Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-12-02 / 48. szám
Bélyegtelen a gazda és gazdasági cseléd között kötött szerződés. Áthelyezés. Fedora D. Sándort, a megszűnt pápateszéri téli gazdasági iskola igazgatóját és Fedoráné Beftalan Margit szaktanárnőt a vallás és közoktatásügyi miniszter Székesfehérvárra helyezte. A magyar történelmi katasztófa útja elmen tartott előadást nov. 26-án a Pápa városi közművelődési egyesüle ben Kun Zsigmond, a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének titkára. Az előadó, az anyag alapos ismeretével és újszerűen mutatott rá azokra a gazdasági okokra, amik Mohácstól kezdve nemzetünk felemelkedését meggátolták. Azért mai értelmiségre vár a feladat., hogy a mult századok nagy mulasztásain keresztül felismerje a nemzet nagy életkérdéseit és a saját erejéből igyekezzék a nemzetet felemelni mai nagy elesettségéből. Nagyszerű rejtvényés novellapályázat karácsonyra. A Pápa és Vidéke szerkesztősége és kiadóhivatala az idén karácsonykor ismét megrendezi rejtvényversenyét, mint azt a megelőző években tette. Sok szép, hasznos nyereménytárgyat oszt ki a megfejtők között. A verseny tárgyát képezi egy keresztrejtvény (megfejtése 10 pont), azonkívül lesz több betűrejtvény, melyeknek megfejtésével 5, 3, 1 pontszámot lehet elérni. A díjazás természetesen az elért pontszám nagyságától függ és sorsolás útján dől el. December hó első három heti számaiban sorszámmal ellátott szelvényt közlünk, mely szükséges lesz a pályázathoz. A pályázónak közö'ni kell nevét, a sorszámozott megfejtéseket és a három szelvényt, melyet a „Rejtvénypályázat" felírású borítékban ke l szerkesztőségünkbe (Főutca 21.) beküldeni. A megfejtések határideje 1935. január 8. A nyereménytárgyakat karácsonyi számunkban közöljük. A „Pápa és Vidéke" c. lap a karácsonyi és ezt követő számaiban közlendő novellára pályázatot hirdet. A novella bármilyen tárgykörből választható, de lapunk politikai, vallási és erkölcsi felfogásával nem szabad ellenkeznie. A beérkezett munkákat egy bírálóbizottság vizsgálja felül és a legjobbnak tartott első három munkát 15, 10 és 5 P-vel jutalmazza. A pályázati határidő december 10. Az egyes munkák szerkesztőségünkbe küldendők, zárt borítékban, a mű szerzője nevének, címének, vagy a jelige feltüntetésével. Fenntartja a szerkesztőség magának a jogot, hogy minden munkát ellenszolgáltatás nélkül is tetszése szerint közölhessen. A pályázat eredményét lapunk karácsonyi (december 23.) számában közöljük, A félreértések elkerülése vegett ! közöljük, hogy az 1929. évi XXVII. tc. 6. §-a értelmében a gazda és gazdasági cselédek között létrejött írásbeli szolgálati szerződések illeték ! és b^lyegmentesek, meri egy-egy gazdasági cseléd havi bíre semmi körülmények között sem éri el a havi 500 pengőt. DERMA KOZMETIKÁBAN arcápolás. 2 0 Pápa, Rákóczi-utca 13. MANSz-tea december 4-én, kedden a Katula cukrászdában 5 órai kezdettel. Mikor tartható a karácsonyi vásár. Az üzleti hirdetések korlátozásáról szóló törvény, a kialakult gyakorlat és az érdekképviseletek véleménye alapján karácsonyi vásárt csakis karácsony előtt két héttel, tehát legkorábban dec. 10 én szabad megkezdeni. A karácsonyi vásár tartásához külön iparhatósági engedélyre nincs szükség. A karácsonyi vásárra vonatkozó hirdetések a vásár kezdő napja előtt 10—12 nappal tehetők közzé, a hirdetéseknek tartalmaznia kell a vásár megkezdésének napját. A tenyészbika vizsgálat 1934. december 3-án d. e. 11 órakor lesz a felsővárosi pászt rháznál, 12 órakor pedig az Alsóvárosban a pásztorháznál. Erre a vizsgálatra a magánosok tulajdonában lévő állatok is felvezethetők. Pannonhalmi Szemle. IX. évf. 4. számában dr. Szunyogh Xavér programmot ad a liturgikus apostolkodásra, a hivatalos liturgiába. Dr. Csóka Lajos azokra a titokzatos energiákra mutat rá, amelyek a közösségtudat s a megilletődés szempontjából a liturgiából a lélekbe sugároznak. Blazovich Jákó a modern ember lélekgyilkos imacsendjében az imádkozó embertípust sürgeti a kat. újjászületés érdekében. Szeecz Arnold, a brazíliai magyarok apostola a sao paoloi állam mezőgazdasági viszonyait s az ott élő 70.000 főnyi magyarság kulturális helyzetét rajzolja. Dr. Holenda Barnabás a világmindenség berendezésérői ír, Sólymos Vendel a modern színházi törekvésekről, dr. Mattyasóvszky Kas szián az antikrisztus birodalmában* Pétervárott tett látogatásáról ír. Gazdag könyvismertetés, érdekes rendi hírek zárják be a tartalmas füzetet. Főszerkesztő: Dr. Strommer Vikto • rin apát. Felelős szerkesztő: Dr. Mihályi Ernő. Előfizetési díj évi 6 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pannonhalma. Pályázati felhívás. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat az 1935. évben ünnepli fennállásának 50 esztendős jubileumát. Ez alka« lomból folyóiratának, a Magyar Ipar* müvészet-nek ünnepélyes, művészi köntöst kíván dni, tehát a Magyar Iparművészet 1935. évi címlapjára nyilvános tervpályázatot hirdet. A pályázati feltételek Budapest, VI., Andrássy-út 69. sz. alatt a társulatnál tudhatók meg. A három legjobb pályaterv 100—100 pengő jutalomban részesül. Beküldési határidő 1934, december 10. Előadás a Ker. Munkásegyesületben. A Ker. Munkásegyesület f. hó 2 án d. u. 5 órakor előadást tart, melyre a tagok figyelmét felhivja az egyesület vezetősége. Előadást tart Sághy Tamás „Ki volt Széchenyi István" cimen. Névváltoztatások. Az m. kir. belügyminiszterengedéíyével Janicsek László borbély családi nevét Jászberény i-re, Báder Károly Bátki-ra, Fiilinggr Géza Tardos ra, Schmied Ferenc Rózsás-ra és Schmidhoffer Antal Szerdahelyi-TQ változtatta. Búzavirág, a legújabb magyar filmek egyike került a multhéten bemutatásra a Jókai moziban. Ez a kedves, izig-vérig magyar vígjáték kitűnően elszórakoztatott bennünket. Kellemes tréfáin pompásakat kacaghattunk, de eltekintve a film elsőrangú mivoltától, nagy megelégedéssel számolhatunk be a hibátlan hangfelvételről. A Búzavirág egész rendezéséről és kivitelezéséről csak a legnagyobb megelégedés és dicséret hangján szólhatunk. A szereplők kivétel nélkül a legjobb alakítással lepték meg a mozilátogató közönséget. Iskolai Ünnepély. A pápai ref. Nőnevelő intézet december 6-án délután 5 órakor saját dísztermében iskolai ünnepélyt rendez Segítő-Egyesülete javára. Műsor: 1. Kincs István : Bacillusok. Vigjáték 1 felvonásban 2 Aletter: Zenés jelenet. 3. Gróh, Opus. 1.: Kávénénikék. 4. Hallhatatlan Magyar Múzsák. Összeállította dr. Kovács Géza. Kísérőzenét szolgáltatja a kollégium alkalmi zenekara. Helyárak: I—IV. sor 1 P, V-IX. sor 80 f, X-XiV. sor 60 f, állóhely 30 f. Jegyek dec. 1-től kezdve Kis Tivadar könyvkereskedésében válthatók. Beiratások. A píesi Erzsébet Tudományegyetem jogi-, orvosi- és bölcsészettudományi karán az 1934— 35. tanév II. felére szóló rendes beíratások 1935. évi január hó 7-től 18-ig bezárólag eszközöltetnek. Az egyetem ideiglenesen Sopronban mű ködő evangélikus hittudomán>i kara hallgatóinak beírása a jelzett időben a kar székhelyén történik. Az először iratkozó hallgatók előzetesen felvételi engedélyt kötelesek szerezni. A felvételi kérvény 1935. évi január hó 6-ig nyújtható be. Félévi tandíj 102 pengő. Erős telet jósolnak. A mindinkább fejlődő természettudománnyal foglalkozó tudósok az európai időjárás egyes jelenségeit figyelembevéve olyan hideg telet iósolnak, amilyenre hosszú idő óta nem volt példa. Hirdessen a Pápa és Vidékében! Gazdanap. A mezőgazdasági szakiskola tanári kara Bakonyszentlászló községben december 2 án gazdanapot rendez. Műsor: Hiszekegy. Énekli a bakonyszentlászlói r. k. dalárda és a pápai m. kir. mezőgazdasági szakiskola tanulóinak egyesített énekkara. Drexler József ifjúsági elnök a gyűlést megnyiija. Buland Tivadar m. kir. gazdasági tanár üdvözlő beszéde. A gyümölcsfák téli ápolásáról előadást tart Lányosházi Márton. II. éves tanuló. A talaj életéről előadást tart Eszlinger József, a bakonyszentlászlói tanfolyam hallgatója. A fejős tehenek ápolásáról előadást tart Bognár István II. éves tanuló. Ezenkívül több műsorszám tarkítja az előadást. A gazdagyülésen való részvétel díj'alan. Indulás Pápáról 10 óra 30 perckor, visszaindulás 21 óra 30 perckor. Jelentkezni lehet a mezőgazdasági szakiskola igazgatóságánál. Kéményseprőmunkások és mun kaadók gyűlése Pápán. Veszprém, Győr és Vasmegye kéményseprő mesterei és munkásai f. hó 2-án d. e. 9 órakor közös értekezletet tartanak a Ker. Munkásegyesületben, amelyen a függőben lévő ipari kérdéseket vitatják meg. A gyűlésen a munkaadók képviseletében vitéz Domonkos Kálmán elnök, az országos szakegyesület részéről dr. Riesz Lajos titkár vesz részt. Közgyűlés. A Pápai Football Club évi rendes közgyűlése 1934 évi december 2-án délután 5 órakor a Lloyd nagytermében, amelyre az egyesület tagjait ez úton hivja meg az Egyesület elnöksége. 3 pengőért 40.000 arany pengőt nyerhet, ha részt vesz az 53. Jótékonycélu M. kir. Á'lam sorsjátékon. Sorsjegyek kaphatók minden dohánytőzsdében, bankban, vagy főárusítónál, vagy közvetlenül a Székesfővárosi M. kir. Pénzügyigazgatóságnál Budapest, V., Szalay u'ca 10., a pénz előzetes beküldése mellett. 198 Gyűlés. A szellemi munkanélküli ifjúság legközelebbi rendes gyűlése december 4 én este háromnegyed 8 órakor lesz. Fontos dolgok megbeszélése végett pontos megjelenést kér az elnökség. Sok pénzt takarít meg, ha szénszilkségletét a pécsi brikett és ditf széub&l szerzi t»e. Megrendelhető Korltschoiier Lajos szállítónál Pápa. Deák Ferenc utca 10. sz. alatt. Telefonszám: 109. 121 Az idei ebadó kivetési lajstromot november 19-től december 3-ig közszemlére kiteszik. Az érdekeltek a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt betekinthetik.