Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)
1935-03-17 / 12. szám
Családvédelem. Ez a legkedveltebb téma mostanában. A családvédelem, mint ilyen, több fogalmat takar, mi most abból a szemszögből szeretnénk megvilágítani, mely szempont a leglényegesebb, de a legautentikusabb körökben nem sok lelkiismerettel szemlélik. Nálunk a családvédelem úgy értelmezendő, hogy azokat kell a család védőszárnyai alatt tartani, akik már családalapításra lennének hivatva. Bizony szűkebb hazánkat, Pápát vegyük csak példaképpen, ahol van egypár fia al ember, aki a harminc körüli éveit tapossa legbizonytalanabb életkörülmények között és még a szülei nyakán élősködik. Ezek bizonyára nem akarnak, vagy nem szeretnek dolgozni? Dehogynem. Szeretnének és talán tudnának is hasznos munkásai lenni az államnak. A hiba nem itt keresendő, hanem ott, hogy a mi városunkban igen nagy közkedveltségnek örvend a női munkaerő beállítása. Ha a miértjét nézzük és igazságosak akarunk lenni, akkor meg kell állapítani, hogy ez nagyon praktikus megoldás a munkaadók részéről, mert olcsó, de nem helyes. Nem szándékozunk foglalkozni a női munkaerő teljesítőképességével és ennek honorálásával, de mi lesz akkor a férfiakkal, a családalapítási sorba kerülő férfiakkal ? Tudván azt, hogy az agglegényadó réme kisért, mi lesz azokkal, akik kereset nélküliek. Vagy tán azt is lehet majd törölni ? Mint ismeretes, a nők úgy szoktak családot alapítani, hogy egy férfi megkérésére igennel felelnek. Hát Pápán ezt a szokást meg kell majd változtatni, mert sokkal több a jóállású hölgy, párta nélkül, mint a közepes állású agglegény. Tovább szemlélődve, a férfiak részéről még szomorúbb látvány is akad. Találni nem egy olyan házaspárt, akiknél a férj elég jól fizetett állami- vagy magántisztviselő s ugyanakkor a feleség még jobban fizetett állami, városi vagy magántisztviselőnő. Természetes, hogy az ilyen családoknál nem kell beszélni családvédelemről, mert nincs gyermek, hisz ki ápolná, gondozná a gyermeket. Szomorú kép ez, s talán nem is változik. Nem érez sem az állam, sem a város, sem a magánvállalat hivatottságot ennek megszüntetésére. Pedig közeleg az idő, amikor elkerülhetetlenné válik egy radikális megoldás az évről évre szaporodó és felnövő ifjú generáció részére. Hihetetlen, hogy mily közönbösen szemlélik ifjúságunk tespedését, maga tehetetlenségét. Egy vi 4gért senki sem nyúlna a hóna alá. Ugyanekkor a külföld minden lehetőt elkövet, hogy ifjúságát erősítse, sőt mondhatnánk, önállóvá tegye. Hallottunk már államsegélyes házasságkötésekről is. Hol vagyunk mi ettől? Nem lehet mindent a szomorú gazdasági viszonyokkal megmagyarázni, s nem lehet azt megértetni, hogy miért van szükség némely helyeken állásredukciókra, még akkor sem, ha ezt csak a kihalási rendszerrel valósítják meg. A jelen helyzetben végnélküli téma lehetne; ezért röviden összegezve úgy beszéljünk a családvédelemről, hogy elsősorban a családalapítás problémáját oldjuk meg az ifjúság életnívójának nevelésével. Ha ez megtörtént, a családvédelem mint olyan magától adódik. —n«. Műkedvelői előadás. A pápai Ker. Munkásegyesület sportifjúsága (II. Ker. SC) márc. 24-én, vasárnap este a Levente-Otthon nagytermében jótékonycélú műkedvelő előadást rendez, melyre a város n. é. közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Színre kerül Betyár Bandi. Népszínmű 3 felv. Helyárak 1 P, 80, 60 és 40 fillér, állóhely 30 fül. A Pápai Leányegyesület tarkaestje. Március 11-én szépen sikerült tarka estet rendezett a Pápai Leányegyesület a Jókai moziban, zsúfolt és elite közönség előtt. Igazi tarka-est volt: egymás után váltakoztak az ötletes és hangulatos képek, a helyi intimitások sok derültséget keltettek. A jól összeválogatott műsorszámok mind nagyon sikerűitek voltak, de különösen ki kell emelni Hajdú István (Budapest) zongoraművész briliáns zongorajátékát, Briglevich Gyula finom komikumát, ifj. Horváth Elek által Pápáról írt szatirikus ismertető előadást, Farkas Károly és Mészáros László hamisítatlan Hacsek és Sajóját, Friebertné Fleicsher Juliska hatásos szavalatát, Scheiber Lilly és Winkler István kicsit elfogódott, de bájos táncot. Legjobban tetszett Rosenfeld Man:i stepp tánca, Marton Rózsi, Rosenberger Piroska, Schiffer Rózsi és Thurn Mariska konfetti tánca, Lusztig Manci és Tamás Laci tiroli tánca és nem utolsó sorban Grünhut Vali énekes és táncos jelenete. Frieertné Fieischer Juliska nagyon szellemesen szpikelt. A pápai kéményseprők ker.-szoc. szakegyesülete f. hó 17-én, vasárnap d. e. 11 órakot a Ker. Munkásegyesületben értekezletet tart, amelyen a kódexszel kapcsolatos új helyzetet ismerteti a vezetőség. Az értekezleten dr. Riesz Lajos főtitkár, a vidéki munkaadók és munkások is megjelennek. Csomagot csak harminc kilóig lehet postán szállítani. A kereskedelemügyi minisztériumban több tárgyalás folyt az irányban, hogy miképpen lehetne a posta forgalmát növelni. A megbeszélések során az a terv vetődött fel, hogy a csomagokat bizonyos súlyhatáron alul csak a posta szállíthasson, vagyis azokat vasúton szállítani ne lehessen. A felvetett terv szerint 30 kiló volna az a súlyhatár, ameddig csak a posta szállíthatná a csomagot. Ezen terv keresztülvitele a posta forgalmát lényegesen növelné. RÓZSÁT• magastörzsű és bokoralakban, díszfát, díszcserjét és évelő virágokat kiváló fajtákban és elsőrendű minőségben szállít Schplhtiep Sándor faiskolája Alsótekeres, u. p. Lepsény. Tüzesetek: Vanyolán március hó 1-én délelőtt 9 órakor Gyömörei Sándor lakóháza állítólag a kéményből kipattant szikrától meggyulladt és az egész padlás a rajta volt takarmánynyal és gabonakészlettel együtt elégett. A kár 697 pengő, ami biztosítás révén nagyrészben megtérül. — Tapolcafő községben március 8-án hajnali 4 óra tájban Mészáros Mária pajtája eddig meg nem állapítható okból kigyulladt, a tűz csakhamar átterjedt a lakóházra is és mindkettő elégett. A kár 2150 pengő, ami biztosítás révén megtérül. Az új 34. m. kir. osztálysorsjáték játékterve változatlan. Ismét 42.000 nyeremény és egy jutalom közel 8 millió pengő összegben kerül kisorsolásra öt osztályban. Az elérhető legnagyobb nyeremény 500 ezer pengő. Jutalom és nyeremények: 300.000, 200 000, 100.000, 50.000, 40.000, 30 000 pengő stb. stb. A sorsjegyek iránti élénk érdeklődés a kedvező nyerési esélyekben és az összes nyeremények készpénzben való kifizetésében, valamint az állami ellenőrzésben leli magyarázatát. A sorsjegyek ára osztályonkint: egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3 P. A hivatalos főárusítók minden megbízásnak pontosan és lelkiismeretesen tesznek eleget. A pápai Ipartestület Békéltetőbizottsága ügyrendjének újjáalkotásával szükségessé vált 30 rendes és 10 pót iparossegéd tag megválasztása, miért is felhívja a tagoknál foglalkoztatott teljeskorú segédeket, hogy 1935. április hó 1-én este 7 órakor az Ipartestület (Széchenyi-u. 4. sz.) nagytermében okvetlen megjelenni szíveskedjenek és munka könyveiket hozzák magukkal. x A hazai olajtermelés kiterjesztése. A folyó termelési évben gazdáinknak alkalmuk van 2400 vagon olajlenmagot kitermelni. Ezen menynyiségből 1200 vagont a hazai növényolajipar, 1200 vagont pedig a német olajgyárak vesznek át. A lenmagért az Olajmag Értékesítő Szövetkezet, mely a szerződéses lenmagtérmelést lebonyolítja, budapesti paritásban 100 kg-ként 26 pengőt fog fizetni és kat. holdank nt 6 q-ás átlaghozamot alapul véve, legalább 40.000 kat. holdon indulhat meg hazánkban az olajlentermelés. A háború utáni lenmagtermelés immár 5-ik éve folyik és különböző árkisérletek után sikerült a termelők számára egy fix árat biztosítani, úgy, hogy feltehető, miszerint a gazdatársadalom széles rétegei ezen termelési ág felé fognak fordulni, miértis ajánlatos, hogy termelési szándékát mindenki mihamarabb jelentse be az Olajmag Értékesítő Szövetkezetnél. Utóbbi szövetkezet „Termeljünk olajmagot !" címmel egy érdekes tartalmú füzetecskét bocsátott ki, melynek tartalmához a gazdatársadalom legnevesebb képviselői járultak hozzá. Hazafias ünnep a Ker. Munkásegyesületben. A Ker. Munkásegyesület f. hó 17-én, vasárnap este 7 órakor hazafias emlékünnepélyt tart változatos műsorral. Az ünnepi beszédet Szalay Lajos mondja. Belépődíj nincs. Olcsó Meinl-áruk. VII. pörkölt kávé V8 kg. 1 P, Meinl tea 1 csom. 5 dkg. 74 f, Konsum-tearum 0 5 1. 1-60 P, Meinl csokoládé 1 tábla 40 f, Meinl Maltin cacao 1U kg. 65 f, Mustár pergament pohárban 10 dkg. 20 f. Pápa, Horthy Miklós Fő-u. 19. A Felsővárosi róm. kat. olvasókör közgyűlése. A kör elnöksége ezúton értesíti a kör tagjait, hogy ez évi közgyűlését f. évi március hó 17-én délután fél 3-kor Csáky-utcai helyiségében tartja. A tej és tejtermékek propagandája a mezőgazd. kiállításon. A márc. 21-én megnyíló orsz. mezőgazdasági kiállításon bizonyára nagy tetszéssel fog találkozni az az ötlet, hogy külön csoportban természetben láthatók lesznek a hazai forgalomban szereplő összes tejféleségek, tejtermékek és melléktermékek, így a kiállítás látogatóközönsége tájékoztatást fog nyerni arról, hogy a magyar tejgazdaság és tejipar fejlettsége mellett ma a legkülönfélébb igényt és ízlést is ki tudjuk már elégíteni hazai tejtermékekkel. Egész csomó olyan túró- és sajtféleség stb. készül itthon, amelyeket a fogyasztóközönség szélesebb rétegei ma még alig ismernek. így ez a csoport előreláthatóan hatásosan szolgálja a tejfogyasztás emelését. 3 H. Kir. QsztálporsjáíÉi? első osztályának húzásai április 13-án kezdődnek! Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 vagy jutalom és nyeremények 360.000 200.000 100.000 25.003 20.000 50.000 40.000 30 OOO 15 OOO stb, stb pengő, összesei 7,722 OOO pengő 84.000 sorsjegy, 42.000 nyeremény P sorsjegyek ára az összes főárűsítőknál: Egész Fél | .Negyed Nyolcad 24 P 12 P | 6 P 3 P Rendeljen még ma, kifizetni van ideje legkésőbb a húzás előtt. Máról holnapra gazdag leheti Olvassa a Pipa és MM\