Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)

1934-02-25 / 8. szám

SPORT. Kettős barátságos mérkőzés kere­tében indult a footballsport tavaszi szezónja. A Perutz Sport Club ven­dégül látta a Szombathelyi MÁV együttesét, a Kinizsi pedig a helyi Vasutas SE-vel játszott barátságos mérkőzést. Kinizsi—P. Vasutas SE 6:1 (0:1). Biró: Matics. A bokáig süllyedő pályán élénk iramú mérkőzést játszott a két csa­pat. Az első félidőben a vasutas csapat lelkes játéka folytán a veze­tést is megszerezte, a második fél­időben azonban kiütközött a tréning­hiány és a Kinizsi játékosok kondi­cióbeii fölénye meghozta győzelmü­ket. A Kinizsi kapusa kevés dolgát jól végezte, a gólt nem védhette; a hátvédpár nagyon bizonytalan volt, különösen Vörösön látszott meg a teljes edzéshiány. Legjobb része a csapatnak a halfsor, annak is leg­jobbja Potya. Királynak nem konve­niált a mély pálya, Szalmási gyen­gébb volt, a csatársorban Dómján Ötletes játéka tetszett, a legtöbb gól az ő előkészítéséből született. Tarr agilis volt, nagy baja, hogy elfelejti partnereit, a csatársor többi tagja szürke játékot mutatott, különösen kirítt Végh abszolút tehetetlensége. A vasutas csapat időnként, inkább az első félidőben szépen, passzolt, állóképességük azonban csak egy félidőre volt elég. Legjobbja a center­half. Perutz SC— Szombathelyi MÁV 1:0 (1:0). Biró: Koch, Győr. Értékes eredményt könyvelhet el a Perutz Sport Club csapata a Szom­bathelyi MÁV legyőzésével. Bár mély a pálya, mindkét csapat a szezón elejéhez mérten jó játékot mutatott. A Perutz SC csapatának legjobb része a közvetlen védelem volt, külö­nösen imponált Ferber abszolút nyu­godt játéka. A halfsorban nagysze­rűen játszott Fuchs és Tomenga, a csatársorban pompásan bevált a két fiatal: Kárász és Bolla, akik idővel nagy erősségei lesznek csapatuknak. A Szombathelyi MÁV csapatból hiány­zott Handler, Gazdag és Boda; a csapat legjobbjai Pekker, Paár és Iván voltak. A Bécsi Tavaszi Vásáron azok, akik Ausztriában schilling követelés­sel rendelkeznek, ezt a követelést engedély nélkül felhasználhatják be­vásárlásra. Azonkívül a Nemzeti Bank a legmesszebb menő módon felszabadítja a zárolt követeléseket. A schillinget különben olyan árfo­lyamon váltják be, amilyenen az i­lető ország jegyzi valutáját. Tűz a vidéken. Folyó hó 14-én Lovászpatona községhez tartozó u. n. vicse-pusztai dűlőben összehordott és gróf Esterházy Pál tulajdonát ké­pező 70 szekér trágya eddig isme­retlen módon kigyulladt és 50 P ér­tékben elégett. A kár biztosítás ré­vén megtérül. A tavaszi haszonállat vizsgálat március 4-én reggel fél 8 órakor kezdődik a vásártéren. A polgármes­ter felhívja az érdekelteket, hogy a város területén levő összes egypatás állataikat, tehát lovakat, szamarakat, csikókat és öszvéreket vezessék elő. A gazdák jólfelfogott érdekét szol­gálja az a vidékenkint meginduló mozgalom, hogy körükből alkalmi központok toborzódnak, amelyek a közvetítő kereskedelem kikapcsolásá­val saját maguk exportálják a gabo­nát és így jelentős felárat tudnak biztosítani a mozgalomba bekapcso­lódóknak. Óvás! A forgalomban levő után­zatok miatt kérjük a tisztelt vásárló­közönséget, hogy Darmolt csak ere­deli gyári csomagolásban kérjen és fogadjon el. Állami soffőrtanfolyam nyi ik március 5-én Budapesten. Bővebb felvilágosítást Budapest, VIII., József­körut 6. sz. alatt lehet beszerezni. Észre sem veszi a zsebe, ha hathavi 2-40 P ős részletekkel előfi­zet a Tündétujjak Magyar Kézimunka Újságra, amelyet városunkban csakis cégemnél szerezhet be ily kedvező módon és megkapja az értékes aján­dékot is. Fáradjon hozzám és vá­lasszon a gyönyörű ajándékok közű). ///'. Stern Lipót kézimunka- és divat­áruház Pápa, Kossuth Lajos-u. 13. A Zsófia Gyermekszanatóriu­mok negyedszázados mŰKödése. 25 évvel ezelőtt indult meg Szél! Kál mán, Rákosi Jenő és gróf Zichy Já­nos kezdeményezésére az a mozga­lom, amelynek eredménye, hogy a jövő generáció érdekében ma három gyermekszanatórium működik 1460 ággyal Balatonszabadin, Balaton­almádin és Hűvösvölgyben. Most je­lent meg gazdag illusztrációkkal a Zsófia Gyermekszanatóriumok mult évi jelentése dr. Fodor Oszkár ig. főorvos szerkesztésében. Ismerteti a jelentés a Zsófia Szanatóriumok ered­ményes gyermekvédelmi munkáját, melyet dr. Rott Nándor veszprémi püspök, kormányzóelnök vezetése mellett folytatott, amikor a Salvator Tanítő Rendház irgalmas nővérei a beosztott tanerőkkel 2994 gyerme­ket gondoztak 92.612 ápolási napon. Ml a lumen ? Egy lexikonbm sít találjuk, hogy „ftfny vagy állati testben lévő csatornákban mirigyei szervekben lévő üreg n^ve." A vi­lágftótechnikus azonbsn egész más életemben használja : mint sho^yin s „Fiat Lux" kifejezésében a „Fiat" nem autómárkát és a ,Lux" nem mosószert jelent, hanem az értelme „Legyen világosság" műszaki érte­lemben a „Lumen" egy fizikai ál landó és pedig a fényforrások fény áramának mérésére szoígáS és segít­ségével mígállspílhafó, hogy a viiá­gííóiestek az elfogyasztó!!* elektromos áramért (watí) mennyi fényáramot szolgáltatnak. Minél több fényáramot (I. Lm) bocsát ki lumenedben egy világítótest azonos wattfogyasztlssal éa azonos élettartam mellett, annál gazdaságosabb. Az hzó'ámpák mi­nőségi megítéléséhez tehát a lumen adatok ismerete felíéilenü! sztiks^ges. keresünk Pápa és körzetére, rendkívül ma^as jutalék­kal, versenyképes árakkal — Ganz R«d@ny@yá? Budapest, V., Váci út 16 , földszint IX. ­Roletták eladásában jártas urak előny­ben. — Nagy kereseti lehetőség. Az állatokat őrző kutyákat tu­lajdonosaiknak a föidmivelésügyi mi­niszter rendelete szerint évente egy­szer, a hatósági orvossal, veszettség ellen be kell oltatniok, mert az utóbbi időben feltűnő gyakran súlyos ká­rokat okoztak a fertőzött ebek. Európa iparát üjabb veszedelem fenyegeti Japán versenye folytán. A külföldi piacokon a legutóbbi hetek­ben például hihetetlen mennyiségű kerékpárt bocsátottak áruba, amely­nek az ára a mi pénzünk szerint darabonként 20 pengő. Feiulfizetések a Perutzgyár alkalma­zottainak 1934. évi február hó 10-én ren­dezett jótékonycélu lárcmulatságán: 30 P-t: N. N. 20 P-t: Hertzka Ferenc, Leip­nik és Társai, Mai József. 10 P-t: N N., Pápai Hitelbank, Rapoch Vilmos, Rauscher László, dr. Sulyok Dezső. 6 P-t: Grün­wald Testvérek Fakereskedelmi R.-T. 5 P-t: Dr. Antal Géza, Bodanszky Rudolf, Braun Dezső, ifj. Efsler Mór, Hungária Szikvizgyür, Karlovitz Adolf, Kohn József, Koréin Vilmos, Nagy Zolián, Pápai Ver­senyszövöde, Schöller Frument. 3 P-t: Anthes jóssef, dr. Breuer Pál, Diensímar.n Pál, Englerth Gyula, Geschlecht Ferenc. Hauser Emil, Krausz és Koréin, Kummer János, dr. Molnár Imre, Kardos Hemik és Társa, Pápai Mechanikai Szövöde. Richter Vilmos, Schier Lajos, Schiller Mihály, Somló Sándorné, Széky István. 2 P-t: Dr, Bass Ernő, Bauer Zsigmond, Bartl Jenő, Eugyi Kálmán, Csillag Miklós, Drach Gi­zella, Gáncs Kálmán, Gőgös Imre, Göm­bCs Alice, Hamuth János, Keresztes Gá­bor, Kiss István, Kovács József, Molnár Elek, Mikulits János, Muszáj Imre, Pol­litzer Mór, Preisler Alfréd, Scholz József, Selinkó Zsigmond, Szokoly Béla 1 50 P-t: Bódai József, Kiss Tivadar, Szenthe Jó­zsef, Tausz Rudolf, N. N 1 P-t: Ács Ferec, Ariz Gusztáv, Blau Henrik, Kipecz Károly, Krivácsy Gyula, Kvokál Bela Köny­ves János. Pfeiffer Pál, Sommer Andor. Schmiedt Ernő, Stern József, Szőnyi Ká­roly, vitéz Vida Eíemér. 50 f-t: Csépi János, Nagy Ferenc. A Perutz Sport Club 1934. január !3-án tartott táncmulatságán felüli zettek: 10 P-t: Pápai Hitelbank R-t. 5 P t: Braun Dezső, Leipnik és Társai, N. N, Schier Lajos, Scholz József, dr. Sulyok Dezső, 3 P-t : Faa László, Scholz Víimos, Somló Sán­dorné 2 P-t: Csillag Miklós, Hauser Emil, Krausz Gábor, Laázs Ferenc, N. N., Se­linkó Zsigmond, Szél József. 1 P-t: Ko­ritschoner Fivérek, Nagy Ferenc, Schmiedt Ernő, Schwarcz Jstván, Szalmási Lajos. 50 f-t: Szőnyi Károly, N. N A felülfize­tésekért ezúton is köszönetet mondunk. Ingatian-Smrés. Horváth Vincének a pápai 1834. és 3934. sz. telekkönyvi betétekben felvett háza és egyéb ingatlanai 1934. évi március 3-án d. e. 9 órakor a pápai tkvi hatóság helyiségében bírói árverésen eladatnak. Érdeklődni le­let dr. Török Mihály pápai (Fő-utca 14. sz.) ügyvédnél. Fít !Ls oki. «plté$zmé7n&k és épít®­mesier elvállal az építés körébe tartozó mindennemű munka kivitelezé­sét, tervezését, ellenőrzését, költségvetések és szakértői vélemények készítését. Látszer! Fotócikk! a Széchenyi drogériában. Ugyanott Fotólaboratórium! FJöUívíist, másolást, nagyí­tást kül- és belf el vételeket elvállal BORBÉLY LÁSZLÓ FÉNYKÉPÉSZ. 420 Saját érdekében figyelmeztetjük a gazdaközönséget, hogy mieiőtt vetőmagszükségletét beszerezné, ©kv«t6en érdeklődjön Pápa, Cos-viR-KiSca 6. sz* alatt, ahol az összes eredeti MAUTNER-féle répa, borsó, biákköft^ « valamint neme­sített legprímább iratö árpa, zab és tengeri a legolcsóbb napi áron kapható. előfizetőinknek díjmentesen szol­gál felvilágosítással Lász ó törvénys?éki szahérső, az fldő és­Könyvvitel szerkesztője, Rdózási ro­vatunk ve/e'őjs Budapett, ker., Ferenc-körút 37 Tel. 322—60. HHT0R, IH0T0RKEREKP9R henger és főtengely csiszolás. Dugattyuk, csapszegek, iugaflyugyürük. Fogaskerekek, Golyóscsapágyak. CÜRMlClíy Fordsen és más gyártmányú traktor alkatrészek. WEISZ A. Fogaskerékgyar körzeti képviselete* László Miklós szaküzlet® Pápa, Szent Imre Herceg Fő-tér 20. Telefon: 145. Bármilyen alkatrészt 24 érán belül szállítok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom