Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)

1934-03-18 / 11. szám

csé fa' 1 vásár! A legdivatosabb sdnű seljmak, férfi és női szövetek, női kotlátok és egyéb divatáruk áEii tolt j^j A m Mili dSwatáfúhéxéban PáPA, KOSSUTH kaphatók ÍQw I ÖCSIK ei P8SKa LAJOS UTCA 4. SZáM. :-: leszágiitott áron jegyében folyt le e hó 10-én a ben­cés díszteremben az az impozáns szép női gyűlés, melynek előadója az Orsz. Kat. Nőszövetség főtitkára : dr. Sprenger Mária Mercédes volt. Nem az Actio Katholica organizáció­járól beszélt, hanem azt a szellemet ismertette, amely ezt, a Szentatya kívánságára meginduló nagy lelki Március IS. A Szentbenedekrendi reálgimná­zium ifjúsága f. hó 14-én este ren­dezett kedves megkapó ünnepélyt az intézet dísztermében. Az ünnepi be­szédet Kauker László VI. osztályos tanuló mondotta. Az ünnepély mű­során még néhány aktuális költemény és énekszám szerepelt. A Ref. Kollégium ifjúsága, mint már a múltban, úgy az idén is hagyomá­nyos módon ünnepelt. Délelőtt az egész ifjúság megjelent a szabadság­szobornál, melyet megkoszorúzott. Egy díszmagyarba öltözött diák el­szavalta a Talpra Magyart, s egy theológus ünnepi beszédet mondott az ünnep jelentőségéről. Ezután hosz­szú sorokban zeneszó mellett elvo­nultak a Petőfi házhoz, melyet meg­koszorúztak. A szabadságszobornál levő ünnepélyen megjelent a Front­harcos Szövetség küldötsége is és koszorút helyezett a szobor talpaza­tára. Este a Jókai Színházban ün­nepi előadás keretében adta elő az ifjúság, zsúfolt ház előtt, Árva László király c. történeti drámát. Ref. Nőnevelő-intézet növendékei márc. 15-án délután rendeztek ked­ves ünnepélyt, a márciusi napok emlékére. A Ker. Munkásegyesület hagyo­mányos módon március 15 én este rendez'e március 15-iki ünnepélyét, az egyesület szentilona-utcai szék­házában. Ünnepi beszédben a ma­gyar forradalom eseményeit és jelen­tőségét méltatták. Az ünnepséget néhány szavalat tette változatossá és élénké. LVxnjyuvjy^Bg'W'íV fi Ar rii 'V'if^ nr* í r- *1 *i rir ri ri * i vrnvi'* ^ r ~ * ^ ^ ^^ i Actio Katholica toikodását megteremti. Dr. Sprenger M. Mercédes mély lelkiségről, nagy tudásról tanúskodó, értékes szép előadását Msgr. Németh József apát köszönte meg, össze­gezve és méginkább kidomborítva, az Ac io Katholica kapcsán az egyénre háruló katolikus kötelességeket. A gyűlés a pápai Himnusz eléneklésé­vel záródott. áramlatot betölti s a laikusok apos­ELŐJEGYZÉSIK A HÉTEN. Márc. 17. este 6-kor Németh Józsaí apát­plébános előadása a Leányklub­ban. Márc. 18. délután 2-kor a Magyar Rok­kantsegélyző és Nyugdíj egylet előadása a Megyeházán. — Este 6-kor Böjti est a Bencés gim­náziumban. Rendezi a Kat. Nő­védő. Áthelyezések a veszprémi egy­házmegyében. Főpásztorunk, dr. Rott Nándor püspök Hevessy La­jos marcaltői adminiszirátort el­helyezte. Helyébe Vizsy Pál pápai káplánt nevezte ki ideiglenesen. Pá­pára pedig Tuli László csóti káplán került ugyancsak kápláni minőség­ben. Az Urinők Mária Kongregáció­jának lelkigyakorlatai április hó 19. táján lesznek. Pontos időt nem lehet ezideig mondani, mert P. Böhle Kor­nél, a lelkigyakorlatok vezetője nagy elfoglaltsága miatt nem jelzett még határozott időt. FOGKÖM ALIG 8 HÓNAP ALATT EZT IGAZOLJA A FOGORVOS Fogkoméntei mindenkorra I Nincsen többé kitéve a veszélynek, hogy íogkő miatt meg« bomlanak, esetleg kihullanak a fogai, Kalodont-ta! Való rendszeres ápolás meg 4 védi a fogakat q fcgkő eílen. Naponta néhány perces Kalodant-fogápolás — egy éieíen keresztül egészséges fogak, fogkő ellen A Magyar Vöröskereszt Egylet Pápa Városi Választmánya évi ren­des közgyűlését f. hó 18-án, hatá­rozatképtelenség esetén 25-én fogja megtartani a bencés gimnázium dísz­termében d. u. 4 órai kezdettel. A közgyűlés minden valószínűség sze­rint, csak 25-én lesz megtartható, így különöskép ezen napra kéri az egyesület tagjainak és az érdeklő­dőknek szíves megjelenését. Mértékhitelesítés. A folyó évi időszaki mértékhítelesítések a pipái járásban március 5-től május 22-ig lesznek. Az érdekelt mérlegtulajdo­nosokat ezúton is figyelmeztetjük, hogy a közhasználatban levő mérő­eszközöket hitelesíteni el ne mulasz­szák, mert a csendőrség ezeket el­lenőrizni fogja és akinél hitelesítet­len mérőeszközöket talál, a kihágási eljárás megindítása végett a főszol­gabírói hivatalnál feljelenti. Kedvezményes utazás Buda­pestre. Az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület Budapesten márc. 22-től 26-ig kiállítást rendez, mely kiállításra utazók 50 százalékos vasúti kedvez­ményben részesülnek. Odautazás márc. 16 -26. reggel 9 óráig, vissza­utazás márc. 22—ápr. 1. Bővebb fel­világosítás a Pápai Menetjegyirodá­ban nyerhető. Uri és női divat, selymek, kötött és szövöttáruk legolcsóbb bevásárlási forrása Saudek Miksa divatáru­háza. Belépett már a Közérdek-be Jelentkezni lehet RáWcai-u. 12. sz. alatti irodában. egy évs vise'em Okma tartósfalpat Kérje Ön is cipészétől l Balesetek. Folyó hó 6-án az ugodi erdőben Benedek János fa­munkásnak fadöntés közben az egyik fa a bal lábára esett és eltörte. A pápai kórházba szállították. — Ugyan­csak márc. 6-án a farkasgyepüi sza­natóriumban a transformátor Schmid István kezére esett és 3—4 hétig gyógyuló testi sérülést okozott Női és leányka felöltők a legszebb kivitelben a mai viszonyoknak meg­felelő olcsó árakban Saudek Miksa divatáruházában. Rákóczi-induló. Ez a film a már nem gyerekcipőkben járó magyar filmiparnak egy kitűnő alkotása. Nagyszerű felvételek, gyorsan, zök­kenő nélkül perdülő cselekmények, hatásos jelenetek. A szereplők a magyar színészgárda legjavából ke­rültek ki. Jávor Pál kétségkívül a legjobb magyar bonviván filmszínész, aki minden darabban többet és töb­bet nyújt. Csortos, Kis Ferenc s a nők közül Dayka Margit elsőrendű. Van egy hibája azonban a magyar filmgyártásnak. Fél a modern élet problémáitól, s gyerekesen menekül a boldog, letűnt magyar világ felé. Pedig a filmnek nemcsak az a hiva­tása, hogy mézizű happy-enddel kel­lemes éjszakát szerezzen (mint a Rákóczi-induló), hanem a sok-sok kavargó magyar problémát pergesse a vásznon. Nem akartunk ünnep­rontók lenni, de ezt meg kellett je­gyeznünk. Fejfájást megszüntetik és meghűlésnél gyors javulást eredményeznek az Aspirin tabletták. e a valódi Aspirin tabletták legyenek a BAYER kereszttel ivwvw wi % T< yt n *( ii ,i Anr t<i ri i f ti T i. y^ A i r vYvy^' fíff wvt * í vnyin*vn" < vi fti^r^^i *! ^^ "i^'wvywc ."w i i *i í*i i Wíi'^i W 1 nr ,i aiv^bwi ni t mar elsőrangú virslit és füstölt árút talál » ONg nOUT MttmMmmamsammmmmammamm ni SMWMMBWMMBBHMWMHKBHWH^ riii «mrri rMlifl i v*vDflPi| hozzá a legolcsóbb áron. Keresse meg a I£ossuth«uíca 21. szám alatt, Állaudóau hideg és meleg ételek várják. Ktkezü külön hetylségben. %éua és vacsora különlegességek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom