Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-09-09 / 36. szám
a városi hépyiselotBstaief. A közgyűlés lefolyása. Szombaton tartotta a város rendes évi közgyűlését a tagok mérsékelt érdeklődése mellett. A közgyűlés megnyílásakor már előre látni lehetett, hogy a költségvetés nagyobb vita nélkül megy keresztül. Pontosan 3 árakor nyitotta meg a polgármester a közgyűlést, a jegyzőkönyv és különféle átiratok ismertetése után vázolta azokat a szempontokat, amelyek a költségvetés összeállításánál vezették. A polgármester közölte, hogy a költségvetésen a takarékosság szelleme vonul végig. A kiadásokat a megengedhető kereten belül leszorította, azonban ugy, hogy ez ne vezethessen a város normális fejlődésének kárára. A bevételeket akként vették fel, hogy a város vezetőségét meglepetések ne érhessék. A minden téren érvényesülő takarékosság mellett is a polgármester tervbe vette az utak további rendbehozatalát. Javíttatni kivánja a Nagyboldogasszony, Somlói és a Gyimóti utakat, Széchenyi térre aszfalt kocsiutat tervez és az inségtnunka keretén belül még több utcát rendbe óhajt hozatni és a parkírozást tovább is folytatni kivánja. Az általános ismetetés után a főszámvevő ismertette az 1935. évi költségvetést, mely szerint a hiány fedezetére 46°/o-os pótadó szükséges, ami a tavalyi 50%-os pótadóval szemben 4%-os csökkenést eredményezett. A költségvetés keretein belül ismertették azokat a munkálatokat, amelyeknek végzését tervezik, így szerepel a költségvetésben az Iparostanonciskola nagy vasablakainak kicserélése kisebbekre, hogy a tüzelőnél megtakaríthassanak vaiamit, a két piactéri illemhely létesítése, amivel régi hiányt pótol a város, a vámőr alkalmazása az esetleges bor és más áruk becsempészésének megakadályozása végett. A szélesviz medrének rendezése tárgyában javasolta a régi meder megszükítését, hogy ezáltal az évenkint felmerülő 5—6000 P-ős medertisztogatástól a város megszabaduljon. Ezen egyetlen ponteredményezett csak vitát, azonban a polgármester felvilágosítása után a közgyűlés a polgármesteri javaslatot fogadta el. A költségvetés letárgyalása után, egyéb tárgy híján a közgyűlés 4 órakor végződött. Ügyes noi halapkeszíto segédet azonnal felveszek. Téringer Ilonka női kalap-szalon 41 Pápa, Fő-utca 26. iajt okozott a bor. Sok véres veszekedésnek és szomorú családi tragédiának volt már okozója a hegy levének mértéktelen élvezeie. Kovács Mihály pusztagyirnóti gazdasági cseléd is ennek köszönheti, hogy bevert fejjel az irgalmasok kórházába kerüit. Augusztus 26-án, vasárnap az egyik csárdában túlságosan bevett a jóból és veszekedő kedve támadt, íiyen hangulatban találkozott barátjával, Németh Istvánnal, akivel dulakodni kezdett. A dulakodásból később verekedés lett és Németh István vasvillával alapos sebeket ejtett a beborozott Kovács Mihály fején. Az eljárás megindult. A Bakonyvidék idegenforgalmi propagandája során érdekes és Pápa városát közelről érintő terv vetődött fel. Zirc község elöljárósága az elmúlt hét csütörtökjére rendkívüli közgyűlést hivoit össze. A gyűlés legfőbb tárgya a Pápa—Bakony bél—Ztrc— Bakonycsernye—Bodajk útvonalon létesítendő állami autóbuszjárat volt. A terv kivitelezését a Bakony fellendült idegenforgalma és az a körülmény indokolja, hogy ennek a sok látnivalóval megáldott hegyvidéknek természeti szépségei mindmáig alig megközelíthetők. Zirc község elöljárósága lelkes helyesléssel fogadta a tervet. Mint értesülünk, a többi érdekeit város és község — igy Pápa — vezetősége is foglalkozik a tervezett autóbuszjárat ügyével és állásfoglalását a kereskedelemügyi miniszter elé terjeszti s az végső fórumként dönt a kérdésben. Egy szövetkezeti ügy bonyodalmai. Épen tíz esztendővel ezelőtt, 1924ben jobb sorsra érdemes vállalkozás indu t a Rába mentén. Sopronszil központtal megalakult a „Vizierőt Hasznosító Szövetkezet", amely Vas-, Veszprém-, Sopron- és Győr megyéknek a Ráf^a mentén fekvő mintegy 70 községét akarta villamosárammal ellátni. A terv szerint az energiát a sebesfolyásu Rába erejének villamosításából nyerték volna. A szép elgondolás tetszést váltott ki a gazdaközönség köréből és 10 kg. búza beszolgáltatásával sokan léptek a szövetkezeti tagok közé, úgyhogy az alaptőke közel 30.000 P re emelkedett. A vállalat élén Kaiser j Pál szili malorntulajdonos állt. Ter; vezések, kiszállások, napidíjas utazások történtek is, azonban a produktív munka elmaradt. Sőt a mult hónap közepén az azóta csődbement szövetkezet minden tagjához üzletrészenként 5 40 pengőről szóló, végrehajtás terhe alatt kötelező fizetési meghagyást kézbesítettek. A meglepett szövetkezeti tagok az elmúlt hét keddjén Pápán közgyűlést tartottak. Ott azután kiderült, hogy a perek lavinája zúdult a vállalatra s a tagok nemcsak befizetett búzájukat vesztették el, hanem még 61.174 P-t követelnek rajtuk a hitelezők. A vállalat vezetősége ellen előreláthatólag bűnvádi eljárás indul. 7* *SJ sasa ww * Eloiras kalapok, sapkák, trikók, kötöttáruk, tornanadrágok és tornacipők legnagyobb választékban. Úgyszintén ^ermskharisiyák, kötények^ fehérneműk 9 iskolatáskák, bőröndök a legolcsóbw — — - — ban kaphatók s-s Pápa, Kossuth-utca 6. Telefonszám: 174. üasárnapi levél. Vigyázat! Agglegényadó! A magyar adógyártások boszorkánykonyháján hamarosan elkészül egy újabb csodaszer: az agglegényadó. Régóta sustorog ennek az adónak a gőze, régóta ijesztgeti a megrögzött fehérgombosokat. Végre szállításra készen áll. Én a magam részéről nem nagy jövőt jósolok neki. Aki nem akar nősülni, aki ádáz ellensége a sok bájú Éva-utódoknak, az szívesen megfizeti a nőváltságot. Annál is inkább, mert ha számításba vesszük, hogy ma egy női toilette többe kerül, mint egy közepes jövödelmű 40-es agglegény három évi adója. Na és melyik feleségnek e!ég a mai sokdivatú, de kevés pénzű világban három évben egy estélyi ruha ? Ilyen szerény igényű nő nem található máshol, hacsak Afrikában nem. Bár amint a legutóbbi leírásokból kitűnik, az Egyenlítő táján is hódit a divat. Másik oka is van fentebb körülírt pesszimisztikus álláspontomnak. Akinek van jövödelme, azokat nem lehet egyszerű adókivetéssel behajózni a házasság csendes, sokszor viharos temperaturájű kikötőjébe. Akinek pedig nincs jövödelme —és az agglegény hadsereg legnagyobb százalékát ezek teszik —, azokra hiába veinek ki agglegényadót, azon egyszerű oknál fogva „ahol nincs — ne keress". Ezek nem azért nem húzzák fel a karikagyűrűt, mert félnek a házasság láncaitól, hanem csupán azért, mert nincs miből eltartani a családjukat és b. nejüknek háromévenkint sem tudnának csináltatni egy kosztümöt. Pedig három évben egyet legalább mégis kellene, mert hiszen nem élünk az Egyenlítő alatt. Nem tudom megérteni sehogysem ezen új adónem célját. így akarja a kincstár a megcsökkent házasságkötések számát emelni ? Ha ezt akarja, hát akkor nagyon téved. Olaszországban fordítva csinálták. Ott nem az agglegényeket vágták meg néhány líra erejéig, hanem a fiatalokat elhelyezték el kereső állásokba. Adtak a kezükbe kenyeret, életlehetőséget és a Mussolini által kezdeményezett nászvonatok zsúfolva vitték a boldog fiatal párokat a házasság révébe és sorba álltak az oltár előtt, alig várták, hogy a boldogító igent elsuttoghassák. Hát kérem az mégis más, mint a mi drasztikus agglegényadónk. Ott az állam a jövendőjét építgeti, erősíti, itt a jelen roskadozó falait támogatja, reparálgatja. Hát bizony nagy különbség. Az olasz bölcsők száma állandóan emelkedik, nálunk kihaló falvakról számol be a hideg statisztika! Agglegény adó! Utolsó nekikeseredett szorítás a présen, mely pergamentvékonyságúra nyomta össze a Névtelen Adófizetőt. Üres fantom, melytől éppen az nem ijed meg, kit ijeszteni akarnak vele. Hétpróbások a magyar agglegények. Horác.