Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-12-01 / 49. szám

POLITIKAI HETSL MEGJELENIK MINDEN YiSÉRNfiP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. telefonszám: 93. Kiadóhivatal: Csáky- .tea 21. Telefonszóm: 157. Laplajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör Felelős szerkesztő OR, NAGY 3YÖRGY Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméterei díjszabás szerint. Hasábmiliméíer a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill. ADVENT. Iria: Dr. Magyarész Ferenc. Prohászka mondja: „A jót nemcsak várni, de tenni is kell. Azt a jobb világot, melyet folyton várunk, meg kell egyszersmind teremtenünk." (Missziós levelek, 9.) Három nagy igazság domborodik ki e szavakból. Mindegyiken érdemes lesz elgondolkoznunk, kivált most, az urjöveti időszak legelején. E három igazság, hogy mindnyájan várunk egy jobb világot, hogy azt szüntelen várjuk, s hogy elég csak várnunk, de meg is kell érte dolgoznunk. Ez az urjöveti várakozás nem keresztény kitalálás. Közkincse volt ez és marad minden helynek, minden időnek és minden népnek. Nyomait megtaláljuk minden vallásban, a térni észetinépekn él _ csak úgy, rnint az ókori kultúrnépeknél, nem is szólva a kinyilatkoztatás alapján álló ószövetségről. E várakozást méltán nevezhetjük közkincsnek, mert csakugyan kincs volt, egyike voít azoknak a kevés, de annál értékesebb köteléknek, melyek az emberiséget Istenhez fűzték, s melyeket sem a műveltség haladása, sem erkölcs sülyedése nem birt elszakítani. Az ember mindig várta azt az eljövendő szebb, jobb, tisztultabb erkölcsi világrendet. Nem volt az a természeti katasztrófa, vagy háborús veszedelem, nem volt a rabszolgaságnak az a leírhatatlan nyomora, amely a kétségbeesés szélén álló lelkekből végleg ki tudta volna irtani a váltságnak, a békességnek, a szabadságnak ádventi reményét. Viszont a szerencse egyetlen kort, egyetlen népet sem tudott oly magasra emelni, hogy ne maradt volna hely a szívében annak a sejtelemnek, annak az érzelemnek, hogy mégsem ez az igazi boldogság, hogy mégsem ez a letűnt aranykorszak, melynek emléke semilyen népnek szívéből el nem mosódott sohasem. A mával való elégedetlenség és a jobb holnapnak reménysége egyúttal hatalmas ösztönzésül is szolgál az egész emberiség számára, hogy annak az ádventi hangulatnak megfelelően dolgozzék is a jobb korért, mely nem lehet ingyen adott kegyelme a gondviselő Istennek, hanem megkell érte dolgoznunk emberül; becsületesen, a kezünkkel és az eszünkMég mindnyájunk emlékei között, mint szomorú mementó él egy korán sírba szállott pápai ifjú élete. 1931 telén, mint derült égből a villám, úgy sújtott le a hír városunkra, hogy Englert Imrét, a pápai főiskolás fiatalság szimpatikus tagját, aki Budapesten az állatorvosi főiskolán végezte tanulmányait Pestszentlőrincen lelőtték. Akkor a lapok sokféle verzióban adták elő az esetet. Most visszatekintve és Englert Imre bátyjának Englerí Gyulának, a Mollinó-szövŐde főmesterének tájékoztatásával sikerült a legpontosabb információt kapnunk. Englert Imre, a téli sötét este pestszentlőrinci lakásukra igyekezett, ahol bátyjával együttlakott. A hazatérő főiskolás lakásuk közelében fekvő garázsban világosságot látott, ahol Englert Gyula motorkerékpárja volt elhelyezve, tehát arrairányította lépteit, hogy megnézze mit csinál a garázsban a bátyja. Odaérve látta, hogy idegenek vannak a helységben, akik ráirányítják kézilámpájukat és nem sok szót fecsérelve tudtára adták, hogy ha megmozdul, lelövik. A fenyegetést pillanatok alatt be is váltották. Rálőttek Englert Imrére, aki véresen esett össze, a merénylők pedig több könnyen elmozdítható értéket magukhoz véve elmenekültek. A fiatal pápai főiskolás, amint ismeretes, a merényletet követő második napon á kórházban Budapesten meghalt. A pápai fiatalember tragédiája akkor országszerte nagy részvétet váltott ki s szinte minden társadalmi réteg a gonosztevők méltó megbüntetését kívánta. A nyomozás megindult, hogy kézrekerítsék az elvetemült gonosztevőket, de nyomuk veszett. Már-már feledésbe merült, mikor is a véletlen és a detektívek nem felejtő éberkel, egyénenként és társadalmi viszonylatban egyaránt. Ég a megmondhatója, miért, de Istennek azon adományait, melyekért saját magunknak, nem kell gondot, munkát, verejtéket és vért áldoznunk, sohasem becsüljük meg elegendőképpen, s igazi értéküket csak akkor érezzük, ha hiányoznak. Legyünk őszinték: kinek jut eszébe hálásnak lenni pl. az iránt, hogy a nap süt ? Pedig mindnyájan nagyon jól tudjuk azt is, hogy a napnak fénye és melege nélkül nincsen élet, meg azt is, hogy a fény, a meleg és az élet nem a mi érdemünk. Alkalmazzuk a váltságvárásnak ez utóbbi ádventi igazságát saját magunra, mostani helyzetünkre. Mindnyájan el vágyunk telve ezzel ak ádventi várakozással és epekedünk a mennyei harmat után. De tudnunk kell, hogy meddő vággyal, teremtő erff híjáh, cselekedetek nélkül érdemek nélküMz idők jártóát \ meg nem fordíthatjuk. A nap csak a munkás emberek számára kel; a puszta vágy nem jut tovább a hajnal ígéreteinél. Dolgozzunk I De az egész nemzet javát egyeseknek mégannyi munkája sem fogja előmozdítani. Nemcsak megkell fogni a munkát, de össze is kell fogni a munkában. Egyet akarunk, tehát értsünk is egyet abban, ahogy ezt az egyet akarjuk. Ne magunkért dolgozzunk csupán, hanem másokért is. És nemcsak a magunk munkájának tulajdonítsunk mégváltó erőt, hanem becsüljünk meg minden kezet, melynek tiszta a szándéka és a munkája, és segítsünk mindenkit, aki velünk vállvetve akar dolgozni. Ezt az erős akaratot aztán kenjük meg a türelem olajával és nézzünk nyugodtan a Jövőbe: ürjővet lesz a szívünkben, égi harmatos ádventi hangulat, Isten közeledtének érzete tölti el a lelkünket * Ezt jelenti az, Hogy a jót nemcsak várni, de tenni is kell. sége fényt derített a homályos esetre és felfedte a titokzatos gyilkos kilétét. Nemrégiben Budapesten egy rendőrt lelőttek. A hajsza megindult a gyilkos után, sikerült is elfogni Bolla Istvánt és Zsíros Andrást, mint gyanúsítottakat. A két embert őrizetbe vették, majd később letartóztatták. A vallatásuk során Bolla István beismerte bűnösségét és mivel több hasonlóan elkövetett bűntény elkövetésével gyanúsították, így terelődött | a figyelem a már majdnem elfelejtett j tragédia felé s közülük próbálták megtalálni a detektivek Englert Imre gyilkosát. A nyomozás és a vallatás nem remélt szenzációs eredményhez vezetett. Az elvetemült gyilkos bevallotta, hogy nem ő lőtt annak idején Engíertre. Kijelentése és védekezésének ez a módja támpontot adott a nyomozás további folyamatához és a szálak Zsiros Andráshoz vezettek, aki keresztkérdések és a közben felgyülemlett bizonyítékok súlya alatt megtört és bevallotta rettenetes tettét. A fővárosi lapok értesítése nyomán Englert Gyula szövőfőmester Budapestre utazott, ahol meggyőződött a történtek valóságáról és négy évvel a szomorú tragédia után legalább annyi vigaszt kaphatott, hogy az öcscse gyilkosai megkerültek. Az igaszságosztó Isten végre megengedte, hogy a bűn megbüntetessék. Végre elnyeri megérdemelt sorsát a többrehivatott fiatal életet kioldó golyónak elröpítője. Mi, akik akkor körülállottuk Englert Imre sirját, mi kívánjuk leginkább, hogy az elvetemült gonosztevő büntetése könyörtelen és a földi igaszságosztáshoz mérten teljesen megérdemelt legyen, mert mi tudjuk és érezzük legjobban, hogy mekkora szomorúságot okozott elvesztése a pápai fiatalság egyik legközkedveltebb tagjának. 7 A többszörös rablógyilkosok főtárgyalását nagy érdeklődés előzi meg. Hurokra kerültek * a főiskolás Englerf Imre gyilkosai. Englert Imre állatorvos$anhallgatót nem dulakodás kősben, hanem orozva, lesből lőtték le.