Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-08-04 / 32. szám

áll szemben a viszonylag igen nagy jóléttel, a koldus és gazdag ellentéte sehol nem olyan nagy, mint hazánkban. Mezögadasági és ipari munkásságunk óriási többsége alig elképzelhető nyomorban, emberhez nem méltó életet él, és semmi komoly törekvést nem tudtam felfedezni arra nézve, hogy ezek a viszonyok megváltozzanak. Gazdasági életünkben a protekcionizmus soha nem álmodott mér- | tékig kifejlődött, félúton állunk a gazdasági szabadság és az irányított gazdálkodás között, de a szabadság csak abban nyilvánul, hogy a kedvezményezettek körén kivül állók szabadon pusztulhatnak el a levegőtlenségben és fullasztó tehetetlenségben, az irányítás pedig abban, hogy a szerencsés kiválasztottak felé van irányítva minden kedvezés és előny, melyet a csonka ország egyáltalán megadhat. Választójogunk káros következményei. A választójog mai rendszere csak arra való, hogy elzárja a nép szabad vélemény-nyilvánításának az útját és a széles tömegeket közömbössé, vagy az államhatalom ellenségeivé tegye. Az ajánlási rendszer visszaéléseit már közigazgatási bíráktól kezdve minden olyan tényező megállapította, mely ezzel a törvénnyel összeköttetéske került. Nálunk, noha papírforma szerint alkotmányos és parlamentáris állam vagyunk, soha senki nem tudta megállapítani, hogy az ország lakosságának mi a felfogása a nemzet nagy kérdéseiről, mert a kép, melyet egy ilyen felfogás kipuhatolására eredményezett, a használt eszközök rossz volta miatt, mindig hamis és hazug maradt. Nálunk mint nagy ismeretlen mered a közélet fölé az ország népességének igazi akarata, soha senki nem mondhatja nyugodt lelkiismerettel, aki erre az akaratra hivatkozik, hogy a valódi és meg nem hamisított akaratot ismeri. Mint lezárt zsilip mögött, a valódi népakaratot kizáró választójog mögött, erjed és bomlik minden olyan indulat és szenvedély, mely természetes lecsapolást nem nyerhet és a sors egy szeszélyes megbillenése esetén az ország megint azoknak a mérges gőzöknek a hatása alá kerülhet, melyek régen nyomtalanul elpárologtak volna, ha a szelepek szabad megnyitásával a természetes elvezetés lehetőségét be nem tömték volna. A nagy tömegek nem éreznek jogfosztott voltuk miatt közösséget az állammal és adott esetben, mint 1918-ban megint nem akad komoly erő, mely I a fennálló rend védelmére siessen. Szent István nyomdokán. Hiába igyekeztem és igyekszem elkergetni magamtól a gondolatot, nem tudok szabadulni attól a lesújtó érzéstől > hogy külpolitikánkat, mely egy hasonló sorsban sínylődő, de az egészséges kibontakozás útját őszintén kereső szomszéd államnak nyújtott baráti kézfogás és egy soha enynyire nem aktuális államközösség jelépítése utján utat mutathatna a revízióra és vétót kiállthatna a bekövetkező germán és szláv veszedelmeknek, nem az objektív szempontok, hanem egyes politikai személyiségek múltjában gyökerező és jövőjét szolgáló személyes meggondolások irányítják; ezen keresztül iparkodva valóra váltani ábrándokat és elképzeléseket, melyekben nagyratörő, de a nagysághoz megkívánt előfeltételeknek hijján levő tényezők a maguk személyiségét kiélik. Soha többé ez az alkalom vissza nem jön, soha többet lehetőség nem nyílik arra, hogy ennyire természetes \ és ennyire járható uton jussunk él | feltámadásunk első lépcsőjéhez, mint most, az osztrák eseményekbe való bekapcsolódás és a dunai államközösség jövendő egységének magját kialakító első lépés megtétele utján. Ma felvetődött újra és Isten tudja hányadszor a szentistváni kérdés, vájjon a magyarság Nyugat legkeletibb népe, vagy Kelet legnyugatibb előőrse akar-e lenni. Minthogy a germán-latin kultúrközösségben élő nyugati népekhez tartozás egyetlen előfeltétele annak, hogy a magyarság ezen a területen megmaradhasson: nem lehet kétséges, hogy csak Szent István útjára léphetünk és ez az út ma az osztrák kapcsolatok felvételét és az ilymódon kialakítandó államszövetség feltámasztását mutatja pillanatnyi céljául. Ha ettől eltérünk, akkor a sorsunk a Balkán, szakítottunk a nyugati hagyományokkal és olyan térre léptünk, melyre Bizánc már ezer év előtt csábította az országot és amely ma Trianon petrifikációjával egyenlő. A pártfegyelem nem engedi a szabad véleménynyilvánítást. Ilyen sorsdöntő időkben nem lehet a pártfegyelmet úgy magyarázni, ahogy a Miniszterelnök Úr ismételten magyarázta, hogy neki csak téglahordókra van szüksége, építeni ő maga fog, s hogy ő a kapitány, a párt tagjai pedig a matrózok. Katonai alakulatban helyén való lehet ez a felfogás, az ország tanácsában azon- J ban nem lehet a szabad véleménynyilvánítást ennyire gúzsba kötni. Amint annak idején mar a messze békében utat vesztettünk és az útról letért lábunk botorkálása juttatott el bennünket 1918 október 31-hoz, ahol Károlyi Mihály már csak okozat és nem ok volt és ezzel ahhoz a példátlanul álló lelki összeroppanáshoz, amilyen még Mohács után sem lepte el a magyart, akként véleményem szerint ma is hamis úton járunk. Ezen az úton haladva a. magyarság öntudata, tettereje, rugalmassága egyre fogy; a nemzet gerincét alkotó középosztály beérkezett részének önállósága, szabad és intelligens emberhez méltó közéleti tevékenysége a minimumra süllyed, az el nem helyezkedett diplomás fiatalság szociális elégedetlensége a forrpontig hevül, az önálló kisiparos, kiskereskedő és kisgazdaalanyok száma folyton csökken, a nemzet erkölcsi érzéke eltompul, vitalitása hanyatlik, faji terjeszkedése más népfajok elöl visszaszorul, a munkásság ragaszkodása a népi és nemzeti közösséghez meglazul és ekként legyengülve nem fogjuk tudni kivédeni azokat a csapásokat, amelyek mindennél jobban szeretett hazánkra a világtörténelem sodrában a közeli jövőben várnak, és megoldani az előttünk álló feladatokat. Bár egy szál-magamban gyenge és jelentéktelen vagyok a végzetes vonalvezetés eltérítésére, mégis elhagyom a hajót, mert mint távozó matróz kiáltó jel akarok lenni azok felé, akik nem látják, vagy nem akarják látni, hogy a párt hajója a nemzetet viszi zátonyra. Fogadd, Kegyelmes Uram megkülönböztetett tiszteletem jelentését* amellyel vagyok Pápa, 1935. julius hó 26. napjáig mindenkor kész híved: dr. SULYOK DEZSŐ s. k. orszgy. képvisel©.Idegenforgalmunk. budapestibe bele lehetne kapcsolni Győrt, sőt Székesfehérvárt is Kisbéren át, ha a budapesti filléres Birchidának jönne; a szombathelyi fiei csatlakoznék K szeg és Celldömölkön át Zalaegerszeg; Soprosi a Rábaközt hozná. Ez a bizottság foglalja össze a város nevezetességeit és látványosságait és azokból állítson össze egf napra való prograramot Mutassuk meg a f ótemplomot szakszerű vezetéssel és magyarázatokkal. Mi sem állná útját egy kis templomi hangversenynek, orgonával, énekkarral, egy-két szólószámmal. A városi körséta kellemesen föl- , )|t tené be a délelőttöt. Délutánra lehetne sportversenyekét rendezni, fürdeni, a parkot megtekinteni stb A versenyek terén is lehetne egykét új gondolatot produkálni. Pl. egy falusi vagy vid ki kisgazda-lóversenyt, egy katonai altiszti és legénységi lóversenyt stb. És milyen hatásos volna pl. kiásni a multak emlékeiből a füleslabdát, emberöltőnek ezt a kedves, népszerű és sjsartezerf játékát? ilyen bemutató föltétlenül, érdekelné a sportközönséget .^ Egerben minden filléresgyors alkafmával az egri bortermő gazdák engedélyt szereznek sajái termésű egri boraiknak zárt palackban árusítására. Nos, lehetetlenség volna ez Pápán? Ha nincs is híre a, pápai bornak, keletje mégis lehetne. Egerben minden tizedik lépésre láttam ülni egy-egy „cikrát", ahogy az egri tájszólás a , gazdákat hívja. A Törzsök- Klsr és Öreghegyünk nedűje sem éppen a Cincáből került ki... A vállalkozóbb kedvüeket autóbusz vihetné a Gerence völgyén át 8akonybélig. Ez tudvalevőleg amügy is a Dunántul legszebb kocsiutja. A rendes autóbusz járatért is tehetne végre valamit Pápa városa, hiszen Bakonybéllel együtt nyolc községet csatolhatna szorosabban magához. „A tett halála az okoskodás* •—* de azért egy kis okoskodással mm árt útját egyengetni a tettnek. Lássuk azonban már a tetteket is! Artef. Híndenburgról mondták diadalmas világháborús pályája delelőjén, hogy világéletében mindig ez az egy gondolat foglalkoztatta: megvédeni Németországot a Mazuri tavak felöl támadó orosz gőzhenger ellen. Akkor keletkezett az a legenda, hogy a békeévek végén immár nyugalmazott és skartba tett tábornok egy öreg, kiszolgált ágyúval járta végig a Mazuri tavak vidékét és a lehető legaprólékosabb pontossággal állapította meg, hogy azon a zsombékos, süppedékes vidéken merre és mennyit bírnak el az utak. A járókelők nem értették, naivnak tartották, a hivata'os körök megmosolyogták és sajnálták, a jövő azonban nejfi adott igazat és Hindenburg bevonult a világtörténelembe. Lehet, hogy énrajtam is mosolyognak, amiért annyit hangoztatom, hogy Pápa városának is mily nagy szüksége volna az idegenforgalomra. Akadnak tán, kik a „quieta non movere" elv alapján jobban szeretnék, ha mindennek és mindenkinek békét hagynék, mondván, hogy eddig is megéltünk óránként egy kávéskanálnyi idegenforgalommal, ezentúl is elég lesz, ha a Bakonyalja aszszonynépe piaci napon behozza a maga tejfölét, túróját és megveszi a maga „portékáját", minek nekünk nagyobb forgalom? De engem nem hagy nyugton ez a kérdés, és miként ígértem, rámutatok arra is, hogyan lehetne azt a gyakorlatban megoldani. Az első és legfontosabb a kiindulópont, hogy legyen valaki, aki az idegenforgalmi kérdést csakugyan megindítsa. Legyen egységes vezetés, de közös elgondolás, tehát legyen egy igen kisszámú, de eleven bizottság — 3 tag elegendő, 5-néI több már sok —, amely a vezetést a kezébe veszi. Ne legyen díszhívatal, ne legyenek kanapé-pörök a különböző tisztségek körül. Munka legyen mennél több. Ez a bizottság ejtse módját annak, hogy a MÁV igazgatósága legalább három irányból, Budapest; Sopron és Szombathelyről filléres gyorsvonatokat ándítson Pápára, k