Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)
1933-11-12 / 46. szám
1933. november 12 PÁPA ÉS VIDÉKE 3 LÓSZERSZÁM, CSIZMA, BAKKANCS, KOCSIBŐR STB. ÁPOLÁSÁHOZ! A valódi „USTOSCOS folyékony bőrápoló. Gyártja: Sárkány Vegyitermék Vállalat Budapest, VIB., Damjanich-u. 23 a. Törvényesen védve van! Magyar gyártmányi Vigyázzunk a védjegyre I MIJÍDEXÜTT KAPHATÓ ! HÍREK Az igazságügyminiszter és a főispán városunkban. Dr. Lázár Andor igazságügyminiszter mint lapunk más helyén már jeleztük nov. 6-án Pápára érkezett. A délelőtt során a város notabilitásait látogatta meg, este pedig a Vöröskereszt Egylet estélyén mondott beszédet. Az igazságügyminiszter üdvözlésére Kenessey Pongrác dr. főispán is városunkba érkezett. Személyi hír. Dr. Csajághy Károly, a veszprémi kir. törvényszék elnöke néhány napig Pápán tartózkodott. Konventgyűlés. A Foederatio Emericana pápai konventje november hó 8-án este tartotta szokásos gyűlését. A konvenítagok imponáló számban jelentek meg és hallgatták végig dr. Magyarász Ferenc, lapunk munkatársának előadását a katolikus Egyház egyetemességéről. Az előadó római zarándokútjának emlékeit sorakoztatta fel s ezekből kiindulva rendkívül alapos és vonzó előadás keretében tárgyalta ezt a hitvitákban vitatkozási forrpontot jelentő kérdést. Szent Imre herceg tiszteletére kedves ünnepséget tartott a reálgimnázium november 5-én délelőtt. Szépen sikerült szavalatok, ének és zeneszámok mellett dr. Dobrovich Ágoston igazgató szólott az ifjúsághoz Szent Imréről mint a hit és erő bajnokáról. Halálozás. Briglevich Lajos pápai tanító november 10-én, pénteken reggel hosszas szenvedés után Szom bathelyen elhunyt. Holttestét Pápára szállítják. Temetése felől még nem történt intézkedés. Szülői értekezlet a bencés reálgimnáziumban. November 7-én, kedden délután 5 órakor nagyszámú szülő és szállásadó jelenlétében dr. Dobrovich Ágoston igazgató tartott előadást az iskola és otthon egymást kiegészítő, a tanuló érdekeit, szellemi és testi-lelki fejlődését előmozdító kapcsolatairól. Majd ismertette a vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendeletét a reálgimnáziumokban tanított két modern nyelvre vonatkozóan és kérte a szülők véleményét a német és francia nyelv tanítását illetően. A szülők nevében Szabó János mezőgazdasági szakiskolai igazgató szólt a tárgyhoz, a szállásadók részéről pedig dr. Budinátz Mihály ügyvéd. Mindketten a német nyelv fontosabb voltát hangsúlyozták a jelenlevő nagyszámú szülő és szállásadó helyeslése mellett. Rejtélyes bűnügy foglalkoztatja a csendőrséget. Egy korty kilöttyentett ital váltotta ki a halálos tragédiát. Az áldozat utolsó szavaiban megnevezte gyilkosát, de a valószinű gyanúsított körömszakadtáig tagad. Az elmúlt vasárnap, november hó 5-én Nagyacsádon búcsú volt. Utána a fiatalság a nagykorcsmában táncmulatságot rendezett. Ennek során történt, hogy Szabó Kálmán nagyacsádi legény véletlenül leöntött egy leányt borral. A vélt sértésért Szalai János 25 éves legény nyomban tettleges elégtételt vett. Hogy azután később hogyan és mi történt, az még nincs tisztázva, de az tény, hogy pár perc múlva Szabó Kálmán velőkigható sikoltással felkiáltott : — Jaj, a Szalai megszúrt! — és ezzel elvesztette eszméletét. Beszállították az Irgalmasrend pápai közkórházába, de már nem lehetett rajta segíteni, a szerencsétlen legény a műtét után kedden reggel kiszenvedett. A gyanúsított legény körömszakadtáig tagad. Érdekes momentum azután a nyomozásnak az az adata, hogy a bűnjelként lefoglalt bicska a boncolás adatai szerint semmi esetre sem lehet az a kés, amellyel Szabó Kálmán életét kioltották. Polgár Tibor és P. Tóth Erzsi hangversenye. Forró sikerű, a régi békeévekre emlékeztető előkelő, úgyszólván minden mozzanatában kiválóan sikerült hangversenyest zajlott le hétfőn, nov. 6 án este a pápai Jókai Mozgóban. Különös jelentőséget kölcsönzött ennek az estnek dr. Lázár Andor igazságügyminiszter beszéde, melyről lapunk más helyén számolunk be, a Polgár házaspár pedig művészetének legjavát nyújtva szerzett tiszta élvezetet Pápa város közönségének. A mozi nézőtere szinte teljesen megtelt az érdeklődők csoportjaival, kiknek soraiban ott láttuk dr. Kenessey Pongrác főispánt és Hamuth János polgármesterrel az élen a város egész vezető intelligenciáját szinte kivétel nélkül. Az est művészi szereplői: P. Tóth Erzsi operaénekesnő és Polgár Tibor zongoraművész, a rádió közismert karnagya, nemcsak megvalósították a hozzájuk fűzött reményeket, hanem ragyogó művészetükkel teljes elismerést váltottak ki. Polgár Tibor, akinek játéka nyitotta meg az estélyt, Moskowski, Reinheld, Chopin s több klasszikus zongoramű interpretálásával megmutatta, hogy elsőrangú előadózongoraművész Egy magyar rapszódia előadásával különösen nagy sikert váltott ki P. Tólh Erzsi énekművésznő előadása, bár személyesen is kedves ismerőse a pápai közönségnek, mégis az újdonság erejével hatottak énekszámai. Művészi fejlődésében nagy utat tett meg, mióta közvetlenül hallotta közönségünk. Hangjának ereje, skálájának színpompája és előadásának egyéni varázsa sokkal gazdagabb lett. Annyi melegséggel és kedvességgel párosult művészete, hogy a közönség egész különös melegséggel ünnepelte énekszámai után, melyhez csodás művészi hátteret adott férjének elsőrangú kísérete. Operaáriákat, klasszikus dalokat és klasszikus magyar és külföldi szerzőktől müdalokat adott elő. A fiatal müvészpár felléptetéséért csak hálásak lehetünk a Vöröskereszt választmánynak. A hangverseny fél 11 órakor végződött. Utána közel 100 terítékes bankett volt a Griff-szálló nagytermében, melyen több felköszöntő hangzott el. Kedvezményes utazás Budapestre. A TESz. által nov. 11-19ig Budapesten rendezendő Nemzeti Munkahétre a Máv. 50 százalékos menetdijkedvezményt nyújt. BővebA Ker. Munkásegyesület nov. 9-én, csütörtökön este 7 órakor kezdte első őszi kultúrestjét. Ennek során Németh József apát-plébános hatásos beszédben fejtette ki, hogy a szegény ember is lehet boldog, ha lelkében él a hit és a megpróbáltatások idején sem távolodik el Krisztustól. Szavait Mikóczi Erzsi szavalata és Ejer Lujza ügyes monológja előzte meg, majd az egyesület ifjúsága hozott színre egy rövid, de szellemes vígjátékot. A mindvégig érdeklődéssel kisért kultúrest a késő esti órákban végződött. » Megkezdődik az építőipari tanulók téli tanfolyama. Az iparostanonciskolában a kőműves, ács, szobafestő és kőfaragó tanulók téli tanfolyama november 15-én reggel 8 órakor kezdődik. Az intézet igazgatója felhívja a mestereket, hogy tanulóikat erre az időre pontosan küldjék az iskolába. Tekintettel arra, hogy a tanfolyam csak 4 hónapig tart, halasztást senki sem kaphat. Jutalmazzák a hűséges munkásokat. A földm. miniszter, hogy a gazdasági- és földmunkásoknak serkentő példát nyújtson és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a munkások körében erkölcsi elismerést is nyerjen, az olyan gazd. cselédek és munkások részére, akik az egyhelyben eltöltött legalább 25 évi szolgálattal, illetve munkásságuk, magatartásuk és jóravalóságuk által társaik kteül kitűntek, hűséges szolgálatuk elismerésekép az elmúlt évekhez hasonlóan az 1934. évben is pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kiván adományozni. A pályázni kivánók ebbeli óhajukat a közig, tanácsosnál legkésőbb nov. 20-ig szóban vagy Írásban jelentsék be. Jelentést tehet a munkaadó is. Felhívás. Felhívja a városi adóhivatal az adózó közönséget, hogy fennálló adó, vízdíj stb. hátralékát, beleszámítva az 1933. évi negyedik negyedévit is, november 15-ig fizesse be, mert különben szigorú végrehajtási eljárás indul ellene. Aki pedig adótartozását, még pedig mind az esetleges hátralékot, mind a f. évi előírást nov. hó 15 ig kifizeti, az a m. kir. Pénzügyminiszternek 178.000/ 1932 számú rendelete értelmében a f. évi tartozására a tényleg befizetett tőkeösszeg után 2% kamattérítést kap. Felhívja továbbá a városi adóhivatal az összes háztulajdonosokat, hogy házbérvallomási íveiket f. évi november hó végéig a városi adóhivatalba a hivatalos órák alatt d. e. 8-tól 2-ig adják be. bet a Menetjegyirodában. 11 ítr$f)£r Venúé^méíA „KARCZAGHY ff FOTÓSZAKÜZLET FOTÓLABORATÓRIUM PÁPA, KOSSUTH-UTCA 32. a postapalotával szemben. 99 Fényképezőgép Az összes fotóanyagok választékos nagy raktára. :-: Hívás, másolás, nagyítás. :kölcsönzés, gépcsere stb. :-: Alacsony árak 1 Szakszerű tanács. :-: Külön fényképészeti műterem