Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)
1933-03-12 / 11. szám
1933 március 12 3 Pápa és Vidéke HlREK ••• Személyi hirek. Marcell Mihály dr, egyetemi m. tanár, a pesti Szent Imre-kollégium igazgatója, a hét első felében a helybeli zárda növendé keit ek tartott lelkigyakorlatokat. — Keh'er Károly kir. tanfelügyelő is koiaiátogafásra városunkba érkezett. Márciusi ünnepségek. A bencés reálgimnázium ifjúsága a jövő heti lelkigyakorlatai miatt most vasárnap, márc. 12-én d. e. 11 órakor tartja meg szabadságünnepét. — Az áll. polg. leányiskola márc. 14 én d. u. 4 órakor rendez nsgyon változa tos, gazdag programú ünnepséget, melyen az intézet igazgatója, harasztosi Kirá y Margit mondja az ünnepi beszédet. — A ref. Kollégium is a hagyományos keretek közt ünnepli meg márc. 15 ikét. Az Emerícana kultúrestje. Az Emericana familiájt e hó 12 én este 6 órai kezdettel a bencés reálgimn. dísztermében kultúrestet rendez, a következő műsorral: 1. Krisztus a kisdedekkel. Élőkép. A főtemplomi énekkar énekszámával. 2 Vonós négyes. ?) W. A. Mozart: Ave verum, b) I. Offenbach: Bsrcaroila. Részlet a Hoffmann meséi c. operából. Játszák: Boksay Endre cselló, Köcsky László I. hegedű, Mayer István II. hegedű és Szabady Jenő viola. 3. Dr. Várossi István költeményeiből ad elő. 4 a) Haydn: Teremtés c. oratóriumából a nagyária, b) Carducci : Vándormadár. Zenéjét szerezte: Dr. Hermann László. Énekli: Rollerné Tóth Anna, zongorán kiséri: dr. Hermann László. 5. Az ember. Szabadelőadái. Tartja: Kraft József tanitóképezdei tanár. 6 Vonósnégyes, a) R. Schumann: T äumerei. b) Steier táncok, eredeti melódiák után. Ját szák: Boksay Endre cselló, Köcsky László I. hegedű, Mayer István II. hegedű és Szabady Jenő viola. Belépő-dij: nincsen. Kötelező műsormegváltás 50 fillér. Grand Hotel Iparművészeti kiállítás. NáraySzabó Gyula ismert balatoni író nejének rendezésében iparművészeti kiállítás nyílik meg március 12 én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor az Uri Kaszinó nagytermében A kiállítók az Iparművészeti Csarnok tárlatairól Is jól ismert, kiváló magyar iparművészek. Vargha Béla kerámiai, Hámory Aladár faégetési, Gombásy Anna ötvös , Heger Ida bőr-, Faze kas Lajosné csetneki csipVe és Sárik Anna kézimunkái, valamint buzsáki népművészeti tárgyak lesznek kiállítva. A kiállítás érdekessége a „dióárulás". A darabonkint 10 fillérért árult dióval szerencsés esetben már értékes iparművészeti tárgy nyerhető. A műtárgyak ára igen olcsó, 1*50 pengőért már szép darabokat lehet vácárolni. A kiállítás naponkint délelőtt fél 10—1 óráig, déiu'án pedig 3—7 óráig tekinthető meg 20 filléres, gyermekek 10 filléres belépő jeggyel. A kiáMtás március 18 án zárul. A féltékenység áldozata. Mint már a mult heti számunkban megírtuk, hogy Takács Imre leányismerősét, Fülöp Margitot, a húshagyókedd *n Devecserbsn tartott bál után hazamenet közben, több helyen megszúrta. A súlyosan megsebesült leányt Devecserből a pápai Irgalmasok kórházába szállították, ahol az azonnali műtét ellenére meghalt. Holttestét a mult héten boncolták fel. Takács ellen megindult az eljárás annak kiderítése végett, hogy miért szúrta le a leányt, A valószínűség az, hogy Takács féltékenységből támadt a leányra ég ezért szúrta le a szeren csátlen Fülöp Margitot. Greta Garbo A pápai Ipartestület március 19 én d. u. fél 6 órakor a Leventeotthonban tartja III. ismeretterjesztő előadását. Előadók lesznek Kovács Ernő tan. kép int. tanár és dr. Friml Jenő kórh. főorvos. Szerepel még a pápai Iparos Dalkör Németh Döme bencés tsnár vezetésével. Az Iparos Dalkör mult vasárnap tsrtoíta vitéz Karcsay Béla diszelnök einöklésével évi rendes köz gyűlését, melyen a lemondott elnök helyébe egyhangú lelkesedéssel H*jnóczky Ferenc ipartestületi elnököt választotta meg elnökévé. Ugyancsak nagy örömmel és lelkesedéssel vette tudomásul a teljesszámban egybe gyűlt közgyűlés, hogy a lemondott karnagy helyeit Némeih Döme bencés tanár vette avatott kezébe a Dalkör zenei vezetését. A megválasztott űj vezetőség ez úton is tisztelettel kéri az iparos társadalmat, hogy jóhangú új tagok belépésével is támogassa a Dalkörnek a dalosügy szolgálatában való lelkes, önzetlen munkáját. Itt emlíijük meg, hogy az Iparos Dalkör vasárnap este 7 óra kor dalos szerenáddal köszönti új elnökét, Hajnóczky Ferencet. A bencés reálgimn. színdarab előadásra kégzül. Az intézet cserkészcsapatának rendezésében színre kerül : Monígmerry* Szunyogh : Gyermekszív rejtelmei című bájo3 gyermekszínjátéka. Az előadás jövedelmét teljes egészében a csapat Jamboree alapja javára fordítja. Az előadásra már most felhívjuk olvasóink figyel mét. Bővebbet jövő számunkban. Az Urlnők Mária Kongregációja iegközelebbi összejövetelét hétfőn, 13 án 5 órakor tartja, melyre szeretettel meghívja a tagokat és ,-érdeklődőket a vezetőség. Figyelmeztetés. Felhívja a városi adéhiv. mindazon polgárokat, akiknek vizdíj, szemétfuvarozás, ebadó, városi pótilieték és bárminemű fogyasztási adó hátralökjük van, hogy azt 8 napon belül fizessék be, mert ellenkező esetben a legszigorúbb végrehajtási eljárás indul meg ellenük. Konventgyűlés. A Foederatio Emericana pápai konventje e hó 8-án este fél 9 órakor tartotta szokásos havi gyűlését a Kath. Kör nagytermében. Dr. Domonkos Géza prior a hivatalos Ügyek elintézése után dr. Czethcfer Aniai hittanárt kérte fel előadásának megtartására, aki a Hit világának valósága címmel igen mély tartalmú előadást tartott. A beszéd után dr. Németh István szekretárius számolt be a győri sajtó napon szerzett tapasztalatairól. Menetrendváltozás. F. évi márc. 15 étöl kezdve a Győrből 18 óra 57 perckor induló személyvonat 20 óra 11 perckor érkezik Pápára, innen 20 óra 15 perekor indul, Celldömölkre 20 óra 51 perckor, Szombathelyre 22 óra 13 perckor érkezik. A pápai Zsidó Ifjak Önképzőköre márc. 11 én és 12 én este 8 órai kezdettel a zsidó iskola nagytermében nagyszabású purimspielt rendez. A műsor érdekes és mulatságos számai, valamint a Löwenstein Sándor rendezői munkája a legjobb garancia az estély sikeréhez. Greta Garbo Felhívjuk olvasóink figyel mét lapunk mai számában megjelent XXX. osztálysorsjátékra. A húzást már ápr. 7 én és 10-én megtartják. Igen ajánlatos volna, ha a nagy keresletre való tekintettel az eddigi résztvevők sorsjfgyszámaikat megtartanák s az új vevők pedig minél előbb rendeljenek. 149 Angol és francia, valamint hazai gyártmányú tavaszi újdonságaink i habit-, hosztűm- fa ruhahilianlegesséaEh, selymeh az összes divatszínekben már raktáron vannak. BINÉT ÉS BARNA sz8»ef- és selyemhiiliinlegességeft áruháza BUDAPEST, V., DEÁK FERENC UTCA 18. SZAM. E lapra való hivatkozással /0% engedmény l 142 Oőzsef Főherceg Szálloda Budapest, Baross-tér Z. sz. (Keleti pályaudvarnál.) Szolid családi szálld. Ölesd árak. Szobák már ll peugötől. Központi fűtés. Hideg, meleg víz. 126 A Kath. Leányklubban (Zim« mermann-u. 13.) márc. 11-én, szombaton este 6 órai kezdettel dr. Magyarász Ferenc, lapunk főmunkatársa előadást tart, melyre az érdeklődőket íiszíeleíte! meghívja az Elnökség. Iskolán kívüli népművelés. E közhasznú kullúríevékenységre megint a kis Bakonykoppány ad példát a nagy vidéknek. Egy falusi legény, névszerint Foli Miklós, elvégezte a Felsődunánluli Mezőgazdasági Kamara bakonyszentlászlői gyümölcsészeti tanfolyamát, és most összeszedte földijeit, a meglett embereket is, és sorozatos előadásokat tart ne • kik a gyümölcsfák okszerű kezeléséről. Az elméleti előadást gyakorlati megbeszélés követi, és valóban épületes látvány, ahogy ez a fiatalemGrand Hotel ber a szépszámú hallgatósággal elbeszélgei és velük eszmét cserél. Egyetlen árva sző sem hangzik el arról, hogy az idősebb nem tanulhai a fiatalabbtól; s hogy a jó tanác3 jó talajra hullott, mi sem mutatja jobban, mint hogy a hallgatóságból mindjárt az első előadás után tizenegyen 29 gyümölcsfát és hét díszcserjét rendellek. Értesítés. A Pápai Kaszinó a márc. 15 iki nemzeti ünnepet 14 én este tartja meg helyiségében. Serlegbeszédet mond Faragó János főigazgató. Ezt társasvaegora követi. Egy teríték ára 1 80 P. A résztvenni szándékozók szíveskedjenek az ivet a Kaszinó helyiségében 12 én délig aláírni. Elnökség. Mit susog a felnér akác c. 3 felv. operettet adja elő a Testvériség elitgárdája szombaton és vasárnap este a Levente otthonban. Választmányi ülés. A Ker.-szoc. Párt f. hó 12-én d. u. 4 órakor választmányi ülést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. x Gyermekeknek esek enyhe ártalmatlan hashajtót szabad adni, hogy a rossz emésztés gyakori következményét, mint pl. csalánkiütést megelőzzük. Ezért rendelnek az orvosok gyermekeknek Darmoit. Utánzatokat és más csomagolást utasítson vissza. Adóügyekben előfize'őinknek díjmentesen szolgál felvilágosítással az Ldó és könyvvitel szerkesztősége Budapest, VIII. ker. Rákóczi-út 11. sz. Tel. 32-2-60 SZÁZEZER GAZDA! Festi, puhítja, vízteleníti, konzer válja lőszerszámját, csizmáját, mindenféle bőrneműjét az • • RR RR USTOKOS folyékony bőrápolóval. Minden üzletben csak az eredetit fogadja el. i