Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)

1934-12-02 / 48. szám

POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Főutca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky­utca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Advent. Tertullianusnak, az őskeresztény egyházi írónak ismeretes mondását, hogy az emberi lélek természeténél fogva keresztény, sok más bizonyí­tékkal együtt ünnepeink és az azok­kal egybefüggő szertartások igazol­ják. Ezek is a lélek alaptermészetével egyeznek, abból fakadnak és állandó kölcsönhatásban vannak vele: a lélek maga szinte követeli ünnepeinket és minden ünnep jöttével uj meg uj érzelmeket ébreszt magában. A jelen vasárnappal belépünk az ádventi időszakba, mely tudjuk, előkészület a karácsonyra, a Meg­váltó születésének ünnepére. Advent a lélek nagy várakozásának ideje. Advent a hosszantartó, a velünkszü­íetett sejtelem ideje, hogy az élet így, ahogy van, minden jól, hogy az egész emberiség is, és benne min­den egyes ember is valaha jobb, ^oldogabb napokat látott. Advent a vágyak ideje, hogy ez a boldogabb kor visszatérjen, hogy lelkünket újra plöntse a szent békesség és öröm, ^nelyre születtünk. Ez a sejtelem, ez a vágy, ez a Várakozás azonban mást is mond minekünk: azt, hogy az emberi élet­nek ezt a harmóniáját magunktól nem tudjuk visszaszerezi. „Rontani az ^mber mindenhatósága" — mondja a nagy magyar bölcselő-költő, Eöt­vös József báró. Elrontani azt, ami boldogságunk és végső célunk volt, űzcsóvát vetni lelkünk békés ottho­ába, megkeresni azt az archimedesi pontot, ahonnan az erkölcsi világ­rendet ki lehet emelni sarkaiból, igymás ellen uszítani az egyént és % nemzeteket és a béke áldásait le­arolni a gyűlölet lángoló kaszájával: ;zt és ennek minden átkát meg tudta csinálni magának az ember. De újra /isszatérni e poklok örvénylő szélé­öl, ez égő és égető sivatagból oda, ihol az egyetlen teremtő lelki erő, i békés, egyetértő szeretet virágzik: ;zt az utat az ember vezető nélkül neg nem találhatja, segítség nélkül neg nem futhatja. Ezért vágyódunk úgy a megváltás Főszerkesztő: GRATZER JANOS. után, ezért ünnepe lelkünknek a Meg­váltó eljövetele. A meddő vágy azonban csak a kínt szaporítja. Saját elégtelenségünk­nek érzete nem lehet kerékkötője jobb elhatározásainknak. Éppen azért mennél erősebben és súlyosabban érezzük mostani életünknek, küzdel­meinknek, társadalmi helyzetünknek, nemzetközi vonatkozásainknak és gaz­dasági elesettségünknek mindmeg­annyi keresztjét, mennél mélyebben markol a lelkünkbe a Roráte fohásza, a mennyei harmat szomjúsága, a Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY. megváltás várakozása: annál elszán­tabb - akarattal kell minmagunkon kezdenünk az ádventet, a lelki tisz­tulásnak folyamatát. Főképpen a sze­retet tényeinek gyakorlása által kell a szeretet ünnepére készülnünk. Hisz oly mondhatatlan nagy az inség és oly sokan vannak a decemberi hideg éjtszakában istállóban meghúzódó szent családnak osztályos társai. S ha bennünk és általunk az ádvent a szeretet ideje lesz: a megváltásé is fog lenni mindnyájunknak. Dr. Masyarász Ferenc O. Cist. Hétfőn kitört a Perutz­gyáriak sztrájkja. Már 8 hét óta folynak a pápai Perutz-gyárban az előkészületek a Bedaux-rendszer bevezetésére. Há­rom mérnök végezte a számításokat és az előkészületeket ezen rendszer bevezetése érdekében. A munkások napról-napra na gyobb nyugtalansággal figyelték az előkészületeket, mig nyugtalanságuk szombaton kirobbanáshoz vezetett és egyöntetűen elhatározták, hogy hétfőn nem állanak munkába. Hétfőn reggel megállt a munka a szövőgyárban, kb. 800—1000 munkás ma­radt távol munkahelyétől. A teltűnést keltő sztrájk ügyében igyekeztünk azokat az okokat meg­állapítani, amik a munkásságot erre a végső lépésre kényszerítették. A munkások panaszaiból a következő­ket sikerült megállapítanunk: Mindeddig a munkások nagyrésze órabérért dolgozott és óránként 28—34 fillér óra­bért kaptak. A Bedaux-rendszer bevezetése foly­tán az órabér helyett akkordbérek lennének, vagyis ezután csak a ténylegesen elvégzett munkát fizetné a gyár, így a munkások a további órabéres rendszerrel szemben elveszítenék azt a munkaidejüket, amit a munka előkészülete és az esetleges üzem­zavar igénybe vesz. A munkásság az amúgy is csekély keresetének ilyen módon leendő megnyirbálásá­hoz hozzá nem járulhat, mert hisz eddigi keresete sem volt elég meg­élhetéséhez. Egy-egy munkás eddig ugyanis napi 5-9 órát dolgozott átlagosan, ezen munkaidő mellett az eddig volt 34 filléres órabér is oly csekély, hogy további csökkentést semmi­képpen sem bírnának ki. Tiltakozik a munkásság a Bedaux­rendszer bevezetése ellen azért is, mert úgy látja, hogy ez a rendszer a munkásság felét feleslegessé tenné. Ezen rendszer fő elve ugyanis az, hogy a munkás teljes munkaképes­ségét kihasználják. Eddig egy-egy munkás átlagosan hat géppel dol­gozott, mig az új munkarendszer beve­zetése után, ugyanezen mun­kásnak, 10—12 géppel kel­Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirde. tések között 4 fill., a szöveg között 5 fill­lene dolgoznia, tehát a munkásoknak fele felesleges lenne. Egyébként is attól tart a mun­kásság, hogy ezen rendszer őket tel­jesen kihasználná, úgy hogy egypár év alatt munkakép­telenné válnak. A munkásoknak ezzel a felvilágo­sításával kapcsolatban sikerült meg­állapítanunk, hogy a Bedaux rendszer még - nincs bevezetve, csupán a kísérletek folynak. A gyár igazgatósága eibocsájtást nem tervez, sőt az esetre, ha az új munkarend­szer folytán egyes munkások feles­legessé válnának, ezeket más üzem­ben kívánja foglalkoztatni. A gyárvezetőség számítása szerint a munkások keresete a Bedaux rendszer bevezetése után kb. tíz százalékkal emelkedne. Az egyeztető tárgyalások folynak Hamuth János polgármester és vitéz Vida Elemér rendőrkapitány vezetésé­vel és az iparfelügyelőség szakköze­gének közbenjöttével. Az esetleges sztrájktörés megaka­dályozása végett a munkások sztrájkőrséget szerveztek magukból. Kb. 1000 munkás vált a sztrájk folytán most a tél közvetlen beállta előtt munkátlanná, a munkásság 60 százaléka nős, illetve férjes és csa­ládos. Kedden a gyárvezetőség tárgyalt a munkások egyes csoportjaival és igyekezett őket a munka felvételére rábírni. Közölte velük, hogy csütörtö­kön a gyár kazánjai be lesznek fűtve, várja őket a munkába, azonban, ha csütörtökig a munkát fel nem veszik, akkor az összes munkásoknak munkakönyvét kiadja. A munkások ennek ellenére is ra­gaszkodnak ahhoz, hogy a Bedaux mérnökök távozzanak el. 2C8 Kitűnő zsmotu uradalmi fajrizling literje 50 f-ért kapható flagy Vilmos utóda Hagy Zoltán bor, tír, pálinfea, libfr,. rum ilSKíESKÍ Pápa, Bjírl-út 10. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom