Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-07-28 / 31. szám

Zongorahangoló tisztítás*, húrozáit, bő­rözést és egyéb favitá­sokat mind helyben, mind vidéken jutányosán elfogad MOÓR JÁNOS kántor, szakképzett zongora­hangoló Pápa, Perencrendí zárda Harmoniumok 150 P-t&l, zongorák 200 P-től ugyan­csak nála vásárolhatók kedvező fizetési feltételek mellett. Mind az eladott, mind a javított hangszere­kért teljes felelősséget vállal. § 1914-ben. Japán mint a szines-fajok legerősebb reprezentánsa nemcsak hogy merész hangot üt meg lapjai­ban Olaszországgal szemben, az Abesszínia részére eszközölt hadia­nyag vásárlásokkal elárulja, hogy a viszályban benne van a keze. Itt nemcsak Olaszország és Abesszínia viszályáról van szó, hanem annak az ellentétnek a kiélezéséről is, mely a fehér és színes faj között fennáll. És Európa népei nemhogy megérte­nék egymást, farkasszemet néznek egymással. Legfőbb gondjuk az, hogy a Népszövetség intézményét megvéd­jék, mikor magukat a népeket kell megvédeni. A háborútól a békét. Csakhogy ehhez előbb az igazi bé­két kellene megteremteni, hogy le­hessen a háborútól megmenteni. Halálozások. Losonczy Jenő ny. ref. kollégiumi tanár júl. 21-én Mono­ron hosszas szenvedés után élete delén 55 éves korában elhunyt. Har­minc éves pápai tanári munkássága alatt tanítványainak ezreit bocsájtotta ki az életbe, kik mindig szeretettel gondoltak vissza az ő kedves Jenő bácsijukra. Szakmájának egyik ki­válósága s mint festőművész orszá­gosan elismert volt. Közvetlen úri modora és aranyos kedélye éltetője volt sok uri társaságnak ahol meg­fordult és általános közszeretetben volt része. Évtizedes eredményes ta­nári munkája után négy évvel ezelőtt vonult nyugalomba, mit családja kö­rében töltött és innen ragadta el a kérlelhetetlen halál. Nyugodjék bő­kében I Huszár István magánzó júl. 23-án életének 65-ik, boldog házasságának 40-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult földi tete­mét júl. 25-én d. u. 5 órakor kisér­ték ki az alsóvárosi sírkertbe. A temetésen a hozzátartózók és isme­rősök nagy számmal vettek részt. Az elhunytban dr. Huszár István ügy­véd és Huszár József állampénztári tisztviselő édesapjukat gyászolják. Fizessen elő a PÁPA ÉS VIDÉKÉRE. Augusztus hó 4: Iparos táncmulatság a Belvárosi Kat. Kör kerthelyiségében. Egy szükséges egyesületről c. alatt megjelent cikkünkre az alábbi válasz érkezett: Tekintetes Szerkesztőség! Engedje meg a tekintetes Szer­kesztőség, hogy b. lapja 304 szá­mában „Egy szükséges egyesületről" cím alatt megjelent cikkre bárhon­nan szerezte meg információját a cikk irója, tiszteletteljes válaszomat megtehessem. E sorok irója, mint a kérdéses egyesület vezetőségi tagja, nem irom mindenben alá a megirt közleményt. Az intrikák tényleg fennállanak és nagyban hozzájárult és járul még ma is az alacsony létszámhoz. Az egyesület jelenlegi vezetősége igenis mindent elkövet ezen egyesü et teljes kibontakozása és hivatása elérése érdekében. Annak a körülménynek azonban, hogy nyolc hónapos mű­ködése után nem volt képes 100%-os eredményt elérni, egyedül és kizá­rólagosan az anyagi nehézségeket felülmúló indolenciákra vezethető vissza. Maguk a tagok is a nemtö­rődömség puha bölcsőjében ringatják magukat abban a tudatban, hogy ha a gyermek már megszületett, meg is fog nőni. Pedig, ha körültekin­tünk épen a gyermeknél kell lát­nunk, hogy csak akkor tud megnőni, ha állandóan ápoljuk. És, hogy ez a nyolc hónapos gyermek még most is csak topánkába jár, nagyobb rész­ben a 130-as létszámon kívülállókon múlik, bár már kevés számmal, de még mindig vannak annyian a kí­vülállók között, hogy azt erőssé és irigyelté tudnák tenni. De hát hol vannak ma azok, akik a szegényebb osztályú társaikért is tudnának csak erkölcsi támogatást is adni (tisztelet a kevés kivételnek). A tanácsnál és kritikánál megáll a segítés módja, ebből pedig nagy cip t venni nem lehet. így vagyunk a legszegényebb osztályt képező tár­sainkkal is. „Azoknál," akikért ezen gyönyörű karitatív intézményei sősor­ban létrehozva lett, a meg nem ér­tés oly nagy fokával találkozunk, hogy százalékban nem is tudnám leírni. Elismerem, sőt tudom, hogy ehhez a meg nem értéshez a lesze­gényedés járul hozzá a legjobban. Mert ha cikkíró ur is oly közel látná mint én a „Gorkij* tanyákat, nem abban látná a baj okát, hogy azért nem bir megerősödni, mert az Ipar­testület Elnöke egy „Székházat" akar tető alá hozni. Ne bántsunk mi olyan embert, aki fizikai erején felül is dolgozik, hanem álljanak mellé és mellénk a szép és nemes csele­kedetért egy kicsit is küzdeni akaró és tudó iparostársaink, akkor lesz erős Ipartestület, erős Betegsegélyző és lesz Iparos-székház is. A székház kérdése fontos, mert nélküle nagyobb iparos megmozdulást a helység ki­csinysége és az iparoslétszámnagy­sága miatt elgondolni sem lehet. A Betegsegélyző nehéz helyzete a tár­sadalom betegségéből fakad. Hiány­zik a logika az egyénekből, mely helyett a nyomasztó gond küzdi fel magát és mint valami kór, ugy Üli meg a szegény iparosok lelkét. Sok­szor molekulákra boncolom az em­berek lelkivilágát és a magam módja j szerint tanulmányt végzek a megmoz­dithatatlanságukról. Sok helyen ta­pasztalom, hiába van itt altruisztikus intézmény, ha nekik fizetni kell a nincsből, akkor Ciceró szónoklata is kevés ékesszólás a meggyőzéshez. Az iparosságnak és társadalomnak azon rétege, mely tud még egy kis áldozatot hozni pártoló tagságával ezen szociális intézményért, tessék többet tenni és kevesebb kritikát gyakorolni 1 Soraim közléséért előre is hálás köszönetet mondok és vagyok a te­kintetes Szerkesztőségnek tisztelő híve, mint a Pápai Iparos Betegse­gélyző Egyesület vezető tagja. Taníts J6xs«f. Tűz Tapolcafőn, Folyó hó 18-án d. e. 10 órakor Tapolcafő község­ben Kiss Lajos lakóháza eddig is­meretlen módon kigyulladt és a benne volt bútor, ruhanemű és ga­bona 1345 P kárértékben elégett. A kár biztosítás révén megtérül. Balatonarács lesz a szőlészeti és borászati felügyelőség szék­helye. A földmivelésügyi miniszter a veszprémi borászati és szőlészeti felügyelőséget Balatonarácsra he­lyezte. Ezen felügyelőség alá íaríozik az enyingi járás kivételével egész Veszprém vármegye és Zala várme­gye nagy része. A felügyelőség ve zetésével Galamb István szőlészeti és borászati felügyelő lett megbízva. Cserkészkegyeleti A budapest­kőbányai 24. sz. h Akarat" cserkész­csapat befejezvén táborozását a Ba­konyban, múlt Vasárnap egy szép cserfakoszoruval áldozott a bakony­koppányi hősök emlékének. A ko­szorút Horváth S. Dezső parancs­nok beszéde után ifj. Eigner Kon­rád h. bíró a község nevében, Czin­giszer Antal a frontharcosok nevében, dr. Magyarász Ferenc plébános az egyházközség nevében köszönte meg a derék cserkészek kegyeletét. Találtak egy drapp férfi kalapot és egy ostort. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti, Rendelésre készítek bőrgombot, FU ha díszt és bőrövet, gobloin táskát montírozok. Szakképzett bírdísziníífeííő Pápa, Kossuth Lajos u. 22. Fegyelmi eljárás. Hamuth János polgármester a városnál elkövetett különböző szabálytalanságok miatt Fúsz Sándor városi becsüs ellen a fepyelmi eljárást elrendelte, egyben a bűnvádi eljárást is folyamatba tette. x A gyógyászat terén kétség­telenül a legfontosabb találmányok egyike az Aspirin-tabletta, elismert és bevált szer minden meghűléses betegségnél, rheumánál, influenzánál, spanyolnáthánál stb. Minthogy sok hamisítvány létezik, jól jegyezzük meg magunknak, hogy az eredeti tabletták „Aspirin 0.5" felirattal van­nak ellátva és csak az eredeti „Ba­yer" csomagolásban (a zöld szalag­gal kerülnek forgalomba. Az „Uj Kor" aktív, katolikus or­gánum most megjelent nagy (július) nyári számában Mihalovics Zsig­mond az A. C. igazgatója és Mé< száros János érseki helytartó irtak vezető cikkeket. Az Aradi Zsolt, Balla Borisz és Pozsonyi László által szer­kesztett lap 48 oldalon és szenzá­ciós illusztrációk mellet jelent meg. Fodor Ferenc egyetemi tanár írása, Féja Géza cikke a „Sövényháza „-i állapotokról, Just Béla francia beszá­molója, Hevesi András vitája Aradi Zsolttal, dr. H. Boros Vilma gyö­nyörű tanulmánya Lacordaire-ről vi­lágtól elvonuló Szent Brúnóról, P. Tarcsafalvi Anaklét ferencrendí és Simon Sándor piarista tanár mély cikkei, Dienes Valéria „Bergson" ta­nulmánya stb. stb. Világnapló és gazdag könyvkritika és számtalan érdekfeszítő, aktuális más cikk, írás egészítik ki a feltünéstkeltő számot. (Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bu­dapest, VIII. Szentkirályi utca 28. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal. Előfizetési árak : egész évre 8, félévre 4, negyedévre 2 P, Egyes szám ára 40 fillér.) Pápai tormén&piao* 1935. évi július hó 26 ári, Búza 13'50—13'70 Rozs 10-00-10 50 Árpa 12-50—13 00 Zab 13 50-14 00 Tengeri 15 00-16 03 Burg. 12 00—16 00 Széna 6.00-7 00 Szalma 2.00-2.00 M. hus 100-M2 B.-hus 1-20-160 3.-hus 120-1-40 Zsirszal. 120-130 Zsír 1-20-140 Vaj P 2 80-3 00 Túró Tojás Tej Tejfel literje Fokhagyma Vöröshagy. Kelkáposzta F.-káposzta Sárgarépa Zöldség Bab Nullásliszt Fözöliszt Kenyérliszt f 80-80 7—8 12-12 50-50 40-40 14-14 6—6 3-3 16-16 ^0-20 18—20 34-34 30-30 24-24 A jó keret emeli a képet: ke" reteztessen a Keresztény Nem­zeti KyomdAban, PApa, Caftky­u. 21., ahol olcsón, poutosau és olcsón készülnek a legszebb képkeretek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom