Dalkör f. évi április hd 11-én este 9 órakor a fiúipariskolá­ban (gyakorlóhelyiség) tartja évi ren­des közgyűlését, melyre ezúton hívja meg Összes tagjait az Elnökség. — A Dalkör márc. 4-iki hangversenyén felülfizetni szívesek voltak a követ­kezők: Pátkai Lajos 3 P, dr. viiéz Vida Elemér 2 P, Tocsik József, Haas Miksa 1—1 P, Scholz József 40 iilL. ¥álaszfási helyzet a wármegyéfeen. Súlyos a helyzete a hivatalos jelölteknek. Az elmúlt vasárnap a programúi­beszédek napja volt, az utána kö­vetkező hét hangulata már sejtetni engedi a választási front állását, ter­mészetesen még egy hét választ el bennünket a választásoktól és ez a hét még sok meglepetést hozhat. A választási helyzetről az egyes hoz­zánk érkezett hírekből a következők­ben számolhatunk be: Ugodon Négyen indultak a választási küz­delembe : Dr. Fitz Artúr keresztény­párti, Kolossváry László egységes­párti, dr. Lakos Béla független kis­gazdapárti és Deák Ferenc nemzeti szociálistapárti jelölt. Mind a négy jelölt fáradhatatlanul járja a nagy kerületet és igyekszik a szükséges ajánlásokat megszerezni. Fitz Artúr és Kolossváry László már a szük­ségeset jóval meghaladó alánlásokat gyűjtöttek, szépen halad dr. Lakos is, Deák azonban valószínűleg nem is fog tudni indulni. A független kisgazdapárt igyekszik dr. Lakos tá­mogatására Eckhardt Tibort lehozni. Fitz Artúr dr. kereszténypárti tábora napról-napra növekszik, a legnagyobb esélye van a mandátum elnyerésére. Erős ellenfélnek bizonyul Kolossváry László, úgy, hogy ha Lakos erőseb­ben dolgozik, Fitz és Kolozsv áy között pótválasztásra van kilátás, a hangulat azonban Fitz győzelmét látszik igazolni. Devecserben Schandl Károlynak az utolsó pil­lanatban akadt ellenjelöltje, azonban nem valószínű, hogy a szükséges ajánlásokat is megszerezhesse, így egyhangú megválasztása biztosra ve­hető. Zircen A pártonkívüli Holitscher Károly, ki a kerületet a múltban is képvi­selte, vette fel a küzdelmet Walla Ferenc hivatalos jelölttel szemben. Holitschert az egész kerület szeretete veszi körül, úgyhogy fölényes győ­zelme várható. Veszprémben A nemzeti legitimista néppárt or­szágos nevű vezére, Griger Miklós vette fel a küzdelmet vitéz Bénárd Ágoston egységespárti jelölttel szem­ben. Griger Miklóst az egész kerület nagy lelkesedéssel fogadta, tábora pillanatok alatt növekszik. Veszprém lakosságának legnagyobb részben le­gitimista érzelmű népe mindent el­követ, hogy az ősz vezérnek adhassa a mandátumot. Griger megválasztása biztosra vehető. Nagyvázsony han Huszár Károly v. miniszterelnök küzd Nirseé Pál földbirtokos egy­ségespárti jelölt ellen. Huszár Károly az egész kerületet végigjárta és an­nak ellenére, hogy egy pár napi ké­sedelemmel vállalta a kerület jelölt­ségét, ügye a legjobban áll. Impo­náló többségű győzelme remélhető. inyinfgen Gróf Festetics Sándor nemzeti­szociálista jelölt küzd dr. Nagy István hivatalos jelölt ellen. Festetics, kinek birtokai ezen kerületben feküsznek és ezen kerületben volt a múltban is képviselő, előreláthatólag meg­szerzi a mandátumot. Balatonfüreden Darányi Kálmán földmivelésügyi miniszter egyhangúlag lesz megvá­lasztva. A vármegyei választási helyzet a hivatalos kormánypárti jelölteknek nem nagyon kedvez, mert a látszat szerint a nyolc kerületből csupán két hivatalos egységespárti, egy nem hi­vatalos egységespárti jelölt megvá­lasztása látszik biztosítottnak, míg a többi kerületek inkább ellenzéki, il­letve pártonkívüli jelöltek mellett lát­szanak állástfoglalni. A jövő vasár­nap meghozza a már mindnyájunkat érdeklő biztos eredményeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom