Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-01-14 / 2. szám
NyilMér. (E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) „A szegények fája." Ezzel a címmel jelent meg a Pápa és Vidéke december 31-i számában egy cikk. A t. cikkíró ur súlyos váddal illet. Ezzel szemben kijelentem, hogy a vádnak semmi alapja nincs, így a bűnvádi feljelentést meg fogom tenni ellene. A vádaskodásra csak a rövid tényállás ismertetésével reflektálok; a mérleg, amin a szegények fáját mérték, hitelesített és egészen új mérleg. Minden igényjogosult maga is ott volt a mérésnél és maga rakta fel a fáját a mérlegre, amit a város megbízottja is kezelt. Senki semmiféle kifogást nem emelt a méréssel kapcsolatban. Mint a cikkíró úr is említi, a nyolc esetben olyan is volt, ahol több volt a fa, tehát kézen fekvő, hogy egyik szegény a másik lemért fájából vett el egy hasábot. Ezt én nem ellenőrizhettem. Azon a napon, mikor a kifogásolt esetek előadódtak, sűrűn havazott. A mérleget alkalmazottam állandóan söpörte, de a fa minden hasábját nem söpörte!hettem le, mert arra sem időm, sem emberem nem volt. A szegények azonban leseperhették volna a havat a fáról, mielőtt a mérlegre rakták, akkor nem adódtak volna elő azok a két-három kg-os súlyhiányok sem. Mint 25 éves kereskedő bátran állítom, hogy soha senkit meg nem károsítottam, ennek köszönhetem vevőkörömnek állandó növekedését. Csak annyit még, ha rávinne is a lélek a csalásra, azt nem a szegények rovására és nem 1 70 pengős fából egy-két kg. ellopásával kezdeném. Mészáros Péterné. Könyvbirálat. Az arany páva. Regény. Irta Gásplr J^nő. Ez a kétkötetes regény nerrcsak a karácsonyi könyvpiac szenzációja, hanem a modern történelmi regényírásnak is büszkesége, Gáspár Jenő a remetei Güh csatád férfi tagjainak trsgédiíin keresetül cdavarázsolj?í elénk a dicsőséges Mátyás, a tündérszép Beatrice, a szeretett Mária Terézia korát minden arényéve!, minden szépségével és hibájával. Egy család történetén kei észtül merész kézzel lebbensi fel a távoli feorok fátyolát. A Gáíh család férfi tagjait mámoros, bódult s-erelem üzi, hajszolja a végzet filé. És ezekben a izrrílmckben annyi szípség, annyi megkapó melegség van mégis. Elvesznek, elpusztulnak", elégnek eiek a daliás Githok szerelmük lángjában, de tiszták, férfiak maradnak. Nem úgy, mini a modern legények jarcpec-ipusai. A regény végén az arany páva elveszti végzetes hatalmát. Az u olsö Gith visszása erzi a szerelmek lázában elpazarolt kúriái. Ami erösebb nálunk. Regény. Irta Tóth László. Ennek a regénynek főszereplője a vér. Az a píros folyadék, mely ott rohan ereinkben. Botond István egyetemi tanár egy felfedezésen dolgozik s a vér titkait igyekszik kikutatni. Kísérletezésének aíanyám saj^S feleségét választja és tragikus összeütközés támad a tudós tanár és a fő ieségét féltő férj közöli. A cselek ményntk ez a kettőssége oly érdekfeszítővé teszi a regényt, hogy lehetetlen a kézből iesenni. Tóth Lászíő első regénye nagy sikert aratott a kritikusok előtt. A modern léíekelemző regények legjava közül való. Mindkét regényt a Pailadis adta ki rendkívül izleses formában. KaphaJÓ a Píx ban. Hirdessen a Pápa és Vidékében! LÁSZLÓ oki. fepltiizmérnök és építőmester elvállal az építés körébe tartozó mindennemű munka kivitelezését, tervezését, ellenőrzését, költségvetések és szakértó'i vélemények készítését. i A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy a Fő-tér 24. izém aSatt a jövő hét folyamán megnyitom. A nagyérdemű közönség szíves ; pártfogását kérve vagyok teljes tisztelettel: Szuszky Ferenc Láíszer! Fotócikk! a Széchenyi drogériában. Ugyanott Fotólaboratórium! Előhívást, másolást, nagyítást ki&l- és foelfel vételeket elvállal BORBÉLY LÁSZLÓ FÉNYKÉPÉSZ. 420 Egy parkettás, csinosait bútorozott szoba magányos úrnak v. úri nőnek február 15 ére kiadó. 9 lúhai-utGa SS. számú házban magas földszinten egy háromszobás, modern, kényelmes mellékhelyiségekkel május l-re kiadó. Megtekinthető' naponként 3—5 óráig. — Tulajdonos az emeleten. Zongoraműve zenetanár, ki a legmodernebb akusztikus módszerrel tanít, noven kezdettől a legmagasabb kiművelésig. Zeneművészeti főiskolai felvételi- és magánvizsgákra előkészít. kiadó, esetleg a házzal eladó. Mészáros Pápa, Hunyadi-utca 9. e őfúe'Óinknek díjmentesen aiol-gát fülvilágosírással Dr. V*?rgha Lász ó iörvényéki szakértő, az fldő ésKönyvvitel szerkesztője, Rdózási rovatunk ^e?etŐj°; Budapest, I^C. ker., Ferenc-körut 37 Tel. 322-60 A „Pápa és Vidéke" politikai hetilap vasúti menetrendje. (Érvényes 193S. évi okttfber Iitf S-t tfl.) Budapest—Győr—Pápa—Celldömölk—Szombathely <3s vissza. Sz. w. Sz. v. Sz v. Sz. v Sz. v. V. v. Sz. v. Sz. v. Állomások Sz. v. Sz. v. V. v. 5z. v. M. v. 5z. v. Sz.v. Sz. v 2J36 23 4 0I 140 2 1 51 220 32G 336 410 ' 430 5SS 625 739 gao 940 605 QÓO 8°°i 10 0 9i 1 020 ll 25 ll 2 7 1 207 12 12 13 1 8 10 45 í2oo 905 13 1 5 1 332 1 447 I 453 15 37 15 5 0 1 658 13 3 82 14 3 02 13 3 0i 15 3 9i 15 4 4 1 646 16 4 7 1720 1 ?21 1 824 1250 16% I 1 j Budapest é * 6 2 0i 7 5 1 l 65o 1852! | j é Qyő r | 3i S l 330 19oo J Győr é 20 1 3 é PApa i 20 1 7 I Papa é 20 5 3 é Celldömölk i 20 0 9 i Celldömölk é 22oo v é Szombathely t 1 Győr—Budapest közt gyorsvonat. 2 Vasárnap nem közlekedik. II 2 U 0 55 Q45 O 05 22 2 5 ll 15 740 727 6" 601 520 7 3 02 6 3 02 12% 10 3 5! 1450 10-50 1Q08 9 0 4 g02 827 822 725 15 5 5! 13 2 7i 18 10 1 340 I308 12 10 1 208 ll 3 7 H36 1 040 19001 16 4 3i 16 31 I520 15 1 6 1436 1 42S 1 325 2P1 19 3 5! 19 2 0 18 u 1 808 1 730 1 716 PApa— Csorna—Sopron. Papa—Var sany—(Bánhida—Budapest). Sz.v. V. v. /A. v. M.v 505 700 13 2 2 189 f i08 957 ,424 19 3 1 8 2 0 ll 4 7 16 1 6 20 4 4 Állomások Sz.v, M, v. V v. Ili papa Csorna V Sopron 7 e <1, í I I 7 4 3 ll 0 1 114 3 9 636 958 il 225 500 8 4 7 ! — M v. I725 1 6 20 14 0 5 Papa—Celldömölk—Veszprém. ISz.v. Sz. v. Sz. v. M. v Állomások 336 748 ll 2 7 1453 1 1 1 papa 410 825 12" 7 15 3 7 1 1 é Celldömölk 510 829 1 435 I735 1 Celldömölk 719 ll 0 2 1 7» 19 4 7 é Veszprém külső p 735 — 1 731 — * é Veszprém é A i é I I Sz. v.iSz. v, 902 827 747 542 523 15 1 6 1 43G 1 202 10 IG 1 010 Sz.v, 1 730 15 4 5 I330 12 5 8 5z.v 00 45 00 5 20 51 1 846 18 3 8 5z.v. Sz v Sz v. Sz.v Á 1 0 m á s 0 k V. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. 540 H29 15 2 1 18 1 5 i papa é 645 852 15 1 2 22^2 i — 12 3 1 16 2 4 20 1 0 é Varsány i 5oo 744 1 408 21 5 121 — 852 1 439 IS 2 1 — é (Bánhida) i — 5 4 0i ll 5 0 19 4 5 H15 18 l ü 21oo — é (Budapest) 1 — 23 4 0! 905 17 3 5 1 Budapest—Bánhida közt gyorsvonat. Csak „Vasúti Útmutató -t kérjen, íia megbízható és olesó menetrendet akar.