Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-06-16 / 25. szám

2 PfiPfl ÉS VIDÉKE A pápaiak számára nem kell föl­fedeznem Pápát s nem az én tisztem rámutatni arra, mit is nyújthatna Pápa az idegeneknek. Volt idő, ami­kor én ezt a kérdést már fői akar­tam vetni a sajtóban, de cikkem ak­kor előttem máig ismeretlen okból nem jelent meg. Pedig nekem akkor volt egy oyan tervem, amely sze­rény véleményem szerint csakugyan országos méretű figyelmet kelthetett volna. Azt szerettem volna, ha a Pápai Kaszinó száz esztendős jubi­leumát országos jellegű ünneppé épí­tettük volna ki. Ez egyáltalán nem lett volna lehetetlenség. Még csak olyen nehéz sem lett volna, ha jól íogtuk volna meg. Jó fogása legyen persze most is annak, aki kezébe akarja venni Pápa idegenforgalmának emelését. Ölbetett kéznek sohasem jó a fogása. Mar­koljunk sokat, nem baj, ha keveseb­bet is fogunk, mert amit fogunk, a mienk lesz. Lám, Zirc és a belső Bakony csak egy hetedrész akkora, mint Pápa, de ügyes, élénk, s nem szégyen beval­lani : élelmes propagandával elérték már azt, hogy nemcsak minden nya­ranta visszatérnek az odaszokott nya­ralók, hanem még otthon, Budapes­ten is havonként összejönnek egy — egy Bakonyi napra. A régi görög közmondás szerint Athénbe, Pallas Athéné városába, nem kell baglyokat, a tudomány madarait vinni. Nos, én sem akarok baglyokat vinni a dunántuli Athénbe, de hiszem, hog szavamnak meglesz az eredménye. áriéi. j j^ jf^^ y niB fyi T' jitvi'Tjj í^f T tiif ^in i ii /^ ii ^^jf^rrj^) iti^ff iffijit^ Keresztút Károly király emlékére A dénesfai gróf Cziráky család a mártirkirály, IV. Károly emlékére azon a helyen, ahol az idegenből hazatérő király repülőgépe leszállt, nemrégiben emléktemplomot építte­tett, most pedig 14 stációból álló művészi kivitelű keresztútat állított fel. A keresztút egyházi megszente­Jését P. Markó Dénes 0. F. M. pá­pai gvárdián június 16-án, vasárnap végzi és a lélekemelő szertartással kapcsolatban szentbeszédet mond. hslpn II 148 n készpénzértékü utalványai! veszi igénybe. Központi iroda: Győr, Deák Ferenc utca 18. sz. SZAVATOLT SZÍNTARTÓ Kánoni látogatás A boldogságos Szűz Máriáról elnevezett magyar ferences rend­tartomány főnöke P. Scheirich Bona­ventura Pápára érkezett. A szerzetes család tagjai június 11-én, kedden este a zárdatemplom bejáratánál ünnepélyesen fogadták a főelőljárót, majd megkezdődött az egyházi tör­vényekben előírt kánoni vizitáció, a mely három napig tartott. A rend­tartományi főelőljáró pénteken hagyta el a várost. 50 éves tanári jubileum i Hanoidén intézet tanítónoképzojében Polaczek E. Stella irgalmas nővér ebben az évben fejezte be tanítói működésének 50. évét és 50 éve an­nak is, hogy az Úrnak szolgál. Az a pálya, melyet a bpesti Si­mor-intézeti működésével indul meg, majd a gyulai, esztergomi, váci in­tézetekben folytatódik, s később a nyitrai felsőbb leányiskolában töltött 8 év után Pápán éri el tetőpontját, ahol előbb a polgári iskolában, majd a tanítónőképzőben fejti ki működé­sét 2 évtizeden át, csak néhány évig — pihenésül -^kejül Pili^csabára a magán polg. isk. élére, illetve a fe­gyencnők tanítására, szellemi életük vezetésére Márianosztrára. 1927-óta űjra itt dolgozik — mint tanítványa­inak szeretett tanára, a tanári testü­let lelkes, munkás tagja, a sajtószak­osztály buzgó vezetője. Az irgalmas nőverek pápai RanoMer intézete bensőséges ünnepéllyel ülte meg az 50 éves tanári jubelíumot. A növendékek az ünnepelt tisztele­tére előadást rendeztek, Wimmer Ká­roly igazgató pedig megható szavak­kal köszöntötte Stella nővért. A Kat. Legényegylet 40 éves Jubileuma Pünkösd vasárnap ünnepelte a pá­pai Kat. Legényegylet fényes kere­tek között 40 éves jubeliurnát. A ju­beliumi ünnepségen képviselte ma­gát az országos Legényegyletek köz­pontja és több vidéki Legényegylet zászlókkal. Délelőtt 10 órakor a hely­beli tagok és a megjelent vidékiek zászlók alatt vonultak a nagy temp­lomba hálaadó istentiszteletre, majd ennek befejeztével fél 12 órakor az Egyesület székházában kezdetét vette az ünnepélyes közgyűlés. A közgyűlést az Iparos Dalkör éneke után Németh József apátplé­bános, elnök nyitotta meg, üdvözölte a megjelentekei a társ-egyietek ki­küldötteit. Az elnöklő apátplébános hatásos beszéde usán dr. Mentes Mihály győri teol. tanár tartotta meg ünnepi beszédét. Tartalmas és nagy hatást kiváltó beszédében vázolta a Legényegyletek hivatását és Kolping szellemében további munkálkodásra hivta fel a jubiláló egyesületet. Az Iparos Dalkör énekszámai utána helyi és vidéki testületek képviselői üdvö­zölték a 40. évében lépő pápai Le­gényegyletet, Hamuth János polgár­mester a város nevében fejezte ki jókivánatait. Szekeres Lajos tanító röviden ismertette a pápai Legény­egylet történetét, majd a közgyűlést Szekeres Lajos tanító által összeállí­tott gyermek énekkar énekzámai fe­jezték be. Este egy sikerült táncmulatság íeíte rá a koronát a példásan meg­í rendezett jubeiiumi ünnepségre. Heti kritika. Senki sem vonhatja kétségbe jo­gosságát annak az óvatosságnak, melyet a pénzügyminiszter hangsú­lyozott a költségvetés zárójeleneté­ben. Nem csak magángazdaságokra áll a mondás, hogy mindenki csak addig takarozzon, ameddig paplana ér, érvényesek az összességre, az országra is. Tanáccsal sokan tud­nak szolgálni, hogy mi mindent kel­lene megcsinálni, de kevesen tudnak számolni azzal, hogy hogyan. Az az igéretáradat, mellyel egyik jelölt tűi licitálta a másikat a választásokon, megkönnyithette egyeseknek a győzel­mét, de megnehezítette azt a küz­delmet, melyet a gazdasági váltság szirtjei és zátonyai között folytatni kell. Bár csalódás csak azt érheti, aki hisz az olyan könnyű ígéretnek, amit másnak kell beváltani. Az óva­tosság tehát indokolt, de csak bi­zonyos fokig. Túlzásai épp ugy megbénítják a gazdasági élet egész­séges keringését, mintahogy tönkre teheti a merész vállalkozás. És ha nem lehetne egyáltalán kritika tár­gyává tenni az államháztartást, még elhihelnők önmagunkkal, hogy min­den úgy van jól, ahogy van, pedig mindenki tudja, hogy dehogy is van jól, inert csak ugy van, ahogy lehet * * Régen megszoktuk már, hogy a parlamenti tárgyalásokat közbeszólá­sok tarkítják, melyek, ha szellemesek és rem sértők s amellett nem sürün hangzanak el nern hatnak zavarólag. Egy idő óta azonban egyes kép­viselő urak egész rendszert csinál­nak abból, hogy a nekik nem tetsző felszólaló fejtegetéseit sűrű közbe­szólásokkal igyekeznek megzavarni, sőt közbeszónoklásokkal lehetetlen­né tenni. A mult héten egy ilyen közbeszólássorozatra kapott riportot sértőnek talált magára nézve a köz­beszóló s az igy keletkezett lovagias ügyet a felek a vívóteremben intéz­ték el. Holott régen elintézett kér­dés, hogy ez nem elintézési mód. Sem igazságtételre sem az egyéni becsület megvédésére, de az olyan parlamenti helyzet tisztázására sem, mint amilyenből a szóbanforgó pár­baj keletkezett. A képviselő urakat azért küldték a parlamentbe, hogy tanácskozzanak és nem azért, hogy civakodjanak és politikai ellentétek­ből személyes ügyet csinálva pár­bajozzanak. A parlament méltósága megköveteli, hogy egymás érveléseit önuralommal meghallgassák s az érveket érvekkel cáfolják meg. Ez ugyan nehezebb, de törvényhozóhoz VEGYILEG tisztít, Minta után fest BERECZ Kossuth-utca 21. 22i Gaf iéirtisztitás 8 ff­Nyáron újdonságok m. selyem nadrág gumi nélkül csikpe kestyll divatos Sport selyem havisnya harisnyatartó nfiikül hordftató Strand zokni Férfi tenisz ing Fürdi trikó divilos mintás SAÖVÍID 1*20 P 1*39 P 1<23 és 11*96 P 27 fillér 2 20 P 2 65 P kesztyűsnél Pápa, Kossut Lajos utca 1. szám alatt*

Next

/
Oldalképek
Tartalom