Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-05-20 / 20. szám
A szombathelyi leventék országos ünnepe. Szombathelyen a Levente Egyesület most ünnepli első évtizedét és ezt nagyszabású ünnepséggel akarja emlékezetessé tenni. Részvétüket Ígérték Ferenc bajor királyi hercegen és Gömbös miniszterelnökön kívül Colonna olasz követ, Pignetelli herceg. Történelmi bemutatót is tartanak Mátyás király korából korszerű jelmezekben. a i ± _ * • margójára. A legutóbbi városi közgyűlés minden nagyobb vita nélkül megszavazott 50.000 pengőt nyomásfokozó gépek beszerzésére. Helyesen tették. Kellettek már ezek a gépek, mert nyáron mizériák voltak a vízszolgáltatás terén. Elhatározta a közgyűlés azt is, hogy a vízdíjakat felemeli, mert az 50.000 pengőre más fedezetet nem talál. Ez is helyes. A közgyűlési jegyzőkönyvnek 11. pontja azonban már gondolkozásra késztet. Azt mondja ugyanis ez a szakasz, hogy az istállók után eddig fizetett 1-20 pengő vízdíj helyett 1934. évi július hó 1-től kezdődőleg az alábbi lesz a díjtétel. Az első pár számos állat után darabonkint 1 pengő, minden további számos állat után 50 fillért kell fizetni. A közgyűlési határozat ezen megállapítását nem tartjuk helyesnek több okból. A jelenlegi gazdasági helyzetben a földmíves népre új terheket róni nem valami szerencsés ötlet. A mai helyzetben még az adóját sem igen tudja megfizetni, nem hogy ilyen fényűzés számba menő díjtöbbletet megfizethessen. De ettől eltekintve is. A gazdasági házakban legtöbb helyen nem is a vízvezetékből itatják az adóalap alá vett állatokat, hanem a kutak vizéből, mert az jobban alkalmas az itatásra. Azonkívül legtöbb gazdánál be sincs vezetve a vízvezeték s így még ha akarná, akkor sem tudná felhasználni itatási célokra. Ha pedig az állatok itatása nem jár vízfogyasztási többlettel, akkor minő alapon adóztatják meg felemelt díjjal az istállókat. A felemelt díjat úgyis megfizeti a gazda a lakása után, akkor miért kell dupla bőrt lehúzni róla? A felemelt díjat csak fokozott ellenszolgáltatásért, vagy kényelemért szabad kivetni. Ahol az ellenszolgáltatás nincsen meg, ott labilis a kivetés alapja is. Nekünk nem szándékunk zűrzavart támasztani, sem a kedélyeket felhangolni, csak a nyilvánvaló hibákra akarjuk a figyelmet felhívni, addig, amíg lehet rajta segíteni. A városnak sem érdeke, hogy növekedjenek a behajthatatlan adótartozások, pedig ennek a kivetésnek csak az lehet a következménye, mert a pápai gazdák vállai nem bírják végtelenségig a terheket. Mielőtt kalapot, inget, nyakkendőt vásárolna, tekintse meg R A I D L rtRÚHÁZ nagy választékát. Eszméletlen asszonyt találtak a hantai düldben. Különös balesetnek esett áldozatul május 14-én Németh Jánosné 65 éves pápai asszony. Igalöreghegyi szőllőjében szőllőt kötözgetett, egyszercsak eddig ismeretlen módon a jobb lábában megpattant az ér. Szörnyű ijedelmében sietve indult a város felé, ameddig a gyöngeségtől és a nagy vérveszteségtől a Hantai dűlő táján ájultan össze nem esett. Az arra járók kocsin bevitték az irgalmasok kórházába, ahol azonnal első segélyben részesítették. A ! sok vérveszteség miatt állapota csak | lassan javul. Hírek. Küzdelem egy állás körül. Alig egy hete hirdetett a pápai Ipartestület egy gyakornoki állásra pályázatot s máris a kérvények serege érkezett be. Megindult a protekciógyűlés, a kilincselés, mely oly szomorú velejárója a mai időnek. Husz-harminc fi .talember vágyát, reményét felcsigázva tartja ez az új elhelyezkedési lehetőség. Folyik a harc a kulisszák mögött. Egy állás — havi 30 P. Nem sok, de biztos. Ez az ára egy diplomának, egy végbizonyítványnak 18 évi, 12 évi küzködésnek. Istenem, hova is jutottunk ? Hova. És 30 közül csak egy lesz a 30 P-ős szerencsés. A többi 29 a után mit csinál? Vár-vár egyre keserűbben. Ez a virágkora a magyar fiatalságnak. Szomorú, dérverte tavasz. Kellemes és boldog pünkösdi ünnepeket kíván előfizetőinek, olvasóinak és hirdetőinek a PÁPA ÉS VIDÉKE szerkesztősége és kiadóhivatala. A pannonhalmi főapát Pápán. Értesülésünk szerint péntek dél óta Kelemen Krizosztom pannonhalmi fő apát városunkban tartózkodik a bencés székház hivatalos látogatása miatt. Iskolalátogatás a pápai espe- j resi kerületben. Szentgyörgyi Ignác esperes most végzi a kerület katolikus iskoláinak látogatását. A pápai iskolákra előreláthatólag a jövő héten kerül a sor. Kiskáptalan. A Foederatio Emericana pápai konventje és famíliája e hó 24-én d. u. 6 órakor tartja tanévzáró együttes kiskáptalanját, melyen egyúttal a tisztújítást is megejti. A veszprémvármegyei történelmi, Régészeti és Néprajzi Társulat folyó hó 20-án (Pünkösd vasárnapján) délelőtt 11 órakor tartja a veszprémi vármegyeházán évi rendes közgyűlését, melyen dr. Holub József egyet, tanár, M. Tud. Akad. tag: A veszprémi püspökség birtokai a középkor végén címen tart előadást. Kánoni látogatás. Az egyházi törvényekben előírt kánoni látogatás megejtése végett P. Scheirich Bonaventura O. F. M., a Szűz Máriáról nevezett magyar ferences rendtartomány főnöke, szombaton, máj. 19-én délután a ferencesek pápai kolostorába érkezik. Városi közgyűlás volt május hó 17-én csütörtökön délután. A közgyűlés tárgya az 1933. évi zárszámadás volt. A tárgyalás express tempóban folyt le, alig egy óra alatt véget ért. A közgyűlés lefolyásáról szóló tudósításunkat anyagtorlódás miatt a jövő számunkban hozzuk. Felhívás az adófizetőkhöz. Pápa város adóhivatala felhívja az összes érdekelt adófizetőket, hogy az esedékes első és második negyedévi együttesen kezelt közadókat, közmunkát, valamint a víz- és szemétdíjat annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben végrajtás utján, az intés mellőzésével fog behajtatni. Férfi TROPCH1GEN ing, nyakkendő és sapka csak RAlDL-RRÚHflZÁBRM kapható. A győri gazdakamara ülésén, f. hó 14-én Sokorópátkai Szabó István alelnök, a kamara feladatának mondta a baromfitenyésztés propagálását és a kisgazdatársadalom kellő kioktatását. E célból Buland Tivadar pápai tanár, rádió előadásainak a sokszorosítását kérte a földmívelésügyi minisztertől, ahonnan biztató választ kapott. Ruip Jenő pápai kisgazda azt tartja fontosnak, hogy a tenyésztő gazdaközönség tanulja meg az exportbaromfi 8 napos, vagy 20 napos javításának, hizlalásának a technikáját, hogy ne a nyersáru kerüljön az exportőrök kezébe. A Kat. Legényegylet május hó 20-án és 21-én (Pünkösd) tekeversenyt rendez. Négy értékes dij 1 600 sorig. 3 dobás ára 15 fillér. Jó dobók előnyben. Megjelent a legújabb hengerrendszerrel gázfőzőkészülék készült tökéletes petróleumPumpilás és előmelegítés. Gyár: BudapestPestszentlőrinc. Közvetlen beszerzés a gyártól. Eladási osztály: „Petrofor" Vállalat Budapest, VI., Andrássy-út 5o. sz. (Oktogon-lér) — Díjtalan prospektus. — Minden darabért a gyár szavatol. MEGSEGÍTI A VALÓDI 50 SBQRSZESZ. 8EDORZSOL£SRfc, MASSZÍROZÁSRA Pápai siker a Tudomány Egyetemen. Folyó hó 14-én tartotta a Pázmány Péter Tudomány Egyetem alapításának 298 évi emlékünnepélyét. Ekkor osztották ki az ez évi pályanyertes munVák jutalmát. A büntetőjogi pályadíjat hat pályázó közül Kettner Béla jogszigorló, a bencés gimnázium volt jeles növendéke „Közgazdasági bűncselekmények" című munkájával nyerte meg. A polgármester felhívja a birtokosságot, bérlőket, hegybirákat és tagfelügyelőket, hogy a szerbtövis kötelező irtását f. hó 25-ig mindenki pontosan végezze el, mert az ellenőrző vizsgálat után a mulasztókat a törvény teljes szigorral bünteti. Az irtás legegyszerűbb módja : a virágzás előtt a növény lekaszálása vagy kitépése. Lakásváltozás. Dr. Kalmár Béla körállatorvos lakását Szent Imre herceg Fő-tér 16., I. 9. szám alá helyezte át. A gazdakamarák figyelmeztetik a termelőket, ellenőrizzék a tengeri vetőmag csiraképességét, mert a mult évi termés nem volt kifogástalan. A diftéria védőoltások. F. hó 1-én és 2-án első ízben beoltott gyermekek második oltása e hó 22-én és 23-án, kedden és szerdán lesz az Egészségházban, délután 2 órakor, ugyanazon beosztás szerint, mint az első oltások. Az első oltás alkalmával átadott számot minden szülő hozza magával. x Mindenki tudja, hogy milyen kiváló hatású, évszázadok óta közhasználatban levő gyógyszer a tiszta alkohol, a menthol és az aethylacetat. E három közismert gyógyszerből tevődnek össze a valódi Dianasósborszesz legfontosabb hatóanyagai. Mindenkori újdonságok: női selyemblúzokban és selyem fehérneműkben RfliDL rtRűhrtzrtBnri. j-í Magyar Könyvnapa Pax könyvkereskedésben 1934. évi június hó 4<ftöl június hó 6-ig.